Andalúz nyár – 13. Fériák, vallás, Sevilla

Az esti flamenco partinknál jóval nagyobb szabású táncos, mulatós fériákhoz van szokva a spanyol lélek. Országszerte az egyik legismertebb, a Féria de Abril, melyet évente a húsvéti nagyhetet követő két hét múlva rendeznek meg Sevillában, vasárnapi kezdettel, s 9 napig tart.

Az ünnep gyakorlatilag egy társadalmi szintre emelt, családi és baráti körben megtartott orbitális eszem-iszom parti, tánccal, zenével – hagyományos helyen és keretek között. Eredetileg marhavásárként indult 1847-ben, de egyre inkább az adott tartomány folklórja, hagyományai és kultúrája felvonultatása és megőrzése szerepére váltott, s lassan olyan eseménnyé vált, amire jószerével egész éven át készültek.

A jelenlegi helyszíne a Sevilla délnyugati felén található Los Remedios városrésze, amely folyópart melletti területén nyújt egész évben helyet hasonlatos nagyszabású rendezvényeknek, cirkusznak, vidám parknak, spanyol lovas iskolának és vásároknak.
Az 1920-as évektől vette fel jelenlegi formáját, amikor szabályos utcahálózatban fogták egybe a “caseták”= sátrak egyre növekvő rendszerét, ahol évről – évre változó formájú,
de pompázatosan – 20 ezernél is több lámpával – kivilágított bejárati kapu vezet a papírlampionokkal megvilágított kis városkába. Az utcákat híres torreádorokról
(legnevezetesebb sevillai Juan Belmonte, de Ignáció Sanches Mejías – Lorca sirató verse! – is innen származott) nevezik el, s ma már 15 utcában több mint 1000 sátor található, melyet családok, vállalatok és szervezetek állítanak fel.

A hagyományörzés része, hogy a résztvevők ide kocsin, lovon érkeznek, a nők szigorúan flamenco ruhát, s hozzátartozó kiegészítőket viselnek. Napközben szívesen parádéznak így, míg az este a mulatságé. A féria idején minden nap tartanak bikaviadalokat, amelyek állítólag mindig a szezon legjobbjai.

A féria idejére bezárnak az iskolák, a vállalatok lehúzzák a rolót, és gyakorlatilag megszűnik minden más működni.

A féria egy két héten át tartó eszem-iszom parti, ahol mindenki a saját sátrában kiterjedt családjával és barátaival estétől hajnalig tartó zene mellett mulat és táncol. A gyerekek ugyanúgy részt vesznek benne, mint a felnőttek. Gyakorlatilag a spanyolok ezen a módon tartják élőben a családi szálakat és szociális kötődéseiket. Akinek nincs ismerőse (turista) hiába is megy oda, a sátrak déltől este 8-ig, majd lámpagyújtástól hajnalig csak leeresztett függönyök mellett, mintegy zártkörű klubként működnek. De belül folyik az ital, az ételek bősége és az élőzene mellett a tánc, jobbára a flamenco egy udvari tánccá szelidült változata, a sevillana.

Minden városnak megvan a maga fériája az év valamelyik hetén, de a sevillaiak büszkélkedhetnek Andalúziában, de még Spanyolországon belül is, a legnagyobb szabásúval. S ez így van a Szent Héttel (Semana Santa) is, amely, mint említettem, megelőzi két héttel a fériát.

A spanyol egy mélyen vallásos nemzet, a katolicizmus része a mindennapoknak; még a látszólag teljesen profán tevékenységek is vallási tartalommal átitatottak.  A spanyol mentalitás, ahogy tán már az eddigiekben sikerült kicsit érzékeltetni, nagyon vérbő, szenvedéllyel teli. Vallásos hitük sem az evilági élettől elfordult, szomorú áhítat. Semmiképpen nem a túlvilágra koncentrálnak, és vallásos indíttatású ünnepeiknek,
a körmeneteknek, zarándoklatoknak* ugyanúgy kísérője a zene és a tánc is, mint a fériáknak.

(* = lásd *Megjegyzések almappa!)

A Sevillai Szent Hétre az egész országból özönlenek a látogatók, s mindenki, aki él és mozog részt vesz a körmenetben. A férfiak fekete zakót viselnek, és a vállaikon hordozzák körbe az adott útvonalon testvérületük – Sevillában 60 testvérület van – szent ereklyéjét, hatalmas felvirágozott oltárokon. Ezeket a férfiakat costaleroknak nevezik.  A nők ezekre az ünnepi alkalmakra finom fekete csipkéből készült kendőt (mantilla) vesznek, amit egy jellegzetes faragott fésűvel rögzítenek a konty mögé.

Az egész héten át a processziók kora délután indulnak az egyes templomokból, hogy aztán hosszú órákon át rézfúvósok, dobok, cintányérok hangos zenekísérete mellett, a városon keresztül a katedrálisig vonulva, visszaérkezzenek plébániájukra. Jellegzetes kísérőjük a gyertyákkal vonuló – és helyenként szenvedélyesen zokogó tömegen kívül, a középkori hagyomány szerinti, hegyes sapkás fehér vagy fekete csuklyát viselő vezeklők. A figyelem középpontjában azonban a karneválokhoz hasonlatos díszítettségű trónuson hordozott Krisztus, vagy Szűz Mária szobrai állnak. Andalúziában a Szűzanyát paloma blancanak (fehér galamb) nevezik, ő egyébként a tartomány védőszentje.

Magával ragadóan szépséges, az események közvetlen közelében felvett képek hitelével számol be a Semana Santáról egy profi fotográfus, Peter Turnley, az alábbi elérhetőségen: http://theonlinephotographer.typepad.com/the_online_photographer/2010/04/the-faces-of-semana-santa-seville-spain.html

A sevillai körmenetek legnagyobb sztárjai a Macarénai illetve a Trianai Szűz Máriák.
Az Esperanza de Triana testvérisége a legrégebbi és leghatalmasabb Sevillában,
még 1418-ban alapították, míg az Esperanza (reményt jelent) de Macerana a matadorok könnyes madonnája. Triana is és Macaréna is egy-egy sevillai városrész neve; előbbiben található az andalúz parlament is, s névadója a 90-es évek jól ismert slágerének a La Macarénának -, az utóbbi pedig korábban a cigányok települése volt. Nincs Sevillában taxi, bár, hotel vagy üzlet, amelyben egyiknek vagy másiknak nem lenne kitéve szomorú, dícsfénnyel koronázott feje.

Basilica de la Macarena

Sevilla plébánia templomai igen változatos építészeti stílusban készültek. Nagyon sokat alakítottak át mecsetekből, harangfűzérekkel szerelve fel azok minaretjeit, mások a mudejártól a gótikusig – néha a kettőt kombinálva -, a reneszánsztól a barokkig váltakozva. Mondják, Sevillában több barokk templom esik egy négyzet kilométerre, mint bárhol máshol a világon.

E templomok is valóságos múzeumai olyan nagy nevű festők alkotásainak mint Diego Velázquez, Valdés Leal és Bartolomeo Esteban Murillo, akik a város szülöttei, de ugyanígy könnyen bukkanhatunk bennük Zubarán, Ribéra vagy Goya művekre, hogy csak néhányat említsünk.

Sevilla gazdag zárdákban és kolostorokban. A La Cartuja szigeti Monasterio de Santa Maria de las Cuevasban élt egy ideig, és készült felfedező útjára Kolumbusz Kristóf.

Mindezeket azonban túlszárnyalja a világon itt található  legnagyobb gótikus katedrális, mely a katolikus templomok között is, a Római St. Péter Bazilika és a Londoni St. Pál Katedrális után a harmadik leghatalmasabb.
Területe 11.520 négyzetméter, a főhajó magassága
42 méter! Lenyügöző méreteit és kiterjedését jól szemlélteti a mellékelt kis fotó.

De nézzük meg kicsit közelebbről!

A katedrális egyike, az utolsó gótikus stílusban épült templomoknak, de már külső homlokzatán is felfedezhetőek nyílvánvalóan reneszánsz elemek, míg belsejében a barokkig már megtalálható mindaz a stílus, mely építésének 150 éve alatt váltotta egymást. 1401. évben egy hatalmas földrengés után kezdték felépíteni az eredeti nagymecset helyén. A katedrális öt hajóból, mellékkápolnákból, kereszthajóból és apszisból áll, mely nem nyúlik ki a katedrális falain túl, így nem is tudjuk tájolását meghatározni. A mecset narancsos udvarát meghagyták, s az eredetileg cca. 70 méter magas minaretet, mint fenn is látható, a földrengés károsította részén harangtoronnyal egészítették ki. Így, a tetején levő, a hit diadalát szimbolizáló alakkal, a Giraldillóval együtt, eléri a 94 méteres magasságot. Az eredeti, almohád mecset egyike annak az összesen háromnak ( Marakesh, Rabat, Sevilla), melyek ebből az időből viszonylag épségben fennmaradtak.
A mecsetbe lépcső helyett rampa vezet, így a műezzinek lóháton is fel tudtak menni a tetejére. Az El Giraldillo név szélkakast jelent, mivel a szobor eredeti szerepében a szélirányt is jelezte a sevillaiaknak. A Giralda torony máig Sevilla egyik jelképe.

A Giralda szobrának másolati példánya a bejáratnál, az udvaron is megtekinthető.

A katedrális építésének célja Sevilla gazdagságának, és nagyságának hangsúlyozása volt a Reconquista után. A katedrális főhajója a leghosszabb Spanyolországban.

A belső tér gazdagsága és kiemelkedő szépségű műremekek, festmények – Murillo, Zurbaran, Valdés Leal etc., platareszk rácsok, domborművek – szobrok (Juan Martínez Montañés) sokasága, a fősekrestye kincseivel, a kincstárban tetőzik. A templombelső túláradó díszítésénél szembetűnő mennyiségű az arany használta. A székesegyházban található összesen 80 kápolnából a legjelentősebbek a  királyi kápolna
(3 király temetkezési helye), illetve az előtte elhelyezkedő főkápolna, a Capilla Mayor.

Juan Martínez Montañés -Inmaculada_-_la_Cieguecita

De mindennek a csúcsa, a Capilla Mayor oltárképe, a Retablo Mayor, mely egyedülálló a világon mind nagyságában mind gazdagságában.

A 44 relief több mint ezer alakjával Krisztus életéből ábrázol jeleneteket. Az oltárkép elkészítéséhez is több mint száz év kellett, Pierre Dancart mesteri gótikus faragványai a művész egész életét – 44 éven át dolgozott rajta – felölelték, amelyet Jorge Fernández folytatott reneszánsz stílusban, s végül Alejo Fernández vonta be arannyal. Elképesztő az egész mű, csak állsz előtte, s hinni nem akarsz a szemednek, ahogy sorrol sorra, az arannyal bevont kis figurák és jelenetek a plafonig folytatódnak.
Hát, sok arany került itt felhasználásra abból a bizonyos amerikaiból, a katolikus egyház dicsőitésére.

Ami viszont engem tán ennél is jobban megkapott, az a négy, a spanyol királyságot – Léon, Aragónia, Kasztillia és Navarra – jelképező, koporsót vivő figura volt:

Merthogy nem mást visznek ők, mint Kolumbusz hamvait!

Így a nagy felfedező, hosszas hányattatás után mégis hazatért, s méltó nyughelyet kapott.
A történet ugyanis úgy szól, hogy miután 1506-ban meghalt Kolumbusz Kristóf, hamvait először Valladolidban, majd a sevillai La Cartulja kolostorban helyezték el. Innen a Dominikai Köztársaságba került, majd a havannai Katedrálisba vitték.
1898, Kuba eleste után aztán hazahozták, hogy utólag Sevilla is kimutathassa háláját a genovai hajósnak, akinek sokat köszönhetett. Hosszasan zajlottak még a viták, mely szerint Dominikából sosem kerültek el az igazi maradványai, azonban ma már DNS tesztekkel igazolták, hogy fenti urnája az eredeti hamvakat tartalmazza.

Ezután még megtekintttük a kincstárat, mely kincsei bemutatása helyet itt inkább az épület belsőből emelek ki több részletet.

Természetesen jártunk a narancsos udvarban is, melynek látványát a Giranda tetejéről is meg tudom mutatni.

A Girardába mi idő hiány miatt nem mentünk fel, de az innen adódó egyik csodás panorámát a netről közreadaom.

A sok felemelő élmény után csak halkan jegyzem meg, hogy Sevilla volt a szülőhelye az inkvizició intézményének is 1481-ben, s az első autodafét (szó szerint: hitbéli aktus), az eretneknek minősített személyek nyilvános kivégzését is itt rendezték. Még arról is olvastam híreket, hogy tervezték a városban egy múzeum felállítását a katolicizmus sötét 300 évének dokumentumaiból.

A Sevillai Katedrális, a vele azonos téren található Királyi Alcazárral, és az Indiák kincse Archivumával az Unesco világörökség részei.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Spanyolország, Utazás
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s