Pozsony, a koronázási város – 05. A vár

A pozsonyi vár a város panorámájának mindig meghatározó része volt.

A pozsonyi várnak már a honfoglalás idején kulcsszerep jutott, mivel földrajzi fekvésénél fogva az ország nyugati kapuját védte. A Pozsonyról szóló első írásbeli emlék
(Fuldai évkönyv) 907-ből is a várhoz fűződik.

Már a tatárjárás idején komoly erődítmény lehetett, mert a tatárok nem tudták bevenni.

A cseh Ottokár kihasználva az ország tatárjárás utáni gyengeségét az 1270-es években többször is elfoglalta, míg végül a morvamezei csatában az egyesített osztrák – magyar csapatok, főként IV. László kun könnyűlovasságának köszönhetően legyőzték a cseheket.(Ugye emlékszünk még, a Ferenciek templomát ennek örömére emeli!)

A kezdetben fagerenda vázas földtöltéses várat IV. Béla várépítkezései során kővárra cserélik, mikor is formája
az akkor szokásos: egy erős lakótorony és körben a külső várfalak. Ez a délnyugati az egyetlen torony, amely ténylegesen a talajon áll, a másik három saroktorony majd Mátyás idejében kerül rá, de csak a tetőzet díszét képezi.

A Bécsi kapu felől érkezve, ez az a torony amely mellett felkapaszkodunk a várudvar irányába.

Hívják Korona – toronynak is, mivel itt őrizték 1784 -ig a magyar királyi koronát és
a koronázási ékszereket. Egyedüli kivétel ez alól, amikor Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek sikerült a várat bevennie 1619-ben, s ekkor a koronát is magával vitte ecsedi várába.

De még Bethlent és Mátyást megelőzve, 1423-ban Luxemburgi Zsigmond magyar király,
és német – római császár az, aki a régi vár helyébe hatalmas, külső erődítménnyel körülvett palotát építtet. Ezt alakítgatják, építik tovább, – vagy újjá (ostromok és a gyakori tűzvészek után) az őt követő uralkodók. Jelentősebb mértékben még Mária Terézia hagyta rajta
az utódok közül a keze nyomát. Őt követően a krónika már nem annyira derűs: fia,
II. József már csak visz innen – a pozsonyi vár képgyűjteménye lesz az alapja a bécsi Albertina múzeumnak.

Ami a képeken nyílván azonnal szembeötlik: a vár frissen tatarozott vakító fehér fala.
Még magam is csak a már szinte patinát kapott sárga sziluettre emlékeztem, és ezzel találkoztam valamennyi turista fotón is. Aztán véletlenül rábukkantam erre a leírásra – még a sárga falas korszakból – a középkor kapcsán : “a várat meszelték, úgy hogy
a XVI. században világosabb, barátságosabb benyomást tett a szemlélőre.”
Tehát vehetjük úgy, hogy most látjuk az eredetibb formájában!

Itt például már ragyogóan megfigyelhető a többi torony tetőhöz való kapcsolódása.
No meg kicsit rossz májúan: ahogy megpróbálják a történelmet maguk felé fordítani – a nagymorva fejedelem Szvatopluk lovasszobrának egy évvel ezelőtti origóba állításával
a vár előtt. Egy más történelmi eseménysort sugallva…

De ez tényleg csak rosszmájúság, mert le a kalappal előttük, ahogy nyilván nem kevés ráfordítással megóvják – akár a mi részünkre is – a regélő falakat. Elég a budai vár aljában levő Várbazár évtizedek óta pusztuló szomorú látványát felidéznünk…

Kicsit folytatva a már elkezdett történelmi visszatekintést:

A várhegy a várral együtt úgy katonai, mint polgári és közigazgatási tekintetben külön területet képezett, hova a város hatalma el nem ért. A vár parancsnoka a király által kinevezett főúr, ki mint ilyen, a Comes Posoniensis nevet viseli és egyszersmind
Pozsony megye főispánja is. A Comes Posoniensis, mint a pozsonyi vár katonai parancsnoka hasonlítatlanul nagyobb úr, mint Pozsony város polgármestere; nagyobb
a hatásköre, előkelőbb a származása, magasabb társadalmi osztályhoz tartozik.

És akkor a rövidített esemény naptár:

1670–1674-ben ebben az épületben működött az ún. “pozsonyi vértörvényszék”, mely
40 protestáns papot ítélt gályarabságra.

1783-ban papneveldét költöztettek a palotába, 1802-ben katonai laktanyává alakították.
A vár 1811 májusában leégett; épségben megmaradt épületszárnya egészen a második világháborúig kaszárnya maradt. Az 1811 májusában a pusztító tűzvész nemcsak a várat és épületrészeit semmisítette meg, hanem a Váralja nagy részét is.

Bizony ez a lehangoló kép jellemezte csaknem másfél évszázadig a pozsonyi várat, míg
a múlt század közepén (1956-ban) egy Janko Alexi nevű ember tesz először javaslatot a vár újjáépítésére. A várpalota restaurálását 1958-ban kezdték el, s a helyreállítás első szakasza 10 évig zajlott. Újabb, nagyarányú felújítást 2008-ban határozzák el, – a Szvatopluk szobor felállításával együtt – kétmilliárd koronás (az Eurot csak 2009-ben vezetik be) költségvetéssel.

A szoborral szemben található várfalon, ha kitekintünk a jobb kéz felöli látvány lényegében már az osztrák lankákat foglalja magában, míg balra, egyenesen az új híd, s rajta túl Magyarország  sejthető.

És leereszkedve a várpalotától, alulról is megcsodáljuk ezeket a hatalmas támfalakat.

S innen már csak a várkertben sétálunk kicsit, s az északi bástyáról szemrevételezzük
a panorámát.

S ahogy már említettem, Pozsony is magáénak vallja Szt. Erzsébetet, s itt a várban egy nagyon szép újkeletű szobrot is állítottak neki.

És ha már Erzsébet, a várból készült óvárosi látképekből kinagyítottam azt a kis zöld kupolát, amelyet az Erzsébet kultuszra alapozott apácarend építtetett magának
Árpádhází Szent Erzsébetnek szentelve, s őrizve a hagyományokat kolostort és kórházat is kapcsol hozzá. A kórházban ma is erzsébet-rendi apácák ápolják a – főleg rákos – betegeket.

És itt a várfal közelében levő templom feltételezésem szerint a Szent Miklós templom, melyet minden leírás megemlít, mint a várnép számára 1664-ben épített templomot.

És sétánkat azzal a képpel zárom, ahol indítottuk azt, a beállványozott Szent Márton székesegyházzal és egy kis falat óvárossal.

Pozsony a Kiskárpátok déli nyúlványában fekszik, s így részben annak erdői a város határáig húzodnak, észak – északkelet felől pedig présházakkal, nyaralókkal teleszórt szőlődombok szegélyezik a várost. A szőlőket állítólag még a rómaiak telepítették, s a város gazdagságához méltán hozzájárultak. Az a joga a pozsonyiaknak, hogy boraikat vámmentesen Ausztriába szállíthatták és onnét tovább a német birodalomba, amellett tanúskodik, hogy már a középkorban jó és keresett bort termesztettek.

Jókai kisdiák kora után először 1879-ben járja be újra Pozsony színhelyeit, s épp a Palugyai pincékben tett látogatását örökíti meg egy szellemes rövid tárcában akkori lapja, A Hon hasábjain Chateau Palugyay cím alatt.

S ezalatt az egy hét alatt, amíg megírtam beszámolómat a kirándulásról, az akkor még elég szürke természet megrázta magát, és a kertemben kitört a tavasz. Már Pozsonyban a vár oldalában, az Erzsébet szobor mögött sárgás fátyolt alkottak az aranyeső bimbói, de kellett még ez a hét a teljes pompába boruláshoz. Léleküdítőnek csatolom e tavaszi zsongást.

De akinek Pozsonyból ennyi nem volt elég, kigyűjtöttem az internetről egy kis válogatást a régi pozsonyi képeslapok közül:

Az előtérben látszó oszlopos kapualj a volt Magyar Királyi Kamara kapuzata.

Fenti épület a Pozsonyi Evangélikus Líceum (Konventná 15.), ahová Jókai is járt 2 évig.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Szlovákia, Történelem, Utazás
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s