Utazás az Északi Középhegységben 07.- Sárospatak

Tehát október 7.-én az esti órákban érkeztünk Sárospatakra. Miután beköltöztünk a városba bevezető út elején épült panzióba, gondoltuk, megismerkedünk Sárospatak esti fényeivel.

És ilyen volt az esti főutca, illetve környéke.

Vagy ahogy a Mari mondta: tote Hose. Nem volt rajta semmi és senki. A szálloda recepciósra ráhagytuk amikor megkérdeztük, mit ajánl, hová menjünk vacsorázni, és egy pizzázón kívül csak a Bodrog Szálló étterme jutott eszébe. Gondoltuk majd mi kiválasztunk valami meghittebbet, mint egy szálló étterme.

És nem volt miből választanunk.

Ha volt is olyan kiírás, hogy étterem, ki tudja, nyitva volt-e még ebben az évezredben ?

Nem volt más hátra, beültünk a Bodrogba. A kaja jó volt, az étterem kialakítása ugyan a szocialista betonépítkezés idejében történt, de a boxokat igyekeztek valami kis színház-szerű keretbe foglalni.

Vacsi után még tettünk egy kört, s felfedeztük Sárospatak kivilágított templomait,
a nyolcszögletes tornyú bazilika minor rangú, Szeplőtelen Fogantatásról elnevezett egykori római katolikus Vártemplomot, minthogy a templom az egykori várnegyed területéhez tartozott, fala az északi oldalon egybeépült az akkori városfallal.

Van erről egy makett képem is, ahol a templom még egy korábbi formájában látható.

Az egykori plébánia templom helyén a 11 – 12. században álló körtemplom kápolnájában keresztelték meg  1207-ben Árpádházi Szent Erzsébetet, Sárospatak leghíresebb szülöttjét. (Szülei a Bánk bánból ismert tragikus sorsú Gertrúd és II. András voltak.)

Ő az, akit 4 éves korában eljegyeztek a thüringiai őrgróf Herman nevű gyermekével, s egyúttal ki is költöztették a jövendőbeli családjához, Wartburg várába. Herman ugyan még az esküvőjük előtt meghalt, de végülis hozzáment annak öccséhez Lajoshoz, aki vele együtt nevelkedett, és ténylegesen szerették egymást, ami ritkaság számba ment a dinasztikus okokból kötött házasságok esetén. A 20 évesen már megözvegyült Erzsébet sok szegényeknek adakozó és istápoló cselekedetéről fennmaradt legenda közül leghíresebb a jól ismert  rózsa – csoda legendája. 24 évesen halt meg 1231. november 17.-én, s példa nélküli gyorsasággal, 4 év múlva már megtörtént a szentté avatása, temetése napját, november 19.-ét pedig az egyház az ő ünnepeként vette fel naptárába. ( Az 1969. évi  naptárreform alkalmával ugyan visszahelyezték azt a halála napjára, de Magyarországon ünneplése továbbra is maradt az eredeti napon.)

Sárospatakon így feltűnően sok a Szent Erzsébetről elnevezett közintézmény, utca stb. de népszerűsége valószínűleg a tágabb környékre is erősen hatott, hisz Kassa hatalmas dómja is az ő nevét viseli.

Este még nem tudtuk, de ez a templomtól lefutó út egyenest a várhoz, annak kovácsoltvas kapujához vezet.

A templom melletti Szent Erzsébet ház helyén állt az egykori királynéi udvarház, s a lovára felszálló szobor nő alakja is őt ábrázolja, amint búcsút vesz férjétől IV. Lajostól. A legenda szerint ugyanis életében többször megtette lóháton a Thüringia és hazánk közötti több száz kilóméteres utat.

Erről a történetről aztán eszembe jutott nekem is korábbi olvasmányaimból, hogy a krónika szerint igen sportos és egyben impulzív egyéniség volt, és a kor szokásaival
(-női magatartási elvárások-) ellentétben  gyakran előfordult, hogy kilovagolt férje elé is, vagy éppen a csatahelyekre ahol az tartózkodott, mivel olyannyira szerette és ezt ki is mutatta – mindezekkel a befogadó családja mély megütközését váltva ki.

Hazaérkezésének egy újkori utcabútor is emléket állít:

Ez pedig már a református templomnak, a híres sárospataki kollégium mellett álló épületének esti képe.

És ezzel zárult az első este.

Tulajdonképpen meg voltunk ijedve, hogy jól elkalkuláltuk magunkat a 2 éjszakára szóló szállás foglalással, hisz úgy tűnt, mindent láttunk – a váron kívül – amit Sárospatak nyújtani tud. S ez bizony nem sok.

De szerencsére tévedtünk. Egyrészt a város nappali arca sokkal többet mutat, és részleteiben is nagyon tetszetős volt az egész környezet. Sőt. Másnapra azért már mégiscsak jobban kiismertük magunkat a lehetőségek között, és saját szakállunkra pl. délben felfedeztünk egy nagyon jó kis olaszos pince-éttermet, de ami ennél is jobb:
a váron belül működik (és nyitva is tartott!) egy reneszánsz étterem, ahová még délelőtt lekötöttünk egy asztalt vacsorára.

Ide be is csatolom ezeket a képeket, mivel a várral és egyéb látnivalókkal biztos, hogy bőven kitöltöm a következő fejezeteket, de ezt is szeretném megmutatni.

A pincérek korhű öltözetben, a háttérben kellemes reneszánsz zene, s a környezet is teleszórva hangulatos korabeli tárgyakkal.

Egyébként ugyancsak bűbájos kis kávézója is van a várnak, s ezzel a kulináris részt le is zárnám.

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Magyarország, Történelem, Utazás
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s