A pesti Újépület – egy kis történelem

Madách kapcsán szóba került a pesti börtöneként a Neugebäude vagy Újépület, amiről gondolom sokan nem igazán hallottatok, mint ahogyan tavaly novemberéig én sem.

A Budapesti históriák ígéretes cím alatt futó előadássorozat egyikén hangzott el dr. Tóth József tanár előadásában az ismertető a nevezett épületről, amit most úgy gondoltam, megosztok Veletek.

Az épület maga egyébként elég gyorsan és röviden körülírható, s ezt meg is teszem
a Wikipédia szócikke alapján, azonban ami számomra igazán érdekessé tette, az azok a kis színes történetek voltak, amit dr. Tóth József köréfűzött. Amolyan kis történelmi
triccs-traccs parti volt, amit nagyon élveztem.

Tehát a lexikon jellegű meghatározás:

A bécsi Canevale tervei alapján a 18. század végén Pesten felépített katonai rendeltetésű Újépület (Neugebäude) szigorú és dísztelen tömbje 19. század végi lebontásáig
a forradalmi építészet legerőteljesebb európai példái közé tartozott.

Felépítésére II. József adott utasítást. Az óriási belső udvart bezáró négyszögletes épület építése 1786-ban kezdődött, Hild János (akkori névhasználatában Johann Hiller főpallér) vezetésével, akivel már akkor ott dolgozott fia Hild József, Budapest későbbi híres építésze is.

Az erőd-szerű épület felhasználási célját, mint általában a katonai célú létesítményeknél, nem közölték a lakossággal, így az sokáig találgatások tárgya volt. A részletekben elkészült és használatba vett hatalmas épület méreteivel akkor a Kárpát medencében a legnagyobb katonai építménynek számított, s messze felülmúlta Pest addig legnagyobb kaszárnyájának számító Károly laktanyát (=ma a Fővárosi Önkormányzat, azaz a pesti Városháza épülete). Csak az udvara akkora  mint pl. a Szabadság tér, még kocsiversenyeket is rendeztek benne.

Már a napóleoni háborúk idején, 1793 és 1796 között használták börtönként, első lakói az elfogott francia tisztek voltak. 1848-ban mint kiképző tiszt, még Petőfi is egrecírozta itt
az újoncokat. De igazán a történelembe fekete krónikáival került be, az 1848/49 -es forradalom és szabadságharc leverése után.

Haynau korszaka ez, aki 1849-52 között az elrettentés minden eszközét felhasználja, hogy beváltsa császárának tett ígéretét, mely szerint: „ Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon,  fejemmel szavatolok érte. Gyökerestől írtom ki a gazt.

Pozsonytól – Pestig végig akasztat, mindennaposak a megbotozások minden rend-és rangbélinél. 9 vésztörvényszék működik Magyarországon, ahová lényegében mindenkit beidéz. Nem volt kontroll, csak az irányelveket adta meg Bécs a rebellisekkel való bánásmódra, – azaz a közlegény még jó lesz katonának, azok átsorozandók, míg a katonai vezetőkre, végrehajtó hivatalnokokra halál vár. (Egy érdekes momentuma ezeknek a látszólag jogi keretek között zajló bírósági eljárásoknak, hogy a főtisztek a felségárulás vádjára azzal válaszoltak, hogy ők azt nem követték el, mivel Ferenc József nem legitim királya Magyarországnak, hisz nem lett megkoronázva a Szent Koronával.)

Haynau minden fronton támadott, rettegésben és teljes létbizonytalanságban tartva
az országot: Elégette a Kossuth bankókat, csapást mérve ezzel a kereskedőkre és
a zsidókra. Az óbudai zsidókra még külön sarcot is kivetett, horribilis 600.000 Ft értékben, miszerint tételesen felsorolta a beszolgáltatni valókat. Végül a felekezet országos gyűjtést szervez, hogy az összeget elő tudják teremteni, amit később aztán a kiegyezés után Ferenc József visszautaltat, 1 millió Ft-ra kiegészítve. Részben ebből az összegből épül aztán meg a zsinagóga és a rabbiképző.

1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása után tömegével zárták a Neugebäudéba  a magyar hazafiakat. Néhány kiemelés az itt raboskodókról: Jeszenák János, Zsiron Péter, Voronyiecki herceg, Rulikovszkíj (lengyel tiszt, a cári hadseregből), Noszlopy Gáspár, Sárosi Gyula költő, Madách Imre.
Akiket nem tudtak elfogni, azoknak felállítottak az udvaron 33 akasztófát névvel ellátva, miután lejátszották rájuk a bírósági procedurát. (Erre az eljárásra alkalmazzák az in effigie kifejezést, mai annyit tesz, hogy képletesen – pl. felakasztják -.) Így pl. Gr. Andrássy Gyula, Kossuth, Táncsics, Petőfi nevével is állt ott akasztófa. Andrássy így lett aztán a párizsi szalonokban a hölgyek ajkán a „szép akasztott”.
1849. október 6-án az épület falánál végezték ki Batthyány Lajos grófot, az első független magyar kormány miniszterelnökét.

                                        Gróf Batthyány Lajos kivégzése

Batthyánynak lett volna lehetősége a menekülésre, de nem tartotta összeegyeztethetőnek becsületével. „Mindenért vállalom a felelősséget.” A kivégzés emlékét őrzi az egykori épület ÉK-i sarkának helyén emelt Batthyány-örökmécses.

Az emlékmű felállításáról a főváros 1905-ben döntött. Az I. világháború miatt elhúzódott
a megvalósítás. Az ünnepélyes leleplezés 1926. október 6-án történt, melyen Lebó István, az utolsó élő 1848-as honvéd is jelen volt.

Itt felmerül a kérdés, hogy miért pont október 6-át választották a kivégzések (aradi vértanúk is!) napjául, mikor már augusztusban fogságban voltak a vértanúk?

  • Először is, mert Komárom még tartotta magát, s annak legyőzése olyan sok vér és egyéb áldozattal járt volna, hogy a felek elkezdtek alkudozni, ami meglehetősen elhúzódott. Végülis a megszületett egyezség szerint minden komáromi illetőségű személy menlevelet kapott – bár kis ügyeskedéssel azt mások is be tudtak szerezni. Laborfalvy Róza is így szerez férjének, Jókainak a szabadságot jelentő menlevelet.
  • 1 évvel korábban a bécsi forradalomban ezen a napon végzik ki a felkelők Latour-t,
    s erre ez volt Bécs jelképes válasza.

Október 26-án aztán felfüggesztik a vérengzéseket egyrészt a nemzetközi közvélemény nyomására, másrészt mert II. Miklós cár nehezményezte, hogy nem erről volt szó – azaz
a megállapodás szerint a magyarok a cári hadseregnek teszik le a fegyvert, s ők pedig átadják a hadifoglyokat az osztrákoknak, de kivégzésről szó nem esett.

Batthyánynál jobban jártak akik menekültek. Kossuth és Bem apó pl. a törökök felé. A menekültektől a szultán csak annyit várt el, hogy vegyék fel a mohamedán hitet, amit  Kossuth kereken megtagadott, míg Bem apó nem csinált ebből problémát, a lényeg számára csak annyi volt, hogy  harcolhasson az oroszok ellen. Így esett aztán, hogy a tarnowi (lengyel) temetőben  megtagadták tőle a földbe tételt, mivel megtagadta hitét. Egy tóba állított hosszú oszlopok tetején van a szarkofágja ég- és föld között.

Itthon pedig mikor már a kiegyezés szele lengedezett, Haynaut megtették bűnbaknak,
Bécs fizet neki 400.000 Ft végkielégítést, melynek fejében lehet őt mindenért hibáztatni. Kis pikantériája a dolognak, hogy úgy tűnik Haynau úgy megszerette szép hazánkat, hogy később birtokot vesz Magyarországon – ez az esemény indította Jókait Az új földesúr megírására.

A kiegyezés után felmerült az épület nyomda, majd városi árvaház céljára való hasznosítása. Végül az épületet 1897-ben lebontották, mert gátolta északon a Budapesten beindult további építkezéseket.

Az épülő Bazilika kupolájából

A szomszédságában időközben épülő Országház hatására a környék ugyanis igencsak felértékelődött. Az épület helyén alakították ki Palóczy Antal tervei szerint a Szabadság teret, ahol a még Széchenyi kezdeményezésére létesített promenade a tér déli oldalát zárja, s az akkor ültetett fasor első kis fácskáját Széchenyi felesége Crescanse teszi be a földbe, rajta kis táblácskával : virulj.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Magyarország, Történelem
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) A pesti Újépület – egy kis történelem bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Neugebäude avagy mit látsz a Tábori Püspökségből? | blog H O N V É D | egy seregnyi lélek

  2. Kötelező Helyesírás szerint:

    Batthyány, i nélkül. Kiirtani még Haynaunál is rövid i. Október 6-án, pont nélkül! Különben jó cikk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s