Utazás a Felvidéken 22. – Kassa városa – Márai városa

Valamelyik novellájában írja Krúdy, hogy nem a bornak van íze, bukéja, aromája, mámora, hanem az embernek, aki issza. Hát így van ez valahogy bizonyára a városokkal is.

Én Kassával úgy voltam Máraiig, hogy tudtam róla, hogy létezik, hogy a régi történelmi Magyarországon meglehetősen fontos város volt. Aztán jött Márai, aki olyan legendával szőtte be, emelte rangját olyan magasságokba, hogy onnantól mindig is látni akartam.
A Sárospatakig vezető túránk aztán kapóra jött, a régi hiányosság pótlására.

És átértünk Kassára egy szeles szombat délelőtt, és a varázslat elmaradt.

Álltunk a kétségtelenül szép főtér különböző szögleteiben, megnéztük a Szent Erzsébet székesegyházat és megpróbáltuk fellelni Kassát, mert az nem lehet, hogy egy város csak egy főtérből álljon! De a Város nem akarta megmutatni magát. A barátságtalan, metsző szélben csak néhány esküvői párt láttunk, akik megpróbáltak mosolygósan és vidáman végigvonulni a történelmi köveken, és elkészíteni a valószínüleg itteni szokás szerint kötelező fotókat a városmag nevezetességei előtt. Én állig begombolt dzsekiben csak részvéttel tudtam nézni a szegény  kivágott ruhás menyasszonyok meztelen hátaira és helyettük is fáztam.

Azóta ugyan sokszor volt alkalmam olvasni, hogy a Kojsói havasokból lezúduló szél mindig átleng a városon, jellemző a mindennapokra. Lehet, hogy az itteni menyasszonyok sem érzik már.

Persze, minden beállítottság kérdése is. Márai, a város szerelmese ezt így írja meg

A nyári reggel üde és szeles, mint majd mindig a Városban, melynek légjárata a nagy hegyekről ömlik a szűk utcába, s a Tátra felől elhozza a havasi növények és a hideg tavak fanyar-jóízű illatát.”

A város orsó alakú főtere, melynek a középpontjában a dóm és körülötte csoportosuló épületek, majd kicsit lejjebb a budapesti Vígszínházra hasonlító Állami Színház áll, lényegében az ulica Hlavna nevet viseli, azaz nem is tér.

És itt most nem volna más hátra, mint pár fotó erejéig körbejárni a teret, megnézni a dómot, benne a Rákóczi kriptát, elmenni a Rodosto házba, és szépen elbúcsuzni Kassától.

Mert valahogy ez történt velem, miközben folyamatosan éreztem, hogy valami nagyon nincs itt rendben, ez a város több ennél, én nyúltam hozzá rosszul.

Ahogy Márai írja: “Minden emberi táj telítve van (ilyesfajta útszéli) tragédia íratlan hőskölteményének emlékeivel. Minden szakadékba lehullott valahol a földön egy
ember, mert eltévedt a világ sűrűjében, vagy lelke szövevényében, mert félrelépett, vagy nem figyelt oda, mert kötelességét teljesítette, vagy elindult egy vágy nyomában, vakon és kancsi, delejes önkívületben, s aztán nyakát szegte, mint az emberek általában, mikor elindulnak a világba, révetegen, mert engedelmeskednek valaminek. “

És amikor Márait olvasom, Kassa így visszhangzik bennem, Márai festette emberek világában, akik mind innen léptek elő, a “Városból” , amely Márainál minden emberi eszménynek a megtestesítője, az igazi polgári lét és becsület quintesszenciája, a Város, ahová az új világégés kitörésekor, mint tiszta forráshoz visszasiet, hogy megtalálja magát, az igazságot, a választ a gyötrő kérdéseire, mert a Város az a hely, ahogy írja,

melyhez egyedül van személyes közöm e világon.”

Kassa ábrázolása 1617-ből

Ezért úgy gondoltam, hogy én meg nem hagyom annyiban, addig rakosgatom a bárhol fellelhető mozaikokat, képeket, történeteket, amíg fel nem fogok valamit ebből a városból -és továbbadni is csak úgy szeretném, hogy kicsit élőbbé varázsolom. Mert a város nyílvánvalóan él, de én idegen vagyok benne, ezért meg kell dolgozni minden  kis részletért, amely felvillanásaival talán kicsit közelebb juthatunk az egészhez is.
És ehhez eszmei vezetőmül, szerénytelenül Márait választottam.

Márai és Kassa olyannyira összeforrottak, hogy úgy vélem nem érdektelen mindkettőjük rövid, kivonatos történetét megismerni, mielőtt körbejárnánk a várost.

Márai Sándor 1900. április 11-én született Kassán Grosschmid család leszármazottjaként.

A Grosschmied család nagyon régi, már korai századainkban is tisztes városi rangokat viselő szepességi cipszer (más néven: szepesi szász) família volt.

(Nemesi vagy paraszti eredetű magyar polgárság, mint a debreceni civis, csak igen ritkán alakul ki városainkban. A magyar polgárság túlnyomó többsége német, szláv és zsidó eredetű volt. De a társadalom polgárosodása és ettől elválaszthatatlanul nemzettudatának kifejlődése ezeket a polgárokat már a XVIII. századtól kezdve a magyarságtudat fontos hordozóivá, kifejezőivé tették.)

Közéleti érdemeik miatt kaptak valaha régen a királytól magyar nemességet a “Márai” előnévvel. Országos, olykor világhírű jogtudósok kerültek ki nemzedékeikből. Márai apja
is jogtudós volt, nagyon tisztelt kassai ügyvéd.

Az ifjúkori emlékek, a nagy múltú, régóta polgáriasodott város, benne a nagyon kulturált szülői otthon képe, hangulata, polgáralakjai mindvégig alaphangját adták életművének.
Ez a világ adja örökségét, ez határozza meg hitvallását.

Mire befejezte középiskoláit egyaránt ír, olvas, beszél magyarul, németül és franciául. Addigra befejeződött az első világháború is – ahová 17 évesen, az iskola padból viszik el iskolatársait -, és Kassa egyszerre nem volt Magyarországon.
Budapest a forradalmaknál, majd az ellenforradalom vérengzésénél tartott. Okosabb volt távol, Nyugaton (Berlin, Frankfurt) tanulni tovább, mivel a nagyhírű német egyetemek az ismeretek fellegvárai maradtak: irodalmi, esztétikai, filozófiai műveltségét tudományos szintre emeli. Közben pénzkeresés végett német újságokba ír – A Frankfurter Zeitung egyik legnevesebb munkatársának számított -, és átrándul a győztes Franciaországba, majd éveket tölt Párizsban, ahol másfajta modern költészet bontakozik. És ott is lehet újságírással pénz keresni.

Ezekből a külföldi kalandozásokból már Budapestre tér haza. Versírással, regényírással, publicisztikával egyaránt foglalkozik. Stíluseszményei közt Kosztolányi mellett alighanem a legfontosabb Krúdy Gyula. Az Egy polgár vallomásaival indul  és a Garrenék történeteivel folytatódik családregény folyama, melyekben kötetről kötetre rajzolja a polgári, pontosabban a közép – európai, legpontosabban a magyar polgári lét társadalmi és lélektani helyzeteit. Számos kötete színvonalban és hitelességben semmivel sincs mögötte az európai nagy polgárcsalád ábrázolásoknak, Thomas Mann “A Buddenbrook-ház”-ának és Martin du Gard “A Thibault-család”-jának. Tulajdonképpen a polgári létnek ezt az ábrázolását egészíti ki élete második felében kötetről kötetre épített “Napló”-iban.

1928 után a liberális polgári “Újság” nélkülözhetetlen munkatársa. Érdekes véletlen folytán ugyanabban a szerkesztőségben, sőt vele szemközti íróasztalnál ül Zsolt Béla,
a harcias kispolgári irodalom legjelentékenyebb publicistája és regényírója. Ugyan nem kedvelik egymást, de önfegyelmező méltósággal mindig elismerik a másik értékeit.

1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. 1948-ban emigrálni kényszerült. Miután rövid ideig Svájcban, majd Olaszországban élt, New Yorkba költözött. 1952 és 1967 között a Szabad Európa Rádió munkatársa. Gyönyörű verse, amelyet New Yorkból ír haza 1956-ban:

MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: ,,Elég volt.”

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennyből az angyal

1968-ban rövid időre visszatért Olaszországba, Salernoba, majd ugyanebben az évben Kaliforniába, San Diegóba költözött. Az 1980-as években megpróbálták hazacsalogatni, ám ő nem állt kötélnek, könyveinek kiadását, darabjainak színpadra állítását sem engedélyezte. Pontosabban két követelmény teljesüléséhez kötötte ezt: a szovjet csapatok kivonásához, és az általános és titkos szabad választások megtartásához.
Felesége halála után egyre inkább elzárkózott a világ elől, míg végül 1989-ben
San Diegóban gyógyíthatatlan rákbetegsége miatt önkezével vetett véget életének.
Egy évvel halála után, 1990-ben, posztumusz Kossuth-díjat kapott.

Márai saját költői kérdésére a következő válasszal felel:

Hol az otthon? Múltunkban, hagyományunkban, emlékeinkben.”

Nézzük hát meg ezután a város lejegyzett történetét, múltját.

Jacob Alt : Kassa, 1838

Kassa a – főváros után – második legnagyobb városa Szlovákiának, miként az volt Buda után a xv. századi Magyarországon is. Kerületi és járási székhely, egyetemi város, katolikus érseki székhely, fontos közlekedési csomópont és kultúrális központ, ugyanakkor jelentős ipari város. Legfontosabb ipari létesítménye az US-Steel, az egykori Kelet – szlovákiai Vasmű.

Történelme gazdag tárháza mindazon eseményeknek, melyekről  számos összefüggésben, de lapokat írtak tele a Kárpát medence történelmében.

Kassa, a Hernád völgyében emberemlékezet óta lakott település. Az avarokat a bolgár türk birodalom, majd a magyar honfoglalók követték. A három kabar törzs, Aba és Bors nemzetsége délről népesítette be a vidéket. Nevét valószínűleg a Kasa személynévből kapta.

Az Árpádok korában már állott a Várhegy, rajta erődítménnyel, noha a tatárok feldúlják, már 1239-ben királyi tulajdonú város. Vélhetően 1290-ben már pénzverde is működött Kassán. Az Árpádok kezdték betelepíteni a bányász, erdőművelő és kézműves szászokat
és flamandokat. Középkori Kassa a helyi apátság és a vár között félúton alakult ki.

Rozgonyi_csata 1312_Képes Krónikában

Kassa városával szövetkezve, Károly Róbert
1312-ben a közeli rozgonyi mezőn  verte le Csák Máté párthíveit, az Aba nemzetségbeli  Amádékat.

(A rozgonyi csata ábrázolása a Képes Krónikában. A Kassát jelképező vár előtt, fehér lovon ülő Károly Róbert kezében Anjou-címeres pajzzsal párviadalt vív – valószínűleg – Amadé egyik fiával.)

A város 1347-ben szerezte meg a szabad királyi város rangot. Nagyjelentőségű, amikor 1369-ben a város Európában elsőként kapta a Nagy Lajos király által aláírt címer okmányt*.

Mi Lajos, Isten kegyelméből Magyarország királya, ezen oklevelünkkel tudtára adjuk mindenkinek, akit illet, hogy királyi kegyünk által, tekintettel hű kassai polgáraink és vendégeink hasznára, azt akarván, hogy ugyanezek felemelkedjenek a kegyelem ajándékai által, alázatos folyamodványukra személyes jóindulatunkból engedélyeztük ugyanezen kassai polgáraink részére, hogy ettől fogva városuk titkos és nyilvános pecsétjén és zászlóján joguk legyen és örökké használhassák a királyi címerünkből kivett pajzsformát, melyben felül kék színű sáv három liliom ábrájával húzódik, és oldalt lentről négy vörös és ugyanannyi fehér vonal. Titkos pecsétünk alatt ezen oklevél igazolására, kiváltság formájában fogjuk kiadni ugyanazon polgáraink hasznára nagypecsétünk alatt, amennyiben ezt elénk fogják terjeszteni. Kelt Diósgyőrben, az Úr mennybemenetele előtt két nappal 1369. május 7.”

Kassa a 14. századtól kezdve földesúri jogokat is gyakorol, s így több megye területén szerez bányákat, falvakat, erdőket. Kereskedelmi raktárai és kiváló iparosai voltak.
1405-ben a kassai polgárság képviselője már ott tanácskozott az országgyűlésen. A huszita időkben Giszkra János huszita kapitány parancsnokol Kassán (1440-1462; ebből a korból származik szláv neve: “Kossicze”, Košice). A huszita vezér hatalma alól Mátyás király vezérei szabadítják fel a várost.

Kassa címere – 1502

Kassán nemzetiségi különbség nélkül hamar megfogantak a protestáns eszmék. A mohácsi csatavesztés után  tervszerűen folyt a déli területekről menekülő magyar lakosság betelepítése. Ennek eredményeként a német etnikumú Kassa az 1550-es évekre magyar többségűvé vált.
1554-ben Kassa a felső-magyarországi (vagy kassai) főkapitányság székhelye. A török hódoltság idején az egri érsek átmenetileg ide helyezi székhelyét.

Kassa birtokáért örökös harc dúlt.
A város protestáns jellege miatt, Erdély felé húzott. Az erdélyi fejedelmek: Bocskai István – aki itt hal meg -, Bethlen Gábor – aki itt házasodik-, Thököly Imre s a Rákóczi-család minden fejedelmi tagja igyekezett Kassát a kezében tartani. 1707 decemberében itt tartották a kuruc megyék gyűlését.

Főiskolát és nyomdát alapítottak Kassán a jezsuiták 1657-ben, majd I. Lipót teljes rangú egyetemmé emelte. 1713-ban lebontották a városi erődítményt, a citadellát, melynek nyoma sem maradt. 1788-ban itt jelent meg az első magyar nyelvű folyóirat, a
Magyar Museum, szerkesztői Batsányi János, Kazinczy Ferenc és Baróti Szabó Dávid.

Az 1848-49. évi szabadságharc a kassai ütközetekkel vonult be a történelem lapjaira. A város országgyűlési képviselője volt 1884 és 1892 között Jókai Mór író. A dualizmus éveiben az előző évszázadban megerősödött szlovák nemzetiséggel szemben ismét fokozatosan nőtt a magyar lakosság aránya. 1891-ben a lakosok 49,1%-a magyar anyanyelvűnek vallotta magát, 33,6% szlováknak, 13,5% pedig németnek.
1910-ben már a város lakosságának 75,4%-a volt magyar, 14,8% szlovák és 7,2% német.

1903-ban, a Rákóczi szabadságharc kezdetének 200. évfordulójára Kassán
ereklye-kiállítást rendeztek. Országszerte lezajlott megemlékezések előkészítették
a fejedelem politikai rehabilitációját, vagyis az 1715. évi XLIX. törvénycikk visszavonását, amelyben Rákóczit és követőit hazaárulónak, ellenségnek, felforgatóknak nyilvánították. 1906-ban pedig sor került II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazaszállítására.
A földi maradványokat a Kelet nevű hajó hozta el Orsovára, ahonnan egészen Budapestig szinte sorfalat állt díszruhában a lakosság.

Rákóczi temetése Kassán, 1906.október 29

A fővárosban a fejedelmet a Szent István bazilikában, Thököly Imre hamvait a Deák téri evangélikus templomban ravatalozták fel egy napra, hogy bárki leróhassa tiszteletét előttük. Ezek után Rákóczi és bujdosó társai hamvait Kassára szállították, ahol a
Szent Erzsébet dómban kialakított kriptában találtak végső nyugvóhelyükre.
A sors furcsa fintora, hogy ezután (6 átmeneti évet kivéve) már csak 13 évig nyugodhattak magyar földben, mivel a Trianoni döntés Kassát az első Csehszlovák Köztársaság részévé teszi.

Rákóczi koporsójának székesegyházba vitele Kassán

A XX. században Kassa igen zaklatott sorsú volt. Több új állam részévé is vált ebben a században. Az I. világháboru után, cseh légionisták 1918. december 29-én elfoglalják
a várost atrocitások kíséretében. Őket a magyar Vörös Hadsereg veri ki, majd a trianoni diktátum értelmében, húsz évre az első Csehszlovák Köztársaság tagja, járási székhelyként.

1938-ban az első bécsi döntés értelmében visszacsatolják Magyarországhoz.

Hat évre a Horthy féle Magyarország része lett. Az 1941-es kassai bombatámadás szolgált ürügyül Magyarország belépésére a II. világháborúba.

1945-ben a várost az elsők között szabadította fel a szovjet hadsereg, és  itt ült össze először Edvard Beneš elnökletével a csehszlovák kormány, s megalkotja kassai kormányprogramként ismert programját, melyet hamarosan követnek az ún.
Beneš dekrétumok. A Beneš dekrétumok között szerepelt a nem szláv nyelvű etnikumok, azaz a németek és a magyarok kollektív bűnösségének elve. Ennek alapján még
az év végéig mintegy 75 000 szlovákiai magyart – elsősorban értelmiségieket – ítéltek el háborús bűnösként és utasítottak ki az országból. A gyakran tömegessé váló perek közül méreteiben a kassai magyar per volt a legnagyobb, amelyben közel 600 magyart nyilvánítottak háborús bűnössé. Sokakat kényszermunkára ítéltek és szülőhelyükről Csehország távoli vidékeire deportáltak, hogy ezzel elérjék a magyarlakta területek átszlovákosítását (a szudéta németek teljes kitelepítése 1946 tavaszáig megtörtént). Lehetővé tették és szabályozták a németek és magyarok földjeinek elkobzását, melyekre cseheket és szlovákokat telepítettek, a deportáltak vagyonát az állam a bizalmiak számára utalta ki, akik kezdetben a vagyon kezelői lettek volna, idővel pedig tulajdonosai is.
Ennek része volt a lakosságcsere is, melyet ugyanígy igazságtalanul és artánytalanul kényszerítettek ki a magyar államból.

Ebben az időben nagy mértékben megváltozott Kassa város nagysága, nemzetiségi összetétele és arculata is. A magyarok arányszáma minimalizálódott, a németek száma pedig a mérhetőség határára esett. Ma a város lakosságának nagy része szlovák nemzetiségű. A 2001-es népszámlálás adatai alapján 236 093 lakosából 89,1% szlovák, 3,8% magyar, 2,1% cigány, 1,2% cseh, a többi ruszin, ukrán és német.

Sokáig a magyar szó is tiltott volt, így lassú fejlődés eredménye, hogy az egykori nagyhagyományú színházi élet mellett lehetővé vált a városban egy magyar nyelvű társulat létrehozása, jóllehet nem az Állami Színház helységeiben és keretei között.
Thália Színháznak hívják, 1969-ben alapították.

Nagyon hosszú a városhoz köthető nevezetes emberek névsora. Csak kiemelés szerűen az 1850-től itt születettek közül: 1850.  Gerster Béla építész, a Korinthoszi-csatorna tervezője és a Panama-csatorna társtervezője. – 1891.  Bacsó Béla magyar szocialista újságíró –
1895. Illés Béla író – 1897. Szálasi Ferenc (Nemzetvezető) – 1899. Salkaházi Sára nővér, boldoggá avatott vértanú – 1899. Pethes Sándor színművész – 1928. Bacsó Péter filmrendező.

2013-ban Kassa Európa kultúrális fővárosa lesz.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Irodalom, Szlovákia, Utazás
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s