Római levelek, 2009. október – 18. Egy este a Trasteverén

Az Aventinusról a másik oldalon lefele jövet található egy zsidó temető, melynek kertjébe ültetett rózsabokrok menórát mintáznak, de az majd egy újabb Róma látogatás programja lehet, mert most más az irányunk. A Sublicio hídon át, a Porte Portuense mellett visszatérünk a jobb partra. A városfalról készült kép (16. levél!) alján, a Tiberis jobb és bal partjához legközelebb eső városkapuk a falban, amelyeket mai sétánk során érintettünk.

Trastevere ma Róma egyik legfestőibb negyede, számos tér és kanyargós, nyüzsgő kis utcák elegye. Valószínűleg ma már kicsit mesterségesen is fenn akarják azt a képet tartani, amivel ma a turistát könnyű lépre vinni: egy kis hangulat a 19. századból, amikor itt még leginkább dohányt, és a város több száz temploma számára gyertyát előállító munkások negyede volt. A Tiberis partján pedig itt rakodtak ki azok az árut szállító, Ostiából érkező bárkák, amiket még emberek vagy bivalyok húzták.. Macskák tömege a sikátorokban, füstös kis boltok, mészárszékek, mesteremberek szorgoskodnak a kötélre teregetett mosott ruhák alatt. A házak nagy része tatarozásra szorul, de kispénzű lakóinak erre nincs pénze. A köztisztaság nem nagy erre, az emberek nem éppen megszállottai a közrendnek.

Lakói büszke, vad emberek, akik a mai napig a régi rómaiaktól származtatják magukat, s megvan a maguk nyelvjárása, s ezen író ünnepelt költőik. Büszkék sajátosságaikra, s öntudatosan  „noantri”-nak hívják magukat. Lefordíthatatlan szó, valami olyant jelent, „vagyunk, akik vagyunk”.

Ez lenne a kép, amit az ide látogatónak sugallni akarnak, s amiből még néhány évtizede jobban fellelhető is volt valami.

A Porta Portuense melletti évszázados piac ma  legnagyobb bolhapiaca Rómának, mely sok híres olasz filmnek is helyszínéül szolgált. A Biciklitolvajok hőse ide igyekszik, hogy fellelje éppen ellopott biciklijét, Pasolini filmkockáin is gyakran felbukkant a hely.
A Róma topicban adta valaki ezt a költői leírást: Trastevere főutcáján, ahol a 8-as villamos robog, 100 méterre a Garibadi hídtól, az egyik leghíresebb olcsó népi vendéglő, a Pizzeria Panattoni, ahol annak idején Pasolini csórói (és ő maga is) üldögéltek. – A törzstagok L’Obitorio-nak (Boncterem, esetleg Hullaház) hívják, márványasztalai miatt.
15-20 éve még igazi Rejtő Jenő-i hely volt, sajnos, ma már kissé civilizálódott.

Trastevere népi jellegét fokozatosan elvesztette, s ezt követően átadta helyét az egyre szaporodó éttermeknek és éjszakai szórakozóhelyeknek. Ez sem volt azonban hagyomány nélkül, mindig híres volt jó konyhájáról, sok régi vágású, igazi római ízlés szerint főző vendéglőjéről, amelyek töretlenül vonzzák a vendégeket.

Hát erre a helyszínre igyekszünk a nap lezárásaként.

És már meg is érkeztünk a főtérre, ez pedig az első, Szűz Mária tiszteletére épített római templom.

Itt van a legősibb Mária kegykép a “Madonna della Clemenza” a Kegyes Mária VIII. századi, fára festett ikonja.

Kevés templom dicsekedhet azzal, hogy kocsma helyett építették. Márpedig ez történt Róma legrégibb Mária templomával. A küzdelem a tengerészek és keresztények között, az utóbbiak javára dőlt el i.sz. 340-ben.

Különleges szerepet ad továbbá neki, hogy Róma négy főbazilikáján kívül csak itt van még ún. “Szent Kapu” a szentévi zarándokok számára, mivel a Tiberis áradása, vagy nagy járványok idején a megközelíthetetlenné vált Falakon kívüli Szent Pál Bazilikát helyettesítette.

A templom mai képe a XII. század első felében született meg, s a rengeteg, gyönyörű aranymozaikos berakásával engem egy kicsit a bizánci  stílusra emlékeztet. Az apszis legszebb díszét képező mozaikon is Szűz Mária bizánci császárnőruhát visel a középpontban elhelyezkedő fia, Krisztus mellett. Nekem nagyon tetszenek a jobbról, balról vonuló bárányok, amelyek a középső, Isten bárányához tartanak, a zsidó és pogány származású keresztények jelképeiként. Gyönyörű a cosmata padló is, és a fa berakású festett, színpompás, gazdagon aranyozott mennyezet, de most úgy gondolom, inkább a világibb örömökre hegyezném ki ezt a részt, ezért inkább vessük be magunkat az utcai forgatagba.

Azért még mi is tetten érünk száradó ruhát a szűk kis utcácskákban:

Valóban működnek, és nyitva vannak még a kicsinyke, spájznyi méretű boltok, mint ez a pizzasütő is, mely előtt a nyers, még készülő pizza méretei arányában meghaladják a boltot. A kis képkeretező üzletben meg azokat a litográfiákat vettem, amik már kinn lógnak, az ebédlőm falán.

És elértük Trastevere másik városkapuját a Porta Settimianát, ahol e kis ház nevezetessége, hogy itt volt egykoron Raffaello szerelme apjának sütödéje. (Romolo ház, helyén – ma étterem.) Raffaello ismert viszonya a cselédlánnyal sokszor borzolta az egyház kedélyeit, különös tekintettel arra, hogy nem egy általa festett Szűz arcképén Fornarina képmása nézett vissza. Fornarina viszont elérte azt, amit véleményem szerint egyetlen múzsa sem, hogy Raffaello mellé temették el, a Pantheonban!

Aztán egyre jobban száll le az este, még azért lefutunk a Tiberis partjáig, s a Ponte Sistóról le- és felnézünk a folyón.

Közben a főtéren is besötétedett, s mielőtt beülnénk az egyik kis hangulatos étterembe vacsizni, még megtekintjük azt, aminek a neve a már idézett Noantri, de ott végül egy fotót készítek csak a Mariról, mert talán ez az egyetlen étterem Trasteverén, ami rideg, semmilyen, egyáltalán nem hívogató.

Ugye kíváncsiak vagytok mit ettem? Articsókát! Még itthon olvastam a zsidónegyed kapcsán, hogy ott valami fantasztikus specialitás az articsóka és azt feltétlenül meg kell kóstolni. Még az olasz neve is ott volt: carciofi alla Guida. Meg is láttam itt az étlapon, mire a pincérnő pergő olasz nyelven felvilágosított, hogy most Carciofi Romanat tud hozni. Megrántottam a vállam és kértem, mert fogalmam sem volt miért akadékoskodik. (Később rájöttem, hogy az alla Guida a zsidó módra-t jelentette.)

És ezt kaptam:

Hát nem én voltam az egyedüli, aki meglepődött. A mellettünk levő asztalnál egy nemzetközi páros (japán – ?olasz), akikkel már csak az összeszorítkozás okán is (szűk kis utcán kiülős hely) előzőleg váltottunk néhány szót, izgatottan várták, hogy miként élem meg eme gasztronómiai csodát? Jelentem: ha arra jártok, ne hagyjátok ki! Kellemes fűszeres, fokhagymás olajban marinált és tán kicsit felgőzölt dolog volt, pár hétig biztos nem unnám meg, mindennapi fogyasztás mellett sem.

Az esti helyszín választásunk, és a vacsora is telitalálat volt, és bizony mondom, nagy kár lett volna, ha valaki délután ott, az Aventinuson lelőtt volna.

Elégedetten szívtuk magunkba még, amit az utcák nyújtani tudtak a 8-as villamos megállójáig.

Teltház Trasteverén?

Mi azt hinnénk igen, de nemsokára megbizonyosodunk róla, hogy nem. Közelítve egy főútvonal közeli kis térhez, ahol annak ellenére, hogy elmúlt fél tíz este, különböző, a mi karácsonyi piacainkra emlékeztető kirakodós vásár módjára, asztalokon mindenfélét árulnak. Épp itt tájékozódunk, amikor befut egy busz, és olyan hihetetlenül meg van tömve, hogy majd kidurran. Aztán valóban. Kinyitja az ajtaját és az emberek csak ömlenek – csak ömlenek ki belőle. Vetik be magukat a centrum felé. Nekünk praktikusan vége az estének, a többségnek még el sem kezdődött.

És az utolsó meglepő benyomás ezen a napon: mit látok az alkalmi árusítók között? Egy latin klasszikusokat áruló bódét:

Lívius, Tacitus, Plutarkosz, Ovidius…stb.

Itt lenne, ha nincs igény rá? Lám-lám csak itt van még a múlt, a mindennapokban.

Ez biztos tetszene, gondolom, az ókori Yuppinak.

Ezt még elmondom.

Van egy nagyon jó audió-sorozatom, amerikai előadások ókor témában a szakterület professzoraival. Nagyon jó, élvezetes stílusban adnak elő, nagyon sok a mai életből vett párhuzam, hogy jobban megértse a modern hallgató.

Így hangzott el Ovidius életrajza ismertetésében a következő.
Ovidius gyakorlatilag udvari költőnek számított Augustus császár udvarában. Történt aztán, hogy valami miatt kiesett a császári kegyekből, s az ítélete életfogytiglan száműzetés lett a birodalom szélére, a Fekete tenger partján fekvő Tomisba (ma Constanza).
Ez akkor gyakorlatilag egy kis porfészek volt, a semmi szélén. Gondolják el, mondta a professzor, ezt a Rómát imádó férfit, akinek a teljes világa, életvitele, értékrendje csak a város körül forgott. Élet számára csak ott van. Mint a mai yuppik, akik egész világa abból áll, hogy jettel repkednek New York, London és Párizs között. Közte számukra más nem is létezik, na jó, esetleg még Hawaii. De ez minden. That’s it.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: építészet, Irodalom, kultúrtörténet, Művészet, Olaszország, Róma, Utazás, Vallás
Címke: , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Római levelek, 2009. október – 18. Egy este a Trasteverén bejegyzéshez

  1. Gyöngyös szerint:

    Nagyon élvezetes, informáló beszámoló volt,és remek jó fotókkal. Tetszett!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s