Nápoly fátyol alatt

Az előző bejegyzésben sikerült egészen más csapásra terelnem saját magamat, mint ahogyan indítottam. Épp azt próbáltam kifejteni, miért érzem úgy, hogy Nápoly egy fátyol alatt szemeim elől elrejtve szunnyad, szemben Sammartino Krisztusával, ahol éppenséggel a fátyol ellenére is mindent látunk.

Nápoly történelmi városrészében ugyanis az önmagában elszédítő zsongás mellett többnyire csak kifakult, hulló vakolatot, falfirkákat és sok helyütt lezárt elhanyagolt épületeket láttunk. És ez a terület 1995 óta a világörökség része!

Nápoly 720 hektáros történelmi központja Európa egyik legnagyobb történelmi városközpontja és egyben Olaszország legsűrűbben lakott pontja. Az óváros a mai napig megőrizte a görögök által i.e. 5. században kialakított régi szerkezetét. Középen három
15 méter széles főútvonal, azaz decumánus (még ma is így nevezik)  fut, s rá merőlegesen É-D irányban a 3 méter “keskeny” cardok, vagyis a mellékutcák.

Nápoly, Centro storico- görög városmag

A decumano Maggiore mely a mi főcsapásunk is volt, a Porta Capuánótól a Piazza Belliniig fut, nem más, mint a Via Tribunali.
Az utca nevét (tribunál – törvényszék) a Castel Capuano épületéről kapta, mely mint érintettem, a spanyol időszakban Vikáriátusként otthont adott az inkvizició törvényszékének, majd leszelidült inkvizició nélküli bírósági épületté.

A Piazza Bellinin feltárt falmaradványok a görög időből származnak.

A világörökség azonban ennél nagyobb (981 ha) területet ölel fel Nápoly teljes,
1700 hektáros kiterjedéséből. Mégis a leginkább frekventált rész ebből a lenti térképen
a trapéz alakú sárga vonallal határolt rész.

Nápoly városközpont

Csak az eligazodás kedvéért lilával markíroztam az általunk nagyobbrészt átfogott területet: a trapéz jobb alsó sarkánál van a Garibaldi tér, fölötte a H-betűvel a szállodánk helyét jeleztem, attól balra a C.C.  a Castel Capuánót jelzi. Itt legalul balra a C.N. =Castel Nuovo, nyugatra tőle a Teatro San Carlo, Umberto Galleria és a Piazza Plebiscito hármasa helyezkedik el.

A Decumano Inferiore a három decumánus közül a leghosszabb, megnevezését illetően ma három részre van osztva: Via Maddaloni, Via Croce Benedetto és Via San Biagio dei Librai. De mégis, leginkább csak a  Spaccanapoli (Nápoly választó) néven említik, miután gyakorlatilag kettészeli Nápoly óvárosát.

Ezt a területet három oldalról városfalak, negyedikről a tenger határolta. A városfalakat gyakran integrálták a körülötte felhúzott épületekbe, mint az egykori
San Giovanni a Carbonara kolostor is, kihasználva az északi és keleti fal találkozásánál keletkezett szakaszt, mely az alábbi képen, a (volt) Caserna Garibaldi feliratú, ma városházi hivatalokat elszállásoló együttest jelenti.

Mielőtt megint túl mesze kerülnék az alaptézistől, mindvégig tudtam, hogy a többnyire nem túl derűs külső, általam nem látható/látott határtalan értékeket takarhat.
Az első gyanú akkor ébredt fel bennem, amikor a Via Toledon egy hatalmas plakátra felfigyelve, – miszerint 4 év (?) után ujra itthon Caravaggio – bezuhantam a kapun,
s a lélegzetem elállt a palotabelső látványától.
A palota, mely egykori tulajdonosainak nevét viseli, Palazzo Zevallos Stigliano,
a híres Colonna családnak is volt birtokában, míg évszázadok, s több tulajdonosváltás után 1920 óta a Banca Commerciale Italiana nápolyi intézményét rejti. A profiljából fakadó banki teendők mellett, az épületben értékes múzeumi részt is berendeztek, melynek egyértelmű koronaékszere Caravaggio egyik legutolsó műve, a Szent Orsolya vértanúsága.

 Két belső képet sikerült készítenem, amíg rám nem szólt a biztonsági őr.
Sajnos Nápolyban még a templomok legtöbbjére is ki van függesztve a fényképezni tilos ikon, s ezáltal csak a prospektusok és az internet maradnak, ha az ember utólag megpróbálja valahogy visszaidézni a látottakat.

Itt a központi terem elötti bejárati résznél két hatalmas olajfestmény historizáló stílusban dúsítja a látványt, míg a gyönyörű lépcsőház a galéria termeibe vezet fel, ahol többek között Nápoly 18.-19.századi látképeinek gyűjteménye látható.
Kiemelten Vanvitellitől és Anton Smink Pitlootól. Vanvitelli eredeti nevén
Gaspar van Wittel, akinek rengeteg olasz városról (Róma, Velence stb.) és tájról maradt fenn részletekben gazdag aprólékos kidolgozású képe, melynek köszönhetően ma élethűbben magunk előtt láthatjuk ezeket a városokat a 16.-17. századi formájukban.
A festő Olaszországban vette fel ezt a névformát, amelyet nála is csengőbbé tett választott hazájában fia Luigi Vanvitelli festő és építész, Nápolyban egész sor műemlék viseli az
ő keze nyomát, illetve a Casertai palota és vízesés rendszer teljességében az ő munkája.

De természetesen a főattrakció a Caravaggio kép.

A festmény elkészülte hetekkel előzte meg csupán Caravaggio ma is rejtélyekkel övezett
és magányos halálát. A Szent Orsolya mögötti jobb oldali alak művészettörténészek szerint a művész utolsó önarcképe is egyben, amely arckifejezést az elborzadó sikoly az ördögi sötétség láttán, – önvallomásként is értékelik.

Szent Orsolya legendájának több változata ismert.
Orsolya egy angol király lánya, aki szüzességet fogadva visszautasítja egy előkelő kérő kezét, ezért menekülnie kell. Társnőivel (akiket egy félreértés folytán 11 ezernek fordítottak) a Rajnán hajózva Kölnig jut, ahol épp a hunok dúlják a várost, és barbár módon Orsolya társnőit is mind megölik. A hunok királyának megtetszik a fiatal szűz
és házasságot ajánlva menekülést kínál neki. A leány visszautasításától felbosszantva azonban íjat ránt, és halálos sebet ejt rajta.
A kép ezt a pillanatot örökíti meg, s a hagyományos ábrázolásokhoz képest Caravaggio itt is formát bont: 5 szereplőre tömöríti a drámát, lehagyva a 11 ezer mártír szüzet.
(E legenda alapján terjedt el tisztelete, s alapítják az orsolyita rendet – mely fiatal lányok hithű nevelését, tanítást tűzte ki  feladatául.)

A kép Caravaggio Nápolyi tartózkodása alatt készült, egy genovai gyűjtője, Marcantonio Doria megrendelésére, mostohalánya belépése emlékére az Orsolyákhoz.

Caravaggio 1609. szeptemberében vagy októberében érkezett Sziciliából (menekülve) Nápolyba, s a kép röviddel 1610. május 11.-e előtt készülhetett el. /- Doria ügynöke ekkor jelenti, hogy a kép elkészült.-/
Nápolyban a Colonnák védelmét élvezve várakozott a Pápa megbocsátására egy 1606-ban Rómában elkövetett gyilkosság miatt. Párbajban megölte ellenfelét, ami miatt kitaszítottá vált a városból, s közeli felmentésének hírére, reménykedve indul el hajón 1610. júliusában Rómába. A hajóban vele három festményének vászna, mivel Rómában ügyének támogatója, a művészetszerető Borghese bíboros volt. Ezután következő hír azonban már csak arról tudósít, hogy a Rómától északra fekvő tengerparti városban, Porto Ercoléban “lázban” meghalt.

Na igen, mintha megint eltértem volna az eredeti ösvényről…

Szóval evvel az épülettel csak azt próbáltam illusztrálni, hogy Nápolyban kicsit jobban meg kell dolgozni az ismeretekért, örömteli impulzusokért, amelyek minden valószínűség szerint a falak mögött rejtőznek.

Ehhez viszont biztos, hogy 1-2 nap kevés, de sokak szerint egy élet sem elég rá.
Ennek bizonyságául két gyöngyszem forrásra akadtam, utólag kutakodva bizonyos adatok után, amit mindenkinek, aki egy kicsit is ért angolul , – és netán még készül is Nápolyba, melegen ajánlok.

Mindkét esetben valószínűsítem, hogy amerikai szerzőkről van szó; az egyik Jeff Matthew egy nápolyi egyetemen előadó tanár – és újságíró lehet, aki 2002 óta szerkeszti Nápoly Enciklopédiáját a történelmi, építészeti, tudományos megközelítéstől a mindennapi apróságokig – és még mindig tud mit mondani róla.
http://ac-support.europe.umuc.edu/~jmatthew/naples/portalpage.html

A másik egy szabdúszó író és fényképész nő, Bonnie Alberts – aki gyönyörű képekkel illusztrálva könnyed stílusban – de szerelmesen és magávalragadóan tálalja Nápolyt. Mindezt teszi a
http://www.napoliunplugged.com/ és http://blog.napoliunplugged.com/ oldalakon.

Mindketten bizonyítékai, hogy Nápoly kimeríthetetlen élmények forrása lehet.

Csak, ha már az utazónak rövid napokra jut az a privilégium, hogy kicsit merítsen a csodák tárházából, felkészülten kell odamenni.
Listát ad hozzá az internet; a történelmi városrész c. bejegyzés alatt a Wikipédián egy rövid szöveges bekezdés után 5 nyomtatott oldalt kitevő, időnként 2-3 hasábos lista,
a nevezetességekre utaló linkkel. Csak a templomok és egyházi épületek száma meghaladja a 450-et, 30 múzeummal, számtalan palotával, stb. stb.

Az Unesco így kezdi leírását a hely jelentőségének meghatártozásához:

Nápoly egyike Európa legősibb városainak, melynek városi szerkezete megőrizte hosszú és eseménydús történelmének nyomait. Az utca-szerkezete, több korszakból származó történelmi épületeinek gazdagsága és fekvése a Nápolyi öböl partján, egy másutt nem található, egyedülálló (kiemelkedő) univerzális értéket képvisel, amely alapvető hatással bírt Europa sok részére és azon is túl…

Hát ezekre az értékekre próbálok majd kitérni a következő fejezete(i)mben.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Művészet, Olaszország, Utazás
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s