Utazás a Felvidéken 24. – Kassa – templomok, épületek a Hlavnán túl

Úgy gondolom, itt az ideje egy viszonylag egyszerű, áttekintő térkép megjelenítésének, amely segítségével, kívülről – befelé haladva megpróbálok egy képet adni a kiemelt műemlék épületekről.

A külső körön viszonylag sok templom található, melyek közül a legöregebb a Domonkosok temploma, mely az Árpádházi királyok korából származik, 1250 körül építették korai gótikus stílusban. Ezt a templomot már akkor összeépítették a kolostorral.

A 16. században leégett, a
18. század első felében barokk stílusban építették újjá, mai formáját 1894-ben kapta.
A Domonkosok terével érintkező Mészáros utca (Mäsiarska ul.) 35. számú épülete Márai Sándor gyermekkorának színhelye.
Nem véletlenül bukkan fel írásaiban (pl. a Kassai polgárok színműben) visszatérően a templom és harangszava.

A téren tartják egyébként a piacokat.

A templom legutolsó renoválás utáni belsejét a következő kép illusztrálja.

Nem messze innen, az óváros nyugati peremén, az egykori Rákóczi kőrúton (ma ulica Moyzesová) található a görögkeleti katolikus templom.

Romantizáló bizánci stílusban készült a 19. század végén. Bizonyára szép, a leírás szerinti szószék és pazar képállvánnyal díszített szentély, melynek faragott részeit kassai szobrász mester készítette, míg a képeket egy lembergi (= Lwów-i) cég szállította 1902-ben.

Nekem a legjobban tetsző kupola Kassán, az Orsolyák templomának kupolái. Az Orsolyák rendjének kolostor épületét, majd a Hlavna körbejárásával érintjük, templomuk azonban a kolostor együttes által körbefogott épülettömb hátsó oldalán (a Mészáros és Orsolya utca sarkán) található.

Ez az a templom, mely eredetileg református templomnak épült, azonban erőszakkal elvették tőlük. Thököly és Rákóczi ugyan visszaadja a kálvinistáknak, de 1711-ben végleg elkobozzák és a katolikusok kapják meg.

S az alábbi mozaikon az Orsolyák temploma, az Evangélikus templom, és a Református templom látható.

Az evangélikus templom 1806-ban klasszicizáló empír stílusban épült, legértékesebb műkincse egy 17. századból származó, angyal formájú serleg. Sajnos “lapzárta után” találtam egy gyönyörű felvételt a neten az evangélikus templomról, és mivel nem szeretnék szerzői jogokat sérteni, kérlek, klikkeljetek az alábbi linkre, nagyon megéri!

http://commondatastorage.googleapis.com/static.panoramio.com/photos/original/10860546.jpg

A 40 méteres tornyával magasba szökő református templom tornyát az az 1589-ből származó érckakas ékesíti, amely egykor a protestáns kézre jutott dóm tornyán állt.
A kassai református gyülekezetet egyébként I. Rákóczi György és felesége Lórántffy Zsuzsanna alapították 1644. húsvétján, s az általuk adományozott kegytárgyak a mai napig megtalálhatóak a templom kincsei között. A templom a Miklós börtön, és a Hóhérbástya illetve a Rákóczi emlékház közé esik.

Ami viszont a város fölötti kálvária dombon található, az a nagyon hangulatos Kálvária templom, melynek kicsi kápolnája kedvelt színhelye az esküvők megkötésének is.
1736 és 1758 között épült. 1773-ban katonai raktár lett, 1820-ban visszaadták az egyháznak és újra felszentelték, 1826-ban XII. Leó pápa teljes búcsút engedélyezett az ide látogatóknak.

Érdekesen alakult Kassa zsinagógáinak sorsa. A holocaust előtt Kassa egyike volt a legnagyobb zsidó közösségeknek Szlovákiában. 1930-ban számuk meghaladta a 11500 főt, elérve ezzel a teljes lakosság 16,4 %-át. Ma 280-an vannak. A háború előtt itt állt öt zsinagógából még négy létezik, de tényleges feladatát csak a Puskin utcai ortodox zsinagóga (épült 1930-as években) látja el ma is.

A Kozma Lajos által tervezett neológ zsinagóga ma filharmóniaként működik, zenekari koncertek színhelye.

A kupoláján eredetileg található hatalmas Dávid-csillagot ma a zsidó temető holocaust emlékművébe építették bele. Találtam az interneten egy nagyon “más” privát fotót a kupola sziluettjével, melyet megosztanék veletek:

Egyébként folynak tényleges régészeti feltárások is, a centrum közelében futó Zvoránska (Harang) utcában, ahol megtalálták az 1840-es évek zsidó közösségének építészeti emlékeit. A feltárási terület közepén áll egyébként évek óta üresen és erősen leromlott állapotban az a régi ortodox zsinagóga, amelyet restaurátorok igyekeznek 2013-ra, Kassa Európa fővárosa évére, régi szépségébe visszaállítani és tervek szerint a kelet – szlovákiai zsidó közösségek emlékmúzeumát alakítják ki benne.

És amit legnagyobb sajnálatomra csak más turista fotókon láttam, az a jellegzetes szlovák falusi fatemplomok kis csoportja, amit áttelepítettek ide Kassára, a klasszikus épületek tövébe.

Ugyanattól a szerzőtől, aki a gyönyörű képet készítette az evangélikus templomról, még egy kép elérését adom meg, amelyen a fenti leírások alapján remélem sok mindent felismertek!

http://commondatastorage.googleapis.com/static.panoramio.com/photos/original/10841681.jpg

Miután íly módon  körbejártuk Kassa templomait, csak a teljesség kedvéért a világi műemlékekből is beteszek ide párat.

Mindjárt az elején kezdeném a fenti térkép északi szélén,
a Hviezdoslavova körúton –
a valamikori Ferenc József krt – található szecessziós városháza épületével, amely ma az óváros önkormányzatának ad helyet, korábban magyar közigazgatási főiskola volt.

Egy sarokkal lejjebb már a Lechner Jenő * tervei alapján 1899-ben készült neoreneszánsz palotát látjuk, amely először a Felsőmagyarországi Rákóczi múzeum gazdag gyűjteményét őrizte.

(* = lásd *Megjegyzések almappa!)

Ezt az örökséget vette át a
Kelet-Szlovákiai Múzeum.
A múzeumban jelenleg több, mint félmillió múzeumi tárgyat tartanak nyílván, köztük európai viszonylatban is egyedi darabok vannak. A múzeum történelmi, numizmatikai és aranyműves állandó kiállításoknak ad helyet. Itt található az ún.” kassai aranykincs “, amelyre 1935-ben az egykori
Szepesi Kamara (a Hlavnán majd lesz szó róla) egyik épületszárnyának lebontásakor bukkantak.
A lelet 2920 darab, mintegy 18 kg össz-súlyú arany érméből áll, amelyek a 15.- 17. század környékéről származnak, és Európa mintegy 80 pénzverdéje vett részt készítésében.

A múzeum a Maratoni békefutás terére (régen Báthory István tér) néz, amely békefutást minden év október első vasárnapján rendezik meg 1924 óta.

Ez Európa legrégibb Maratoni versenye. A téren áll a maratoni futó szobra, s a városban minden évben ünnep számba megy az esemény.

Ugyanennek a térnek a másik oldalán áll az egykori császári és királyi Hadtestparancsnokság épülete, mely Kassa legszebb műemlék épületei közé tartozik.
Ma egyrészt múzeumi célokat szolgál, másrészt a Kassai Kerület hivatalai nyertek benne elhelyezést.

Az épület 1908-ban épült szecessziós stílusban. 8800 m² területen fekszik, az eredeti terv 300 helyiséget tartalmazott. Hadi célokra épült, – amit az oromdíszek is igazolnak -, de pénzügyi nehézségek miatt Halmos Jenő mérnök tulajdonába került, aki 50 évre bérbe adta a hadseregnek. 1998 márciusáig maradt a katonaság felhasználásában.

Az épületre, amely a polgári építészet remeke, jellemző a merész képzőművészeti stilizáció a levél és figurális díszítésű ornamentika.

A  katonai felhasználású épületek jelentős számban működtek az elmúlt századelőn a városban, pl. tüzérlaktanya, csendőrkaszárnya, honvéd gyalogsági kaszárnya, honvédhuszár kaszárnya, különféle hadtest – parancsnokságok, katonai reáliskola,
katonai raktárak, puskapor malom, melyek átfunkcionált épületeiből számos a mai napig fennmaradt. Bizonyára e miatt is alakult ki a nép nyelvében, a Márai által említett elnevezése a Hlavna (régi Főutca) felső végére alkalmazott “baka – korzó” elnevezés.

Kassa nagyságát érzékeltetendő bemásolom az egyik ismertetőből az iskoláiról adott összeállítást:

Az oktatás nagymértékben képviselteti magát a városban. Több, mint 45 alapiskola,
10 gimnázium, 4 kereskedelmi szakközépiskola, 15 műszaki, mezőgazdasági, egészségügyi és művészeti irányultságú szakközépiskola van a városban, továbbá a Közgazdasági Egyetem, a Műszaki Egyetem 8 karral, a P. J. Šafárik egyetem 4 karral, valamint az Állatorvosi Egyetem. A 45 általános iskolából egy magyar van, amelyet összevontak a gimnáziummal.

A városban 14 bank található, melyek 43 fiókot üzemeltetnek.

Sok mindennel lehetne még a statisztikát bővíteni, de azt hiszem akkor a leírásom végleg az unalomba fúlna, ezért inkább itt lezárom ezt a fejezetet, amely még mindig csak felvezető volt az igazi turisztikai csemegét jelentő városközponti látványosság,
a Hlavna épületegyüttesei előtt.

Természetesen van Kassának modern arca is, és így karácsony előtt két hangulat fotót csatolok a bevásárlási centrumából illetve vetünk egy pillantást repterére is.

És a fejezet lezárásául beteszek még egy panoráma képet, mely jobbára a város modernebb (Ny.-i fele) részét mutatja:

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Szlovákia, Utazás
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s