Nápoly vonzásában – 01. Amalfi part

A dolog úgy kezdődött, hogy volt már kis előélete.

Akik visszatérő olvasóim, talán még emlékeznek rá, hogy anno, Rómából le akartunk ugrani egy napra Caprira, de úgy döntöttünk, hogy arra inkább külön utat szánunk. Elhatározásunkat megtámogatta, hogy a Wizzair közvetlen járatot indított Nápolyba, ahonnan a kompok Caprira indulnak. Ideje volt a magunknak tett ígéret beteljesítésének.

De ha már ott vagyunk Nápolyban, természetesen azt is meg kell nézni.

A Wizz heti két napon repül, hétfőn és pénteken – így a legésszerűbbnek egy hét éjszakás ott tartózkodás látszott. A kiválasztott időszak május 23-30. között hétfőtől – hétfőig terjedt, – s erre történtek az előkészületek is. Aztán volt némi kavarodás a capri-i foglalás körül, aminek megoldásaként az első két (törölt) éjszakánkra rászerveztünk még egy Amalfi partszakaszt, Sorrento környéki megszállással.

A kényszerű változtatásnak aztán egyre jobban örültünk, ahogy haladt előre az idő
és tudtunk meg egyre többet az ott ránk váró gyönyörűségekről.

Nápolyból eredetileg csak Pompeiig terveztük elmenni, így viszont megnőtt a tervbe (lila kiemelések) vehető utak rádiusza,  s további előnyként a Capriba vivő kompút is lerövidült, egy sokkal kisebb, s ezáltal bejárhatóbb sorrentó-i kikötőből.

Szállást egy Sorrento fölötti kis hegyi településen, Sant’Agnelloban foglaltunk, ahol a  B&B mellett a házigazda és a fia igen kedvesen és ingyenesen, mintegy shuttle szolgáltatást is nyújtottak érkezéskor, induláskor, illetve ha este 7 után értünk vissza = mindig, amikor már a helyi busz nem közlekedett.

Nápolyból Sorrentóig közlekedik a Circumvesuviana nevű HÉV jellegű szerelvény, onnan tovább távolsági buszokkal lehet tömegközlekedést igénybe venni. Sant’Agnello a Sorrento előtti állomás volt, s gyakorlatilag Budapesttől idáig menetrend szerint és fennakadás nélkül érkeztünk, hogy Ugo – akinek számára papája – Luigi – magyar feleséget keres! – olaszos bájjal fel is szedett minket, hogy szállásunkra repítsen.

A várakozás pillanatai.

S a Casa Mazzola, ahonnan elvileg belátható a teljes Nápolyi öböl, illetve a Vezúv, érkezésünkkor csak a közvetlen alattunk fekvő tájat láttatta, mivel a többi – noha még kora délután volt – párában úszott.

A nápolyi öbölről aztán este, a fények alapján kaptunk némi körvonalat:

Minden esetre mi itt kellemesen töltöttük azt a rövidke időt, ami a tervezett programok között adódott.

Mindjárt délután “lóra kaptunk” s nekivágtunk az Amalfiig közlekedő busszal, hogy megcsodáljuk azt a mintegy 2000 kanyart magába foglaló utat, amely partszakasz és települései 1997. év óta a Világörökség részét képezik.

A táj szépségét Boccacciótól kezdve napjainkig számos író és költő megénekelte, csak néhányat említve főleg angolszász területről: Sterne, Ruskin, Shelley, Keats, Tennessee Williams, Virginia Woolf, de André Gide, Ibsen és Andersen is. Magyar írók közül Szabó Magdát idekötő szomorú emlék, a Für Elisében megírt mostoha testvére életének tragikus vége; ám ezt megelőzően idilli képet ad a Hullámok kergetése c. útijegyzeteiben. Egyik kedvenc olvasmányom az utazás előtt Jókai Mór: Utazás egy sírdomb körül c. műve volt, ahol felesége halála után lelke gyógyítására emlékeiben visszabarangol az együtt bejárt tájakra. Hiába a közben eltelt mintegy 130 év, s persze a világ közben sokat változott, de
a nagy mesélő gyönyörű nyelvezete, szeretetteljes viszonyulása a tájhoz a legnagyobb hatást gyakorolja még ma is a képzeletre és érzelmekre.

Tehát, az a bizonyos világörökségi partszakasz a Positanótól
Vietri sul Mare-ig elterülő területet foglalja magába. A mi buszunk a Sant’Agnello – Positano – Amalfi, majd vissza Sorrentóig útvonalon szelte a meredek szerpentineket, melyeknek a szélessége elképesztően átlagon aluli volt, s sokszor tűnt hihetetlennek, hogy a szembejövő járművek is el fognak férni ugyanezen az úton!

Ez sem volt mindig így, hiszen, az 1400 méterre is felszökő hegyekkel övezett meredek partot, egészen a 19. századig csak a tengerpartról vagy gyalogszerrel lehetett megközelíteni. 1857-ben megkezdett útépítésekkel vált aztán a terület igazán elérhetővé, ami után rohamosan hódította meg magának a világ minden tájáról idelátogató művészeket, tudósokat és természetesen a pénz embereit is.

A táj lélegzetelállító szépségét teljes pompájában legnagyobb fájdalmunkra nem tudtuk átélni, mivel ottlétunkkor – bár nagy volt a hőség – de a nap még véletlenül sem sütött ki,
s a tenger többnyire szürke árnyalatokban úszott, a táj pedig ködpárában. Sehol a
“Nastro Azzuro”, azaz a legendás “Kék szalag”.

Így noha elmentünk oda, ahol a dal szerint is kék a tenger, s ezer elkápráztató képet is láttunk ennek bizonyítékaként, de a sors ebben az értelemben nem volt kegyes hozzánk. Így az én csokrom is, amit a képekből átadhatok, ezt tükrözik. Ehhez jön még a tény, hogy útközben, melyet két részletben tettünk meg, csak a buszból tudtam fényképezni, ami tovább gyengítette a képek minőségét.

S elsőnek ízelítőként egy kis összeállítás a nem kezdő autóvezetőknek való kanyarokról:

Míg baloldalt a szikla, jobboldalt a tenger határolja utunkat:

Közben két oldalt még sziklafalra tapadó, illetve a meredély és a busz oldala között parkoló autók, motorok dúsítják az élményt.

A gyalogosnak sem jut túl sok hely – már ahol egyáltalán van – az érvényesülésre.

De ez itt szemmel láthatólag senkit nem zavar, vidáman folyik az élet- és a forgalom, az adott sávokon belül:

S amíg a buszvezetőnk rutinosan és jókedvűen viccelődve rója a kilométereket, s az utasokat kívánság szerint sokszor a szállodájuk kapuja előtt teszi ki, tőlünk jobbra az alábbi kulisszákat váltogatja a nagy rendező: a természet – illetve az emberi szorgalom.

És bizony ezek azok a pillanatok, ahol nagyon hiányzik az a bizonyos szikrázóan kék, csillogó tenger, és az azúron táncoló napsugár. Képeim sajnos fájóan nélkülözik ezt
a megszépítő “giccses” elemet.

A partok előtt Li Galli szigetei, melyből a nagyobbik Gallo Lungo 95 éve magántulajdonban van, most ismét eladó. Sajtóforrások 195 millió Eurós árat rebesgetnek, ám ebben már benne van az a luxus ingatlan is, amelynek volt tulajdonosa Zeffirelli is és az utóbbi időkben bérbe vehető volt: 30-40 ezer €/ éjszaka összegért!

És lassan közelítünk Positánóhoz, melyet a partvonal gyöngyszemének is neveznek.

És felbukkan tényleg a csoda, melynek közvetítését nem bízom a saját képeimre, s a teljes hatás kedvéért egy kiváló fotós, Bokor István ( honlapja: http://www.bokoristvan.hu/ ) képét hívom segítségül:

Tényleg, mint egy nyakék foglalja el a helyet a Santa Maria Assunta templom a két lefutó hegyoldal aljában.

Első délután itt ki is szállunk, és alaposan eltájoltuk magunkat, amikor azt gondoltuk, hogy még ugyanezen a napon lejutunk egészen Amalfiig. Positánóban ér utol minket az este, ahonnan már egészen sötétedés után érünk csak vissza Sorrentóba, hogy a másnap reggel Pompeiben tett látogatásunk után ismét itt folytassuk kirándulásunkat, ezúttal tényleg Amalfiig.

Elképesztőek ezek a leszakadó sziklaoldalakba épített őrtorony szerű házak, fölöttük több hasznosítású terasz, illetve az út túloldalán műhely – alant pedig a fjordra hajazó fövenyes öböl.

Itt pedig – függőlegesen több száz méterre a víztől – takaros csónak vár bevetésre.

Kicsiny kanyar után szemet gyönyörködtető teraszos művelésben konyhakerti zöldségek, virágok és szőlőültetvények.

Ahol pedig már nem lehet művelésnyi teraszt kiépíteni, a kézművesek veszik hasznosításba a terepet: kerámia készítő kínálja portékáit.

Majd ismét egy mesebeli házikó –

és aztán a szelídebb útszakaszt kísérő buja flóra:

S lenn a völgyben már feltűnik Praiano Szent Lukács evangélikus majolika kupolás temploma, amely alatt a tengerre húzódik a La Praia strandja. A strandokra itt egyébként jellemző, hogy nem homokosak, hanem kisebb- vagy nagyobb kavicsokból állnak, s ennek következtében inkább szürke ill. feketés színezetűek, az általunk vizualizált ideális sárga homokos képhez képest.

A partvonalat gyakran szaggató őrtornyok szerepük szerint a szaracén (középkorban a muszlim vallásúak megnevezése) veszélyre figyelmeztettek. Ha feltűnt valahol a láthatáron egy ellenséges bárka, a toronyból leadott lövés dörrenése elhatolt a következő toronyig, ahol ugyanezt megismételve adták le a figyelmeztetést a harmadik és a többi következő toronynak a veszélyről.

Ottjártunkkor nem igazán értjük ezeknek a tornyoknak “sötét” jelentését, amelyek valóban a part mentén úton -útfélen felbukkannak. Roger Crowleynak, a Tengeri birodalmak (a kereszténység és az iszlám harca a Földközi tenger feletti uralomért /1521-1580/) könyvéből azután érzékletes kép tárul fel a tengerparti népek élete minőségéről és állandó veszélyeztetettségéről a középkor folyamán.

Még a 11. és 15. század között a kereszténység uralta a mediterráneumot, s a keresztes hadjáratok a Szentföldet ostromolták. Amikor aztán elesett az utolsó keresztes erősség is Palesztinában, az iszlám készen állt a visszavágásra. II. Mehmed szultán, majd dédunokája Szulejmán, nem csak az Égei tengertől irányította seregeit a Földközi tenger feletti ellenőrzés megszerzésére, de Észak – Afrika partjairól szövetségesei, a berberek is erős támaszaikká váltak. Ezeknek – az eleinte csak kalózkodásból élő, majd a muszlimok oldalán harcosnak felcsapott észak-afrikaiaknak leghírhedtebb képviselői Hizír (avagy rőt szakálla után Barbarossa), majd követője Turgut (európai szóhasználatban Dragut) voltak. Kegyetlenségük félelmet keltett, nevük említésekor az emberek keresztet vetettek.
Eleinte Dzserba szigeti tanyájukról (majd Algírból) indították támadásaikat s lesből csaptak le a kereskedő hajókra az itáliai és spanyol partok között ingázó útvonalaikon. Végig fosztogatták a spanyol partokat, a nagyobb szigeteket -Mallorca, Szardínia-Szicília- valamint Dél Itáliát. Nem maradt háborítatlanul sem öböl, sem parti település, sem sziget. Kiszámíthatatlanul a semmiből bukkantak fel, rajtaütéseik iszonyatát fokozták. Az embereket lemészárolták vagy fogságba vetették, akik aztán Algír vagy Tripoli rabszolga piacain végezték, jóval a néger rabszolgák Amerikába szállítása előtt. A legrosszabb soruk azoknak volt, akiket evezősnek adtak el a gályákra, a gazdagabbakat váltságdíj reményében egy ideig tartották. (Ezért is alakultak Európában a foglyok kivásárlására vallási egyesületek, kongregációk.)

Hizír aztán nagyobb léptékre váltott, behódolt a szultánnak, aki hamarosan a kalandornak politikai legitimációt és friss erőforrásokat ad, s a Hajreddin (“a hit java”) névvel s admirálisi ranggal ruházza fel. Az olasz partok mentén végbevitt terror hadjáratai a borzalmak lajstromai. A tömeges partraszállások hirtelensége és rémülete, a gályái özönlő sokasága mellyel elrekesztették a védtelen partokat, kifosztotta majd felgyújtotta a falvakat, lerombolta a hajókat, egész települések lakosságát hajtotta el rabszolgának. Ennek a kornak a legfőbb vizi eszköze és a tengeri hadviselés elengedhetetlen kelléke az evezős gálya kimeríthetetlen utánpótlás igénnyel lépett ugyanis fel. Rövid, keserves élet volt a gályaraboké. Hármasával-négyesével padokhoz láncolva, ténylegesen halálra hajszolták őket.
A keresztény kikötőkben rendszeresen felhangzott az áldás: Az Úristen óvjon meg benneteket Tripoli gályáitól!

Így hát a part menti lakosság lakosság részben pánikszerűen menekült az ország belseje felé, és építette előrelátásból őrtornyai sokaságát.

A torony után  újabb szédítő látvány: a Furore fjordja.

Furore egy 810 lelkes kis halászfalu a fjord két oldalán elszórt házaival. Nevét valószínűleg a vad tengeri viharok által okozott hullámverésekről kapta, de nevezik még a “nem létező falunak” (il paese che non c’è)  illetve a festett falunak ” paese dipinto” is. Előbbi elnevezés onnan ered, hogy a falu egy 650 méter magasból leereszkedő keskeny földsáv két oldalán szétszórt házakból áll, amelyen az idegen úgy átmegy, hogy észre sem veszi, hogy egy települést hagyott el. Második nevét pedig arról kapta, hogy házainak falát olasz,
és nemzetközi művészek a helyi paraszti és halász hagyományokat megörökítő graffitikkel látták el. További nevezetessége a falunak, hogy Anna Magnani Olaszország első
Oscar díjat elnyerő szinésznője itt vett házat Roberto Rossalini rendezővel együtt, amely első, közös nagysikerű ( L’amore-1948) filmjük helyszínét képezte. Sok további filmnek is szolgált hátteréül ez az egyedüli adottságú hely.

És ahogy már elzokogtam, hogy utazási időnk kiválasztása nem kedvezett időjárás szempontjából, sajnos azt tapasztaltuk, hogy az oly híres délszaki vegetáció sem május végén éli virágzása csúcspontját. A szakirodalomból és útleírásokból garantáltnak hitt virágözön, és az őt kísérő illatfelhők többnyire elmaradtak utunk során. Ezért aztán hálásan kaptunk lencsevégre minden pillanatot, ahol  mégiscsak felbukkantak hírnökeik.

Amalfi előtt még a következő vadregényes tájak kerültek kameránk elé:

Amalfi előtt úgy öt kilométerre Conca dei Marininál  található a Grotta dello Smeraldo, a smaragd barlang, amely látványosság azoknak lehet érdekes, akik nem jutnak el Caprira.

Amalfiról és Positánóról majd egy külön fejezetben számolok be, mint ahogy Pompeire is tervezek egy önálló fejezetet.

Ezen a napon, a visszafelé utunkon még egy nagyon mókás élményünk volt. A bevezetőben már részleteztem a szűk út által eredményezett, számunkra szokatlan látványokat. De még ezek átélése után is meglepett minket az eset, amikor visszafelé a busz, megállójában

az ajtót kinyitván, arasznyira a lépcsőtől megjelent előttünk egy egyasztalos utcai borozó/ söröző két kedélyesen iszogató vendége, gyakorlatilag a buszmegállóban ülve, s azt teljesen elfoglalva. Nem is tudom hová szállt volna le, ha van leszálló utas. Olyan mértékben elképedtünk ezen, hogy reakció időn túl, már az ajtó csukódása után nyomtam meg az expozíciós gombot, s így a kép tökéletlen lett, de nem állhatom meg, hogy ne tegyem be ide.

Íly módon eltelt két napunk bár nagyon tartalmas volt, mégis átfutott rajtam többször
a gyanú, hogy lassan már kezdünk hasonlítani a japán turistákhoz. Igazából nem maradt időnk egy egy hely hangulatának mélyebb kitapintására, csendes szemlélődésre, ám tipikusan végignyargaltuk a kitaposott turista útvonalakat, amik ennek megfelelően már sok esetben a turistáknak teremtettek s ezáltal “művibbek”voltak, akárcsak sok más helyütt a világban. Nem volt időnk egy-egy városban a mellékutcákban is bóklászni, vagy felkapaszkodni Positánóban például a hegyoldalba vágott lépcsők egyikén – másikán.
Az eredeti tervekhez képest kihagytuk Castellamare di Stabiából a Monte Faitóra való fellibegőzést (funivia az itteni neve). Az esetleges célpontok pedig, mint Ercolano (Herculaneum), vagy Oplontiban a Villa Poppea megtekintése így természetes módon tőrlődtek a programból. A különleges szépségűnek mondott Ravellót már otthon, indulás előtt a tervezéskor kihúztam, belátva, hogy az már sehogy sem fér bele a két napba.
Ahogy Nápolyra is később, erre a helyre is kevésnek bizonyult a két nap. Mintha háromfele akartunk volna szaladni egy időben – s ez bizony nem megy.

Amire viszont feltétlenül számítottam, hiszen ez a táj a citrommal határozza meg önmagát, a mindent elborító citromligetek látványa. Valahogy így:

De mindenképpen tervbe vettem a sorrentói Giardini di Cataldót, mely honlapján többek között így hirdeti magát:

A kertet megtaláltuk, de lényegében igen gyér látványt nyújtott. Olyan igazi, dús citrus tömeggel csak az elárusító helyeken találkoztunk.

Mari kezdetben nem is hisz a szemének, hogy ezek a gyermekfej méretű gömbök is citromok-e ?

Így aztán Sorrentóból még megmaradt emlékeink egy kellemes jégbe hűtött limoncellós vacsora a város szülöttéről, Torquato Tassoról elnevezett téren, s a tenger felett elnyúló  sétányról a kilátás, ismét csak Bokor István képeivel illusztrálva:

Szerdán reggel aztán indulás a Marina Grande kikötőből:

s irány Capri!

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Olaszország, Utazás
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s