Capri album – 02. Sétautakon

A jó kis jegestea után folytattuk útunkat a Via Tragarán, melynek végén, mint térképünkről is tudjuk, egy Belvedere, vagyis szép kilátás a jutalom.

De addig sem hagyjuk figyelmen kívül a finoman kanyargó útvonal nyújtotta szépségeket. Jobbra a tenger, bal kéz felől pedig végig magas kőkerítés vezet, óvva az itt élők nyugalmát a kíváncsi pillantásoktól.

Ahol lehet, azért mi csak bekukkolunk egy egy míves kovácsoltvas kapu rácsain át.

Vagy a tulipántos ablak előtt békésen hűsölő macsek állít meg minket. Ő megengedheti magának, hogy a legjobbat tegye ebben a hőségben, neki otthona e táj, nincs szüksége emlékképek lázas gyűjtésére.

S közben mi is elérjük az útszakasz végét, és kettőt találhattok, mit takar a szép panoráma ezúttal? Nyert! A Faraglionik itt is. Tapasztalatom, ahol csak szép kilátásra hivatkoznak, szinte mindig e sziklák különböző szögekből nyújtott látványáról van szó.

De azért nem “csak” ez adja itt magát. Szebbnél – szebb képek a tengerre.

Azért természetesen a családi fényképalbumba elkészítjük az “itt is jártam” című kötelező fotókat.

Talán ismétlés, de mégis…

S ez itt már a kis Piazetta közelében, a sziget másik oldalára letekintő szikla teraszán mintegy várostábla (persze a szigetről) a buszmegálló közelében. A buszmegálló tere egyébként a mi ’56-os forradalmunk előtt hajt fejet megnevezésével: Piazza dei Martiri d’Ungheria.

Számunkra szokatlan, s egyben meghökkentő látvány, a helyi taxivállalkozók viszonyokhoz alkalmazkodó nagy méretű nyitott limuzinja, a nap elleni sajátos árnyékolóval.

Egy jókedvre hangolt társaság, akár egy kisebb turistacsoport éppen begurul a városnézésből.

A környező üzletek ízlésesen élnek adottságukkal, a tengerrel. Nagyon sok designer alkalmazza ezt a hangulati elemet.

S innen (is) csak egy ugrás a Piazzetta, polgári nevén a Piazza Umberto I. , amelyet ki sem tudnál kerülni, útjaid itt mindig keresztezik egymást, bárhonnan is indulnál.  A helyi központot gyakorlatilag három oldalról a Palazzo Cerio szárnyai, a szigeten legjobb állapotban fennmaradt  középkori épületegyüttese fogja körül. Benne kaptak helyet a helytörténeti múzeum, továbbá a municipio, azaz a városháza. Tengerre néző oldalába fut bele a funicular, s fennmaradt oszlopain – ha nem jössz olyan korán, mint mi – csodás díszt ad a felfutó bouganvilla. Sarkán harangtorony áll. Gyakorlatilag a valamikori palota udvarán kapott helyet az a három kávézó, amelyet mindig megtöltenek a túristák, helyiek – a nézelődni vágyók. Igazából a terecske, ahogy neve mutatja, tényleg igen picike. Látványos lezárását a Chiesa San Stefano templom adja.

Mi is rendszeresen fogyasztottuk itt a kíváló kávét, míg egyik este még egy, a pincér szerint közkedvelt olasz énekes nápolyi dalestjét (szerintem ő lehet az itteni Aradszki Laci ;-)) is sikerült meghallgatnunk. Kétségtelenül az itt időzők között, ha nem is nagy számban, de voltak akik teljesen megfeledkezve magukról, elragadtatott csápolás mellett együtt zengték, az egyébként szimpatikus énekessel a dalt.

Itt a kép bal sarkában látható kapunyílás alatt lehet a szerintem legautentikusabb, kedves kis vásárló utcába átjutni.

Pirinyó kis üzletek, de jóminőségű áruk bőségével. Semmi supermarket vagy a turistákra szabott souvenírbe belefulladó egykaptafa árudák. Itt a helyiek vásárolnak gyönyörű gyümölcsöket, szinte kézzel válogatott tengeri herkentyűket, friss pékárut és bezsongsz tőle-sajtokat. Én, aki mindig is ezzel kerestem meg a kenyeremet, gyönyörködve álltam azok előtt a friss húsok előtt, amik rezgően friss rózsaszín borjúhúsnak, marha entrecôtenak, vagy a disznócombnak olyan hatalmas keresztmetcetszetű szeleteit tárták eléd kéttálcányi kirakatukban, hogy elindult a nyálad tőle.

 Szorgos nyüzsgés és cekkerek cipelése az arasznyi helyen, s hivogató, meghitt kis éttermek garmadája.

Mi a Jovis villát becélozva indultunk el erre, melynek mondhatni indító képeit a
Via Sopramonte-i kanyarban, illetve már újra a város felé “gurulva” (a fáradtság és gravitácó kettős hatásában) még utolsó erőmmel felvett képét teszem most ide keretül.

No meg ezt a csatornafedőt, amit már nem is tudom, hol lőttem, azonban a minta rajta egyértelműen az ókori “fasces” jelképe.

Ebből a túrából eléggé a délután derekán sikerült visszaérni, és lerogyni a Piazzettán a frissítő kávé mellé. Eddigre már tudtuk, hogy noha délen vagyunk, de este 6 után már rendszerint eltűnik az égről a napsugár, és jobbik esetben is borongóssá válik a levegőég. Ezen a napon pedig már a zápor is többször elkapott bennünket. Hogy azért kihasználjuk még a napból maradt csekélyke derűsebb időt, gondoltuk felkaptatunk a szállásunk fölött kanyargó, a Castellohoz vezető úton.

Kisebb lihegéssel célba is érünk, és na mi vár ránk?

Akkor pedig nosza csináljuk meg az oroszlánvadászos képeket! Erről a tipusú fotózásról, noha lemondani nem tudok róla, mindig az a szakállas vicc jut eszembe, hogy mi az utolsó kép az oroszlánvadász albumában? Egy kitátott hatalmas oroszlánszáj.

És sikeresen feltérképezhetjük innen a szállodánk közeléből csak hatalmas falait mutató Certosa di San Giacomo belső udvarát is.

Azonban  egyre erősebben gyűlik a pára, s mint egy mesebeli varázssapka (Tarnkappe= a német mesékben a törpéket láthatatlanná tevő sisak) takarja be lassan a tájat, s szürke fátyollal vonja be az azúr pompás csillámait.

Gyorsan még feltekintünk a magasba, ahol a névadó Castellonak (váracska) húzódnia kell, s szemmel követhető, ahogy percről – percre eltűnnek a dolgok.

Még amíg mi láthatóak vagyunk, sarkon fordulunk, s egy huszárvágással eredeti útvonalunkat lerövidítve, hamar a centrumban vagyunk. Ezúttal  a Piazettába a templom felől befutó árkádrendszer fényesebb szálloda- és étterem láncolatába ütközünk, de mi valami rusztikusabbra vágyunk. És akkor hoppá! – a Gemma’s szón megakad a szemem.
De hisz ez volt Graham Greennek az egyik kedvenc étterme. Nem kérdés, itt fogunk vacsorázni.

Az étterem a Marina Grande felöli sziklákról lóg ki a tenger fölé, azonban az egyébként valószínűen szépséges látványt itt is már erősen korlátozza a leszálló köd.

Mire végzünk a vacsoránkkal már az este is leszáll, komor színeket adva a Cerio palota egykori oszlopai keretezte tájképnek.

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Olaszország, Utazás
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s