Római levelek, 2009. október – 5. Az antik kor lezárása

Most itt már csak egy további közhelyet szeretnék kicsit jobban megkaparni, a hét dombra épült város legendáját. Íme:

A hét domb, melynek egyikét – másikát a rómaiak némi túlzással hegynek (M. rövidítés = mont, hegy) neveztek a következők: Capitolinus (49 m), Palatinus (52 m),  Aventinus, Caelius, Esquilinus, (67 m), Viminalis és Quirinalis.

Az első kettőt már gyakorlatilag besétáltuk, s mint ahogy itt, később se vesszük észre, hogy hegyeken lennénk, hisz a Rómában zajlott folyamatos építkezések közben a köztük levő kicsinyke völgyeket vagy feltöltötték, vagy maguktól feltöltődtek, az előző korszakok ott maradt romjaiból.

Amit még így az áttekintésben érdemes megjegyezni, hogy Róma történetileg különböző városfalak között élt, amelyek az idők folyamán terjeszkedtek, ahogy nőtt a város.
Erről is van képem. Belülről indulva a legkisebb a Romolusi quadrata, azt a bizonyos pomériumot fogja körül, majd az idők folyamán a falak jelentősége is módosult, változott. Míg a kezdetekben a város szent területét jelképezte, ahová ezért fegyverrel  belépni nem lehetett, így még a köztársaság korában is az ifjak és katonák  a Mars mezőn gyakorlatoztak, amely akkor még kívül esett a városon. Ugyanígy nem lehetett a városon belül temetkezni, amire pedig szemléltető példa a városon kívül eső Via Appián az egymást követő sírboltok, kazamaták. Róma falain belül épült első nem keresztény temető pl. csak 1802-ben kapta meg a jogot a pápától létesítésére – ide majd még ellátogatunk.

Később a falaknak sokkal inkább védelmi jellege lett (Serviusi, Aureleanusi falak).

Róma térképe engem kicsit emlékeztet Budapestére. Ugyanúgy kettészeli a várost a Tiberis, mint  nálunk a Duna. A balparti rész ugyanúgy nagyobb, mint nálunk Pest, s tulajdonképpen egészen a középkor közepéig nem is jelentette más Rómát. A „budai “oldal akkor alakult ki, amikor a pápák átköltöztek a Vatican dombra, s lerakták alapjait a későbbi Vatican államnak.
Ami még ezen az oldalon említésre méltó, a Ianiculus (ma: Gianicolo) domb, mely Róma legmagasabb pontja 84 méter! és itt van az a bűbájos városrész, Trastevere, ahová majd negyedik napon ellátogatunk, és elvarázsoltatjuk magunkat. A városrész neve is utal a régi státuszára ennek az oldalnak: a  Tiberisen túl.
Ez volt az a városrész, ahová még Caesar, úgymond Rómán kívüli villájába szállásolta el Kleopatrát (pár évre), hogy ne legyen annyira a vele szemben többnyire rosszmájú rómaiak orra előtt.

A városnak van még egy közkeletű jelölése, amivel néha itthon is találkozhatunk, az olasz kocsik hátuljára ragasztott rejtélyes SPQR betűk formájában. Ez nem jelent mást, mint a Szenátus és a római nép együttes uralma: S.P.Q.R. a latin “római  szenátus és nép” Senatus Populusque Romanus rövidítése.

I.e. 287- ben a római plebejusok kiharcolták, hogy megszűnjön a Szenátus népgyűlési határozatokat jóváhagyó jogköre. A plebejusok elérték, hogy teljes jogegyenlőség legyen a római nép és köztük.

Használata a Római Birodalom idején volt a legelterjedtebb. Róma városának címerében napjainkban is szerepel a rövidítés és megtalálható a középületek falán, valamint a római csatornafedelekbe, utcai oszlopokba és síremlékekbe vésve. Gyakorlatilag Rómában járva, lépten-nyomon beleütközünk.

Föllazítandó a tömör szöveget, bemutatom magunkat a gyönyörű történelmi díszletek között, amely előtt a pózolást természetesen nem lehetett kihagyni .

A diadalívek, amelyekből csak a Forumon illetve közvetlen körzetében három is van, alapjában harci dicsőségnek megörökítésére szolgáltak. De amíg egy-egy csata után felhúzott templomnál a motiváció általában egy fogadalom volt (ha győzünk, ha megsegítesz…típusú ígéretek – mit  a pillanat hevében valamelyik istenüknek tettek), addig a diadalívet vagy a szenátus szavazta meg az illetőnek, vagy esetleg utódja állíttatta. A diadalív a Római Birodalomban meghonosított emlékműforma, amelyek a későbbi korok diadalíveinek stílusa számára is mintául szolgáltak.
Egy kis érdekesség: Diadalívnek nevezik a keresztény építészetben a szentélyt a hajótól elválasztó boltívet is. Ez szimbolikus utalás Krisztusnak a bűn fölött aratott győzelmére.

Amit több képen alkalmatok volt látni, s itt a legutolsó képcsokor is róla szól, az talán  a legszebb, a Septimus Severus – Róma első afrikai császára – uralkodott i.sz. 193 -211 -emlékére állították. Ugyanezen kapuról a Forum irányából fényképezett képen ráerőszakolja magát a látványra, mint Róma annyi pontján, és egyáltalán nem előnyösen, a Viktor Emanuelle II. emlékmű monumentális tömbje.

A Forum ellenkező végén a Titus diadalkapu korábbi, még i.sz. 81-ben építette a császár öccse és utódja, Domitianus.

Titus (Vespasianus – az első nem nemesi származású császár fia) volt az, aki évekig tartó súlyos harcok árán foglalta el az elkeseredetten védekező Jeruzsálemet, s fosztotta ki annak főtemplomát, amely aktust a diadalkapu belső falán dombormű örökíti meg, midőn katonái viszik a hétágú gyertyatartót, a menórát, és más kincseket hadizsákmányként. Római zsidó azóta sem haladt át az ív alatt.

De ha már itt vagyunk, megmutatom azt a régi mintára kövezett utat, ami innen indul a Palatinus dombra:

A Titus diadalív alatt már a másik nagy római jelkép, a Colosseum integet:

El is indulunk irányába, bár eddigre már erősen szürkül, mint ahogy azt a Titus diadalívre visszavetett tekintet is érzékeli:

És a Colosseumon már a leszálló nap sugarai vetik vissza narancsos színüket.

Nagyon-nagyon igyekezünk, még vetünk egy pillantást a harmadik diadalkapura, a Constantinuséra, (3 év alatt készült el, i.sz. 315-re), de itt a díszítésekre már csak az egyéb emlékművekről összehordott domborművekből futotta.

De hiába volt minden igyekezet, s a kezünkben levő (három helyre – Forum, Palatinus, Colosseum – érvényes, nem olcsó) jegy, már nem engednek be, a Colosseum bezárt. Így maradt nekünk a külső, ám így is fenséges látvány:

Noha nem jutottunk be a Colosseumba – amelyről csak az interneten találtam 80 oldalas értekezést is! – kimeríthetetlen téma, ezért bele se kezdek – annyi azért álljon itt róla, hogy  a már említett Vespasianus császár kezdte építtetni, és fia Titus fejezte be i.sz. 80-ban.
A Forumon, a Septimus Severus diadalív közelében látható 8 oszlopos épületmaradvány (sok korábbi képemen tetten érhető) egyébként a Vespasianus által építtetett (Saturnusnak szentelt) templom volt. Ők a Flavius nemzetség voltak, ezért eredetileg a Colosseum neve is Amphiteatrum Flavium volt, közkeletű nevét azonban a közelben állott 35 m magas bronz colossusról kapta, amelyet Nero magáról mintáztatott mint napistenről. (Csak a napkorona sugarainak hossza egyenként 6,7 m volt!)

Merthogy a Colosseum az egykori nérói aranyház „Domus Aurea” parkjában létesített tó helyén épült, amely ma már nem létező építmény mellett nem mehetünk el szó nélkül.

Nero Róma leégetése (i.sz. 64) után lázas építkezésbe kezdett, hogy mintegy megteremtse a nagyságának megfelelő és azt kellően reprezentáló építményt. Meggyőződésem, hogy előbb utóbb ebből is egyre többet fogunk látni, mivel Rómában nem szűnnek az ásatások (épp előző tudósításomban is a Via dei Fori Imperialin is látható, nem éppen hangulatos kerítések, a feltárás alatt levő helyek elzárására szolgálnak.)
Egyre teljesebb lesz a kép arról a korról, ami már 2000 évvel ezelőtt rendelkezett azokkal a kényelmi vívmányokkal, amit mi, és még sokan mások itt Európa közepén, jó ha a 19.-20. században elértünk, illetve az építészetben és architektúrában olyanokat alkotott, amelyet még most is megdöbbenéssel szemlélünk. A Domus Aurea ugyanennek már erősen a túlzásokba emelt változata, de az egykori leírását olvasva, leesik az állunk:

“Mégis, az építkezések terén működött a legkártékonyabban. Palotáját a Palatiumtól az Esquiliaeig bővítette ki, és előbb “átjáró”-nak, később, mikor a tűzvész után átépítette, Aranyháznak nevezte. Ennek nagyságáról és berendezéséről talán elég, ha elmondom a következőket: előcsarnoka akkora, hogy abban a Colossus (Nero) százhúsz láb magas szobra elfért; oly tágas volt, hogy magába fogadott egy ezer lépés hosszúságú hármas oszlopsort meg egy tavat, melyet mint a tengerpartot, városokat jelképező épületek, továbbá szántóföldek, mezők, szőlők, legelők és erdők díszítettek, tele mindenféle háziállattal és vaddal. A palota többi részében minden arannyal volt burkolva, drágakővel, gyöngyházzal kirakva. Az ebédlőtermek mennyezetén mozgatható elefántcsont lapokat és csöveket alkalmaztak, hogy a vendégekre felülről virágot szórjanak, és illatosított vizet permetezzenek. A nagy ebédlőt kör alakúra formálták, s az éjjel-nappal, szünet nélkül forgott, mint a világegyetem; a fürdőket a tenger és az Albula folyó vize táplálta. Ekképpen befejezve palotája építését, a felavatásán nagy elismeréssel így nyilatkozott: Végre – mondta – kezdek emberhez méltóan lakni.” (idézet Suetoniustól)

Hát mi első ebédünket ugyan megközelítően sem ilyen pompában fogyasztottuk, de mi elégedettebbek voltunk, mint Nero valaha is lehetett.

A Via dei Forin éppen a Colosseum irányába lépkedtünk, mert azon végén volt a bejárat a Forum Romanumra és a Palatinusra, de a célpontnál gondoltunk egy nagyot, és jobb helyett balra fordultunk, s beültünk a képen elhúzó fehér furgon mellett látható kis étterem ernyői alá.

A mi arcunkról nem lehetett letörölni a boldog mosolyt és a még nem hiszem el érzését, hogy itt vagyunk, itt lehetünk.

Óhhhhh Róma!

Soha, soha rosszabb dolgunk ne legyen, mint hogy ilyen környezetben kelljen ebédelnünk!

Mögöttünk a Colosseum, előttünk a Forum és a ragyogó kék mediterrán ég, olasz motorbiciklik cikáznak az utcákon, és turisták tömegei, hozzánk hasonló idült mosollyal és feltört lábakkal a római flaszteren…

Elfogyasztottuk hát jó ízű első római ebédünket (részemről itt ettem vendéglőben a legjobb pizzát), s nem mulasztottuk el megkóstolni hozzá a jó kis „est, est, est „ borocskát.

Természetesen ennek is van története, s mára ezzel búcsúzom, s kívánok mindenkinek hasonlóan jó élményeket:

Történt még a középkorban, hogy egy német főpap, szeretvén a borocskát, előre küldte szolgáját, hogy fedezze fel neki a Róma környéki jó bor lelőhelyeit. A borkóstoló után, ha az inas úgy találta, hogy a bor jó, ráírta az illető borkimérés, fogadó falára krétával, hogy „est”. Ami latinul annyit tesz, hogy van. Tudniillik jó bora a helynek. Egy kis városkában aztán olyan kitűnőnek találta az ott ízlelt nedűt, hogy elragadtatásában háromszor írta fel a falra, hogy „est, est, est”

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Olaszország, Róma, Utazás
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s