Pozsony, a koronázási város – 04. A Főtér

A koronázási menet bámész seregének pompás nézőhelyet kínált a Főtér, mely
a középkorban még nagyobb területet is foglalt el a mainál, hiszen nem voltak még házak
a tér és a mai Lőrinckapu utca (Laurinska) között sem. A tér másik oldala pedig eleve nyitott volt a már bemutatott Ferenciek tere felé. A téren zajlottak a város legfontosabb eseményei, ünnepségei, vagy akár a tömegek lázongásai, a nyílvános testi fenyítések, netán akasztások is. Itt voltak a kenyér és halpiacok, s élénk forgalmat bonyolított le a sarkon
a Grünstübl, vagyis a Zöld szoba, ahol a vár körüli lankákon termett helyi bort mérték akárcsak a Bécsből ismert heurigereket.

A tér súlypontjában a Roland kút látható, s az ábrázolt Roland vitéz egyben a város önállóságának jelképe is. /A szobor az Óvárosházára néz./  Az 1572-ben átadott kutat
I. Miksa király ( II. Miksa néven német- római császár) parancsára készítették, elsősorban tűzoltás céljából. Az történt ugyanis, hogy éppen Miksa magyar királlyá koronázásának
a napján – 1563 szeptember 8. – hatalmas tűzvész tört ki a városban, ami erre az elhatározásra késztette.

Természetesen a Főtéren álló házaknak története/történelme van: itt azonban inkább csak tájékozódás megkönnyítésére mondok el néhány adatot. Mindjárt a felső képen látható középső, szecessziós épületről azonnal tudható, hogy nem állhat itt évszázadok óta. A vele szemben levő Óvárosházának szépségben méltó párjaként szolgáló épület elődjében,
a XV. században épült Auer házban II. Lajos özvegye, Mária királyné is lakott.

Jobbra tőle, a Palugyay palota, aljában a Roland kávéházzal. A Palugyay család az Pozsonynak, mint Budapestnek Gundel és Törley együtt. Palugyay Jakab vendéglős, kinek a nevéhez fűződik a híres Zöldfa Szálloda, 1850-ben bekapcsolódik a borkereskedelembe, s később fiával együtt családi vállalkozásban az élvonalban, Pozsonyban harmadikként kezd pezsgőgyártással foglalkozni. A magyar pezsgőgyártás bölcsője ugyanis Pozsonyban volt. Az 1900. évi  Párizsi világkiállításon Chateau Palugyay termékével nagydíjat nyer.

A Roland kávéház ma is a legjobb cím Pozsonyban, ha valaki pl. eredeti pozsonyi kiflit akar enni, vagy a pesti Gerbeaudhoz hasonló hangulatra és élvezetekre vágyik.

Ez pedig az a bizonyos Zöld szoba nevű ház. Különös neve onnan ered, hogy falait annak idején kívül belül festmények díszítették, melyek különösen sok zöld színt tartalmaztak. Tartottak itt rendi gyűléseket a pozsonyi nemesek, de ülésezett itt a városi tanács is, máskor pedig színielőadásoknak vagy lakodalmaknak adott helyt.

Itt pedig már stílusosan a Francia Nagykövetség és Francia Intézet épülete előtt Napoleon könyököl a padra, aki kétszer is megszállta a várost: 1805-ben és 1809-ben.

A palota egyébként eredetileg Esterházy palota, amelyet első tulajdonosáról néha Kutschersfeld palotaként is emlegetnek. Az Esterházyak 1847-ben itt látták vendégül Rubinsteint, a híres orosz zeneszerző-zongoraművészt. A szomszédságában álló épület
az egykori Helytartótanács palotája vagy Consiliaris-ház. A Helytartótanácsot 1723-ban hozták létre, ez a testület képviselte a uralkodót Magyarországon.
Jelenleg a szlovák Kormányhivatal székhelye.

Mindig jobbra fordulva ismét elérünk az Óvárosháza elé. A következő oldalon az első ház
a város legrégibb épületei közé tartozik, mely több középkori építészeti elemet őrzött meg. Ma a Japán nagykövetség székhelye – ottjártunkkor kapuja mellett sok kis mécses égett
a földrengés és cunami áldozataiért, s az origami kiállítás és vásár is számukra történő gyűjtést szolgálta.

A jobbszélen levő fehér épület ismét egy Jeszenák-palota (Michalskán már szóltunk róluk), báró Jeszenák János építtette a XVIII. században. S ezzel körbe is jártuk a teret.

A Jeszenák palota melletti Rybárská bránán, vagyis a Halászkapu utcán befordulva tesszük meg a koronázási útvonal utolsó, rövidke szakaszát.

Itt kötünk ismeretséget az 1930-60 as évek jellegzetes városi figurájával, a Schöner Nacival (alias Lamar Ignac), ki közel negyven éven át reggelente elindult a városba szokásos sétájára, hogy tökéletes úri eleganciával sorra járja Pozsony kávéházait, cukrászdáit. (Bezzeg, az én bakfis koromra csak a Füttyös Gyuri jutott a kőrúton, aki ha nem voltál résen, egy összetekert Népszabadsággal a fenekedre sózott, miközben  füttyögve, mint a villám eltűnt a forgatagban.)

És 30 méteren belül egy újabb rézbe öntött figura, a kukkoló csatornás ember.

De ő már nincs is egyedül. Akadt egy mozgó párja, akin az őt körbeugráló gyermekek remekül szórakoznak. /A köztük levő oszlopon háromszögletű veszélyjelző tábla : Man at Work! /

Ez a kereszteződés az, ahol a Panská belefut a Laurinskába (Úri utca a Lőrinckapu utcába, közös nevük már 1577-ben Hosszú utca volt), s pár lépéssel beljebb a Laurenskán egy paparazzi vár kapásra!

De ennyi veszélyen sikerrel átverekedve magunkat végülis megérkezünk a Szlovák Nemzeti Színház épülete elé, amely annak a bizonyos sétatérnek – mely ma Hviezdoslav nevét viseli – a másik végén áll, mint ahonnan reggel sétánkat indítottuk.

A színházat 1886-ban Városi Színház-ként nyitják meg a Bánk bán díszelőadásával.
A megnyitón részt vett a teljes magyar kormány, Tisza Kálmán miniszterelnökkel.
Az ünnepségen Jókai Mór is jelen volt (Lidércfény címmel „prológot” írt ez alkalomra), Erkel Ferenc pedig személyesen vezényelte a Magyar Királyi Opera előadását.
A homlokzaton látható mellszobrokból Katona Józsefé erre az eseményre emlékeztet;
a további brüsztökön Liszt, Mozart (helyén korábban Kölcsey szobra volt), Goethe, és Shakespeare. Az épület jelenleg az opera és a balett székhelye.

A színház előtt Tilgner Viktor pozsonyi szobrász Ganümédesz kútja. (Zeusz madár alakjában elragadja a szép fiatal Ganümédesz királyfit és felviszi az Olymposzra az istenek gyönyörködtetésére.) A szoborról gyönyörű képekkel, hozzáértő és megkapó elemzést ajánlom elolvasásra itt.

A  tér arculatát meghatározó következő épület a Carlton Szálló, mely 1928–1930-ban
az egykori Zöldfa helyére épült, melynek krónikája 1760. évig visszavezethető. A 250 éves intézmény vendéglistáján sok kiemelkedő személyiség szerepel, a politika, tudomány, s királyi házak képviselői.


Palugyay Jakab a legismertebb vendéglős a reformországgyűlések idején Pozsonyban,
s a képviselők gyakran látogatják. Palugyay 1848-ban átveszi a Zöldfa szálló vezetését is.
A krónika szerint Kossuth is sűrün jár ide, és szívesen fogyasztott mandulakrémmel vagy diókrémmel töltött kifliből. Állítólag a mandulás kiflit valamivel jobban szerette.

A Zöldfa szálló aztán örökre beírja nevét a magyar történelembe is, amikor
1848 március 17-én Kossuth Lajos ennek erkélyéről hirdeti ki Magyarország újjászületését, miután az előző nap V. Ferdinánd király megbízta Batthyány Lajos grófot az első független magyar minisztérium megalakításával.

Palugyai Jakab még egy emlékezetes tettét őrzi hagyomány: amikor a szabadságharc leverése után orosz katonák szállták meg a várost, akik ki akarták vágni a Séta tér fáit tűzifának, a híres vendéglős azokat megmentette úgy, hogy a saját tűzifakészletét bocsátotta az oroszok rendelkezésére.

Az 1900-as évek elején a Carlton hotelről színház elől készített felvételen a Ganümédesz szoborral szemközt még látható az a Radnai Béla féle – ízlésem szerint kissé dagályos – Petőfi szoborkompozíció, amelyet sok hányattatás (és rongálás) után 2003-ban állítanak fel újra a pozsonyi Medikus kertben.

A Szlovák Nemzeti Színházzal egy vonalban a tér Duna felé eső részén még egy gyönyörű – látogatásunkkor éppen részleges tatarozás alatt álló – épület emelkedik, a Városi Vigadó,
a Reduta épülete. Itt működik a Szlovák Filharmónia hangversenyterme is, mint az a térre néző homlokzatán is olvasható.

Oldala mellett elhaladva érkezünk az egykori koronázási domb helyére, mely a koronázási útvonal utolsó állomása.

Az a bizonyos koronázási domb a 64 magyar vármegyéből idehordott kövekből lett felemelve, ahová a megkoronázott király megérkezvén, ősi szokás szerint kardjával a
4 égtáj felé suhintva nyomatékosítja esküjét, hogy az országot minden ellenséges támadástól megvédi.

1870. május 4-én a pozsonyi koronázási dombot a városi tanács rendeletére lebontják.

A téren ma egy meglehetősen modern vonalú szobor áll a valamikori domb helyén – Bártfay Tibor: Ľudovit Stúr emlékszobra, aki a szlovák  irodalmi nyelv megteremtője, s
a szabadságharc idején a szlovák nemzeti mozgalom vezetője volt. Párkány szlovák nevét az ő tiszteletére kapta (Štúrovo). Megmondom őszintén engem ez a szobor annyira nem nyűgözött le, hogy illusztrációként nem is tudok saját fotóval, csak egy, a Szoborlapból kivett képpel szolgálni.

De itt nem ez az egyetlen szobor, ami hosszabb – rövidebb ideig díszítette a teret.
A csehek maguk is állítottak ide egy Stefanik szobrot, miután a cseh légiósok
1921. október 26-27-én, a város megszállását követően elpusztították az 1897- ben
a közelgő millenniumi ünnepségek alkalmából itt felavatott Mária Terézia szobrot.

A művet Fadrusz János készítette, akinek talán ma legismertebb szobra a kolozsvári Mátyás király emlékmű. Pályamű benyújtására felkérték a másik jeles pozsonyi szobrászt, Tilgner Viktort is, de a Fadrusz féle historizáló felfogás nyerte el a bizottság tetszését.
A szobor talapzatán annak a szállóigévé vált mondásnak a felirata, amikor a magyar nemesek “életünket és vérünket” felkiáltással felugorva ajánlják fel szolgálataikat
Mária Teréziának.

Szemben a Duna másik oldalán a ligetfalui Janko Kráľ parkban az az egykori, színházként is működő épület, melyben Petőfi is szerepelt még, mint vándorszínész. Feltehetőleg ennek a közelében volt felállítva az a már említett szobra, amit innen is el kellett távolítani a folytonos rongálások miatt. Petőfi több ízben is megfordult Pozsonyban. 1843-ban pl.az Országgyűlési Tudósítások másolásával biztosítja megélhetését.

Ugyanezen épület közelében a parkban egy kávézó is kivehető ebből a távolságból, amely formájában nagyon hasonlít egy korabeli képen Palugyai kávézóként megörökített petrzalkai idillre.

De visszazökkenve erre a partra, a tér Dunapartra forduló épülete ismét egy Esterházy palota, amely a Szlovák Nemzeti Galériának nyújt most otthont. A Vizikaszárnyának is nevezett épület Dunára néző udvara igen megkapó látvány:

Ezután már csak buszra pattanunk, és a Grassalkovich kastély (korábban nevezték még lakójáról Frigyes főhercegi palotának is) mellett elhajtva utolsó célpontunk felé, a várba gurulunk. A kastély ma a szlovák köztársasági elnök rezidenciája.

Amiből sajnos ennyit sem látunk, ahhoz a Koronázási tértől az ellenkező irányban,
a Dunán felfelé, az Öreghíd felé kellett volna kicsit gyalogolni, az az un. Kék templom.
Ez sajnos nem volt benne a szervezett programban, s ezért valószínűleg újra el kell látogatni Pozsonyba. Hogy lelkesedésemnek kis aláfestést adjak, zárásul beteszek egy,
a neten talált illusztrációt.

Az 1907-ben (Árpádházi Szt. Erzsébet születésének 700. évfordulójára) tervezett
Erzsébet-templom Lechner Ödön egyik legszebbnek tartott és egyben utolsó munkája, melyet
a pécsi Zsolnay gyár kék színű pirogránit díszeiről nevezték el így. A kívül-belül kék tónusokban pompázó templom belső berendezésében és magyaros népi motívum rendszerében a magyar szecesszió egyik legkiforrottabb műve, amit látni kell.

Ugyancsak Lechner tervezte
a vele stílusban teljes egységet alkotó két szomszédos épületet:
a plébániát és a gimnáziumot.

A templom 4 évig épült,

s Lechner halála előtt nyolc hónappal szentelték fel.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Szlovákia, Történelem, Utazás
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Pozsonyi halak – I-K-SZ

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s