Római levelek, 2009. október – 1. program

Miért pont Róma?

Mert átvitt értelemben valamennyiünk bölcsője itt ringott.

Egy csaknem 2800 éves város!

Ő a Város, így, nagy betűvel, ahogy többnyire saját magukról is írnak, vagy ahogy manapság mi emlegetjük: az Örök Város.

Voltak a történelemben előtte is birodalmak (Egyiptom), s városaik, de hol vannak azok ma már?

Voltak nagy nemzetek, akik történelmet és kultúrát írtak (görögök), de ők  lesarkítva, azt maguknak csinálták, a gyönyörű eszméjük az egyén, mint legfőbb érték és mindennek mércéje, sajnos velük pusztult.

A kultúrájukat a rómaiak mentették át nekünk. Mert ők meg pragmatikusak voltak. Ők tudták, hogy művészetben, filozófiában a görögöknek nyomába sem érnek, hát azt elhozták onnan.

Amit mások jobban tudtak, nem szégyellték, magukba olvasztották. A római patrícius fiókáknak görög tanítóik voltak, a szenátus nagy sikerű szónokai retorikát a görög szigeteken működő nagy iskolákban tanultak….

S míg emígyen tanultak is, ők maguk szervezettek voltak, terjeszkedtek, hódítottak, gyakorlatilag megcsinálták az első globális Európát, s még azon is túl..

A beolvasztott népeknek különböző jogokat adtak (oszd meg…), de ha már beolvadtak („pacifikálták „ őket), az nekik is jelentette az akkor létező civilizáció vívmányait, s előnyeit. A Roman Empire nem volt rasszista, kirekesztő. Nyitottak voltak mindenki (és minden felé – eklatáns példája a vallási toleralizmusuk), egy igazi multietnikai birodalom volt.

Ahová eljutottak, a rómaiak építették fel az első városokat, természetesen Róma mintájára. Ezért vannak KisÁzsiától – Észak Afrikán át – Nyugat Európáig mindenütt elszórva amfiteátrum, bazilika, fürdő, akvadukt maradványok, amerre jársz. A Rómaiak korában egész Németország területe pl. még áthatolhatatlan erdőség volt…

Tudtátok, hogy Európa nagy autósztrádáinak nagy része a római úthálózatra épült? Nagy útjaik még 2000 év után is használhatóak! Nálunk a kerületben a tavaly megépített helyi főutcát már kétszer újrabontották, s javítgatták…

Róma, vagy működésének lenyomata ma is csaknem mindenütt ott van: a törvények, a (római) jog, az amerikai szenátus,…etc. A teljes nyugati civilizáció itt gyökerezik.

Hatásuk mindennapi életünkben még ma is lépten-nyomon felfedezhető, meghatározza gondolkodásunkat, értékeink tömege innen ered, s rájuk figyelve magunkról is sokat megtudhatunk.

Hát hogyne kellene Rómába eljutni !!!!

Márciusban indultak az előkészületek, s a részemről talán túlzásba is vitt előtanulmányok – mit csináljak elragadott az antikvitás –  után fenyegető fekete fellegek jelentek meg a megvalósítás előtt egy, az indulás előtt mintegy 3 hónappal kezdődött és egyre akutabbá váló térdfájás képében. Már kétségbeejtővé vált állapotomon másfél héttel az indulás előtt Béres dr. keze segített, s ő lesz az, aki, jaaaj, két hét múlva majd megoperál. Mert előzőleg csak egy elodázó beavatkozásra volt idő- és lehetőség, de a bajok okát ezután tervezi kimetszeni a renegát jobb térdből.

A Wizzairrel indultunk, és érkeztünk pontosan a menetrend szerint éjjel – (október 6-13.ig; keddtől keddig tartott a nagy kaland) :

Első 5 nap a magyar Szent István zarándokházban laktunk, ami kicsit kijjebb volt a centrumtól, s a programok indítását többnyire meghatározta, hogy az itt közlekedő két buszjáratból melyikkel jutottunk be a Városba. Az egyik a Piazza Veneziára, a másik az Angyalvárral cca. szemben, a Tiberis parti végállomására vitt be.

A zarándokház fala sarkában a lila bouganvilla az ablakunkig futott fel:

S a kert már igazi szép mediterrán hangulatot árasztott:

Vasárnap aztán átköltöztünk a Termini pályaudvar közelében levő szállodába, ahol már nem volt probléma, hogy meddig csavargunk az éjszakában, bárhonnan könnyedén elértünk az ágyunkba:

Mert nem keveset tűztünk magunk elé az elkövetkező hét napra, s a teljesítéséhez jobb volt kipihenve indulni.

Betervezett programunk (zárójelben a nagybetűk a Panoráma utikönyv vonatkozó térképvázlatának jelölését adja):

1.nap, szerda : Pza Veneziától a Pza Navonáig

Piazza Venezia (D), Capitolium (C),  Forum Romanum (A), Palatinus (B), Colosseum kívülről (E), (O), San Pietro in Vincoli (Mózes) (O), Forum Traiani (D),Pza Navona (I)

2. nap, csütörtök:  Virágpiactól a Spanyol lépcsőig

Campo dei Fiori (H), via Gubbonari –  Via Giulia (H) – Magyar Akadémia, Pal. Farnese stb., – Largo  Argentina (F), – S. Maria sopra Minerva (Michelangelo Krisztus) – Pantheon (J),Tazze d’oro –  San Ignazio di Loyola, – Via del Corso, – Piazza Colonna, – Pza de Montecitero (J), – Piazza /Fontana Trevi (M ), – Spanyol lépcső, Pza di Spagna (L), Via dei Condotti

3.nap, péntek: Vatican

Szent Péter tér, Basilica di San Pietro (Ü), Angyalvár, Angyalok hídja (U), Via dei Banchi Nuovi – Via dei Government Vecchio – Piazza S. Eustacchio ( I,) –  Il Caffe di San Eustachio, Pza Navona (I), San Andrea della Valle (H), Chiesa Nuova – Néri Szt. Fülöp (I),  Lungotevere Castello (U)

Este (7-11): Vaticáni múzeumok, Sixtusi kápolna

4.nap, szombat: San Paolo, Aventinus, Trastevere

Falakon kívüli Szent Pál katedrális, (X) Testaccio (P), Mons Aventinus –  Máltai Lovagrend Priorátusa / kulcslyuk, kilátó stb.(P), Trastevere (S)

5.nap, vasárnap: Cealius, Quirinalis, Viminalis

költözés, San Giovanni In Laterano (nyitvatartás 7-19) (Ö), Scala Santa , Sancta Sanctorum, Városfal/ Via Appia, St. Maria Maggiore, Pza del Popolo (K), Pincio

6.nap. hétfő : Capri helyett:

Il Gesu (F),  zsidó negyed (F) – Portico di Ottavia-Marcellus színház(F), zsinagóga, Isola Tiberina (G), Bocca della Verita (G), Pza Barberini, San Carlo alle Quattro Fontane, San Andrea al Quirinale, Palazzo del Quirinale (N),

7.nap, kedd :  ami kimaradt

Diocletianus termái (N), Pza Republica (N), Najádok kútja, Santa Maria della Vittoria, San Paolo entra le Mura, Torre delle Milizie – tökéletes körkép a városról, Traianus oszlopa,
S. Maria de Loreto + SS. Nome di Maria templomok (D)

Palazzo del Quirinale (N), Scuderi del Quirinale: Roma. The paintings of an Empire.

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Olaszország, Róma, Utazás
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Római levelek, 2009. október – 1. program bejegyzéshez

  1. Gyenge István szerint:

    Tiszteletre méltó Róma-őrület, melyet magam is osztok.
    Visszalapoztam ide az elejére, s ha nem is egyszerre, de végig fogom olvasni az összes levelet.
    Jómagam is hasonló, csak kicsit részletesebb útitervet szoktam készíteni (félnapokra bontott sétaútvonalak), már ezért is szimpatikus első látásra ez a krónika. És látszik, hogy hosszas előkészületek alapján íródott. (Magam, több mint harminc évvel ezelőtt, egy évig készültem első itáliai utazásomra, amikor is Verona-Velencétől a szicíliai Palermóig bejártam az olasz csizmát.
    Gratulálok a sok szép élményhez (és képhez), élvezettel fogom olvasni a továbbiakat.
    Nicola
    artcopy@freemail.hu

    • elismondom szerint:

      Kedves Nicola !
      Nagyon köszönöm elismerő szavait. Ön az első hozzászóló, aki nem az ismerőseim közül tollat ragadott és ez nagy lelkesedéssel töltött el. Igen jól látja, de hisz gyakorlott szeme van hozzá, én konkrétan márciusban kezdtem el foglalkozni tudatosan az úttal (s októberben indultunk), s mindent kiolvastam, ami a kezem ügyébe került, vagy le tudtam gyűjteni internetről. s ez kezdődött a gyermek-ifjusági irodalomtól , Steven Saylor könyvein át a fajsúlyosabb szakirodalomig, vagy amerikai szabadegyetemi előadásig. Sajnos egy súlyos hiányosságom van, hogy olaszul nem tudok, de még olasz nyelvleckéket is elkezdtem hallgatni 2 hónappal az indulás előtt.
      Ön akkor érti, amitől az ortopédtól a sebész szakorvosig mindenki úgy nézett rám mint valami őrültre, mikor azt mondtam, én Rómáról nem tudok lemondani, hozzák olyan állapotba a térdemet, hogy ez beleférjen, aztán akár operálhatnak is.

      Egy szóval nagy örömet szerzett elismerő szavaival, és további jó olvasást kívánok. Remélem a későbbiekben sem okozok csalódást.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s