Római levelek, 2009. október – 26. A búcsu

Éppen ma van napra egy hónapja, hogy megérkeztem a napfényes Rómából a kora téli Budapestre. Azóta napi átlagban egy beszámolót küldtem Nektek. Ennek során én is újra jártam a megismert helyeket, újra átéltem az élményeket. Lassan bennem is letisztul a Róma kép.

Sok mindenről szó esett, és még több mindenről nem.

Kimaradtak az insulák, az ókori bérházak leírásai, ahová a vidékről felkerült nincstelenek először tesznek cserepes virágot az ablakba, hogy emlékezzenek elhagyott kertjeikre.

Kimaradtak a liktorok, akik hivatali szolgákként, az ókori kiváltságosok előtt az utat tették szabaddá, vállukon a hivataluk jelképével, a fascessel (összekötött vesszőköteg – az egység jelképe), mely szimbólummal aztán legújabb korunkban visszaélve, ez a szótő lesz a fasizmus névadója…

De mindabból, ami kimaradt, egy alapvető, mindenütt jelenlevő volt számomra és mintegy lélegzett Rómában : az a sok – sok (millió) legionárius, akik nélkül mindez valószínűleg nem jöhetett volna létre.

Én, aki abszolút pacifista vagyok, katonaságnak még a gondolata is elborzaszt, elragadtatással olvastam az ókori történeteket, hadi krónikákat azokról a tettekről, amik lényegében létrehozták a Római Birodalmat. Mindenkinek ajánlom elolvasni ezeket.

Azt a történelmi szükségszerűséget, hogy a túlélésnek ennek az extenzív szakaszában a kulcs a terjeszkedés, az építkezéshez a beszedett adók voltak, nem térnék ki, de ennek a hogyanja azért tanulságos.

Mert a történelemírás szerint, a római katona a legkiválóbb volt, amit a föld valaha is produkált. A mai professzionális hadseregek is irigységgel tekintenek vissza rá, s még az újkorban is a legmagasabb dicséretnek hangzott, amikor valaki úgy nyilatkozott katonáiról, hogy ti vagytok az új légió.

Mert mik voltak az alapelemei  a római hadviselésnek?

a.  / csak igazságos háborút viseltek – saját hitük szerint. Az agresszió nem kenyerük, csak a védekezés lehetett ügyük.
Megmosolyoghatjuk ugyan, hogy értelmezésükben már igazságosnak számított, ha valamilyen oknál fogva fenyegetettnek érezték határaikat, kardot ragadtak.
De ugyanígy képesek voltak éveket várni egy – egy hódítással, hogy csak akkor vívjanak meg, ha a potenciális ellenfél okot szolgáltatott erre.

 b.  / az ellenséggel szembeni  nagyvonalúság
Előnyös békekötési kondíciókkal operáltak, s ha valaki bekerült a birodalomba, asszimilálódott, lehetősége volt akár római polgárjogot is szerezni. Onnantól nem  elnyomottakként kezelték őket, irányukban abszolút toleranciát gyakoroltak. Meghagyták szokásaikat, intézményeiket, vallásukat, amíg fizették az adót, békében élhettek.

 c.  / diplomácia
Azóta is használják az adott mintákat.  „Oszd meg és uralkodj „ elve,
sosem csinálták ugyanazt a „dealt” a különböző népekkel.

 d.  / kitartás. Ők sosem adják fel.

És igazán talán ez volt a legfőbb elem, ami által a rómaiak dominánssá váltak a mediterrán medencében.

 –        Nézem Rómát, és magam előtt látom a római katonát aki, az első pun háború után farönkökön ül a tengerparton, és evezni tanul, míg az első hajók elkészülnek.

Megértették ugyanis, hogy Karthagót addig nem fogják tudni legyőzni, míg ő az úr a tengeren, mivel Rómának ekkor még nem volt hajóhada.

–         Cannaenál elszenvedik életük legnagyobb vereségét, elvesztenek
60- 80.000 katonát, amitől mindenki megadta volna magát, de ők újraszervezik magukat, és egy év múlva Afrikában vannak és harcolnak.

–         Ahogy valaki fogalmazott, a római katona több földet megmozgatott, mint amennyi fegyvert. Egyetlen más hadseregben, egyetlen más korban, ezt senki nem csinálta. Mert egy harcos, egy lovag, nem ás. Azt csinálják meg mások helyette.

És mit csinál a római elsőként hadművelet előtt? Előkapja az ásóját, és tábort épít, védelmi sáncot és ellátási-, utánpótlási utat valamint depót épít, hidat ácsol. Akvaduktot készít, ha kell 50 km-ről, ha a táborában szükséges vízhez másképp nem jut hozzá.

 És ezek, a meghatározott mértani alakzatban, és utcák rendjével kiépített római katonai táborok adják sok helyütt Nyugat Európában (Mainz, Köln, Bécs, Belgrád) és másutt, a városok mai belvárosát.

És a római katona olyan kényelmi berendezéseket visz magával és épít ki,
(hideg-meleg vizes fürdők, eszközök, amelyről még álmodni sem tudtak az ott lakók) és úgy mellesleg megteremtik a mai földközi tengeri medencei, kisázsiai turizmus alapjait (amfiteátrumok, egyéb szórakozásukhoz, kikapcsolódásra épített ókori emlékek).

 Mindezt létrehozták a cél iránti elhivatottságból, kitartással, szervezettséggel, magas hatékonysággal, a már említett kiváló mérnöki, „alkalmazott tudományi” zsenialitásukkal. Ha kell, a legkegyetlenebb természeti terepen – és időjárási körülmények között is. A római katona élete 20-25 évét a hadsereg szolgálatában töltötte. S tette ezt az akkori erények, mint harci dicsőség, bátorság, példamutatás, patriotizmus fűtötte elhivatottságból.

Hát így  maradt fenn  évszázadokon át a Város, a Birodalom, épült fel tágabb hazánk Európa.

A Város szívében ott dobog számomra ezen hétköznapi hősök szíve.

És akkor fejezzük is be túránkat ott, ahol abbahagytuk, az ebéd után fennmaradt pár órával, a repülő indulásáig.

Ahogy előző nap esti elragadtatásunkban megfogadtuk, ha lehet, eljövünk még a Quirinale térre, ez lesz utolsó célpontunk:

És itt vagyunk, és hatalmas a csalódásunk: egy dög unalmas, hatalmas, kietlen tér – sehol az esti fényekben látott báj, hangulat, szépség.

Valamit csökkent csalódottságunkon viszont, hogy itt, a sarki épületben felfedezem azt a múzeumot (El Scuderie), amelynek időszakos kiállításáról, a „Róma, egy Birodalom festészete” címmel, már itthon az interneten olvastam, de nem leltem hozzá a helyszínt. Így be is megyünk, s a ténylegesen egyedi válogatás mellett, kárpótlást kapunk a Torre delle Miliziénél elmulasztott panorámákért is:

Már újra mosolygunk, és elégedetten készülünk távozni:

És leérve a térre, addig nem látott kordonok, rendőrök (akik egyenruháját Armani tervezte) és furcsa készülődés. Na várakozunk mi is kicsit, mégis mi készül itt?

És akkor megjelennek:

Őrségváltás van, teljes pompával, parádéval, zeneszóval, napsugár csillog a trombitán, fehér lábszárvédők egy ütemre lendülve villannak fel:

És akkor, mintegy búcsúszimfóniaként felhangzik egy torokból, – a katonák az olasz himnuszt énekelik.

Én ezt személyesre veszem.

RÓMA KÖSZÖNÖM.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: építészet, kultúrtörténet, Művészet, Olaszország, Róma, Történelem, Utazás
Címke: , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s