Capri album – 05. Anacapri

Miután többé – kevésbé bemutattam Capri városkájában tett csavargásainkat, ideje átnézni a sziget másik felére, a “szegény rokonhoz” Anacapriba is.

Mert amennyire igaz, hogy Capri mindig nyüzsgő főtere és fényes üzletekkel teli utcái
a gazdagok és szépek korzói, a glamour felszentelt paradicsomai – Anacapri ennek éppen az ellenkezője, ahol a híres celebritás is végigsétálhat az utcákon, anélkül, hogy nagyobb feltűnést keltene, mondják.

Az biztos, hogy a buszról a Piazza Vittoriánál leszállva, ha végijárjuk az itteni sétáló utcát, mely egyben a történelmi központ, a centro storico útvonala is, láthatjuk az utcára teljesen nyitott kicsiny üzlete ajtajában ülő öreg suszter szorgoskodását – szemben a másik város hűvösen elegáns, csupa üveg és fémveretes nagylégterű, ámde többnyire üres, zárt Ferragamo üzleteivel. Itt az árusok, mint a legtöbb turista csapáson, kivonulnak színes portékáikkal a gyalogos övezetbe, és kedvesen megpróbálják vásárlásra csábítani az embert. Capriba érkezésünkkor az első tájékozódási nehézséget leküzdendő, odaléptem egy mondhatni talpig szmokingban levő, az (elegáns órákat áruló) üzlete félig nyitott ajtajában unatkozó, nálam alig magasabb férfihoz érdeklődni hotelunk fellelhetősége iránt, olyan arisztokratikus modorban, felülről lefelé suhant a nemleges válasz, mintha legalábbis azt kérdeztem volna, hol osztják az ingyen kaját.

De visszatérve a két városka egymáshoz való viszonyára, gondolom az az egymásra gyanakvó, vagy éppen negatív elfogódottságú beállítottság gyökereiben még ma is ott lappang közöttük, amelynek példázatai a legkedvesebb részei Axel Munthe híres írásának
a San Michele regényének, a több mint 100 évvel korábban itt élt szigetlakók életéből.

Ha valaki már valamilyen fokon – gondolatban, utazási lázban – készült Caprira, azoknál Anacapri szinte egyenlő Axel Munthe árnyéka követésével. Én is szívesen járok be helyeket, ahol valamely történelmi személyiség, vagy éppen irodalmi nagyság ott hagyta nyomát, vagy emlékét, így nekem Anacapri sokkal inkább Graham Greene városa. Ezért első sétánkat is inkább ennek szellemében szeretném felépíteni.

Ez az a tér, a Piazza Vittoria, ahol mintegy kiürül a főleg turistákat szállító busz. A taxisok állomása fölött kiöblösödő térből jobbra a Monte Solarora induló libegőre lehet felszállni, balra pedig egy vásárlókkal és souvenír árudákkal telezsúfolt rövid útszakaszon lehet eljutni az Axel Munthe emlékházba.

A tér névadója, a győzelem szobra, melytől jobbra sréhen lefele, ott ahol az első képen az úriember ül a kis sarki asztalnál, indul az a bizonyos történelmi sétáló utca, ahol elsőként biztosan mindenki végigsétál.

Ezeken az utcákon már messze nincs az a tömeg, ami Capri utcáit mintegy elárasztja, és az emberek között határozottan felismered, hogy ittlakók is vannak.

Persze a turisták járta útvonalakon elengedhetetlenek az üzletek is, nekem a kedvenc kirakatom ez volt.

S ebben az üzletben költöttük el a legtöbb pénzt kerámiákra, melynek tulajdonosa szerfölött örül, akiben én látni vélem ezer évekkel ezelőtt itt letelepedett görög kalmárok leszármazottját, és ragaszkodik hozzá, hogy őt is örökítsük meg ezen szerencsés akció után.

Útvonalunkon az első, környezetéből meglehetősen kiugró épület, a pompeii vörös színeiben pompázó, különböző építészeti elemeket magába olvasztó, eklektikus épület a Casa Rossa.

Igazából kicsit össze is zavart a név, mivel érdeklődésem tárgya a Graham Greene ház is hordoz nevében hasonló elemet ( Il Rosaio), s az éppen zárni készülő épületbe berobbanunk ettől a téveszmétől irányítva. Ott azonban hamar felvilágosítanak, hogy az épület egy amerikai ezredes John Clay H.MacKowen kézjegyét viseli, aki az Axel Munthééhoz hasonlatos felindulásból, mindenfélét összehordott és beépített a házba, ami csak kezébe került 1899 -ig történő itt tartózkodásáig.

Hát ez nem vonzott annyira, mert valahogy nem szeretem a túlságos stíluskeveredéseket, és ilyen tipusú kötelezően belistázott programpontunk, a San Michele villa meglátogatása már tervbe volt véve.

Utólag sajnálom kicsit, mert itthon olvastam róla, hogy itt adtak helyt a 19.-20. században a szigetről készített festmények gyűjteményének, továbbá a Kék Barlang hihetetlenül jó állapotban fennmaradt szoborleleteinek is.

Ahová viszont sietve bemegyünk, az a San Michele temploma, a 17.-18. században épült templom, ahol a híres majolika burkolat található, Ádám és Éva kiüzetéséről a Paradicsomból.

Nekünk már a bejárati előtérben levő kőpadló is nagyon tetszik, nemesen egyszerű, de nagyszerű.

A belépés után kis elkülönített kiállítás az ezeken a vidékeken is oly népszerű Betlehem építések számára kifejlődött kis szobor és használati tárgy készítésnek, mely hű tükröt ad
a sziget lakói korábbi életéről, az egyes kézműves foglalkozásokról, stb.

És most már nem halogatom tovább a lényeget, íme a templombelső:

Természetesen a legkiemelkedőbb látvány itt a fő kép egész templomhajót betöltő csodálatos pasztelles mesevilága. Engem azonban lenyűgözött a fő és mellékoltárok körüli, csempéből kirakott frízek lebegő mintázata, duzzadó gyümölcskosarai és indás fonású hétköznapi motívumainak, virágainak szépsége.

Térjünk hát át a fő témára.

A kép felépítése: felső harmad – a világ / a nap és a hold teremtése.

Gyönyörűszépek színeiben a részletek:

A pelikánok szerepeltetése Jézus Krisztust hivatott reprezentálni, aki mint a bibliában szereplő pelikán, vérével táplálja fiókáit. Az allegóriát felhasználja Dante is Isteni színjátéka, a Paradicsom 25. ének 113. strófájában :

“Ez az, ki édes keblén heverészett
pelikánunknak; s kit szent feladatra
Krisztus keresztről szólított s idézett, ”

                                                                                                             (Fordította Babits Mihály)

Nekem nagyon tetszik még ezen a részen a bánatos szemű kutya.

A középső rész: az eredendő bűn – Ádám és Éva alakja.

Harmadik rész: a Föld, háziállatok. Közöttük mitológiai elem az unikornis, mint az egyszerűség és tisztaság megtestesítője.


De Anacapri elsőrendű, és tényleges gyakorló temploma a 16. században épült Santa Sofia templom.

A templom oldalsó frontja egy teljesen eltérő képet mutat, amely tövében hangulatos kis parkosítás, kicsi boltok és egy, a szaracénhoz címzett vendéglő bújik meg.

Ide, még estére majd visszajövünk vacsorázni.

S a terecske felső jobb sarkában villa kapuja előtt megbabonázott macska ül. Kíváncsivá tett, mit láthat.

Ugyanitt egy másik házon, hetyke szélkakas.

A templom elé visszatérve, a kikövezett terecskén a helyi születésű művész által dekorált márvány padokon a nép életéből vett életképek.

Itt azért már jobban előbukkan a város igazi arca.

Mi elbuszoztunk a helyi busz végállomásáig is, és azok az utcák már teljesen mentesek voltak mindenféle külső sallangtól. A szaracén (mór) örökségnek mondott kis fehérre meszelt kocka alakú házak, s az álmos, elvarázsolt néptelen utcák képe, mintha Ennio Morricone zenéjét idézné fejünkben.

Graham Greene lakóháza is már tökéletesen ebbe a miliőbe ágyazódik bele. Jellemző módon Caprin sokan nem is tudtak a sziget és az író kapcsolatáról. (40 évig járt ide alkotni, 1978 óta Anacapri tiszteletbeli polgára.) Még a szállónk tulajdonosát, aki igazán nagyon kedves, előzékeny segítőkész olasz férfi (azt nem merem megkockáztatni, hogy törzsgyökeres capri-i lakos) is amikor megkérdeztük, hogyan jutunk el a házhoz, látszott, hogy most hallott róla először. Aztán mikor felment az internetre, hogy rákeressen, magában úgy azonosította, hogy aha, az ingatlan, amit a Ferrari elnöke, Mr. Ferrari birtokol. Ez mennyiben igaz, nem tenném tűzbe a kezem.

Szóval a Piazza Caprilenél kellett leszállni a buszról.

Nyoma nincs itt a sikkes felkapott helyeknek, a la dolce vita életérzésnek. Nemes egyszerűséggel a vasállványzatra azonmód a rekeszben kitett áru a zöldségesnél, a helyi vásárlót várja. Ugyanígy a kis szűk utcában, amelyen lekanyargunk reményeink szerint Greene házához, tipikus kis szatócsüzletek és olyan vasedény – és háztartási bolt, amit én már szűk környezetemben vagy 30 éve nem láttam. Itt a tér jobb oldalán indul ez a kis utca, melyen

egész addig kell menni, míg az út elfordul két irányba, s ott, a baloldali ficakban az első ház az Il Rosaio!

Nézzük a kis egyszerű utcákat, amelyen anno Graham Greene napi szinten végigsétálhatott a városba vivő útján, vagy hazafelé elcsipvén az utolsó buszt. (Taxira sajnálta a pénzt.)
A környezet megfelel a róla festett képnek, mely szerint mértékletes volt életvitelében is,
és nem követett divatot, vagy olyan pózokat, amit sok híressé vált ember szívesen magára ölt.

Szeretett korán étkezni, és délutánonként még egy kis sétára is el – elment Anacapri Migliera kilátójához, vagy kisebb sétákra a környék szelíd szőlőskertjei mentén, vagy
vad szikláktól szabdalt tengerparti szegélyére. Ez azért érdemel csupán említést, mert szelíden fogalmazva nem volt egy természeti szépségek iránt megszállott, túrázós típus. Ugyan úgy tartják számon mint az egyik legtöbbet utazó írót a világirodalomban, de nyugtalan szellemét sohasem a turista örömök kergetésének gondolata hajtotta körül
a világban.

A  gazdag, befolyásos angol családba született író zaklatott gyermekkort él meg,
s folyamatosan menekül ennek helyszínéről, mániákus depressziója is itt alakul ki. Tudjuk sok tekintélyes lapnak tudósítója, aktív kémként különböző hatalmak szolgálatában állt (inspiráció sok regényéhez pl. Havannai emberünk, Csendes Amerikai stb.), szarkasztikus tollú kritikus – sok filmkritikáját olvasói jobbnak találták, mint magát a filmet – írt néhány eredeti forgatókönyvet, de mindenek felett 26 regényt, melyből nem egyet megfilmesítettek. (pl. Orient express)

S ennek a sok könyvnek a megszületéséhez napi rendszerességgel írnia kellett.
Saját magára kirótt rutin a szigeten: minimum 350 szó/nap. S bár a sziget egyetlen regényében sem szerepel helyszínként, de figyelmesen olvasva nyílván tettenérhetők életképek, stb. stb, hiszen sok könyve született részben itt. 1948-ban vásárolta meg e házát Anacaprin, ahová 40 éven át rendszeresen évi 2 alkalommal, tavasszal és ősszel visszatért, mivel itt saját vallomása szerint 4 hét alatt többet tudott alkotni, mint bárhol máshol egy fél év alatt. Ez volt az ami itt tartotta, noha egyszer szűkszavúan úgy nyilatkozott Capriról: “It isn’t really my kind of place.” Nem igazán az a fajta hely, melyet szeretek.

És megérkeztünk: Il Rosaio rácsos kapuja előtt állok.

És a házfalat követve leandalgunk a már teljesen magánkertek és villák övezte utcán, fantasztikus, de távoli kilátást nyerve időnként a tengerre.

A fal külső stílusa ugyan időnként változik, de még sokáig megtaláljuk rajta ilyen vagy olyan formában az Il Rosaio névre utalást, s a falakon túl jelentős munkálatok zajlanak. (Lehet, hogy igaz a hír, és Ferrari úr építtet ki magának itt egy méltányos nagyságrendű és fényű luxus birtokot?)

Az út másik oldalán jóval kisebb, ám csinoska kis villa.

Este, mint azt már jeleztem visszatérünk az Il Saraceno-hoz címzett trattoria és pizzeriába egy estebédre.

A nyugalmas kis környéket továbbra sem zavarják meg rendhagyó események.

Odabenn készül a pizza.

Bár éhesek vagyunk, az adagok nagyok és lassan fogynak. Pedig még nekünk is meg kell tenni azt az utat, amit Greene is az utolsó busszal az ellenkező irányból teljesített, hogy ne kelljen még taxit is fogadni 🙂 .

De ha már ennyit időztünk Greene-nél, hadd zárjam ezt a fejezetet egy idézettel
A harmadik ember c. könyve egyik szereplőjének szájából:

” A Borgiák 30 éve alatt Olaszországban háború, terror, gyilkosság és vérontás tombolt.
De ők adták a világnak Michelangelot, Leonardo da Vincit és a reneszánszot. Svájcban testvéri szeretetben élnek az 500 éves demokrácia és béke országában. És ők mit teremtettek? A kakukkos órát.”

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Irodalom, Olaszország, Utazás
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) Capri album – 05. Anacapri bejegyzéshez

  1. Kisjuhász Imréné szerint:

    Kedves Blogíró!
    Nagyon tetszik a Capri-i beszámoló is. Korábban részt vettem hasonló uton-sajnos a miénk egy nagy rohanás volt.Igy megvettem az Axel Munthe -könyvet,ami tetszett-és a látottak után azt mondtam, ide vissza kell jönni! Ez a leirás nagyon tetszett, nagyon hasznos volt.Más szemmel nézném ha visszajutnék!Álomszép hely, ami annál több,hogy csak a szfinxre, a kilátásra a sziklákra,-a valóstinütlenül kék tengerre,-és a drága filmre, elemre- emlékeztessen.Köszönöm!
    Szerencsés szervezésben utazhattak, hogy 4 napot ezen a gyönyörű helyen tölthettek. Velük szivesen elmennék.Mi “végig futottuk” Nápoly-Solfatare-Pompey-Sorrento-Capri-Firenze-Róma-
    Vatican- Tivoli-Villa D’Este..-egy kedves de lezser idegenvezetőnő-aki mindent tudott, de semmire nem volt idő. Arra jó, hogy tudjuk, mit kellene megnézni mégegyszer..Azért nagy élmény volt.
    Üdv. Ida.

    • elismondom szerint:

      Kedves Ida!A szervező én voltam. Az utaim 90%-át saját szervezésben jártam. Ez persze rengeteg felkészülést igényel, de éppen így kimarad, hogy végighajszoljanak a helyszíneken, s nem fut bele az ember egy esetlegesen felkészületlen idegenvezetőbe, ami engem halálosan fel tud bosszantani. Rómára pl. 8 hónapon át készültem olyan intenzíven, amibe bele kellett férnie a teljes ókori Róma irodalmának is. A hátránya ennek mondjuk, hogy sokszor elmarad az az élmény, amit az ember egy nem várt csoda, szépség első megpillantásakor átélhet. Bár, ha már Rómát emeltem ki, ott még így is beleszédül az ember minden pillanatban a ráömlő gyönyörbe. A velem utazók profitálnak leginkább az alaposságomból.

  2. Kisjuhász Imréné szerint:

    Kedves Blogíró!
    Köszönök mindent! Mióta rátaláltam az Ön beszámolójára többször is végig olvastam-annyira tetszik,jó érzés tölt el.Kiváncsiság,hogy újra megnézhessem tüzetesebben.!Elővettem a Villa San Michele-könyvecském,elolvastam-és tervet módositok a nyárra..Hátha sikerül ujra látnom.!
    Nizza-Monaco-St Paul de Vence megvár engem..
    Üdvözlöm szeretettel! Ida.

    • elismondom szerint:

      Kedves Ida! Csak rajta, tegyen szíve szerint s akkor biztos nem hibázik!
      Kívánok csodás nyaralást, ami ekkora lelkesedés mellett el sem maradhat.
      üdvözlettel

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s