Andalúz nyár – 11. Cordobai Nagymecset, a Mezquita

Feldobott hangulatban és immáron felfrissülve indultunk a nap fénypontját beteljesíteni: találkozunk életünk első igazi mecsetjével, s abból is az iszlám építészet legjelentősebb emlékével Nyugaton, amit egyben a világ építőművészete egyik csúcspontjának tartanak úgy esztétikai, mint műszaki megoldásai kapcsán.

Előtte kapunk egy kis gyorstalpalót mecset-tanból, illetve némi előtörténetet Magdalénától.

A mecsetek egyik elengedhetetlen külső tartozéka a narancsos udvar, a rituálés tisztálkodásra szánt medencével. A narancsos udvar elnevezés elsősorban az itteni iszlám imahelyekre használatos, hisz eredetileg pálmafák töltötték be azt a szerepet, amit az itt elterjedtebb narancsfákkal váltottak ki.

A nagymecset eredetileg egy vizigót templom helyére épült, amaz pedig egy pogány templom helyén állt. A hódító arabok szokása szerint, meghagyva a meghódítottak szabad vallásgyakorlási jogát is, bekéredzkedtek templomukba, s kibérelték annak felét a pénteki imáik számára, majd ahogy nőtt a közösség létszáma, megvették a másik felével együtt.
(S engedélyt adtak másutt, több új keresztény templom építésére.) Azonban hamarosan kinőtték az így megszerzett templomot is, és így folyamatosan, összesen négy fázisban került átépítésre illetve kibővítésre a mecset, amelynek következtében 200 éven át zajlottak a munkálatok.
Ugyanakkor az első átalakítás kezdetét követő 785. évben, már építése közben is használták imádkozásra a mecsetet. A mecset természetesen célozta az akkori iszlám világ elkápráztatását, mind méreteiben, mind pompájában. Politikai kinyilatkoztatás is volt: a Független Emirátus állandó fejlődésének dicsőítése, az iszlám Al Andalus szimbóluma. Építésénél előképei a damaszkuszi mecset illetve a jeruzsálemi dóm voltak, mindkettőt az Omajjád família építtette.

A Mezquitával azonban már egy olyan új típust sikerült megalkotnia I. Abd al Rahman emírnek, hogy innentől ez szolgált mintául az utána jövőknek. Ez az iszlám építészet márkajegyévé vált. Az itt kialakult stílust nevezik azóta a hispán-mór művészeti és építészeti iránynak, sok helyütt csak egyszerűen a kalifai építészetnek.

Érdekessége, hogy a Mihráb tájolása eltér az előírás szerinti Mekka-i
(azaz iszlám szerinti legrégebbi imaház, a mekkai Kába szentély) iránytól, amire születtek és születnek azóta is magyarázatok, de ez mondjuk mit sem változtat ma már a fekvésén.

Kis kiegészítésként még későbbi olvasmányaimból:

Eredetileg Mohamed próféta családjának és követőinek, saját medinai otthona udvarán tartotta a pénteki imákat egy, a naptól leárnyékolt, árkádos helyen. Ez volt az első “mecset”, s azóta ez szolgált mintegy blueprint-ül a mecset építkezéseknél. Ez az ún. Kufa-tipusú mecset, vagy Medina mecset. A cordobai mecset eredetijét modellezi a következő kép.

A mecset jelentése: hely, ahol az ember földre veti magát. Mármint hogy imádkozzon, kifejezve Allahhal szembeni alávetettségét és tiszteletét, és ezek a helyek eleinte zömében a szabadban, a sivatagban voltak, pálmafák árnyékában.

Aztán később a mecsetek funkciói bővültek. Kicsit talán a rómaiak fórumához lehetne hasonlítani. Ezek közösségi helyek voltak. Információ csere, tanulás – tanítás
(I. Abd al Rahman idején a cordovai mecsetben volt az egyetem!), adószedés, jog és rend érvényesítése, és természetesen az uralkodó iránti tisztelet kifejezésének helye. Cordobában, az Al Andalus fővárosában a Nagymecset volt a szíve és a központi helye az életnek. S azok a kis girbe-gurba utcák is végső soron mind erre kanyarogtak, itt futottak össze.

A Cordobai Nagymecset iszlámon belüli jelentőségét érzékelteti, hogy fontos zarándok hely lett. Azoknál, akik valamilyen – öregség, betegség –  oknál fogva nem tudtak elmenni a szent zarándoklatra (hadj) Meccába, azok számára hivatalos helyettesítőként szolgált.

Ugyancsak sajátosságaként említik ennek a mecsetnek, hogy a hajók a Kiblára merőlegesen futnak, a szokásos párhuzamos helyett, de itt valószínüleg a hely kényszere is hozzájárult ehhez a megoldáshoz. A kibla az imairányt jelöli.

És most az elhangzottakhoz egy vázlatos rajz a Nagymecsetről. A számok a bővítések sorrendjét jelölik. Ebből is adódik, hogy a végső alakjához képest a minaret kicsit elcsúszott a szokásos középponttól, hisz az az első bővítéskori centrumnak felelt meg.

A 4-es szám alatti helyen található a Mihráb.

Aztán a Reconquista  után a mecset közepébe (96 oszlopot kiemelve) beleépítettek egy katedrálist. Az engedélyt V. Károly adta meg rá, de amikor megtekintette az elkészült művet, elcsüggesztette a látvány , és kijelentette: “Elpusztítottatok valamit, ami páratlan, s lett helyébe valamitek, ami bárhol megtalálható.”

A fenti rajzon egyébként az üresen (fedetlenül) hagyott részen található a keresztény katedrális.

És innentől átváltunk a személyes élményekre!

A Minaret tornya a belső udvarból. Természetesen itt is jelen van a kettősség: minaretben harangok. Ez, gondolom, már mondanom sem kell, a Reconquista utáni átalakítás eredménye. S a tetején szintén a keresztény idők óta áll St. Rafael szobra. Építése idején, mint ahogy az a fenti rajzon érzékelhető, négy gömbbel volt lezárva a torony csúcsa, 3 tömör aranyból, a negyedik pedíg színezüstből készült, melyen a szikrázó napsugarak már messzi mérföldekről látszottak. Ez a torony egyébként az első négyszögletes formában épült minaret volt, ami szintén jelentős újításnak számított a maga idejében.

És a narancsos udvar, ahogy mi láttuk:

Európa legrégibb, még a 8. századból származó, fallal körülvett kertjeként tartják számon.

És ez a jobbszélen látható ajtó vezet az épület belsejébe.

Aztán belépünk, és egy oszloperdőbe jutunk.

Ide kívánkozik egy idézet a kedvenc útikönyvemből, Reményi-Gyenes István tollából:

“Néhány percig hozzá kellett szoktatni a szemünket a látványhoz. Fel kellett ocsúdnunk ahhoz, hogy érzékeljük: a sötétségből a fények és színek kaleidoszkópja alakul ki, az oszlopok látszólagos labirintusa pedig – nézzük akár szembe, akár oldalt vagy keresztirányokban – a legtökéletesebb geometriai egyenesek szövedéke.”

A látvány elképesztő. Mintha nem lenne se vége, se hossza a teremnek. Kapkodjuk a levegőt, de ezúttal nem a melegtől, hanem az elénk táruló hihetetlen, szenzációs képtől. Eredetileg 1200 oszlop volt itt, ebből emeltek ki 96-ot a keresztény templom építésekor, de még így is, felfoghatatlan. Agyamban, szívemben, kezemben – lábamban lepkék zizegnek, és csapkodnak ide-oda képzeletben, ebben az oszlopokból álló mese-erdőben.
Sok a látogató, de mint a képen is látszik, nem vagyunk sokan. Elveszünk ebben a hatalmas, vég nélküli térben. Mennyien lehettek hát akkor a moszlimok, akiknek mindez nem volt elég, és folyamatosan bővíteni kellett ?! Mint a hangyaboly, vagy inkább, mint egy nagyerejű hadsereg ? És amikor az a rengeteg hát imára hajolva domborodik, az milyen látvány lehetett!? Akkor még az aljzat nem volt ilyen szép kővel lefedve, hanem a sima -gondolom – döngölt földre fektették fűből font – vagy éppen gyapjú imaszőnyegeiket…

És ahogy ezen az első szenzáción kicsit túllépünk, felfelé kúszik a tekintetünk:

Akkor még csak a puszta látvány vette szavam, de most Nektek elmesélem mit találtam a szakirodalomban róluk.

Először is, egy mecsetnek el kellett bizonyos magasságot érnie. Ezért a dupla ív. Az első, magasabb sor oszlopra az oszlopfejek fölé egy szélesebb átmérőjű tartó kőlapot (abakusz) helyeztek, amin aztán elfértek az alsó patkó – íveket keresztben átfogó pillérek is.
A pilléreket félkör alakú ívek kötik össze, s mindkét ívben váltakozva kőből (fehér), illetve téglából (piros) tették az ék alakzatokat. A formát a találékony építész valószínüleg egy római kori (meridai) aquaduktról vette, amivel egyrészt elérte a belső magasság megnyújtását, másrészt a kettős ívek illetve pillérek kiváltották a hordozandó hatalmas súlyát a tetőzetnek.

S a tér mégis szellős, transzparens és – eredetileg : világos, fénytől átjárt maradt.
Fény – árnyék játéka, amelynek az arab építészetben mindig is nagy fontosságot tulajdonítottak, teljességgel érvényesülhetett benne.

Az eredeti mecset ugyanis, ahogy azt az első képen látható modell is mutatja, kifelé, az udvar felé nyitott volt. A nyitottság mondhatni előírásos kötelezettség volt egy mecsetnél. Aztán jöttek a keresztények, és beépítették az 52 nyitott kaput s kis kápolnákat alakítottak ki belülről bennük. Pedig már a sok bővítés során az arabok is észlelték, hogy nem elégséges e beérkező fény, aminek pótlásául bevilágító kupolákat szerkesztettek a födémbe helyenként.

Végül a megvilágítás megoldására lanternák kerültek a plafonokra. Ma is ilyen műfény biztosítja alapjában a belső tájékozódást.

S aztán az eddigieknél is díszesebb oszlopok, és optikai térelválasztás állja útunkat. Az oszlopok feletti ívek már nem kettős ívek, hanem többszörösek, s azon belül is cakkosak, s színezésük is elválik a többitől – mondhatni decensek, mintázatuk csipke-szerű.

Ez a Maksura, amely közvetlenül a Mihráb előtti rész, s a fejedelemnek van fenntartva.

A légiesnek tűnő ívek itt is komoly teherhordozó szerepet teljesítenek, hiszen itt a megvilágítást fokozandó, egy hármas kupolában végződik a tetőzet, ami természetesen túlnyúlik az eredeti plafonszinten. A főkupoláról csak egy kölcsönképpel tudok szolgálni, míg a saját, a kagylós plafonú, már közvetlenül a mihráb felett van, s a kagyló is jelképi tulajdonságokkal bír. Innentől, minden újonnan épített mihrábnál a kagyló díszítést beépítették. A kupoláknál alkalmazott keresztbordázatot már a gótika előfutárának tartják, s ez ugyanúgy ennek a mecsetnek az újítása, mint a duplaíves oszlopcsarnok.

Még egy érdekességre fel szeretném hívni a figyelmet, mielőtt a Mihrábhoz érnénk.
Az alábbi kép elég jó példázat a mondanivalómhoz. Mivel amikor a mórok bejöttek Cordobába, a város a vandálok és vizigótok portyázásai következtében szinte romokban hevert, ezért nem állt rendelkezésre megfelelő (építmény és) építőanyag, így a mecsetet bővítése első fázisaiban a környéken fellelhető romokból, római épületek maradványaiból teremtették újjá. (Egy forrásom azt is írja, hogy az oszlopok java Karthagó romjaiból származik. Ez ugyan jól hangzik, de mivel a megnézett számos egyéb hely egyike sem ismétli meg ezt az információt, ha igaz is lenne, akkor azon az áttételen, hogy azok előbb az itteni római villákban, szentélyekben nyertek felhasználást.)

Emiatt aztán ezek az oszlopok különböző magasságúak voltak, amelyeket úgy hoztak végül egy szintre, hogy a hosszabbakat besüllyesztették a talajba, a rövidebbeket pedig alul, a lábuknál megtoldották. Ezért is van, hogy szinte két egyforma formájú, színű oszlop nem található itt. Anyagaik pedig jáspis, onyx, márvány és gránit. Az oszlopfők is igen változatosak, de itt már sok nyoma található a helyi kis kézművesek kezének, akiket az eredetileg Szíriából hozott építő mesterek bevontak a kivitelezésbe. A bővítések negyedik szakaszában pedig, II. Al Hakim kalifa idején (961 – 976) már csak helyi műhelyekkel
(márványfeldolgozás!) dolgoztatott, s ezáltal már egységes az oszlopok képe.

És elérkeztünk a Cordobai Nagymecset legfényesebb pontjához, helyszínéhez, a Mihrábhoz!

A Mihráb egy szimbólikus kapu, az Allah előtti leborulás színhelye. Itt kettesben vagy Allahhal, itt beszélgethetsz vele, mert hogy az iszlámban nincs közvetítő a vallásban, Te mindig direkt fordulsz Istenedhez. És természetesen Mekka felé kell nézzen.

A fenti megjelenési forma, ami szintén II. Al Hakim nevéhez fűződik, valami egészen újat hozott az iszlám építészetbe. Addig a mihráb egy sima, dísztelen alkóv volt, a megfelelő irányba fordítva, ami nála átalakult valami magasabbrendűvé, varázslatos szépséggé.
A díszítéséhez nem mástól kért segítséget, mint a Kelet-Római Birodalom keresztény császárától, II. Phocastól! S a segítség meg is érkezett, 150 tonna, arannyal futtatott káprázatos mozaik- darabok formájában, mihez a bizánci mestereket is mellékelték.
Ők aztán beavatták a helyi kézműveseket is a bizánci mozaik díszítés művészetébe.
A munkák során egy gramm anyag sem tűnt el, jegyezték fel a krónikások.

És a Mihráb után a keresztény világ kincseit szemlére bocsátó kincstárban teszünk rövid kitérőt.

Ez az apróság természetesen arannyal futtatott nemesfém és színarany 1510-1516-ból.

Volt itt még Krisztus a Keresztfán elefántcsontból kifaragva, de amit inkább megmutatnék, ha már Cordobában vagyunk, az a védőszentjük, St. Rafael kedves ábrázolása. Neki tulajdonították, hogy a város 1651-ben megmenekült a fekete haláltól/pestistől.

És a szédítő oszlopok között is, vitrinekben sokasodó keresztény relikviák, emlékek, aranyozott kincsek.

Itt már látható az oszlopok, oszlopfők egységes kinézete.

És aztán csak belebukunk a lehetetlenbe: a moszlim mecset kellős közepén egy keresztény katedrális. A meghökkentő jelenség túlzsúfolva díszítő elemekkel, szobrokkal, domborművekkel. Még sokszor egymással sem harmonizáló falak, plafonok, díszítő bútorok. Hát az is igaz, hogy ez is vagy 250 év (1523 – 1766) változó divat- és stílus irányzatait foglalja magába, de szinte minden elemében hivalkodó. Egyenként még sok minden meg is ragadja az embert, mégsem mondanám szépnek. Különösen itt nem.
A legszebb benne a kulissza: a mindenhonnan be-be villanó gyönyörű piros – fehér mintás, harmónikus ívek játéka.

És ez a központi része, a Capilla Real, azaz Királyi kápolna.

S az oltár mögötti fal másik oldalán a Capilla Mayor, melynek fő attrakciója az Amerikából hozott mahagóni fából faragott kóruspadok, közepén a püspöki székkel, melynek barokkos díszítése Jézus menybemenetelét mintázza apostolai és egyéb szentek társaságában, s a faragvány csúcsán a védőszent, St. Rafael emelkedik ki.

Az orgona alatt, illetve a széktámlák mögött a kellő ragyogásról 200 kg arannyal bevont ornamentika gondoskodik.

Kifelé menet még lefényképezzük az utolsó bővítéssel bekerült oszlopokat, amik még így is jobban tetszenek, noha tudjuk, hogy Al-Mansur Vezír a kiskorú kalifa melletti  “trónbitorló” rendelésére, már silányabb anyagokból készültek, s a fehér – piros ékek is csak a mészkőre festett minták.

Talán lehetne még egy aspektust adni ennek a furcsa szimbiózisnak: a vallások békés egymás mellett élésének lehetne a szimbóluma.

Itteni utolsó képeinken megörökítjük a narancsos udvar hatalmas bronzkapuját, és elkészül az “itt jártam” emlékfotó is.

Ezzel gyakorlatilag le is zártuk a “nehézsúlyú” cordobai programjainkat. Ezután szinte már csak mi szem – szájnak ingere jön, mert innen elmegyünk a tapas – bárba, majd a zoco-ba, ami az arab bazár mórok lakta vidékeken használatos neve, megnézzük még Cordoba legszebb kis utcáját, a Callejón de las Florest és mindezt este egy flamenco előadással kerekítjük le. De ezekről már a következő bejegyzésben szólok.

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Spanyolország, Utazás
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

11 hozzászólás a(z) Andalúz nyár – 11. Cordobai Nagymecset, a Mezquita bejegyzéshez

  1. maria szerint:

    nagyon,nagyon tetszik.Talán azért is mert jártam ott,és jó volt újra látni

  2. Mark szerint:

    Elragadó:)) köszönjük szépen

  3. Kiràly-Acampora Anikò ( a Pasipanoptikum szerzo"je ) szerint:

    Jò volt ùjra làtni a màr àltalam is bejàrt mu”emlèkeket:-)

  4. kisa szerint:

    Kedves elismondom, megengeded, hogy blogomban hivatkozzak erre a bejegyzésedre? Annyira klasszul összefoglaltad a Nagymecsetet, hogy nem szeretnék teljesen feleslegesen oldalakat gépelni, ennél jobbat én se tudnék, sőt… 🙂

  5. Südi Marcsi szerint:

    Most érkeztünk haza….megcsodáltuk mi is—de ezek az infók kiteljesítették a látványt.Köszönjük.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s