Utazás az Északi Középhegységben 19. – Szinpetri és a többiek

Amikor eljöttünk Aggtelekről, szállásadónk felhívta a figyelmünket a közelben lévő néhány nevezetességre, úgyismint a hucul lovakra (?!), amik állítólag valami vadló fajta,
s átmenetet képez a ló és öszvér között, méretben. Sosem hallottunk ugyan róla, de egyikőnket sem izgatott annyira föl, aztán egyéb nevezetességet sorolva, mondta, hogy ide egy ugrásra megtekinthető a világ legnagyobb könyve.
Na, gondoltuk, félrebeszél, meg a Guiness rekordok sem annyira a mi világunk, de ha már tényleg itt van, és amúgy is útbaesik, gondoltuk, megnézzük.

Elindultunk hát, s útközben megörökítettük a kis falu ölébe zárt temető látványát
(egyébként a térségben igen sok kopjafás temető található, ami egy korábban elterjedt temetkezési szokás volt errefelé), és a szépen művelt földet mellette.

Aztán hirtelen megálljt parancsoltam a Marinak, mert valami olyan fenséges és békés látvány tárult a szemem elé, hogy emellett nem akartam csak úgy elhaladni.

A domboldalban egy hatalmas szalamander kőböl kirakva, körülötte az elszórt facsemeték között békésen legelésző (talán hucul) lovak, és lejjebb egy kis patak előtt példás rendbe rakott, azonos méretre vágott éppen kitermelt fatörzsek. Nagyon megnyugtató, s egyszersmind felemelő látvány.

De nem állhatunk itt az útszélén örökké, újra indítjuk a kocsit, s talán 50 méterre innen, hirtelen hatalmas plakát hirdeti, hogy itt tekinthető meg a világ legnagyobb könyve.

S az út itt kicsit beöblösödik, s példásan rendberakott, vagy valami egykori kúria mintájára újonnan épített hófehér falu gazdaság, mögötte lejárattal a patakhoz, és a már megcsodált lankához!

Rohanok le a patakhoz, hogy amíg a tulajdonos előkerül, és beenged minket, készítsek néhány közelebbit is erről az édenről.

És megfordulok, hogy jövök vissza, és majdnem hanyattvág amit látok, a ház hátsó falán  a hatalmas, működő vízkerék!

S bemegyünk az udvarba, ahol a hátsó fronton, a szerényebb, de sok szép virággal díszített házikó ad otthont az attrakciónak, amiért megálltunk.

S a hölgy, aki szakszerű, részletekbe menő vezetést biztosít számunkra a kb. 3 éve megszületett ötlet és annak kivitelezése lépéseiről, mint kiderül férjével közösen tulajdonosai és “projekt gazdái”a teljes elénk táruló intézménynek. Mindezt teszik immár nyugdíjasként, de aktív életüknek ezzel nem kívánva véget vetni,  saját iniciatívéből, s mint sorban feltárta később nekünk, még rengeteg tervvel a fejükben, alkottak valamit, amivel a kissé elhanyagolt vidéknek új vonzerőt gondoltak teremteni.

S a világ legnagyobb könyve, mely hivatalosan ezév nyarán nyerte el valóban ezt a Guiness rekord címet, ezután bemutatásra kerül. Méreteit, és arányait legjobban a prospektusukból kivett képpel tudnám érzékeltetni.

A szülő büszkeségével nyerünk beavatást minden kis részletbe, menet közben megoldott problémába, hogy hány argentín marha bőrével kötötték be stb. a választásuk szerint az Aggteleki Nemzeti Park bemutatására szánt könyvet.

És amikor őszinte elismeréssel azt gondoljuk láttunk mindent, akkor szívélyes invitálást kapunk a következő, már folyamatban levő terv bemutatására, a leendő papírmalom megtekintéséhez. Közben megtudjuk, hogy a papírmalom, ami működés közben fogja bemutatni – és a látogatóknak is lehetővé tenni – a régi merített papír készítését, nem
az egyetlen ilyen kezdeményezés. Mintegy 10 falu fogott össze a környéken, hogy EU támogatással kialakítsanak egy amolyan régi mesterségek útját, megpróbálván magukon segíteni a nagy munkanélküliséggel küzdő vidéken.
Fantasztikus, örülünk nagyon ennyi bátorságnak és lendületnek, amint az emberek saját kezükbe veszik sorsukat.

Már gyűlnek a rekvizitumok, és ha minden jól megy, jövő áprilisban már a malomkerék a fal ezen az oldalán látható elemével működésbe is hozza a szerkezeteket, aminek elvéről egyelőre mechanikus bemutatásban részesülünk.

Aztán van itt régi, de már gondos kezek nyomán újra üzemképes nyomdagép is, és még sok sok terv...

Mielőtt beléptünk ide, mondtam barátnőmnek, hogy noha én elég urbánus ember vagyok, de ebben a környezetben el tudnám képzelni, hogy akár egy hetet is élvezettel eltöltsek.
S mit hallok, ha ezek a tervek kifutnak, belekezdenek itt a felső szint még be nem épített részén, az L-alakzatnál egy minden kényelemmel ellátott wellnes panzió kialakításába! Remélhetőleg 2 év múlva, már testet ölt ez is. Figyelni fogok rájuk.

Hát ez az a bizonyos szakasz. De egyelőre csak átsétálunk az impozáns bolthajlat alatt, hogy innen is magunkba zárjuk a részleteket. A kis aranyhalas medencét, a bekerített ranchon legelő saját 4 lovat, a lovak itatására szolgáló kis patak részt, a malomkerék hajtotta zuhatagot, és az Aggteleki Nemzeti Park itt legelő ló állományát.
Igen, a szalamandra emblémát is ők készíttették, s talán, ha még lesz erő rá, elgondolkodnak egy szánkó/ sí lesikló pályán, s a már adott lovakkal lehetne szánt huzatni…. hogy ne csak nyáron legyen vonzó a hely, Szinpetri.

Mi tiszta szívvel szorítunk, hogy a tervek megvalósuljanak, és ne csak itt, de a többi kistérségi településen is. És hazaérve egy kicsit utána néztem hogy is áll a többi kezdeményezés, s nagyon sok úgy tűnik már megvalósult, vagy szintén léteznek már megtekinthető részek.
Ami ezek kapcsán a legjobban fájt, hogy nem tudtam róla, s lényegében ott jártunk a szomszédságában, az Bódvalenke, a halmozottan hátrányos falu, melynek házai falát cigány művészek freskókkal álmodták újra. Eddig kilenc készült el, de folytatódik a mozgalom. (P.S. Visszamentem 2011-ben ide, külön beszámoló készül róla.)

Csak felsorolás szerűen, amit még találtam: Gömörszőlős ökofalu – száz éves gépekkel gyapjúfeldolgozó műhely, nemezelés; Szin – bördíszműves; Perkupa – aszalókemence; Kánó- pálinkafőzés; Szendrő – kecskefarm, kékfestőház; Dövény – olajütés;
Jósvafő –  agyagozás, korongozás és tájház, az 1890-ben épült Szakál portával.

Ezt a tájegységet Galyaságnak nevezik, s a hozzá tartozó települések: Szinpetri, Tornakápolna, Varbóc, Teresztenye, Szőlősardó, Égerszög, Káno, Imola, Perkupa, Szin és Jósvafő, valamint Aggtelek is.
A Galyaság települései szinte kivétel nélkül őrzik népi építészetének elemeit, de az igazi különlegességnek a fejfás sírkertek egyedi szimbolikával faragott kopjafái számítanak.  Ezen túl rengeteg helyen van – többnyire előzetes egyeztetés mellett – falusi vendégasztal szolgáltatás, különféle vezetett túrák, falunapok.

A fentieken túl a világörökségi Aggteleki és Szlovák Karszt területén szinte felsorolhatatlanul sok település rejteget építészeti vagy kúltúrtörténeti kincseket.
Amik engem különösen lenyügöztek azoknak a fakazettás, színpompásra festett fabútoros kis templomoknak a képei, amelyek itt szintén számos helyen feltalálhatók csak nem volt tudomásunk róla.

Zubogy, református templom

Számos árpádkori és freskó töredékekkel megóvott temploma, illetve a nagyúri réteg kastélyai és kúriái is növelik a látványosságok számát a térségben. Csak névsor szerűen az elhangzottakhoz: Rudabánya, Tornaszentandrás, Szalonna, Rakacaszend, Szentsimon, Vizsoly, Martonyi, Edelény, Szögliget, Szádvár, Abod, Bódvaszilas, Égerszög, Felsőtelekes, Hidvégardó, Kelemér, Putnok, Rakacaszend, Tornabarakony, Tornanádaska, Zubogy, Ragály.

Azaz, ide már felkészültebben, de feltétlen vissza kell jönnünk!

De addig azonban még néhány fotó erről az útról, hazafelé, naplementében.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Magyarország, Utazás
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s