Nápoly Capodimontei Múzeum (05.)

Én szeretem ezeket a Googlés szatellit képeket. Kicsit hozzáad ahhoz a képhez, ami
az adott objektumról a mi talajmenti magasságunk felett létezik.
Ad egy arányérzetet és áttekintést.

Antonio Joli- Ferdinand IV on Horseback with his Court,1760

És itt, a palota előtt még anno 1760-ban a király,
IV. Ferdinánd és udvara, amint kilovagolnak.

Ebből a kicsinyítésből
már nem látszik, de Ferdinánd itt 9 éves, miután apja,
III. Károly a spanyol trónért ráhagyta egy évvel korábban nápolyi trónját. A fiú aztán később sem jutott sokkal előbbre királyi címe gyakorlásában, mivel az államügyek nem kötötték le, de arra ott volt

1771_Tanucci

eleinte Tanucci, apja minisztere, aki ugyanolyan eréllyel kormányozta a királyságot, mint III. Károly idejében. Aztán majd 8 év múlva, Ferdinánd megházasodik, elveszi Mária Carolina osztrák főhercegnőt (a Habsburg császárnak és Mária Antoinette szerencsétlen sorsú francia királynőnek is a testvére), akibe annál több uralkodói véna szorult.
Ő leváltatja Tanuccit, saját bizalmasára, John Actonra,
és vele együttesen – és egyetértésben elirányítgatják
a királyságot, amíg Ferdinánd kedvenc időtöltéseinek,
a lovaglásnak és relaxálásnak hódol.

Anton Raphael Mengs – a 9 éves IV.Ferdinand_ 1760,- Prado

A Nápolyban született Ferdinánd nem szeretett olvasni, s a nyelvet is a helyi dialektusban beszélte, s szeretett bolondozni cselédjeivel, s nagyon otthonosan érezte magát közöttük.
El is nevezték a “lazzarone” királynak, amely terminus a St. Lázár, a leprások szentje nevéből ered, s annyit tesz, mint
a mosdatlan tömegek. Az efajta könnyed nápolyias életvitelt és szemléletet talán Goethe adja legjobban vissza ezzel a mondatával:
Nápolyban…amíg a királynő terhes, és a király kilovagol vadászni, a világban minden rendben van.”

És gyerekek pedig születtek szép számmal, amint azt a következő, Angelika Kaufmann 1782- 83 -ra dátumozott festménye mutatja, amely
IV. Ferdinánd királyt családja körében ábrázolja, a capodimontei képtár anyagából:

Egy kis ízelítő a palotában található királyi termek pompájából:

Az un. Porcelán szoba ma itt van a múzeum termei között felépítve, bár az eredetileg a Portici kastélyt díszítette:

A teljes terem finom művű és díszítésű porcelánból van felépítve, Giuseppe Gricci 1757-59 közötti munkája nyomán.

De tulajdonképpen mi ide most a képtárba jöttünk!

Mivel az előző bejegyzésemet egy angyallal zártam, legyen itt most az indításnál is angyal.

Annibale Carracci- Group of Angels

Érintőlegesen említettem, hogy engem nagyon megfogtak Annibale Carracci képei, s most a rendezésnél jöttem rá, hogy ebbe a válogatásba is milyen – szinte aránytalanul – sokat tettem bele képeiből. De mivel én szerencsére nem egy kiegyensúlyozott művészeti könyvet írok, ennyi szubjektívitást megengedek magamnak. S ezután ezeket a képeket már szét sem szedem az egyéb csoportjaimba, hanem csokorba kötve nyújtom át Nektek.
Remélem nem csak nekem szereznek örömet.

Annibale Carracci-Piétá, 1599-1600

Annibale Caracci- Mystic Marriage of Saint Catherine, 1585 k

Annibale Carracci- Saint Jerome

És most kell egy kis bevezetőt írjak a következő két kép előtt, mivel azok ihletője
Torquato Tasso a világirodalom klasszikusa, A megszabadított Jeruzsálem hőskölteménye.
Torquato Tasso – aki mint tudjuk Sorrento szülötte, és Nápolyba járt a jezsuitákhoz iskolába – ezen, 1575-ben befejezett eposzának a témáját a történelmi múltból veszi,
az első keresztes háború idejéből.
Történetét költői túlzásokkal és erősen misztifikált keretben beszéli el. (Közben átvesz elemeket innen-onnan: egy kicsit Homérosztól, egy kicsit Vergíliustól, de sebaj mert belőle viszont majd az angol irodalom Faerie Queene-je, ill. Milton Elveszett paradicsoma merít. Sőt a mi Zrínyi Miklósunk Szigeti veszedelmének is költői modellje volt. )
Az alapkonfliktus a szív és kötelesség tusájából adódik. A történet tulajdonképpen két szálon fut: Tankréd keresztes lovag beleszeret a muszlim harcosnőbe Cloridébe, majd
egy véletlen során, harc közben megöli a lányt. Itt van némi féltékenységi szál is egy harmadik szereplő, Antiochia hercegnője, Erminia =Hermina személyében beleszőve.
A másik szál: Rinaldo a legderekabb keresztes vitéz, akit elcsábít az Armida nevű varázslónő, azzal a céllal, hogy megölje. Ám közben beleszeret és így inkább magával viszi egy elvarázsolt szigetre, ahol elhalmozza gyengédséggel stb.
Két keresztény lovag közben felkutatja az eltűnt társát a rejtett erdőben, s tükröt tartva elé kényszerítik, hogy kiszakítsa magát ebből a szerelmi bűvöletből, és újra feladatának,
a harcnak szentelje életét. Armidiának ettől a szíve megszakadna, ha tudna, de mivel varázsló, így meghalni sem tud.
Hát ez a sztori vagy kétszáz éven át, helyenként egészen a 19. század végéig elvarázsolta Európát. Olaszországban Dante Isteni színjátéka után a második helyet foglalja el az irodalmi rangsorban. Ihletésére megszámlálhatatlan mű – képek, színdarabok, zeneművek születnek. Ezek sorában a következő két vászon a legelső ábrázolásai közé tartozik a műnek.
Carraccikból ugyanis még festőben is hármat jegyeznek, akik közül a legsikeresebb Annibale. Ő is, és unokatestvére is készített 1-1 illusztrációt Rinaldo és Armida címmel,
a Farnese család számára. Annibale képe több mint hatvan évig fügött kinn a
Palazzetto della Morte első szobájában.

Annibale Carracci- Rinaldo and Armida, 1601

Ludovico Carracci- Rinaldo and Armida, 1593

Agostino Carracci- Democritus

Két hatalmas erejű képet válogattam a Keresztrefeszítés ábrázolásáról:

Anthonie van Dyck- Crucifix, 1621-32

Bartolomeo Schedoni- Ecce Homo

Sisto Badalocchio- Deposition, 1618-20

id.Lucas Cranach- Christ and the Adultress- Krisztus és a házasságtörő asszony

Utólagos kiegészítés: A Szépművészeti Múzeum Régi Képtára, Németalföldi festők gyűjteményében szeptemberben az alábbi képet fedeztem fel, mely az Esterházy gyűjteményből származik:

id. Lucas Cranach(1532 körül) Krisztus és a házasságtörő asszony- Esterházy gyűjteményből

Portrékat válogattam össze a következőkben a capodimontei gyűjteményből, de most
a változatosság kedvéért kicsit párosítottam női és férfi arcképeket.(Nem stílusokat).
Az első kis vidám szabómester nem más, mint III. Pál pápa szabója, s ritka az erről a rétegről készült kép ebben az időben Olaszországban.

Girolamo Mazzola Bedoli- Portrait of a Tailor

Parmigianino-Portrait of Galeazzo Sanvitale, 1523-24

Girolamo da Carpi- Portrait of a Gentleman in Black, 1535

Tiziano – Portrait of a Young Woman, 1545-46

El Greco-Portrait of Giulio Clovio, 1571-72

Ő egyike a kevés festőnőknek abból a korból:

Sofonisba Anguissola- Önarckép a spinétnél, 1550 k

G. Mazzola Bedoli – Saint Claire, 1540

És most két szereplő az egyház soraiból:

Gaspare Traversi- Portrait of a Canon

Mattia Preti- Absolom’s Feast

Most pedig egy másik véres történet – Juditról és Holofernesről – a Gentileschi festőcsalád női tagjának a keze nyomán:

És most újra mesélnem kell, egy történetet a Római regék és mondákból, melyet mind Livius, mind Ovidius megírtak.
Lukréciáról szól, aki ezúttal nem az a Lukrécia, aki nálunk a fejekbe elsőnek beugrik a név hallatán, azaz nem Lukrécia Borgia, de valószínüleg neki is névadó példájaként szolgált ez az asszony, a házastársi hűség és tisztesség megtestesítője.
Ugyanebben a történetben szerepel még egy név, amely hasonló módon módosulva ült le tudatunkba, s ez Brutusé. Az esemény pedig történelmi szempontból abban a nagy jelentőségű pillanatban játszódik, amikor elűzik a királyokat római trónjukról, és megalakul az első köztársaság!

A mese így szól: Tarquinus Superbus Róma hetedik királya folyamatos háborúkat viselt. Egy ilyen háborús készülődésnél a katonák a táborban együtt iszogatnak, – köztük Tarquinius fia Sextus, Collatinus – aki Lukrécia férje, és barátja Junius Brutus –
és arról beszélgetnek, hogy vajon bízhatnak-e feleségeik hűségében. A szót tett követi,
s Róma melletti táborúkból hazaügetnek, meglepni feleségeiket, s egyedül Lukrécia állja meg a próbát.
Lukrécia azonban megtetszik a sötét lelkű és erőszakos Sextusnak, s az az éj leple alatt visszaoson Lukrécia házába, s felszólítja őt, hogy legyen az övé. Lukrécia közli, hogy soha, mire Tarquinus kardot ránt, hogy úgy kényszerítse, mire Lukrécia elájul, s ebben az állapotában Tarquinus megteszi amiért jött. Reggel Lukrécia üzen apjáért és férjéért, s elmondja nekik, hogy mi történt, s mivel elvesztette tisztaságát, ott előttük szíven szúrja magát. A jelenetnél ott van Brutus is, aki megesküszik, hogy ezt megbosszulja  és a király egész pereputtyát elüldözi Rómából. Tüzes hangú beszédével a népet maga mellé állítja, s tényleg végbeviszik a zsarnok letaszítását. Hát ez a Brutus adta a névnek azt a bizonyos csillogást, ami szinte a zsarnokság elleni szinonimával vált egyenlővé.

Lombard festő- Lukrécia

Parmigianino- Lucretia

Nekem valahogy az ismeretlen lombard festő képe jobban tetszik. Bár kicsit a tőr vége olyan mint a mai parafatáblákra alkalmazott kitűző gombostű, s ez kicsit bezavar nálam. De ezzel együtt…  A következő képen meg Tarquinuson az az Attila-sújtásos mente kevéssé rómaias, amit az a bizonyos villámkezű csodagyerek, Luca Giordano festett.
(Több  képe megtalálható a mi Szépművészeti Múzeumunk barokk termében is.)
Lehet, hogy a festést ha már olyan gyorsan művelte, közben – közben belemélyedhetett volna egy kis korrajzba is….De ezek csak olyan kekec megjegyzések részemről.

Luca Giordano: Tarquin and Lukretia

S ezzel át is térnék képbemutatóm utolsó, világias részére.
Bár, a következőnél azért van egy kis vallási áthallás. A körülmetélés megörökítése ebben
a formában állítólag nagyon népszerű kép volt saját idejében, minimum 34 kópiáról tudnak, ami különböző helyeken készült és forgalomban van. Az eredetit 1500 körül
egy velencei mester, Vincenzo Catena festette.

Giambellino – Circumcision

Imádom a piacábrázolásokat – no meg a flamand festőket is.

Joachim Beuckelaer-Town Market, 1559-67

Joachim Beuckelaer-Fish Market, 1559-67

És lezárásul három kép a flamand festő Hét főbűn című sorozatából.
A festő, aki az antwerpeni manieristák köréhez tartozott, nagy valószínűség szerint
1565-1570 között Itáliában is alkotott. Ezeken a kompozícióin az előtérben álló monumentális alakok allegorikus megtestesítői a főbűnöknek, melyek
ó-és új testamentumbeli epizódjai – nem mindig beazonosíthatóan – a háttérben kerülnek megjelenítésre.

A képek feltehetőleg Alessandro Farnese titkárának, Cosimo Masinak szerzeményei, aki 1594-től Flandriában élt. 1612-ben aztán, mint más rebellis pármai nagyuraknál is,
a Giovan Battista Masi birtokot is konfiskálták az I. Ranuccio herceg elleni összeesküvés után. A képek aztán beleolvadtak a Farnese gyűjteménybe.

Jacques de Backer- Avarice- Kapzsiság

Jacques de Backer-Luxury- Bujaság, 1565-70

Jacques de Backer- Sloth- Tunyaság

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Művészet, Olaszország, Utazás
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Nápoly Capodimontei Múzeum (05.) bejegyzéshez

  1. Anna Shlimovich szerint:

    Marvelous blog, I loved the pictures exhibition – they brought dear memories to me. Thank you for doing this great work!!!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s