Mikes Kelemen és a káposzta

Remélem aki elolvasta Rákóczival foglalkozó fejezeteimet, velem együtt megszerette
Mikes Kelement. Mert leveleinek színessége, sok helyütt bölcsessége, elbeszélő kedve, stílusfantáziája, nem várt humora, s a humor olyan nyelvi formulákba öntése, amin ugyan nyelvtanilag ül az idő pora, de mégis annyi pajkosságot rejt, hogy olvasva őt, szinte láttam cinkos kacsintását a jól sikerült csípkelődéshez képzeletbeli nénjével – hogy nem lehet őt nem szeretni. Kedves lénye oly élő tudott maradni így évszázadokon át, amely érzés emlékeim szerint kevésszer öntött el olvasmányaim során.

Miután ahol lehet ígyekeztem az ő mondataival illusztrálni a Fejedelemmel bujdosásban töltött éveket, helyzeteket és érzeteket, így gondolom, már mindenkinek kialakult egy képe róla, – amiben azonban nem kaphatott helyet az az üdítő rész, ami folyamatosan mosolyt csalt az ember arcára olvasás közben, s ezt a hiányt igyekszem itt most pótolni.

Így elhatároztam, hogy a komoly részek szöveg(em)be “tördelése ” után, mindenképp áldozok egy rövid kis fejezetet egy visszatérő állandó témájára, a káposztára. Megítélésem szerint, ezt ő is inkább játékosan és tudatosan sűrűn alkalmazva használta, kicsit paródizálva mélyen átélt székelységét. És számomra innen nyert új értelmet is
a székely káposzta jelzős összetétel üzenete, hangsúlya.

És akkor jöjjenek itt az idézetek, amit kiválogattam ebben a témában leveleiből.
Ő eredetileg csak dátummal látta el leveleit, s végül a sajtó alá rendezett kiadásban látták el azokat sorszámokkal. Igen figyelemre méltó módon, – és irodalomtörténészeknek is némileg megmagyarázhatatlanul, halála után igen hamar (lásd fenti kép címlapján) kiadásra kerültek levelei, egy olyan Magyarországon, ahol akkor igen frissen – és még nagyon sokáig – Rákóczi nevének az említése is bűnnek számított. E fenti művet egyébként éppen pár hónapja, 2010 őszén hasonmás kiadásban újra megjelentették.

Tehát a káposzta:

7 ./Drinápoly, 17. decembris 1717.
Jobban szerettem volna káposztásfazék lenni Erdélyben, mintsem kávét ivó fincsája a császárnak.
17./ Bujukdere, 25. augusti 1718.
Hetfün pedig ebédre elvárjon kéd, káposzta is legyen.
18 ./Bujukdere, 15. septembris 1718.
Mert én úgy szeretlek édes néném, mint a káposztát.
20./ Jénikő, 22. octobris 1718.
Édes néném, egy kevessé még a káposztánál is jobban szeretlek.
28 ./Jénikő, 16. julii 1719.
De édes néném, mit vizsgálom én a jövendőt, hagyjuk azt a jövendő urára. Énnekem csak azon kell tőrödnöm, hogy mikor láthatom kédet, mikor nevethetek kéddel, és mikor ehetünk káposztát? Ah! nem mérek már a káposztáról szólni, mert a minap káposztásfazéknak nevezének; csak azért is úgy szeretem kédet, mint a káposztát. Hát kéd? Hát az egészség felől semmit sem írunk?
34 ./Jénikő, 25. martii 1720.
Ma reggel a fejdelmünk a Pompeus oszlopát volt megnézni, … A kaikból  (kajakból) kiszállván, egy darabig felmentünk a kősziklán, de éppen az oszlopig nem mentünk, mert igen meredeken vagyon, és egyik kőszikláról a másikára kelletett volna ugrándozni;
a káposztásfazék pedig nem ugrándozhatik oly könnyen, mint a vadkecske.

És aztán  egy gyönyörű képpel megcsúcsozott kisebb esszé a szeretett és öntudatosan felvállalt témáról:

56 ./Rodostó, 15. septembris 1724.
A káposztát akarám mondani, de nem mérém, nehogy azt mondja kéd, hogy a káposztához hasonlíttom a kéd levelit (de meg ne haragudjunk). Ha szinte ahhoz hasonlítanám is, mit vétenék véle. Csak azért is azt mondom, hogy a szépen írt levél az elmének úgy tetszik, valamint a szemnek a kapros és téjfellel béborítatott káposzta, amely távulrul úgy tetszik, mint egy kis ezüstből való hegyecske, amelyről ha leveszik azt a lágy ezüst fedelet, alatta drága fűet lehet találni.
Erre, tudom, azt mondjuk, csak a káposzta neki. Azt ne csudálja kéd, mert egy nagy könyvet akarok írni a káposztáról. Legelsőben is azt teszem fel, hogy azok a híres rómaiak, nem tudom mi okból, az orvos doktorokot a városból kitiltották, és kétszáz esztendeig csak a káposztával gyógyítottak mindenféle betegeket. De elég-é, ha azt mondom, hogy erdélyi címer. Hogyha pedig a könyvem elkészül, azt akarom, hogy a többi híres auctorok közi számláltassam, mert ugyanis, ha az aranyról, ezüstről és egyéb metallumokról, drágafüvekről könyveket írnak, miért ne írhatnék a káposztáról, holott száz font réznél jobb egy tál káposzta éhgyomornak.

76 ./Rodostó, 17. septembris 1726.

“Nénékám, tudod-é mivel gyógyítottam én meg magamot? Egy erdélyi drága orvossággal. Minden nevetett véle, főképpen a fejdelem, mikor megmondottam. Az a drága orvosság pedig a káposztaleves, ha e’ használ, miért kell az indiai drága orvosságok után járni.

De már most nagyobb hidegleléstől félek, amely nagyobb lesz az elsőnél, és amelyet egy hordó káposztalév sem gyógyíthatja meg, mert három vagy négy nap után Zsuzsi Lengyelország felé indul. Meglátom-é valaha vagy sem, Isten tudja.”

Lám- lám, még a fájó szerelmi bánatot is evvel próbálja gyógyítani… Mert a szegény, kiskamaszként Rákóczihoz szegődött Kelemen, bizony a bujdosás alatt érik férfivá, s az egyetlen fiatal – ámbár csúnyácska, de kedves – lány elzárt közösségükben Kőszeghy Zsuzsika, Bercsényi uramék szolgálólánya. Utána epekedik a tiszta és nemesszívű Kelemen, de még itt is csalatkoznia kell, mivel az öreg Bercsényi (második) felesége,
Csáky Krisztina halála után megkéri és elveszi feleségül, az ő Zsuzsikáját.

49 ./Rodostó, 22. augusti 1723.
…más kézre kerül a madár. Ha énnekem is annyi volna a ládámban, mint másoknak, talám a madár is megmaradott volna. De rendszerént a szegény fogja meg a madarat, és a gazdag eszi meg. Elég a’, hogy a kéd jövendölése bé fog telni, és ha hatvanhoz közelítünk is, de
a bárányhúst csak szeretjük. Már a’ csaknem bizonyos mások előtt, de énnálam a’ bizonyos, mivel a titkot meg kelletett tudnom, hogy Zsuzsi most minden órán Bercsényiné leszen. Egy részint bizony nem bánom, mert jó erkölcsiért megérdemli, és lehetetlen lett volna ebben az országban jobbat választani nálánál. De ítélje el kéd, micsodások a leányok! Aztot tudom, hogy a szívnek semmi része nem lesz ebben a házasságban; aztot maga is tudja, hogy a testnek sem lészen.

50./Rodostó, 15. octobris 1723.
Hol vannak a muzsikások, fújják el a tehénhús-nótát, és vonják el a menyasszony táncát. Mindezekből elítélheti kéd, hogy ma itt házasság lesz, …Édes néném, azt is ehhez teszem, hogy mi jól vannak az olyanok, akiknek elég vagyon a ládájokban. Mert Bercsényi úr nem annyira a szükségért házasodott meg, mint azért, hogy vagyon módja benne, mert üsmerek én olyat, kéd is üsmeri, hogy nagyobb szüksége volna a házasságra, mint Bercsényi úrnak, de non habet pecuniam (nincs pénze), és nemcsak a búcsút járják pénzzel, hanem a menyasszony táncát.

75./Rodostó, 28. julii 1726.
“De amit akarok mondani, énnekem az sem örvendetes dolog, mert a kis özvegy Zsuzsi csak készül, és valamennyi portékáját látom, hogy a ládában tészi, mintha annyi kést verne a szívemben. . . Én eleget vagyok azon, hogy megmarasszam, gondolom, hogy talám a szíve is azt tanácsolja néki, de az elméjit nem nyerhetem meg. …(Másik levélben: Azzal fenyegetem Zsuzsit, hogy ha elmégyen, úgy nem keresztelünk.)  Mert a szeme hozzászokott tele ládákot látni, az urának pedig erszényje sokkal kövérebb volt, mint az enyim.
Ő ha engemet cirokál is, de jövendőre néz. És így semmit nem szólhatok a Zsuzsi szándéka ellen, mert amint a francia példabeszéd mondja: kinek-kinek kell tudni, hogy mi fő a fazakában. Az én fazakamban pedig semmi hazamenetelre való reménségem nem fő, miért kívánnám én azt, hogy valaki a maga szerencsétlenségin kívül az enyimet is viselje.
Még eddig ezt a mondást nem ízelítettem meg, hogy végy el engem, te szegény, ketten leszünk szegények.”

De hát igazából én inkább a humoros oldalát szerettem volna itt felvillantani
Mikes Kelemennek, ezért a további idézeteimet ezen a nyomvonalon gyűjtöttem.

37./Rodostó, 28. maji 1720.
“Minden mulatságunk tehát abban áll, hogy Bercsényi úrhoz megyünk vagy ebédre,
vagy vacsorára, ott mégis nevetünk a kis Zsuzsival, mert az asszonnyal reá kell az embernek tartani magát, valamint a kompódi nemesasszonynak; a’ már csak a régi dolgokot szereti beszélni, hogy leány korában micsoda mulatsági voltanak. Azt jól tudja kéd, hogy nekem ahhoz semmi nincsen. Énnekem amicsodás természetem vagyon, elhallgathatom az embert három óráig is, hogy egyet ne szóljak, de azután kérdje meg kéd tőllem, mit beszéltek nekem, egy szót sem tudnék megmondani belőlle. Így vagyok azzal
az úri asszonnyal, két óráig sem szóllok egyet, ha nevet, én is nevetek, de sokszor nem tudom mit. Azt gondolja, hogy én azokot mind nagy figyelmetességgel hallgatom, ugyanis, ha én régi dolgokkal akarom az időt tölteni, Nagy Sándor históriáját olvasom, az elég régi.”

Ha eddigre már kedvet kaptatok volna a Törökországi levelek olvasásához, interneten a teljes gyűjtemény elérhető ezen a linken:   http://mek.oszk.hu/00800/00880/html/index.htm

A 38. levelét akár teljességében lehozhatnám a sáros gyógyfürdőben tett élményei szarkasztikus leírásával.

Én azonban inkább szemezgetek itt néhányat a levelei indító, illetve záró soraiból.

-Nyitó, beköszöntő sorok:

33 ./Jénikő, 2. martii 1720.
No már, édes néném, vegyük elő a pennát, és tisztítsuk meg a penészes kalamárist,
mert már ezután az íráshoz kell fogni, a postákot kell küldözni, a híreket fel kell ébreszteni.

49 ./Rodostó, 22. augusti 1723.
Az én vétkem, az én vétkem és az én nagy vétkem, hogy már egynehány levelire nem feleltem kédnek.

60 ./Rodostó, 22. aprilis 1725.
Hol vagyon, hol vagyon az a puskás, ki meglőtte azt a farkast, ki megette azt a kecskét,
kit apám vett a vásáron? Hol vagyon az az ember, ki megtalálta azt a levelet, kit innét írtam kédnek? Mit tehetek, édes néném, rólla, hogy már régen nem vette kéd levelemet? Ha nem írtam, azt nem kell csudálni, ha kéd nem vette. De ha írtam, hogy veszett volna el? De mit törődünk rajta, a mi leveleinket Bécsben is elolvashatják, hogyha pedig a tengerben veszett, a’ bizonyos, hogy a halaknak nem zsírozza meg a fogokot. Édes néném, ha egy-két levelünk elvész, írjunk tizenkettőt helyekben

65./Rodostó, 4. octobris 1725.
Ma csak azért írok kédnek, hogy bizonyos alkalmatosság vagyon, és eztet ha elmulatnám, tudom, hogy megpirongatnának, és bosszút állanának, mert az asszonyok bosszúállók,
ki egyben, ki másban. Hogy pediglen a kéd rettenetes haragját elkerüljem, inkább írok.
De mit? Mert szakállomra mondom, hogy nem tudom mit írjak

71./Rodostó, 13. martii 1726.
A kéd nádmézes téntával írott levelét tegnap vettem. A minap is vettem volt kettőt egyszersmind, úgy tetszik, hogyha csak nem álmodtam, hogy választ is adtam reájok.
De abban bizonyos lehet kéd, hogy ha nem írtam, kéd sem vehette a választ.

73./Rodostó, 24. maji 1726.
Édes néném, szeretném tudni, hogy mint vagyon a kéd egészsége, a kéd karja és ujjai,
mert egy holnaptól fogvást egy levelet írni, a’ nagy fáradság, és igen bánom, hogy annyira fárassza kéd magát érettem, és annyira erőlteti.

– Levél lezárás, búcsúzás:

31 ./Békós, 7. octobris 1719.
Én kédet szeretem, e’ jó gondolat. Az egészségre vigyázzon kéd, ez is finum gondolat.
34 ./Jénikő, 25. martii 1720.
Ezzel maradok kéd köteles, láncos, madzagos, spárgás és zsinoros szolgája.
57./Rodostó, 19. novembris 1724.
Kérem kédet, büntessen meg kéd egy hosszabb levéllel, és az egészségre igen vigyázzunk.
74./Rodostó, 16. junii 1726.
Azért nagy alázatoson elvégezvén levelemet, maradok, aki tegnap voltam.
86./Rodostó, 12. januarii 1728.
és kivánok jó étszakát, és amellé kevés bolhát, édes kedves álomlátást és holnapra felviradást. Amen.
64./Rodostó, 23. septembris 1725.
Édes néném, vigyázzon az egészségre kéd, mert a’ derék állapot. És maradok kéd szolgája, amen.

S ahogy a bejegyzésemet a káposzta címszónak szenteltem, ez egyet jelentett
Mikes Kelemen örök vágyódásának a tárgyával, a hazával. Benedek Elek róla írt életrajzában így határolja körül a háromszéki kis szülőfalut:

A keleti határon, rengeteg havasok alján van egy szép, nagy székely falu: Zágon a neve. A falu felett rengeteg fenyves erdők. Három oldalról erdős hegyek veszik körül a falut, mely egy háromágú csillaghoz hasonló fennsíkon fekszik. Mint egy gyönyörű kert, olyan Zágon, melynek legszebb pontján állott Mikes Kelemen szülőháza,
tölgyes erdő közepén. Ennek a háznak romjait nemrég találták meg: sűrű bozóttól eltakart domb alatt.

S ennek derengő visszfénye lelkében:

30 ./Békós, 16. augusti 1719.
A mellettünk való várost, mind azelőtt, mind mostanában Békosnak híják, amely város ama híres Bithiniában vagyon. Tudja kéd, micsoda híresek valának a rómaiak idejében
a bithiniai királyok. De azon nem tőrödöm, hanem azon tőrödöm, hogy nem Háromszéken vagyok.
32./Jénikő, 10. octobris 1719.
A kéd mondása szerént, derék állapot a szerencsén fekünni. A’ való, hogy az olyan ágy nem igen állandó, de amég tart, addig csak jó rajta fekünni. Meg nem kell, édes néném,
az ígéretet másolni. A nemesvér, amit fogad, megtartja, ha magyarországi volna kéd, tartanék valamitől, de erdélyi lévén, ott a nemesasszonyoknak a szavok olyan állandó, valamint a brassai havas. Tartsa meg hát ígéretit, és három vagy négy holnapját a télnek töltse el kéd itt a magyar asszonyokkal. Való, hogy kéd lesz egyedül erdélyi, de egy erdélyi asszony nem ér-é annyit, mint tíz magyarországi? A rózsa többet ér a kórónál, a nap fényesebb a holdnál. Mikor Magyarországon fogyatkozás vagyon a napban, csak egy erdélyi asszonyt vigyenek oda, annak szépsége elég fényességet ád. E’ nem dicséret,
hanem igazmondás. Ha az Isten őket szebbeknek teremtette másoknál, ki tehet arról.
Arról sem tehet senki is, ha lefekszem, mert tizenegy az óra. Ha a szerencsén nem fekszem is, csak jól aludjam, jobb az egészség annál. Ezután csak azt nézem, mikor fog kéd ideérkezni, de minden pereputyástól kell idejőni.
37./Rodostó, 28. maji 1720.
Már mi itt derék házas-tüzes emberek vagyunk, és úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont.
47 ./Rodostó, 15. aprilis 1723.
Nem kell csudálni, ha elfelejtette volna is a maga hazáját, mert aki 43 esztendőt tölt idegen országban, azt is elfelejti, hogy hová való.
57./Rodostó, 19. novembris 1724.
Mindenkor pirongat kéd levelében, hogy meg nem írom kédnek, mint töltjük itt az időt.
A nagy vigasságban csak suhajtunk, olyan jó kedvünk van, hogy majd meghalunk búnkban.
59 ./Rodostó, 16. januarii 1725.
Nekem pedig, édes néném, erdélyi feleséget adjon kéd, mert nem tudok olyan országot, ahol az asszonyok oly érdemesen viseljék a feleség nevet, mint a mi tündérországunkban.
85./Rodostó, 8. novembris 1727.
Csak azt bánom, hogy a virágból most minden órán kóró leszen, és a kórót nem szokták
a fűző mellé tenni. De én, aki egész életemben bujdostam, és végtire 16 esztendős koromban a házamot elhadtam, a’ bizonyos, hogy a szabadságkeresés az elmémben akkor nem volt, és ha eddig tart bujdosásom, az igaz, hogy az uramhoz való vak szeretetem okozta.
88./Rodostó, 24. martti 1728.
Sohult pedig úgy el nem unja az ember magát, mint itt, mert semmi üsmeretséget nem vehet, senkihez nem mehet, és hacsak valamiben nem szereti magát foglalni, mindenkor
a nagy unadalomban forog
207 ./Rodostó, 20. decembris 1758.
Már most egyedül maradtam a bujdosók közül..
Mennyi változáson mentem már által, de az Istennek gondviselése mindenkor velem volt és vagyon mindnyájunkkal. Egész predikációt csinálhatnék a siralomnak völgyében lévő változó életünkről,….
Az első levelemet, amidőn a nénémnek írtam, huszonhét esztendős voltam, eztet pedig hatvankilencedikbe írom; ebből kiveszek 17 esztendőt, a többit haszontalan bujdosásba töltöttem.

Számomra idekívánkoznak egy másik íróóriásnak, Márai Sándornak 1942. szeptember 20.-án a Pesti Hírlap Vasárnapi Krónika rovatába írt bensőséges sorai Mikesről,
kicsit önkényesen általam összecsoportosított sorok útján:

“S lelke mélyén, oly zúgással, melyet a Márvány-tenger monoton hullámverése sem tud túlkiabálni, örökké él és szól ez a helységnév: Zágon.

A Márvány-tenger partján él egy magyar író, s ízes, csodálatos, természetes, könnyű, egyszerű irállyal leírja mindazt, amit a világról és az emberi sorsról gondol.
Minden elveszett, ami életének értelmet adott: az ügy, melyre felesküdött, az ember, akit szolgált, a nő, akit szeretett. Élete utolsó éveiben a vakság kínozza, az olvasással is fel kell hagynia. S ez a lélek utolsó pillanatig, a kilobbanásig erős és öntudatos marad. Panaszkodik, de soha nem sopánkodik; kort, embereket, összefüggéseket, ízlést, divatot kitűnően lát és figyel meg, érzékletesen ad vissza.

A kocsi megáll a falu közepén, a református templom előtt. Zágon, mondja a vezető. S megkérdi, mit akarok itt.
– Látni – felelem. – Mikes szülőházát vagy azt, ami megmaradt belőle.
– Nem maradt semmi – mondja. – De az a ház ott szemben a posta mellett, Kiss Manyi szülőháza.
A református lelkész végül útbaigazít…. Amíg átmegyek a falun, a Kónya-malom felé, ahol Mikes tölgyei állanak, eltűnődöm, mit is keresek e helyen? Ha felnyitom a Törökországi leveleket, minden oldalán több adatot találok és többet tudok meg Mikesről, mint Zágonban. … Ha kimondjuk ezt a szót: haza – megszólal lelkünkben Mikes hangja, s Zágonra gondolunk, a történelmi keleti országhatár e parányi falujára. ….Ez a falu, mely fölött egy halovány csillag ragyog. Mit mutat ez a csillag? Egy nép szerelmét, egy költő emlékét, a magyarság egységének öntudatát.
Ez Zágon; s a többi, amit találok a faluban, csak legenda.

Zágon, Mikes tölgyei

A Kónya-malom vígan zakatol, a molnár kivezet Mikes évszázados tölgyeihez.
Leülök a tölgyek tövében és cigarettázom. Csodálatosan itthon érzem magam:
egy halott írótárs vendége vagyok. Ez az írótárs szellemével és tehetségével ajándékba adta mindannyiunknak, a magyar irodalomnak a könnyű, édes, készséges kifejezést,
a magyar irodalmi nyelvet; úgy írt, ahogyan előtte csak nagyon kevesen… “

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Irodalom
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

6 hozzászólás a(z) Mikes Kelemen és a káposzta bejegyzéshez

  1. Astrid szerint:

    Óóó, köszönöm, épp Mikes Kelemen és a káposzta témáról írok szemináriumi dolgozatot 🙂

  2. Szedlacsek szerint:

    Nocsak, egészen egyedi Mikes-interpretatio. Örömmel és érdeklődéssel olvastam – hálás szívvel köszönöm sorait, édes elismondom.

    • elismondom szerint:

      🙂 nagyon jólesett hozzászólása, amiből úgy érzem sikerült valamit kisugározni az engem ért Mikes élményből!
      Éppen tegnap kezdődött az MR1 rádiószínházban levelei felolvasása, naponta 13.05-től Rudolf Péter nagyszerű előadásában ! És még 2 napig él a kiállítás is az ELTE könyvtárában az ismeretlen Mikes címmel.

  3. Hartai János szerint:

    Mikes művei iránt érdeklődő, neki alkalmanként leveleket írogató vagyok, eddig minden simán ment, de most elakadtam, mert Jénikő települést nem találtam meg a térképen. Kérem segítsenek, hogy hol is van ez a Jénikő?
    Üdvözlettel: Hartai János (hartai_janos@citromail.hu)

    • elismondom szerint:

      Kedves János! Ugyan már elég régen írtam, s merültem el akkor a témában, de úgy emlékszem, hogy Jenikő anno Konstantinápoly előtt egy kis falu volt, szinte a Boszporuszra – talán cölöpökön is álló házakkal – építve. Ez aztán később összeépült Konstantinápollyal, kb. olyan viszonyban voltak mint Káposztásmegyer és Budapaest. Képeim is voltak róla, de sajnos a komputerem nyári többszöri összeomlásával ezek is elvesztek. Remélem kicsit sikerült továbbsegítenem, de sztem, ha kitartóan keresgél, biztosan talál akár képeket (természetesen rajzok, metszetek) is róla, mert én sem máshol akadtam nyomára.

      Üdv

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s