Nápoly, korok és stílusok szőttese (02.)

Az 1500-as évek közepétől az 1600-as évek elejéig jegyzett nápolyi aranykorszak után bizony apokaliptikus évekkel búcsúzott a spanyol alkirályok 200 éves periodusa. Viszonyítva elődjeikhez és a szintén nagy Bourbon korszakhoz azután, az osztrákok alatti pár év lehet, kevésbé érdekes, de semmiképpen nem jelentéktelen Nápoly életében.

F. Solimena – III.Habsburg Károly portréja

A kivéreztetett városba lépő osztrákok két fekélyt láttak a város testén, amelyhez nagy bátorsággal és mondhatni korukat megelőzve nyúltak.

Az egyház, mint állam az államban élt és élősködött Nápolyban.
Az 1700-as évek fordulóján a városban élő egyházi személyek száma 16.000 főre becsülhető, azaz minden 15. ember klerikus volt! Az egyházhoz  hatalmas földek tartoztak, amelyek után pedig ők nem fizettek adót. Birtokaikon ugyancsak kikerültek a hivatalok hatásköre alól a templom menedéke alá húzódók, amelyek ezáltal  a bűnözők paradicsomává váltak. Az osztrákok merészen szembeszegülve a pápával is, megszüntették az egyház adómentességét, akik nem is éltek birtokaikon, akiktől elvették azokat, valamint megtiltották a jövedelmek külföldre küldését.

El is érték, ami a spanyoloknak nem sikerült, → növekedtek az állami bevételek.

A másik vállalt feladatuk volt a feudális bárói rend önkényének a megtörése.
Létrehoztak egy iureconsultus nevű szakértői testületet, amely szakemberei jogi tanácsokkal látták el az embereket és az államot is szükség esetén. Forradalmi tett volt ez az abszolút monarchia korában!

A város újra megelevenedett.
Utakat építettek a tengerparton a Vezúv felé, lehetővé téve a város terjeszkedését ebbe
az irányba is. Pezsgővé vált az intellektuális és kultúrális élet. Itt terjesztette nézeteit Giovanbattista Vico filozófus. Alessandro Scarlatti nápolyi zeneszerző, aki Bach kortársa, meghatározó befolyást gyakorol a korai klasszikus zene kibontakozására.
Pergolesi ugyanitt megírja az első nemzetközi sikereket elérő operakomédiáját. Francesco Solimena nagy barokk festőiskolájába ekkor indulnak meg az észak-európai festők, amely időszak egybeesik a “Grand Tour” kezdetével, amikor a festészet visszanyúl az antikvitás felé. Nápoly is ekkor kezdi saját római és görög múltját kutatni.

F. Solimena: Heliodorus kiűzése a templomból – Gesu Nuovo, Nápoly

F. Solimena: San Cajetan lecsillapítja az isteni haragot – Basilica S. Paolo Maggiore Nápoly

1734 májusában azután a lengyel örökösödési háború kapcsán Don Carlos infáns, Párma hercege – a Bourbon ági V. Fülöp spanyol király és második felesége Izabella (született Farnese Erzsébet) királyné gyermeke – benyomul Nápolyba és annak királyává nyílvánítja magát, amiben később a Bécsi szerződés megerősíti.

Antonio Joli (1700-1777): Bourbon Károly partraszállása

Ezáltal a spanyol alkirályságok évszázadai után Nápoly újra önálló, független királysággá válik. (Sziciliai királysággal csak perszonálunióban van, az azonos király révén.)

III.Bourbon Károly 1734-1759

III. Károly a tipikus felvilágosult uralkodó volt, akit a nápolyiak meg is szerettek. Sikerült rendbehoznia a királyság pénzügyeit,
jó viszonyt ápolt az egyházzal. III. Károly elsősorban a megjelenőfélben levő középosztály fejlődését támogatta.
18 éves korában foglalta el a nápolyi királyság trónját, és
25 év uralkodás után 1759-ben leköszönt, hogy átvegye féltestvére halálával megüresedett trónját Spanyolországnak.
Nápolyt az akkor 8 éves Ferdinánd fiára hagyta, aki helyett régensként külügyminiszterét és bizalmasát Tanuccit bízta meg
a kormányzással.

Kigyűjtöttem ide pár szellemes mondatot Stendhal egyik novellájából, mely ebben a korban játszódik Nápolyban:

Bizonyára tudják, hogy XIV. Lajosnak 1711-ben, mikor …az a képtelen,  fennhéjázó gondolata támadt, hogy Spanyolországba egy gyermeket küld uralkodni, Anjou hercegét, a későbbi korlátolt, vakmerő és vakbuzgó V. Fülöpöt. A király első házasságából származó fiúk teljesen gyengeelméjűek voltak, amint illik is törvényesen született hercegekhez, akiket a Szent Inkvizíció nevelt.
V. Fülöp…miután elveszítette első feleségét,  felkutatta Pármában a híres Farnese Erzsébetet, akit Spanyolországba hívott és feleségül is vett. Ez a nagy királynő zseni módjára viselkedett Spanyolország gőgös gyerekességei közepette, melyek azóta
oly híresekké lettek egész Európában, s melyeket a tiszteletre méltó spanyol etikett néven minden európai udvar utánoz. 

 . … Tőle ered királyaink jellegzetes Farnese-orra.

 Don Carlos, Erzsébet királynő idősebbik fia 17[34]-ben Itáliába ment.
A könnyűszerrel megnyert bitontói ütközet megszerezte számára a nápolyi trónt.
A Farnese-királynő azt az üzenetet küldte egyik kegyencével don Carlosnak, aki mindeddig csak vadászszenvedélyéről volt híres, hogy a nápolyiak szemében az osztrákok különösen kicsinyességük és zsugoriságuk miatt gyűlöletesek.

– Végy el ezektől az örökké bizalmatlan kalmároktól, akiket csak a pillanat gyönyörűségei érdekelnek, néhány millióval többet, mint amennyi szükséges, de szórakoztasd őket a saját pénzükön, és semmiképp se légy nehézkes és merev fajankó.

Don Carlosból, bár a papok nevelték az etikett ezer rigolyája közt, nem hiányzott az intelligencia. Ragyogó udvart gyűjtött maga köré, különleges kiváltságokkal magához édesgette a főúri ifjakat, akik az ő Nápolyba érkezésekor járták ki az iskolát, és húszévesek lehettek a velletri csata idején.
Don Carlos nem hajtatott végre egyetlen halálos ítéletet sem, viszont beleegyezett sok szép földbirtok elkobzásába. A nápolyi szellem, mely természettől fogva kedvel mindent, ami ünnepélyes és csillogó, megtanította a főurakat, hogy ha imponálni akarnak az ifjú királynak, költekezniük kell. A király minden főurat hagyott tönkremenni, akiről minisztere, Tanucci azt állította, hogy titokban az osztrák uralkodóház híve.
….Valahányszor a király vagy a királyné kijött a palotából, a nép örömujjongása és éljenzése több mint negyed mérföldre elhallatszott.
Az ünnepségek, melyeket az uralkodó 1745 telén, a velletri ütközetből visszatérve tartott, valóban nagyszerűek voltak, s a nápolyiak szívének megnyerésében éppen akkora szerepet játszottak, mint hadiszerencséje. Ismét béke és jólét uralkodott mindenütt.

Az ifjú király szellemes volt, nagyvonalú és jól forgatta a szót. A nép pedig meglepődve látta, hogy a kormányzás még mindig nem terhes a király számára. Szerette az uralkodó ünnepségeit és meglehetősen hozzászokott az adófizetéshez, melynek eredményét, ahelyett, hogy félévenként Madridba vagy Ausztriába szállították volna, legalább részben kiosztották mulatozó fiatalembereknek és fiatal nőknek.
De az elbűvölő ünnepségek – az egykori nápolyi kifejezéssel élve – még az osztrák érdekeket leghűségesebben kiszolgáló családokban is szereztek híveket a királynak.

😉 És mivel szerintem már megszoktátok, hogy az eredeti témámtól eltérve, gyakran teszek egy – egy kitérőt, megint megtorpannánk egy kicsit, – amint itt kiderült, jellegzetes orrukról is ismert, Farneseknél. Mert találkoztunk már ezzel a névvel Rómában is, a Collegium Hungaricum közelében álló Farnese palota (ma francia nagykövetség) – Római levelek 8.-, de Michelangelo Sixtusi Kápolnában látható Utolsó Ítélet freskója kapcsán is.

Mert III. Pál pápa Alessandro Farneseként jött a világra, akinek a nevéhez különleges teljesítmények fűződnek az egyház megreformálása kapcsán.

Nápoly csodás képtára a Capodimontei Múzeum, több nagyszerű képet is őriz Tiziano keze nyomán III.Pál pápáról. A capodimontei kastély éppen a Bourbonok nápolyi trónralépésének köszönheti létrejöttét. Helyileg Nápoly északi részén, a hegyek lejtőjén elterülő akkori vadaskertben, nyaraló céljára, és a pármai örökségként rájuk szállt
Farnese gyűjtemény befogadására készült.

Tiziano_III.Pál pápa Alessandro Farnese kardinálissal és Ottavio Farnese herceggel, 1546

Itt pedig szeretném, ha elolvasnátok Szinte Gábor engem nagyon megfogó leírását a kép láttán:

Mert tényleg igazi gyönyörűség volt olvasni, amit a Wikipédia teljes életét átfogva feltár róla. Címszavakban is hosszú:

Tiziano_III.Pál pápa-1543

Az indítás, kalandos és engedetlen ifjúsága egyáltalán nem illik a képbe, de talán így még izgalmasabb az emberi életút, amit bejárt.

Egyházi pályájára érve 40 éven át hordja a bíborosi kalapot. Három pápát szolgált ki úgy, hogy mindegyiknek élvezte a bizalmát, noha ezek egymásnak (Borghese, della Rovere, Medici) teljes ellentétei, sőt ellenfelei is voltak. Ennyi év Vatikán közelében eltöltött szolgálat után, senki sem ismerte jobban az egyház ügyeit, gondjait, mint ő.
Megválasztása is rekord idő alatt, s szinte egyhangú szavazással következett be.

Amikor a pápai trónra lép, Róma szinte halott város, az V. Károly zsoldosai által végbevitt Sacco di Roma – Róma kifosztása nyomán. Az egyház teljes erkölcsi válságban,
Luther ideje ez, a protestantizmus teljes előretörése. III. Pál pápa hihetetlen energiával lát hozzá az egyház megreformálásához, hiteles, visszaélésektől mentes átalakításához.
A megtisztulást szolgálta az általa összehívott tridenti zsinat, és annak eredménytelensége láttán még a Rómát lerohanó V.Károlyt is támogatja protestantizmus elleni háborúiban.
Ő volt az első olyan egyházfő, akit már komolyan foglalkoztatott a terjedő reformáció megállítása. A zsinat határozatai, az inkvizíció felállítása Itáliában mind ezt a célt szolgálták, de a pápa felismerte, hogy a szerzetesrendek talán még közvetlenebb hatást tudnak kiváltani, így nevéhez kapcsolódik több szerzetesrend megalakulása is.
Ezek között volt az ellenreformáció legjelentősebb rendje, a Loyolai Szent Ignác által alapított jezsuita rend.

Tetemes adóterheket ró ki céljai megvalósításához, amely nyomán lassan csordogálni kezdenek a bevételek az Örök Városba, és a kincstárból Pál újjáépíttette a szinte lakatlanná vált Rómát.
Az egyház romos állapota ugyanis  trónralépésekor nemcsak belső tartalmára, de küllemére is vonatkozott. A Sacco di Roma tönkretette a reneszánsz ragyogásában pompázó várost. Mind a mai napig az ő nevét dicsőíti a város szerkezete, a város belső részeinek utcái, terei és palotái. A romok helyén tágasabb sugárutakat, parkosítottabb belvárost alakított ki. Michelangelo megbízására megépíti a Piazza del Campidoglio-t,
s ő az, aki az új Szent Péter-bazilika monumentális kupolájának tervét mint a bazilika kinevezett főépítésze készíti. A még Michelangelo életében elkészült, a bazilikához épített Cappella Paolinát, III.Pál pápáról nevezték el.
Ő sem volt azonban a nepotizmustól mentes, minden vonalon elősegítette rokonai magas tisztségekhez és javadalmakhoz jutását. Az első Tiziano képen is azok körében látható,
s sokak szerint előbb fia, Pier Luigi halála, majd Ottavio árulása törték meg szívét, okozták halálát.

“Az utána a pápai trónt elfoglaló egyházfők, egytől egyig reformpápák voltak, igazi szentek, de mindegyikükből hiányzott az a tűz, ami Pálban lobogott.”

Síremlékét Micleangelo készítette, s ott van a Szent Péter Bazilikában, közvetlenül Szent Péter trónusa alatt.

Hát félek tőle, hogy terjedelmében többet írtam róla, mint főszereplőmről, III. Károlyról. Ezért most már tényleg csak utalásként említem meg, hogy a nagy spanyol armada elveszésében valószínűsíthetően jelentős, de nem igazán tisztázott szerepe lehetett egy másik Alessandro Farnese, Párma hercegének, aki  Dunkerque-nél várakozott seregével, de semmit nem tett.

Antonio Joli (1700-1777)- A Santa Lucia halászfalu látképe

De térjünk vissza III. Károlyhoz, mert igazán nem elhanyagolható, amit ő tett.
Lényegében a barokk második nagy felvirágzását éli a Bourbonok alatt.
A város mindenekelőtt nyugati és északi irányban terjeszkedett. Nyugati irányban a Vomero-domb és a tengerpart közötti részen épült ki. Ekkor töltötték fel és építették be
a Posillipo és a Pizzofalcone közti partszakaszt, ekkor épült fel a tengerparti palota negyed a Chiaia, valamint a Santa Lucia halásznegyed a Castel dell’Ovo körül.

Luigi Vanvitelli szobra Casertában

A király monumentális építkezésekbe fog, 4 palota fémjelzi ezt az időszakot. Luigi Vanvitelli  és Giovanni Antonio Medrano az építészei.
Előbbi, miután Rómában több jelentős építkezésnél (Lateráni Szent János székesegyház, Szt. Péter dóm, Trevi kút) közreműködve reputációt szerzett, hazatért Nápolyba, s
1751-től III. Károly szolgálatába állt. 1753-ban ott van a királyi palota kibővítésénél, bár nevét leginkább
a Casertai palotával, az
“olasz Versailles” monumentális és extravagáns komplexumával írta be örökre az építészet történetébe.
A capodimontei palota és Portici nyári rezidenciái ugyanezen időszak szülöttei.

A barokk második nagy fellendülése a nápolyi Bourbonok királysága alatt, ízlésében még inkább a spanyol túlzásokat utánozta, melyekre fenti paloták kíváló példák, és kialakult a nápolyi barokk építészet több speciális vonása.

Medranoval a Capodimontei királyi palota mellett 1737/38-ban mindössze 8 hónap alatt a király megépítteti a kor legszebb és legjelentősebb intézményét, a  Real Teatro di San Carlo operaházát. (A Milanói Scala csak 40 év múlva nyitja meg kapuit!)
A színháznak abban az időben jelentős szerepe volt, hiszen az arisztokrácia gyülekezőhelyének számított, ugyanakkor az udvari reprezentáció egyik fő eszköze volt grandiózus rendezvényei révén.
(Ugyanez a nemesség később -1822- elérte, hogy kaszinót is berendezzenek az épület bizonyos termeiben.) A színház a mai napig a világ egyik vezető operaháza.
Ebben a házban született meg a közkedvelt opera buffa (vígopera).

A ma álló színház többszörös újjáépítések eredménye, így elképzelést a leírásokból és korabeli metszetekből nyerhetünk. Az új színházat a királyi palota északi szárnyához építették, hogy a király ne az utcán át közelítse meg a házat. A nézőtér megnyújtott félkör alakú volt és az utca szintjéhez képest három méterrel magasabban állt, 184 páhollyal
hat szinten rendezve, valamint egy királyi páhollyal, összesen 1379 férőhellyel.

Az évszázad közepére Nápoly a felvilágosodás európai fővárosa lett, s ugyanígy zenei élet vezetője, az európai zenei képzés központja. A XVIII. század elején már Európa konzervatóriumaként emlegették. A városban éltek és alkottak olyan nagyhírű zeneszerzők, mint: Alessandro Scarlatti, Giovanni Battista Pergolesi, Niccolò Piccinni, Domenico Cimarosa, Gioacchini Rossini, Vincenzo Bellini, Gaetano Donizetti, és még sokan mások.

Az egyszer már citált de Sica filmnek, az Utolsó ítéletnek is több jelenetét forgatták benne, bár azok korántsem ragyogtak olyan szépen mint a Flickr-en Jula Jansen mai színes fotóján:

A fenti szatellit térképen a színházzal szemben jól látható a Galleria Umberto I.
hatalmas kereszt alakú tömbje, melyre majd a 19./20. század kapcsán térek vissza.
Kis részlete azonban megfigyelhető a San Carlo színház oldalával együtt a
Piazza Trieste e Trento tere kis szökőkútja mögött.

A különböző természeti katasztrófák – földrengés, árvíz, pestis stb. – emlékoszlopai kifejezetten a barokk találmánya. Nápolyban összesen hárommal találkozhatunk, éspedig készítésük időrendjében:  San Gennaro emlékoszlop, mely az 1631. évi földrengés emlékére készült, a nagynevű készítője Cosimo Fanzago;

– a San Domenico oszlop, amely a pestis járványok után, 1737-ben készült el Fanzago és Vaccaro közös munkájaként.

A harmadik, a Szeplőtelen Szűz szobra, 1750-ből, mely a Piazza Gesu Nuovon áll, s noha nem természeti katasztrófa emlékére emelték, de ezt mondják a nápolyi barokk kimondott megtestesítőjének.

A Bourbonok alatt az udvar körül tömörültek az előkelő feudális urak. Ízlésük az udvari ízlés, lakóhelyük a mai történelmi városrész. Ma már bérkaszárnyák a Via Tribunalén és
a Spaccanapolin azok az egykor gyönyörű paloták, amelyek az előkelők részére készültek.
E paloták építésében Ferdinando Sanfelice jeleskedett és közben kialakította a tipikus nápolyi barokk palotatípust. A palota homlokzatának közepén kétemeletnyi magas diadalívszerű óriási kapuzatot nyitott, benn az udvarban, a kapuval szemben levő udvari homlokzaton díszes, kétkarú nyitott lépcsőházat épített.

Láthattunk már ilyen kapura példát a via Toledo szép Palazzo Zevallosánál, ahol Caravaggio festményét őrzik. Ugyanitt másik szépen karbantartott , – s az idők folyamán többször átalakított, de kapuját megőrző palota; illetve egy udvar belső.

Ennél sajnos szomorúbb látványt nyújtanak a Spaccanapoli hivatkozott bérkaszárnyái, ahol a valamikori nagyság még mindig átsüt a befeketedett, mállott falak közül.

Az udvarok kapujai úgy vannak tervezve, hogy beférjen rajta és kényelmesen meg is fordulhasson akár egy négylovas kocsi is, s olvastam, hogy a lépcsők pedig, szélesek,
de nem túl magasak, vagy meredekek, hogy a hazaérő nemes lovagnak le se kelljen szállni, csak az ajtaja előtt a lováról, amelyek pedig úgy voltak oktatva, hogy azután visszamentek az udvarba. Állítólag.

A lépcsőházak azért is készültek ennyire tágasra, mert az építészek nézetei szerint ezek fontos helyei voltak a találkozásoknak, egy kis tere-ferének, s ezáltal, mintegy társadalmi funkciót is elláttak.

És most már csak egy kötetlen sétára gyertek még velem!

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: építészet, Művészet, Olaszország, Történelem, Utazás
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s