Utazás az Északi Középhegységben 18. – Aggtelek

Aki Aggteleken jár két jelképpel biztosan találkozik.

A szalamandra az Aggteleki Nemzeti Park jelkép -állata, míg ez a kis sarkára állított rombuszból kinövő fa a világörökség emblémája.
Merthogy 1995-ben az UNESCO az Aggteleki- és Szlovák Karszt barlangjait a világörökség részévé nyílvánította.  A világörökségi listán összesen négy olyan helyszín szerepel (másik 2 az USA-ban, 1 Szlovéniában) amelyek barlangi értékeik okán lettek kiválasztva.

A barlangrendszer leghosszabb barlangja a Szlovákiában fekvő ágával együtt a Baradla, 25,8 km. A szlovákiai szakasz a Domica – ennek hossza 5,3 km.

A barlangtúrák közül különböző helyszínekkel, nehézségben és hosszúságban lehet választani. Ez utóbbinál a legrövidebb 1 óra/ 800 méter; a leghosszabb 7 óra/ 9km.

A legkézenfekvőbb választási lehetőség a nem éppen nehéz túrázáshoz szokott látogatóknak az Aggteleki rövidtúra (1 km) vagy a Vörös-tói túra 2,3 km.

Mi a középszer elvén ez utóbbit választottuk. Az Aggteleki barlang – ősi, természetes – “főbejáratát” eme 50 méteres sziklafal tövében találjuk:

Körülötte nagyon szépen, és ízlésesen kialakított park, gyermekjátszótérrel és némi ajándáktárgyas és gyorsetetős árusok sorával kiegészítve. Ezév karácsony táján tervezik átadni azokat a nagyon kultúrált faházas turista szállásokat, ami bizonyára gyorsan teltházas lesz.

Ez pedig már a Vörös tói bejárat, amely Aggtelek és Jósvafő között fekszik.

Hát magáról a barlangról, csak a legnagyobb lelkesedés hangján tudok szólni, de igazán leírni azt a látványt nem lehet.

S ahogy ezt már bizonyára a fenti gyengécske fotó is sejteti, még a képek nyelvén sem fogom tudni továbbadni azoknak a csodáknak a kis töredékét sem, ami sokszor elvette szavunk. Sajnos az itt készült képek mind átlagon alul, és rosszul sikerültek. Tehát egyetlen megoldás van erre, ezt látni kell!

A barlang lényegében egy felszín alatti folyó medre, bár a víz ma már csak árvizek idején folyik végig a főágban – s erre az idei év élő példa, amikor az áradás ritkán látott magas víztömeget produkált, ahogy a túravezetőnk elmondja -, s ehhez csatlakoznak a mellékágak. A kanyargós főág, mely az alvilági Styx folyó nevét viseli, majdnem 7 km hosszú. Maga az egész barlangrendszer is legalább három szintes – mi a középsőn
megyünk -, és vannak részei, amik még nincsenek feltárva.

A barlang középső triász korú (225-205 millió éves) mészkőben alakult ki a mélybe jutó vizek oldó és koptató munkájának eredményeként. A mészkövet ugyanis nagyon jól oldja a víz, így a mészkőhegységek belseje gyakran egy hatalmas ementáli sajthoz hasonlít.
Az esetek többségében a lehulló csapadék a porózus kőzet apró repedésein átszivárogva szén-dioxid tartalmánál fogva oldotta a mészkövet, illetve a puha mészkőben a felszíni vízfolyások egyre mélyebbre vájták a medrüket és a víznyelőkön át egyre szélesebb csatornákat képeztek.

A járatokat változatos színű és formájú, egyedülálló látványt nyújtó cseppkőképződmények díszítik. Több-kevesebb fantáziával hamar nevet lehet találni az egyes testet öltő alakzatoknak, mint pl. a fenti polip formájú kinövés, de vannak a tudomány által általánosan használt meghatározások is. Így például a cseppköveknek képződésük szerint alapvetően két fajtája van: a sztalagmit, azaz állócseppkő – ez alulról felfelé növekszik.
A függő cseppkő a sztalagtit.

Aztán koruk szerint lehetnek mindezek még nagyon kicsik és vékonyak, mint például a függőcseppkövek filigrán, szalma cseppkövei:

Néha tűpárnányi tömeget képeznek:

De mivel a növekedés folyamatosan, még ma is tart (évi tizedmilliméterek!), lassan akár pálmafákká is nőhetnek:

A csöpögésről látható a meg nem álló folyamat, s a víz mivel rengeteg szűrőn át érkezik, mire lecseppen, igen tiszta és állítólag jó ízű.

Mindazonáltal azért itt is előfordulnak a vízzel oldott anyagok a cseppkövekben, ami a mészkő egyébként tiszta tejfehér színét is árnyalhatja. Leggyakoribb a vas-oxid, amely a vöröses, rózsás, barnás árnyalatok kiváltója. Ahol feketés a kirakódás, az viszont többnyire – ha nem vas-mangán baktériumok okozták – annak eredménye, hogy még a múlt században a barlangkutatók stb. fáklyákkal jártak és azzal bekormozták a terepet.

Bár az ember már jóval korábbi időkben is, már az őskorban menedéket lelt e barlangokban. Nyílván nem ezekben a már mesterségesen is kiépített (a túrajáratok kényelmes, átlagosan 10 m széles, 7-8 m magas alagútakon keresztül vezetnek betonozott úton, korlátokkal ellátva és autómatikusan bekapcsolódó világítással) mélyebb rétegekben, de a természetes bejáratokhoz közeli bugyrokban. A karsztvidék magyarországi részében az újkőkorból (i.e. 6000-5000) származó leleteket is találtak.

Itt részünkről rögtön felmerült, az állatok, kiemelten a denevérek jelenléte. Igen, vannak, de azok leginkább a nyugodt, ember által nem járt barlangokban szeretnek tanyázni. Ugyancsak felfedezték a nagyobb gerincesek (legkorábbiak a barlangi medvék voltak – de még ma is a nyest, róka, farkas) a téli időkben kellemes menedékhelyet.
Hihetelen egyébként, de a barlangrendszer többszáz, 300 fölötti fajt magában foglaló
saját élővilággal rendelkezik. Ezek többsége szabad szemmel nem is látható baktérium, de a legnagyobb méretűek – főként férgek, és ízeltlábúak – is csak néhány centiméteresre nőnek meg. Ezek alkalmazkodtak a sötét és tápanyagszegény életmódhoz, látószerveik egyáltalán nem alakultak ki, és pigmentjeiket, fényérzékenységüket teljesen elvesztették.

Az újabb kori világításrendszer kiépítéseként viszont igen veszélyes melléktermék keletkezett: zöld, klorofiltartalmú növények az erősebb fényű reflektorok által megvilágított sziklafelületeken. Elsősorban zöld moszat, moha, sőt páfrány is megjelent az utóbbi időben, amelyek sok kárt tesznek a barlang képződményeiben.

Aztán a barlang korábbi, 1880 – as évekig tartó évtizedeinek pusztításai sok kárt okoztak a barlangban. A Baradla barlangkutatás egyik első átfogó eredményeként, mely Vass Imre – 1820-30 as évek között – nevéhez fűződik, megindult a látványturizmus is, s ezek a turisták szuvenírként magukkal vitték a cseppkövek egy egy darabját is. Sőt még olyan rombolást is feljegyeztek, hogy a barlang bérlői oszlopnyi méretű darabokat is adtak el az érdeklődőknek.

Mára ez a fajta tevékenység természetesen megszűnt, de fel is hívják a látogatók figyelmét, hogy a kövek érintése is tilos, mivel azáltal a bőrön levő zsírréteg örökre megakadályozza a cseppkő további növekedését.

Ezzel együtt láthatunk így is letört végű cseppköveket, mert azok időnként maguktól is leszakadhatnak, sőt kidölhetnek.

Az igen látványos példa az un. kidőlt fa formája, melyet én is csak két részletben tudtam befogni a kamerával.

 De még visszatérnék a színekre, amelyek a csörgedező vizekben a vas és kénbaktériumok hatására rozsdás és sárgás irizálást okoznak, míg a cseppköveknél a vörös és barna különböző árnyalataival varázsol el, amely lelógó zászlócskákhoz (vagy az én gondolattársításomban, mint hátaszalonnák) fényt tartva hihetelen kagylószínű rózsaszinekbe megy át.

Aztán a mészkő megfolyásainál meg jönnek azok a szinte márvány- felületű formák, vagy kifutó tejhabok:

A lent következő kettő, ha jól emlékszem, a barlang  – és a világ egyik – legnagyobb,
19 méteres cseppkőóriásának, a Csillagvizsgálónak egy egy részletéről készült. Súlyát mintegy 911 tonnára teszik.

A barlang hőmérséklete egyébként télen – nyáron egyforma, általában 10,5 – 11°C körüli, míg a levegő relatív nedvességtartalma igen magas, 95-100% közötti.

Az egyes alakzatokat felsorolni is nehéz, amit láthatunk, bennem leginkább a balerina,
a hárfa, a mozdony és a már-már tökéletes papagáj forma maradt meg. Amiről viszont a kép is sikerült, az ez a kis elefánt vagy (?)mammut fej.

Itt pedig látható, amint épül az álló cseppkő, jelenleg még a felcsobbanó vízzel inkább emlékeztet azoknak a régi álló ívókutaknak a medencéjére, amik gyerekkoromban a városban még úton-útfélen kínálták enyhüket a nyári kánikulákban.

És a mesémben lassan elérek a túra csúcspontját jelentő Óriások terméhez.
Az Óriások-terme a barlang legnagyobb, teljes egészében áttekinthető csarnoka.
Hossza 200 m, szélessége 70 m, a magassága pedig 41 m.
A Korinthoszi oszlop nyolcméteres sztalagmitja mellett állva, összetett kép tárult elénk. Egy rég kidőlt kolosszus, melynek neve: Zeppelin. Oldalán, mióta fekszik, újabb sztalagmitok nőttek. A Pisai ferde torony több méteres átmérőjű törzse viszont legalább 17 ezer év óta áll ferdén, amint a tetején nőtt egyenes állású, kisebb képződményekből ez kiszámítható.

Miközben a részleteket egyenként megvilágítják, tűnnek föl az egyes alakzatok a Kínai pagodától – a lovasszobron át az Anya gyermekével cseppkő figurákig. Ez itt pl. a pagoda:

S azután mindez egy mozgalmas képben összefogva.

De mindezt még lehet fokozni. Egyszercsak Vangelis zene szólal meg, s a csilingelő hangok mintha a cseppkövek közt futkároznának le – föl, oda- vissza, körbe a megvilágított szinpad képek körül:  lúdbőrös lesz tőle a hát.

Ez annyira szép, hogy rögtön megszületik az elhatározás, jövő nyáron eljövünk egyszer olyankor, amikor ilyen fantasztikus akusztika mellett, az Aggteleki Barlang Hangverseny teremként kialakított hatalmas (állítólag cca.60 ezer fő befogadására képes légköbméter méretű) termében élőkoncerteket rendeznek.

De már kinn is vagyunk a mesterségesen kialakított Jósvafői kijáratnál, hogy “lóra ” kapjunk és elérjünk még egy vezetést a másik “leg”-ként számon tartott
Bodvarákó-i Rákóczi barlangban.

Hát a Bodvarákót elég nehéz megtalálni, de ott nagyon vendégbarát módon, még egy emberrel is lemennek a barlangba, amely nem ilyen kiterjedt, mint a Baradla volt, és elég sok meredek vaslépcső megmászásával jár, mivel ez egy bánya helyén kialakult  látványosság.
Még az ötvenes években bányaként működött, és a bányászat melléktermékeként keletkezett kőzettörmeléket miután már nem bírták hová elhelyezni, visszatöltötték a bánya meddővé vált üregeibe. Szerencsére, hamarosan kimerült itt az egész táró, amiért a kitermelést bezárták, így megmenekült a teljes betemetéstől a csodálatos szépségű, a Capri kék és zöldbarlangok színével vetekedő tengerszem formájú két tavával, és borsóköveivel, szegfűkalcitjaival ez az egyedi látványosság.

Itt történt 2002-ben az az eset, amikor az egész ország vagy hat napig izgult egy bennrekedt kutató búvár életéért, míg végülis sikerült őt szerencsésen felszínre hozni.

Itt ugyanis hatalmas és szűk mélységek tudnak lenni, ahogy az én nem tökéletes tó (mélyen, lent az a pici zöld folt) felvételem legalább ezeket az arányokat mutatja.
A barlang teljes ismert hossza 218 méter, függőleges kiterjedése 79 m. Legjellemzőbb formái a magasba nyúló kürtők, és az üstös oldások.

Ez pedig egy fölfelé emelkedő kürtő:

A hihetetlen szépségű tó – színeket csekély tehetséggel, így zoomoltam be. Az 1968-ban megkezdett búvármerülések eredményeként egyébként az 1.sz. tóban elért legnagyobb mélység 11 m, a 2.sz. tóban pedig 32 m, de az átlagos fenékmélység közel 20 m.

S amiből itt nagyon sok van, s igen egyedi forma, a borsókövek.

(Mint sózott oldalas szalonnák, nem?)

S itt már egy új színárnyalat is feltűnik, a halványkék.

Aztán időnként mintha a zöldséges – és virágpiac karfiol, brokkoli és szekfűhegyei kínáló pultjai elevenedtek volna meg. A lenti képen látni ebből a karfiol alakzatból, amint épp meggondolja magát, és átmegy vízesésbe.

Néha egy – egy medúza is feltűnik köztük.

És marad megint a vízesés.

De vannak ennél erőteljesebb, és színesebb formák is.

Aztán kifele vesszük az irányt  a régi tárnajáratokon keresztül.

S odakint az Esztramos hegyéről ezt az utolsó látványt zárjuk még magunkba.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Magyarország, Utazás
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s