Római levelek, 2009. október – 13. Vatikáni Múzeumok

Bár a Bazilika után levezetésül egy kis lightosabb program következett, most mégis úgy gondolom tematikailag jobb, ha Nektek a Vatikáni Múzeumokkal folytatom a beszámolót, ami akkor igazából az est záróprogramja volt.

Tehát, amit a Vatikáni Múzeumoknak hívnak, azon lényegében azt a palotaegyüttest értjük, ami egy fél évezreden keresztül alakult ki, és tartalmazza a pápák ritkaság gyűjteményét, antik szobrokat, képtárat, könyvtárat, múzeumot és egyes, a nagyközönség számára is megnyitott pápai lakosztályokat. A gyűjtemény gyarapítása és a múzeumok bővítése még ma is tart, legutóbbi ilyen új együttese pl. az Európán kívüli kultúrák néprajzi tárgyai. És mindennek a csúcsa természetesen a Sixtus kápolna. Mindezek megtekintése egy nap alatt lehetetlen, tehát mindenki maga dönti el, hol – mennyi időt kíván eltölteni, mi az amiből csak egy benyomásra futja, vagy eleve kimarad egy következő alkalomig.

Hát ez a péntek esti nyitva tartás részben vezetett útvonalon történt, melynek a végpontja a Sixtus kápolna volt, így én erről fogok most számotokra kisebb összefoglalót átnyújtani. A Sixtus kápolnában a fényképezés tilos, ennek ellenére megpróbálok Nektek egy többé -kevésbé átfogó képet nyújtani róla.

A Vatikáni Múzeumokba a nagyközönség csak kívülről, a városfalakon kifejezetten erre a célra nyitott bejáraton juthat be. Igen attraktív a gyalogos feljárást biztosító csigalépcső:

A múzeumban teremről teremre haladva antik szobrok, műtárgyak, és míves bútorok gyönyörködtetik szemeinket.

A Nílus ábrázolása:

A szekrényben tároló dolgoknak szekrényszoba áll rendelkezésre, de a szekrények díszítése önmagában is különleges.

Könyvtárszoba:

És szebbnél szebb mennyezetek alatt haladunk el.

De az igazi csoda számomra, a Raffaello Stanzái (szobái) voltak. A kifestésükre még
II. Gyula (Rovere) pápa adott megbízást Raffaellónak, de a  kivitelezés nagy részére és befejezésre már X.Leo (Medici) pápa idejében került sor. Gyerekek, a képek nem tudják visszaadni a freskók szépségét! Én legszívesebben ott letáboroztam volna, és tán még most is ott ülnék!

Részletek az Athéni iskolából:

De hogy egyben is lássátok, levettem a Wikipédiáról:

Részlet a Szentség imádásából:

A Borgo égése (A Borgo a Vatikánt körülvevő, köznép lakta városrész neve).

Mennyezet freskó (Justitia).

Raffaello sok – sok szobát díszített ki úgy történetekkel a bibliából, mitológiából, történelemből, köznapi történésekből, hogy festményei gyönyörűen igazodtak a terem adottságaihoz.

Ajtóívek díszítése:

A Parnassust így képzelte elénk:

Ádám és Éva szintén mennyezeti freskón:

És a múzeumi séta utolsó állomása: a Sixtus kápolna.

Tehát, ahogy tudjuk, ide zárják be a pápaválasztó konklávét, amíg nem döntenek. Erről jut eszembe, sehogy sem fedeztem fel, hol csinálhatják a jelző füstöt…

Mint látható, alul aprólékos cosmata munkával lefektetett padlózat. Az oldalfalak alján olyan hű a drapériát ábrázoló festés, hogy nekem muszáj volt titkon – semmihez nem szabad érni! – megtapintani, mert nem tudtam elhinni, hogy nem igazi.

Itt szemben van a főoltár fala, amit szintén Michelangelo készített, de 23 év múlik el a mennyezet megfestése után. Közben Róma olyan szenvedéseket élt át, ami váratlanul érte és rettegéssel töltötte el az embereket. 1527-ben V. Károly német és spanyol zsoldosokkal lerohanta és kifosztotta (ezt azóta is így emlegetik: Sacco di Roma) a várost. A keresztény világot kettéosztotta a Lutheri Reformáció, amelyet felhasználtak a támadás propagandájául is. A pápa bezárkózott az Angyalvárba, majd egy hónap múlva megadta magát, és beleegyezett a súlyos hadisarc kifizetésébe. Ennek ellenére a spanyolok fogságában maradt további hat hónapig. A lakosságot pestisjárvány tizedelte, de nem szűnt meg a város sanyargatása. A kép ihletése ezért egészen más, apokaliptikus látomás a jövőről, az emberi testek örvénylő tömegében az Úr szétválasztja az igazakat és hamisakat, az alvilág démonai segítenek a mélybe vonszolni az elítélteket.

A mennyezeti freskó ennél sokkal kiegyensúlyozottabb, letisztult képeken meséli el a Genesis történetét.

De még mielőtt a részletekbe mennénk, feltétlenül szólni kell az 1980-ban kezdődött, 15 évig tartó restaurációs munkáról, mely előhozta az addig barnás színárnyalatból  a csaknem  500 évvel korábbi, ragyogó színeket.

És csak ismétlésképpen: Michelangelo 4 évig, 1508-1512-ig festette az 1 000 négyzetméternyi felületet kitevő mennyezetet.

A mennyezet központi része lapos, az árkádok csak perspektivikus munka eredményei. A művész egy építészeti keretet dolgozott ki, hogy kedvezőbben tudja elhelyezni a főalakokat, illetve a különböző mértani alakzatokkal is fokozza a térbeli hatást, az ablakokhoz lefutó lunettákkal pedig összeköti a mennyezetet a függőleges falakkal

A mennyezeti freskó fő témája az Ószövetségből vett 9 jelenetet ábrázol 3 egységre bontva: A világ teremtése, Az ember teremtése és bukása, Az özönvíz, avagy Noé története. (A fenti rajzos ábra középső szakasza jobbról balra haladva az ezekhez tartozó egyes képek jelentését sorolja fel. Sárga – zöld – kék kockák.)

Sajnálatos módon copyright okok miatt nem tehetem be ide az egyes képek reprodukcióit, de végülis képekről már szerintem ez mindenki fejében megvan, és el kell menni, megnézni az eredetit ! Azt úgysem múlhatja fölül semmi. Egy élmény ezekkel a gyönyörű, újra élő színekkel, szépséges, egyéniséget hordozó figuráival látni.

És akkor még jöjjön a főoltár képe, Az utolsó Ítélet, melyen Michelangelo 6 évig dolgozott és 1541-ben fejezte be. Ekkor III. Pál volt a pápa, aki nem törődött a festményt érő sok támadással, negyedik utóda, a vakbuzgó IV. Pál pápa azonban megbízta Michelangelo egy tanítványát Volterrát, hogy fessen leplet a pőreségekre. A művész olyan kíméletesen végezte ezt a beavatkozást a műben, amennyire csak lehetett, de ettől fogva a rómaiak csak nadrágszabónak hívták.

Nekem ez egy kicsit túlzsúfolt, ha persze az ember végigolvassa hozzá a magyarázatokat, minden érthető, de csak a szemlélésével nem okozza ugyanazt a gyönyört, mint a mennyezet. Nekem.

Persze a főalak megformálása itt is nagyon erős.

És a képet elöntik azok a bizonyos leplek. A freskó nem aratott osztatlan sikert. Voltak, akik úgy nyilatkoztak, hogy jobb helye lenne egy gőzfürdőben, vagy bordélyházban.

A krónika evvel kapcsolatban is feljegyzett egy aranyos történetet, és ezzel el is búcsúznánk a kápolnától:

III. Pál gyakran jött el udvarmesterével, Cesenaval megnézni Michelangelót munka közben. Egy napon megkérdezte a prelátust, mi a véleménye a műről. „Ezek az alakok jobban illenének egy kocsmába, mint Szentséged kápolnájába”. Michelangelo válaszul őt mintázta meg a pokol bírája, Minotaurus képében. Mikor az udvarmester kérte a pápát, hogy kapartassa le az ő képét, III. Pál így válaszolt: „Ha Michelangelo a „magasba” helyezett volna, akkor tudtam volna tenni valamit: de ott „lent” nincs semmi hatalmam.

Azt azonban még itt elmondom, mivel ilyen élményem még nem volt, hogy valószínűleg olyan mértékben telítődtem az addig látottakkal, hogy a Sixtus kápolnában az oldalfalakon (2 hosszabbik fal, ablakok alatti rész) levő képeket, a Krisztus életéből a második falon már egyszerűen nem láttam. Néztem, de nem láttam. Nem bírta a képek tartalmát már az agyam felfogni, vagy mi. Többször nekifogtam a nézésnek, de hiába. Nem volt mit tenni, belenyugodtam, és hazamentem.

Már régen kiraktam ezt a bejegyzést a netre, amikor kaptam egy linket a Sixtus kápolna megtekintéséhez. Így utólag bár, de úgy gondolom elengedhetetlen, hogy be ne tegyem. Alul a M gombbal lehet mozogni a kápolna teljes területén.

http://www.vatican.va/various/cappelle/sistina_vr/

A már igencsak sötét estében még átsétáltam a Kolonádok alatt a Szent Péter téren,

amely nálamnál sokkal tehetségesebb megfogalmazásban így öltözik esti fényekbe:

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: építészet, Művészet, Olaszország, Róma, Utazás, Vallás
Címke: , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s