Római levelek, 2009.október – 8. A Campo de Fioritól a Pantheonig

Megkísérlem a második nekifutást a második napunkhoz.

Indítom az elbeszélést a már ismert térképpel a köztársaság korából:

A Mars mező itt, a Capitolium fölött ÉNY-ra a Tiberis és a Via Flamina hajdani nagy hadiútja (= mai: belvárosi szakasza a Corso) közötti területre esett. Második napon gyakorlatilag a sétánkat itt indítottuk.

A sétánkat a Campo de Fiorin kezdtük, ezt egy kicsit közelebbről megvilágító térkép részlet (ami egyébként a Largo Argentinai – később jön – romokhoz van értelmezésül kitéve). Másik zárójeles megjegyzés: ugye már fel tetszenek ismerni ezen a Piazza Navonát is?

Itt a második képen már kiolvasható a Campo de Fiori neve is, és az a bizonyos félkör alaku ábrázolás mellette nem más, mint a Pompeius színházának vélelmezett helye, amelynek oszlopcsarnokában azt a szenátusi ülést tartották i.e. 44. március idusán, amely Caesar halálával végződött. Itt már magunk elé tudjuk képzelni azt az utolsó utat, amelyet a Forumon álló Regiából – idáig, gyalogosan tett meg a végzetes napon.

Tehát a Campo de Fiori egy igen kicsi, de annál élénkebb virág- és zöldségpiac, ahol találkozhatunk a vidék jellegzetes, és számunkra még mindig sokszor egzotikus termékeivel és fűszereivel – no meg némi muránói üvegutánzatos bizsusokkal, aminek itt csak annyi a jelentősége, hogy gyönyörű karkötővel bővült ékszereim köre.

Ennél talán mégis nagyobb jelentőségűnek mondható, hogy Giordano Bruno itt szenvedett 1600. február 17.-én máglyahalált.

Gyakorlatilag mindazok a képek, amelyek a 6. levelemben a Tiberis partjáig (maszkos kút előttig) követték egymást, a piacot körülvevő kis utcácskák hangulatát idézik. Innen a Via Guilia felé vettük az irányt, amely nem másról, mint az út építését elrendelő II. Gyula pápáról kapta nevét. Az építkezési szenvedélyéről ismert pápa elhatározta, hogy Rómát külsejében is a kereszténység első városává teszi, s a nemességtől is elvárta, hogy ennek megfelelő palotákat építtessen. A Via Guilia épületein olyan nagynevű művészek dolgoztak mint Bramante, Raffaello, Sangallo, Michelangelo. Még egy okunk volt erre venni az irányt, itt található ugyanis a Magyar Akadémia, a Collegium Hungaricum római székháza is, a Falconieri palotában.

A képek róla: a palota Tiberisre néző homlokzata, a Borromini loggiával, az udvara, illetve az építtető toszkániai névadó család sólyom címerállata az utcai oldal pilaszterén:

A sólyomtól balra levő épület egy érdekes templom, a kegyes halál konfraternitás oratóriuma, melynek feladata volt a nyomorúságosan élők számára is biztosítani a keresztény temetést, mely vonatkozásra utalnak az épület díszítésében is mindenütt fellelhető apró halálfejek

A templom egybeépült a Palazzo Farnese kertjeit összekötő, az utca felett átívelő Michelangelo által tervezett kis híddal. A híd eredeti tervek szerint folytatódott volna a Tiberisen át is, hogy ily módon összekösse a dúsgazdag Farnesek (pármai eredetű család, de bonyolult pápai szálak a család történetében, melyből aztán egy III. Pál pápát is „kitermeltek „), túloldali villájával a két házat, azonban erre végül már az ő pénzükből sem futotta. A képen a palota via Guiliára néző udvara, és egy  kép a hídról, s a palota híd melletti oldalfala:


A Palazzo Farnesénél,  Róma legnagyobb magánpalotájánál felhasznált anyagok részben az antik romokból származnak, az ablakokat például a Colosseum travertin kövei keretezik, s belsejéről az előtte kiállított tablókról nyerhetünk némi fogalmat. Puccini Tosca c. operájának II. felvonása a palota egyik termében játszódik, itt vallatja Scarpia Cavaradossit..

Az épületben ma a francia nagykövetség székel, a főhomlokzata a hasonnevű térre nyílik. A téren két szökőkút, melynek szürkészöld egyiptomi gránitból készült fürdőkádjába a Farnesek címeréből származó, kőből faragott liliom ontja a vizet. A kádak a Caracalla fürdőkből származnak. A tér hangulatába és stílusába a legkevésbé illik bele, nekem mégis nagyon tetszett egy Birgittához címzett csíkos tornyos templom:

Nagy volt az örömöm, amikor Rómából hazatérve, a semmi nem elég érzésével még végigdöngettem az internetet a Róma címszót beadva, s az ott talált Géczi János – Róma naplójából felismertem a teret ebből a kis leírásból:

A teret a Via Monserratón hagyjuk el, ahol többek között a spanyolok nemzeti temploma (minden nemzetnek van saját temploma Rómában) található, s ahol annak idején Róma legvidámabb szentje, Néri Szt.Fülöp, akit a nép szeretetteljesen csak Pippo buononak hívott, ugrándozva s énekelve vonult tanítványaival a nagy körmenetek idején. Nem mellesleg, ő és hívei teremtették meg az oratóriumi zene azóta elterjedt műfaját.

S itt ki is jutunk a Corso Vittorio Emanuele II-re, ahol, úton a Pantheon felé, még megtekintjük a Largo Argentinán található Area Sacra = megszentelt terület ásatásait, a római köztársaság korából származó szentélyegyüttes feltárási helyén, amely térképi ábrázolásával ezt a bekezdést indítottuk.

A következő célpontunk egy igencsak nevezetes műemléke Rómának, a Pantheon!

Az oda vezető kis keskeny utcákban mintegy utalásként már belebotlunk a kegytárgy – és egyházi ruha boltokba, és hamarosan kibukkan egy picike részlet a keresett célból is:

És ha eddig el is kerültem, itt már mindenképp utalnom kell Dan Brawn legutóbb megfilmesített sikerkönyvére, az Angyalok és Démonokra, amit úgy gondolom sokan láttatok, és így óhatatlanul sok ismerős elemmel találkoztok itt is, meg néhány későbbi úti célunknál is.
Ugyanígy e filmmel sokunkban tudatosult, hogy van néhány név, akik meghatározó hatással voltak a keresztény Róma városképére. Itt elsősorban a Bernini – Borromini rivális párosáról, és Michelangelóról van szó, de ugyancsak gyakran botlunk olyan nagy építész-tervezők és művészek nevébe, mint Valadier, Sangallo, Maderna, Rainaldi, Bramante, della Porta, Raffaello, Caravaggio, hogy csak úgy hirtelen néhányat említsek.

És mivel egyre több templomot fogunk ezután meglátogatni, feltétlen itt előljáróban szeretném felhívni a figyelmet a legtöbb templom padlóját, illetve soknál falát, oszlopait  és bútorzatát is díszítő cosmata munkákra. Ezen közös név alatt futnak a római márványfaragó műhelyekből (ezek egyike volt Lorenzo Cosmati és fia Jacopo) kikerült „márványszőttesek” és mozaikok, melyeket nagy precizitással és résmentes illesztéssel készítettek, színes üvegmasszából vagy színes márványdarabokból.

Mint a már említett filmből láthattuk, Róma sok jelentős terét díszítik obeliszkek, amelyek divatja először az egyiptomi hódítások után az ókori Rómában terjedt el, bár akkor inkább a cirkuszok, amfiteátrumok díszítésére használták. Ezeknek az obeliszkeknek nagy része az idők folyamán darabokra hullva be is temetődött sok méter mélyre az ókori romokkal együtt, mígnem legtöbbjét V. Sixtus pápa ásatta elő, és helyeztette egy – egy bazilika elé annak fényét növelendő.

A Santa Maria sopra Minerva templom előtt álló kis obeliszket tartó elefánt ebből a divatból játékosan alkotott kompozíciója Bernininek, amely mindenképpen a Minerva tér meghatározó elemévé vált. Amint a már említett templom neve mutatja, a Róma egyetlen gótikus keresztény templomának mondott Santa Maria templom egy korábbi, az ősi Minerva kultusz szentélyére épült. A templom mellett álló domonkos rendiek anyaházában több tragikus per zajlott le: az inkvizíciós bíróság itt tárgyalta Giordano Bruno és Galilei perét.

S a templomba belépve kezdődött az a varázslat, amit minden további templomnál újból- és újból átéltünk: meghökkentően szépek, pazarul díszítettek, mind más, de mind pompázatos, műremekek tömegével, amik mindegyike valaki nagyon híres, vagy korának meghatározó művésze munkája és még felsorolni is sok lenne, feldolgozni egy körsétával belül, meg nem is lehet. Így itt is csak kiemelés – szerűen és a képek magukért beszélő hangulatával próbálom közvetíteni az átélt élményeket.
E templom főoltára alatt temették el egyébként az Olaszország védőszentjeként tisztelt Sienai Szent Katalint, aki hazahívta a pápákat Avignonból. Személyiségének olyan hatása volt, hogy több pápa is ide óhajtott temetkezni.

És innen most egy gyönyörű Michelangelo Krisztus. Nem is elégszem meg egyedül az én tökéletlen felvételem közzétételével, hanem az élvezet fokozásához beteszem az interneten talált profibb felvételt is:

A kis lepel történetét biztos tudjátok, amivel innentől nagyon sok egyházi intézményben (pl. Sixtusi kápolna is) találkozni fogunk. A szemérmes egyház utólag így leplezte el remek műalkotások számára zavaró elemeit.

De ideje továbbmenni a már látókörünkben levő Pantheon felé, mely az ókorból legteljesebben ránk maradt építészeti műemlék. Egyben olyan építészeti bravúr is, amelyet (konkrétan a kupola feszt távolságát) egészen a 19. századig nem tudták túlszárnyalni.

Az egész épület építészetileg olyan bravúrokat tartalmaz, amelybe én itt laikusként nem is kívánok belemenni, inkább egy más összefüggést szeretnék kiemelni a Pantheon példázata kapcsán.
Ez pedig talán a legelső levelemben már érintett jellemzése az  ókori rómaiaknak. Éspedig az ő gyakorlati géniuszuknak, ragyogó érzéküknek a másoknál már létező dolgok adaptálásában… Az ő kreativitásuk abban állt, hogy mások által már felfedezett dolgoknak új felhasználást adtak. A rotundánál, ahogy más szóval is nevezik az épületet,  mindegyik építészeti elem külön külön már létezett (henger, kupola, boltívek), de így egybeépítve, ez az építőmérnöki munka páratlan diadalának számít. (A kupolánál, és egyéb épületeikben, illetve az útépítéseiknél felhasznált beton azonban eredeti római találmány! – tehát már ez sem a szocialista házgyári építészet vívmánya ☺.)
Sokan tanulmányozták már a Pantheont, hogy rájöjjenek alkotásának titkára; s a reneszánsztól – napjainkig hatalmas befolyást gyakorolt a nyugati világ építészetére. Még a 19.- 20. század számos városházája, egyeteme és közkönyvtára /USA !/ is visszanyúl az itteni portikós –dóm struktúrára.

A Pantheón eredetileg azzal a céllal épült, hogy az ókori Rómában tisztelt valamennyi isten szobrot (vallási türelem!) elhelyezzék fülkéiben. Az épület későbbi megmenekülését annak is tudják be, hogy i.sz. 609-ben a pápa keresztény templommá szenteli, miközben több szekéren átszállítják ide a keresztényvértanúk maradványait a katakombákból. (Ekkor keletkezett a Mindenszentek ünnepe.)
Aztán később világi nagyságokat ill. művészeket is elhelyeztek itt, s azóta hívják pantheonnak az egyes országok nemzeti halottainak közös temetkező helyét, szentélyét is. A római Pantheonban van eltemetve többek között Raffaello, illetve az újkori Olaszország két királya is.

Először be sem megyünk, csak körbejárjuk, és elvegyülünk az épület előtti kis téren nyüzsgő színes forgatagban.

De ebben aztán úgy el is fáradunk, hogy jobbnak látszik egy darabig a fenti képbe belógó ernyők alól nézni a nyüzsgést, s közben megebédelünk, s ezúttal a frascati bort kívánom megkóstolni, aminek a nevét összekevertem az ókori olvasmányaimban superlativusokban emlegetett falernusival, s a várt, legendásan extra íz helyett, egy elég feledhető asztali bort kapok. De hát itt nem is ez a lényeg, hanem a Pantheon.

Mielőtt belépnénk a Pantheonba még érdemes az értelmezés végett egy pillantást vetni a feljebb közölt kis rajzokra. Mint az utolsó kis körrel kiemelt skiccen is látszik, a félgömb alakú, középen nyitott kupolával fedett rotunda magassága és átmérője azonos méretű (43,3 m). A tetején levő 9 méter átmérőjű nyílás, amelyen át a fényt kapja, valahogy úgy van megoldva, hogy a beeső  eső nem jut be a belső térbe, mivel azt is kis lyukakon elvezetik részben a kupola talapzatába, részben az alatta levő padlózat kis nyílásaiba. Sajnos a saját képeimből szinte alig van élvezhető, s az interneten sem találtam megfelelően illusztris darabot.

Kedves élmény volt, amikor egy pillanat alatt, a semmiből csak felsorakozott egy –ingolstadti – kórus, és a helyhez illő szép liturgikus énekeket adtak elő.

Kis felfrissülésül, a térbe futó egyik kis utca sarkán betértünk a Tazza D’Oroba letesztelni a kávé minőségét, mivel az útikönyvek szerint ez, és a Caffé Eustachio küzdenek egymással a Róma legjobb kávézója címéért. A Marinál ez nyert, én mindkettő kávéját szerettem.

Most látom csak, hogy mint a fösvény, halmoztunk mi Rómában rengeteg látnivalót, bár legtöbbjüknek ez csak a külső megtekintéseként értendő, és ha egyéb forrásokból betekinthetünk a különböző paloták belsejébe, az a csíny, amitől már így is kápráztunk, eltörpül a belső gazdagság mellett.
Sajnos a múzeumokat többnyire tudatosan hagytuk ki, mert először egy első benyomást szerettem volna én nyerni,- mivel a Mari már nem először járt Rómában,- s egy kicsit a dolgokat Róma térképén elhelyezni a fejemben. Ugyanakkor igaz az is, hogy a csodás építményeknek is csak tört része látogatható a turisták által, de még így is szédültünk, ha egy egy – akár sima polgári lakásnak tűnő – ház ablakán bepillantva, elleshettünk egy kis  enteriőrt.

És persze a látottakon kívül, itthon rendszerezve a dolgokat, rengeteg dologra fény derül, hogy elmentünk mellette, akár úgy, hogy csak pár métert kellett volna egy másik irányban esetleg haladni, vagy egy sarkon befordulni… Ez nem elégedetlenség, hanem inkább megint azt próbáltam elmondani, hogy akármilyen soknak is tűnik amit láttunk, rengeteg fehér folt maradt még.

Pedig még ami ebből a napból is hátra van, arra nyitok már egy új fejezetet.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Olaszország, Róma, Utazás
Címke: , , , , , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Tallin zöld ligete, Pirita (Baltikum 35) | Fölöttem a felhő

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s