Nápoly, vasárnap

Hát éppen eleget fárasztottalak Benneteket tömény történelemmel, hogy most lazításul csak egy kötetlen sétát ajánljak fel. Bár ez sem lesz mindig lélekderítő.

Legelőbb egy idegen, de nagyon szemléletes kép az eddig legtöbbet szereplő objektumunkról, nápolyiasan a Maschio Angioinoról, azaz a Castel Nuovoról.

Mi föntről sajnos csak egy (feltehetőleg) metro építés dúlását láttuk.

Nápoly mint egy legyező terül el az öböl fölött.  A nápolyi öböl,
és a tenger erősen meghatározza a nápolyiak életérzését.
Megyer József piarista pap tanár, aki 1948-ban emigrált Olaszországba, és 1972-ben bekövetkezett haláláig Nápolyban élt, ekképen szól erről Nápolyi séták című könyvében, amikor a szobrok csekély számáról ír:

A nápolyiak a tengert nézik meg Caprit, sétálnak a Posillipón. Nekidőlnek a Via Partenope meg a Via Caraciolo korlátjának és hosszan nézik a vizet, a távozó meg érkező hajókat, a halászokat, a naplementét. Mindez olyan szép, hogy maga Bernini sem tudott volna vele versenyezni, ha telerakja szobrokkal és kutakkal a ligeteket meg a tereket. Nápoly ezek nélkül is túlságosan szép.”

A mi Via Partenopei képünk “városnéző buszunkból” készült, ami terveinkhez képest nem  vitt el minket a Solfatara vulkán híres, még ma is bugyorgó és kénes gőzöket kibocsátó közelébe. Ez egy érdekes balesete volt útunknak. Én felkészültem előre, hogy a Garibaldi tértől, a 152-es busszal eljutunk teljesen a kráter bejáratáig. Így megérkezve Capriról a komppal, szinte melegváltásban irányoztuk be ezt a programot, hogy utána annak megfelelően tudjunk gazdálkodni a maradék időnkkel Nápolyban.

A Garibaldi tér azonban igen nagy, s egy órája sem lehettünk még Nápolyban, gondoltuk
a legegyszerűbb módja a tájékozódásnak a kérdezés. (A nápolyi ember köztudomásosan igen segítőkész.) Az egyenruhás parkolóőr igen készséges is volt, csakúgy, mint a hamarosan körégyűlt további öt kollégája, akik egyhangúlag állították, hogy itt nincs
152 -es busz, s a Solfatárára leginkább úgy jutunk el, ha felszállunk a 151-esre, s annak
a végállomásától visz tovább a 152.
Hát ezt duplán megkajáltuk. A buszon, ugyanúgy mint Rómában, se egy állomás jelzés,
se bemondás, és gyakorlatilag körforgalomban megy folyamatosan. Én ugyan megpróbáltam résen lenni, és figyeltem a megállókban álló táblákat, hogy lássam, amikor ki lesz írva a 152-es.  Az nem volt, viszont hosszú felfelé ívelés után, még a nápolyi stadion mellett is elhaladtunk, s újra lefelé kanyargott a járművünk.
Szóval így sikerült megejtenünk egy buszos városnézést. 🙂 Ezután a Solfatarát töröltük a programunkból.

A Parthenope egyébként egy görög mitológiai sellő, akinek személye köré építve a régmúlbban itt élt görögök mesélték Nápoly legendáját.
Ez a buszos túránk még Nápoly rendezettebb, tisztább arcát mutatta. Amiről most próbálok Nektek a képek nyelvén beszámolni, az a bizonyos bekeveredésünk a piacra
egy vasárnap délelőtt:

 

És ahogy az első képeken látszik, a piac egy tekintélyes kupolájú templomot fon körbe, mi oda is bemegyünk.

Vasárnap van, s rajtunk kívül egy lélek se sehol. Jó, Nápolynak is van vagy 400 temploma. De ilyent sem láttunk még. A gyönyörű, főoltárhoz vezető kétszárnyú lépcső templomon belül, meghökkentő megoldás számomra.

A templomkapuhoz is lépcsőn jöttünk fel, s alattunk a piac vászontetői:

Hát, a Köjál itt dúskálhatna munkában. Sehol egy hűtő, de van vagy negyven fok, legyek, kétes tisztaságú, ám derűs eladók, s a nyers husok, belsőségek, szárnyasok hegyekben. Mindez az úttesten, járdán, provizórikus tartókon.

Hááát, ez lenne a nápolyi romantika? Az egésznek nálam nyócker és Teleki tér hangulata van, megcsúcsozva a bárhol előbukkanó szeméthalmokkal.

 Láttunk ilyen képet megdöbbentőbb elhelyezésben is, a Via San Biagio dei Librai-on, amely gyakorlatilag az egyik főcsapása a legjelentősebb templomoknak. S ott a templom homlokzati falára, s az előtte levő kis keskeny térre ugyanígy, egy szemétdomb magasan ráépítve. Engem sokkolt, és elszomorított minden alkalommal.

És megállt az idő…

Külvárosi tere-fere.

A kopott házak homlokzatában bárhol felismerhetsz egy templomot, de szenteket mindenképpen.

És újra, változatok egy témára…

És itt nagyon kell a szelektív látás. Tessék csak megnézni ugyanezt a képet, milyen pompás, ha lehagyjuk a mai káoszt róla.

És bármelyik pillanatban előtted, mögötted, hátadban, vesédben lehet egy motor.
Láttam a Spaccanapoli szűk kis utcáján rövid sortos, ősz, 70 év körüli rocker nagymamát döngetni, szemrebbenés nélkül.

S ha a hozzávalók megvannak, készülhet a vasárnapi ebéd!

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Olaszország, Utazás
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s