Római levelek, 2009. október – 25. Piazza Venezia

Hát addig köröztem Veletek Rómában, míg elérkeztünk a kiinduló pontig, a Piazza Veneziáig.

Mint jeleztem, számomra ezek voltak az első képek Rómáról, amit megpillantottam. Mozgalmas, lenyűgöző, egyszerre majdnem befogadhatatlan.

S az első “én és Róma ” képen mögöttem, az akkor még közelről nem ismert jelképek:
a Traianus oszlopa, Basilica Ulpia, Torre della Milizie.

A tér leginkább a II. Viktor Emanuel emlékműről tekinthető át:

A térnek nevet adó épület itt áll a bal sarokban, ez a Palazzo Venezia.
II.Pál építtette 1455-ben. 1564.-ig pápai rezidencia, akkor ment át a Velencei Köztársaságnak, a Serenissimának a tulajdonába.

Midőn a Habsburgok 1797-ben Velencére rátették a kezüket, a Palazzo Venezia a monarchia szentszéki nagykövetségének lett székhelye.

A francia közigazgatás 1806-ban I. Napoleon utasítására itt rendezkedett be.

Az olasz állam az első világháborúban elkobozta.

1929-1943 között Mussolini ebben a palotában rendezte be irodáit. A Sala Mappamondo (földgömb) volt dolgozószobája, ami rögtön beugrik, ha Chaplin A diktátor filmjére gondolunk. Ennek a palotának erkélyéről szónokolt Mussolini az egybegyűlt népnek, illetve tekintette meg a Via Foro de Imperialira szervezett fasiszta felvonulásokat.

Ma az épületben Múzeum van, néhány állandó és válogatott, időszaki kiállítással, ahol belső tereiben feltárja a látogatónak egy kora reneszánsz épület jellegzetességeit. 

A zöld lombok közül pedig, ma már tudjuk, hogy az Il Gesù kupolája tekint át.

Ez volt Róma első nagy reneszánsz palotája, melyhez kapcsolódik a Szt. Márk templom, kertjében hangulatos árkádos kerengővel, barokk kúttal.

Szemben vele, a tér túloldalán a Velencei Biztosító Társaság (homlokzati kapu fölött: Generali oroszlán!) székháza, mely 1906-1911.-ig a Palazzo Venezia párdarabjának épült.
A neoreneszánsz stílusú palotáról még később fogok néhány részletet bemutatni, mert a búcsúebédünket ennek háta mögött fogyasztottuk el.

Aztán még egy kiemelésre érdemes házat láthatunk a tér végében, ahol a Corso, az ókori Via Lata kezdődik, és fut egészen a Piazza del Popoloig.

Ez a Palazzo Bonaparte, itt lakott Napóleon édesanyja a Madame mère, fia száműzetése után haláláig. Napóleon számtalanszor megalázta VII. Pius pápát, aki azonban mégis megengedte, hogy családja tagjai Rómában telepedjenek le.

Nos, ebben a palotában töltötte utolsó éveit a száműzött császár édesanyja. Itt értesült fia haláláról és halt meg végül teljesen megvakulva. Letízia Ramoló egy pillanatig sem lazított méltóságos magatartásán és kemény kézzel irányította Bonaparte család még élő tagjait. Az öreg hölgy számára kis kiugró erkélyt építettek a palota sarkára, ahonnan, amíg látott, szemlélhette az alatta zajló eseményeket.

És eljött a pillanat, hogy tovább már nem kerülhetem ki a tér harmóniáját oly erőszakosan megbontó „monumento„ ismertetését, bemutatását.

Ez a II.Viktor Emanuel emlékmű (Monumento a Vittorio Emmanuelle II )

Sok gúnyneve ismeretes: Írógép, „Italia legnagyobb vizeldéje„ , Róma nyolcadik halma, Esküvői torta, Vittoriano,.. s ezekben benne van az a borzongás, amit e hely itt mindenkiben ébreszt.

Az emlékmű építésének (1885-1911.) célja az volt, hogy jelképezze Olaszország, a nemzeti egység megteremtésének (Risorgimento) dicsőségét.

II. Viktor Emanuel (1820-1878) szabadította fel országát az osztrák uralom alól, ő hozta létre Cavour támogatásával az egyesült Olaszországot, melynek első királya ő volt.

Bár kompozíciójában (lásd:Pergamon oltár), monumentalitásában, kétségtelenül sugallja az elérni kívánt hatást, de legfőbb hibája már eredetileg is az volt, hogy ide helyezték. Meghamisítja az egykori városképet, le- és elzárja a Forumot és a Capitoliumot a központi tértől, ráül arra, s az egész város felett terpeszkedik. Csak ha visszatekintünk a fenti képre, nézzük meg, hogy felső bal sarkában hogyan eltörpül mellette – ez persze részben a perspektíva rövidüléséből is van- a Colosseum önmagában fenségesen hatalmas épülete. Szerintem ki kellett volna tenni valahová a Pincio és a Borghese park környékére, s akkor még bizonyára ki is látogatnának oda a lelkes városnézők, hogy megtekinthessék.

Egy ügyes fotós kétségtelenül tud erről is jó, esetleg hangulatos képet készíteni, ehhez adok most egy általam válogatott összeállítást:

Huh, letudtam.

És itt visszatérnék az utolsó nap eseményeihez, mivel ekkor tekintettük meg a császári fórumok első tagját, a Traianus Fórumát, mely bár úgyszólván a lábaink előtt terült el, de elválasztotta azt a Via Fori Imperiali a Forum Romanumtól, amelyet első nap jártunk be.

S máris előttünk van a fő attrakció, a Traianus oszlopa, melyet a római művészet legpompásabb emlékeként tartanak számon, s jellegét tekintve is addig példátlannak számít.
A paroszi márványból készült oszlop egyszerre hirdeti az uralkodó dicsőségét – hiszen az oldalán körbefutó fríz a dákok (mai Románia területe) ellen vívott háború (i.sz. 105-106) két győzelmes hadjáratának történetét beszéli el -, másrészt halotti emlékmű is, melyet tetején eredetileg a császár bronzszobra díszített, talapzatában pedig aranyurnában (ellopták) a hamvait helyezték el.

A spirálszerűen körbefutó fríz részben papirusz tekercsre emlékeztet, de ihletője voltak azok a nagy, festett vásznak is, amelyeket nagy katonai győzelmek ünneplésekor a diadalmenetekben vittek, illetve kifeszítettek a házak falára, a diadal jeleneteinek megelevenítésével.
A domborművek valóságszerűen adják vissza a háború egyes jeleneteit, ütközeteit, hídverést, menetelést..stb. A háború valóságos képeskönyve ez a 270 m hosszú dombormű, amely 2500 alakot vonultat fel. A történészek máig haszonnal tanulmányozzák, mert sok információt és ismeretet szereztek/nek ezen domborművek részletes, beható elemzésével.

A művészi megfogalmazásában is egy remekmű a különböző hosszúságú részekre tagolt, 23 epizódból álló elbeszélés, mely a császár által képviselt értékek felvonultatása: katonai értelemben vett erény (virtus), bölcsesség (sapientia), bizalom (fides), kegyelet (pietas), méltóság (maiestas), amely értékekből a hadsereg hűsége, hősiessége, bátorsága és elszántsága fakad. A vizuális elbeszélés többször folyamodik ugyanazon ikonográfiai sémák (szárnyas győzelem alakja, allegóriák stb.) és tematikus egységek ismétlődése alkalmazásához, evvel is segítve a nézőt a helyes értelmezésben.

A kis rések a belső megvilágítást szolgálják, mivel a 40 m magas oszloptörzsben levő csigalépcsőn fel lehet menni a csúcsig.

Az oszlop talapzatába vésett szöveg elbeszéli, hogy a fórum megépítéséhez az építő mester 800 ezer köbméter földet hordatott el, ezáltal kiegyenlítve a Capitoliumot a Quirinalissal összekötő magaslatot, hogy megfelelő és méltó teret nyerjen a Traianus fórumának építéséhez. A felirat szerint az oszlop azt jelzi, hogy ez a domb milyen magas volt.

A Traianus oszlopa lábánál látható oszloptöredékek abból a Basilica Ulpiából (Ulpius volt Traianus családneve) maradtak fenn, amely a valaha is épült bazilikák közül a legnagyobb volt Rómában.

És mai képünkhöz ezen a helyen, hozzátartozik még a két egyformának tűnő kis ikertemplom képe, amelyek azonban különböző korokban épültek.

A Piazza Veneziához közelebb eső, a S. Maria di Loreto templom, melynek helyén Traianus szentélye állt. A templomot 1507-ben ifjabb Antonio da Sangallo kezdte építeni. Belső díszítése kicsinysége ellenére igen gazdag és sokrétű:

A SS. Nome di Maria templom 1736-38. között épült, Bécsnek, a török ostrom alól
1683-ban történt felmentése emlékére.

Innen már csak megkerüljük a Generali palota székházát:

A gyönyörű lámpáinak nem tudunk ellenállni

S az épület mögött leülünk megebédelni egy vendéglőben, ahonnan  megfigyelhettük a központ kedd déli órákban tapasztalható nyüzsgését:

A buszmegállóról jut eszembe, tessék ezt megnézni:

A képen látható busz ugyan csak egy városnéző busz, de többnyire ugyanígy zajlik a beszállás a menetrend szerinti buszokba is, a jól közjelzett megállókból. A megállókban ugyanis teljes lelki nyugalommal kocsik parkolnak, az utazni vágyó ezen küzdi át magát, hogy felszállhasson a buszra, mely ennek következtében csak az úttest közepén tud megállni, és kinyitni ajtaját a le és felszállóknak.

Lélekben már nagyon búcsúzunk Rómától, s még gondolatban átöleljük a gyönyörű szeméttárolót is, rajta a büszke jelképpel.

Aztán megesszük az ebédünket, és felkerekedünk utolsó utunkra, a Palazzo del Quirináléhoz, ahogy azt magunknak előző este megígértük.

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: építészet, kultúrtörténet, Művészet, Olaszország, Róma, Történelem, Utazás
Címke: , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s