Andalúz nyár – 12. Flamenco est és egyéb élvezetek

Bizony, a Mezquita után már nagy lelkesedéssel indultunk a testi örömöknek is áldozni,
a beígért tapas bárba. A szó eredetileg fedőt jelent, amellyel a felszolgált italt védték a beleeső legyek stb.-től, aztán valaki rátett a fedőre kedveskedésként egy falatot, s ez hagyománnyá, s idővel önálló fogássá vált.

Hosszasan írtuk össze, ki milyen falatkákat kér, s mindenki végigkóstolta a másik rendelését is.

Itt jegyezném meg, hogy több helyen ízleltük meg a kíváló gazpachót, ami egy jéghideg paradicsom leves fokhagymával, némi citrommal, beledarabolt uborkával, hagymával, almával, egyéb zöldséggel, esetleg pirított kenyérkockákkal. Egyszerűen isteni. Ez is a meleg éghajlatra lett kifejlesztve, zseniális találmány.

De ha már így belenyúltunk a témába, cordobai kultúrtörténeti feljegyzések beszámolnak róla, hogy II. Abd ar-Rahman rendeletben szabályozta az étkezések rendjét, az egyes fogások egymás-utániságát, amelyek lezárásaként mindig a desszert, majd a gyümölcs és végül a dió következett.

Hát mi nem egészen az emír által előírt rendszer szerint ettünk, s desszertnek egy csodálatos desszertbort ittunk Pedro Ximenes márkanév alatt, aminek olyan sikere volt, hogy kifelé menet, – az étteremből ravaszul egy speciális ajándékbolton át vezet az út, mely dúsan kínálja az andalúz étel- és italkülönlegességeket,- vettünk is néhány butilkával. Szóval ami meglepő volt a borban, hogy határozottan nagyon édes, mintha likőr lenne, mégsem ragad össze tőle a szád, hanem megmarad a kellemes bor-élményed.
A bolti specialitások között számos válfaja megtalálható volt az ugyancsak a mórok által meghonosított marcipánnak is.

Fizikailag felerősítve vágtuk bele magunkat az újabb kalandba, az arab bazár, a zoco feltérképezésébe.

Indulás előtt Magdi  kolléganőm lelkemre kötötte, hogy Cordobából el ne jöjjek egy szép bőrtáska nélkül, mert neki nem múló fájdalma, hogy 8 éve könnyelműen, – fals önkorlátozási és takarékossági szándékkal – otthagyott egy gyönyörű darabot, amit azóta sem tud lelki szemei elől kitörölni. Hát ez a történet olyan erős hatással volt rám, hogy küldetés-szerűen végigfésültem az összes táskás kínálatát, de nem akart meglenni az a bizonyos darab, ami után sírnék évek múlva is. Mert valóban szép a bőráru, a cordobai kiemelt minőségét érzékelteti, hogy már a mór idők óta, az itt készült bőrárunak önálló neveként szerepel a Cordobáner, kidolgozottsága, puhasága, illetve speciális díszítettsége kapcsán. De semmiképp nem szeretnék Magdi sorsára kerülni, így hát veszek mindjárt kettőt, amik ugyan nem is annyira meggyőzőek, meg nem is olcsók, de a küldetés teljesítve.

A sors fintora, hogy mikor utolsó napon, hogy a szabad délelőttünket még valahogy elüssük, átmentünk Mijasból a szomszédos Fueringolába, ahol a tengerparti sétányon egy sarokház hatalmas passzázsrendszerébe tévedve, belebuktunk egy valóságos
bőr-paradicsomba! Ott aztán volt minden, ami bőrből elképzelhető, és természetesen a cordobai árak töredékéért, ahol nem egyszer éltem át a Magdi-féle gyötrő lemondás kínjait! Na azért vásároltunk is derekasan – szuper, vékony, puhabőr divatos hátizsákot a gyereknek, utazó kézitáskát kettőt is, amelyből az egyik olyan, mint amit az amerikai cowboy filmekben a postakocsik tetejére szoktak feldobálni, és tárcákat, és öveket és….szóval sok mindent, még így is, hogy folyton az volt az érzésem mennyi kincset kell otthagynom. És ahogy ott az eladás működik! Hát nem untatlak benneteket, mert már bizonyára mindenkinek volt része az arabos üzletkötésben, amikor még ha nem is akartál venni semmit, azon veszed észre magad, hogy már három táskát próbálnak meg rádvarrni ugyanazért az árért, amiért elsőre az az egy sem kellett, de mindezt hihetetlenül bájos igyekezettel. Hatalmas élmény volt.

A bazártól elkanyarodunk még Cordoba legszebb utcájának nevezett kis virágos utcába, ahol a sikátor-szerű utcácska házfalai valóban fenséges kompozícióban fogják közre a minaretet St. Rafaellel a csúcsán:

S a Guadalquivir és a buszunk felé araszolva, még vetünk egy pillantást a keresztény királyok cordobai tartózkodásához 1238-ban épített Alcazárra, amely később az inkvizició itteni székhelyeként, majd az új korban börtönként szolgált. Belső szökőkutas – medencés parkjai és kertjei igen szépek lehetnek, azonban ez már semmiképp nem férne bele ennek a napnak a nap kereteibe.

És nem tudjuk már megtekinteni azt a vízkereket sem, ami pedig valahol ebben a magasságban található a folyón, s ami annak idején az emirek palotájába hajtotta fel a vizet.

De szó nélkül mégsem lehet elmenni a jelenség mellett. Mert ahogy arról már több ízben említést tettem, az arabok Spanyolország agrárgazdaságát addig nem látott módon fellendítették, az Al Andaluzt egy zöld kertté varázsolták. A Guadalquivir folyó völgyében csak ebből a tipusú vízkerékből 5000 darab létezéséről tudunk. Léteztek vizi szivattyús és pumpa rendszereik, az öntözéshez csatorna hálózatuk, s még a Sierra Nevada havát is megolvasztva felhasználták. Hatalmas föld alatti vezetékek és ciszternák szolgálták a célt. (Egyike másika még ma is működésben van.) A Granadai képek közötti kis vízhordó szamár szobra pl. mindennapi munkaeszközét ábrázolja annak a volt szegény rétegnek, akik hajnalban ezzel mentek fel havat hozni a hőségtől szenvedő városlakóknak.

A gyorsfolyású folyók közepén vizimalmokat állítottak fel, s ha már minden hydrológiai vívmányt bevetettek, további eredményeket azzal érték el, hogy megvalósították az organikus termesztést, botanikusok figyelték a növények talaj iránti, földrajzi és klimatikus igényeit, s ennek megfelelően aklimatizálták és tepítettek új fajtákat, zöldségeket, gyümölcsöket, gabonát, és fűszereket egész Andalúzia területén.

Figyelemre méltó a dolgok megközelítésének módja, általuk. Az aprólékos megfigyelésekből például megjelentették az ún. Cordoba Naptárt 961-ben, ami mindazt a tudást tartalmazta, ami az ültetéshez, gondozáshoz stb. a földművesnek kellett.
Ezért is volt fontos számukra, hogy ne csak a nemesség, vagy a társadalom kisebbik fele értse a betűvetést – olvasást. A naptár tanítása a mai napig fennmaradt a paraszt emberek fejében, hiszen az egyes keresztény ünnepeket is összekötik ezekkel az ismeretekkel.
Pl. Mindenszentek napja = amikor a babot kell palántázni. A farmereknek mezőgazdasági iskolákat nyitottak, ahol a növénytermesztéstől az állattartásig, meterológiától a kártevők és járványok elleni ökológiai védekezésig, mélységében tanítottak mindent. S szemben a jobbágyok teljes kizsákmányolásán alapuló európai feudális rendszerrel, itt a parasztoknak kis parcellákra szabdalva bérbe adták a földet, ahol saját hasznukra termelhettek egy állandó nagyságrendű, szolíd adó mellett. Elképzelhető, hogy mennyivel nagyobb odaadással művelték meg, gondozták ezen kicsi földjeiket. Ahol másként nem ment,
a teraszos művelést alkalmazták, s a rossz évekre az ún. száraz raktárakban tartalékokat képeztek. Felismerték a különféle fűszerek emésztést segítő és vértísztító hatását, ezért alkalmazták azokat az alternatív gyógyászatban is, míg Európa más országaiban a fűszerek ekkor inkább az ételek avasságának elnyomására szolgáltak.

Mi meg ekkortájt épphogycsak az Etelköz táján bóklásztunk, nyereg alatt puhítottuk a húst, és az összes, amit följegyeztek eleinkről, hogy vágtázó lóról ügyesen nyilaztak hátrafelé. Kicsit zavarba ejtenek ezek után ezek a jól berögzött kis európai fogalmaink a barbárságról… Valamelyik fejedelmünktől vagy előkelő magyar nemes naplójából olvastam pár éve, hogy a soronkövetkező 3 hetes vagy hónapos(?) mosdáshoz előkészíttette a fürdővizet, a közbenső időben legfeljebb alsóneműt cseréltek. Azt meg egyenesen büszkén írta le, hogy a fejét már vagy két hónapja nem illette vízzel, vagy egyéb módon. S annak idején ráadásul még a férfiak is hosszú hajat hordtak. Hmmm…

Hát ezek is eszembe jutottak Cordoba kapcsán.

De mint jeleztem, itt még nem ért véget a napunk, mert estére a szállodánkban Flamenco est volt meghirdetve.

A flamencoról Garcia Lorca kapcsán már tettem említést. Annak gondolatmenetét folytatnám még, néhány bejegyzés erejéig.

A flamenco andalúz eredetű, gyökereiben főleg cigány elemeket hordozó tánc. A XV. században betelepülő cigánynépek megjelenésével egyidős. Valószínűsíthetően az Indiából elvándorló cigányok hozták magukkal az indiai szakrális táncok jellegzetes kézmozdulatait, ujjmozgásait és ezek a mai napig meghatározó elemei a modern flamenconak.

A flamenco kúltúrák találkozása: arab, zsidó, gregorián hatás, udvari táncok, –  mindből beépített magába elemeket, s még ma is folyamatosan változik, fejlődik.
Legfőbb jellemzője, hogy intenzív és nagyon ellentétes érzéseket, tiszta örömöt- és legmélyebb bánatot fejeznek ki benne. A zenében európai fülnek szokatlan bonyolult ritmusképletek jelentek meg. A zene vibrálása lüktetése fokozza a feszültséget. Szenvedély, erő, vadság, mégis kecsesség a fő jellemzője ennek a táncnak. Ugyanakkor erős szerepet kap benne a kötött koreográfiák mellett az improvizáció szabadsága.

Jellegzetes ének stílusa a Cante Jondo – kántáló ének, sok esetben tapssal kísérve csak.  Furcsák ezek a melódiák. Keleti ízűek, el el csukló díszítéssel, olykor zsidó siratóénekre, máskor a müezzin hívó szavára emlékeztetnek. Néha egyetlen hangra építik fel, magasságokba és mélységekbe ívelő variációkkal. A dallamforrás másik véglete pedig az a monotonnak tűnő harmóniákon alapuló, összetett ritmusú melódia, amely egyre gyorsuló tempójával az eksztázisig ragadja magával a táncosokat. Ez az építkezés virtuóz tánclépésekben, emberfeletti hangokban, érzelemkitörésekben ölt testet.

A tradicionális férfi és női szerepek erős rajzú ábrázolása mellett, a nők ugyanolyan szabadon bontakoztathatják ki érzéseiket a tánc hevében, mint a férfiak. Különböző népek táncait vizsgálva, szembeötlő, hogy a férfi táncok virtuozitása mellett a női táncokra a decens visszafogottság, helyenként a modorosság jellemző. A flamenconál ez nem így van. (Kiemelések Schweininger Edith: Flamenco puro /diploma dolgozatából.)

A flamenco táncnak sok változata van. Ezek közül a legismertebbek:

Bulerías           népies elemekkel dolgozó, inkább férfias tánc
Alegrías           vidám táncok
Sevillanas        feriák (ünnepek) legkedveltebb tánca
Tangos            vidám, fiatalos táncok
Soleas              meditatív jellegű, komolyabb mondanivalójú táncok
Siguerias
Martinetes      nyers, komor hangulatú, általában sirató
Fandango        érzelmes, balladisztikus, szomorú; a fő hangsúly az éneken van
Zapateados     a hangsúly a cipővel kikopogott ritmikán van

A hagyományos öltözék nőknek a nagy, fodros, szoknya, férfiaknak pedig a magas derekú nadrág, fodros ing. Elengedhetetlen a vasalt talpú és sarkú cipő ill. csizma a ritmus kopogásához.
A ruházat színei egyéni ízléstől és a tánc hangulatától függően változhatnak. A szomorú táncokat (Martinetes) általában fekete, egyszínű öltözékben táncolják, a vidám hangulatú, ünnepi táncokhoz (Sevillanas, Alegrías) azonban élénk színű, mintás (főleg óriás pöttyös), feltűnő ruhát viselnek. (Idézet, mint fenn).

Hát én nem vagyok flamenco szakértő, de már a fenti öltözet leírás is némileg ellentmond a mi esténk előadói által viselteknek. De nyilván ez nem vonna le semmit egy fergeteges előadás értékéből, de erről sajnos itt nem is beszélhettünk. Kis társaságunk véleménye ezügyben erősen megoszlott, de nekem végig az volt a benyomásom, hogy egy nagyon tisztességesen lelejsztolt haknit látok. Flamencóról nekem addig csak töredék filmélményeim voltak, illetve ihletett előadás leírások, amelyek alapján én nem kaptam meg itt azt az élményt, amire vártam.

Mert elismerve, hogy nagyon keményen dolgoztak, a fiúról még patakokban folyt a víz is, de egy pillanatig nem tudtam elvonatkoztatni a szocreál – művelődési házra hajadzó – kulisszáktól, s az előadás valahogy darabos voltától. Inkább tűnt egy átöltöző shownak, mint szenvedélyes spanyol balettnek.

Ma már tudom, mi hiányzott belőle: a duende.

A fiúnál még imitt-amott néha felcsillant belőle valami, de még csak rokonságban sem volt így sem azzal, amely alapján én kialakítottam magamban egy elképzelést az autentikus flamencoról. Ez pedig ismét csak egy idézet alapján öltött testet bennem, a Reményi -Gyenes féle könyvben a szakma egy nagy alakjától, a Spanyol Balett egykori nagysikerű táncosáról, Antonióról írva:

„Ő a bika és a torreádor, az aréna és a közönség, a halál és az élet. Ő a győztes és a legyőzött, akinél a ritmus: az ösztön és a harmónia és a geometria, a hang, amely rendet tart annak az isteni hangszernek az életében, amelyet embernek neveznek.
Ez az ember éppen olyan közel áll az imádsághoz, mint annak a démonnak a cselekedetéhez, akiben a lélek és a test harcol állandóan egymással. Antonióban gazdagon egyesülnek mindezek az elemek, és elbűvöl bennünket boszorkányságaival. Antonio a Nap fia és az Éj varázslatainak gyermeke. Táncos.”

Nem is ezt a színvonalat vártam, de az alapképet mégis ez állította be bennem. Mert ugye vannak a névtelen kiskocsmákban és a kávéházakban ma is kevés eszközzel, egy kis asztalon a ritmust kikopogó rögtönzések, fellépések. Lehet, hogy az rövidebb, mint a mi előadásunk időtartama volt – mert kétségtelen, nem csapták össze, és futottak a következő helyre, – de nem is ez volna a lényeg. Fáradtak voltunk mi már az egész napi kirándulás után ahhoz, hogy ne az esti program hosszúságával mérjük az elégedettségünket.

Hát ez csak amolyan helyzetértékelő, és útmutató volt ahhoz, ha valaki eljutna Spanyolországba, és igazi flamencora vágyna, azt feltehetőleg nem a szállodák szervezésében rögtönzött fellépések táján kell keresnie.

Lezárásul még beteszek néhány jól sikerült képet a perdülő szoknyákról, a nekifeszülő testekről, komor férfias tartásról, csábos nőies hátakról.

S a levonuló együttessel mára én is búcsúzom.

De azért az érdeklődőknek egy kis professzionális táncot is tudok mutatni, két spanyol legendától, Carmen Amayatól

és Antonio Canalestől

És már csak terjedelmi okokból nem csatolom a következő generáció, Antonio Gades és Cristina Hoyos közreműködésével készült, rám nagy hatást gyakorló klippeket a Vérnászból:

http://www.youtube.com/watch?v=7vZY3i8TOLI&feature=related

illetve a gyönyörű tűztáncot, az El Amor Brujot:

http://www.youtube.com/watch?v=XpG_wvdhkRM&feature=related

Cristina Hoyos 2006 áprilisában megnyitotta Flamenco múzeumát “Museo del Baile Flamenco”néven Sevillában, ahol a flamenco történetétől, annak kellékein át, legjelentősebb képviselőikig, nagysikerű előadások reklikviáival egyetemben minden kiállítást nyert, ami a flamencoval összefüggésben áll. De ez nem csak egy halott múzeum, de egyidejűleg táncklubok, és táncoktatás színhelye is – ahol egészen a kezdőtől/ és akár csak a látogatás erejéig némi beavatásként, a haladó és virtuális készségekig mindent tanítanak. Esténként az udvaron pedig előadásokat rendeznek.

Mindezt autentikus, kasztanyettákkal és cipőkopogással kísért indiai és arab zene, illetve a spanyol gitár lágy hangjai kíséretében járhatod be, ha arra vinne jó sorsod.

A hagyomány új továbbvivői az Antonio Gades Company.

Antonio Gades rendezésében és koreográfiájában az együttes a Carmennel nagy sikerrel bejárta a világot, illetve játékfilm is készült a 2004-ben rákban elhunyt táncos vezetőjükkel, a Carmen kapcsán végzett káprázatos munkájáról.

http://www.youtube.com/watch?v=yVoF5B4Es3g

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Spanyolország, Utazás
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s