Nápoly, a 13.-ik

Másfél napot voltam Nápolyban, s eddig 12 bejegyzést írtam ennek kapcsán.
Úgy döntöttem ideje elvágni a fonalat, mert így sosem lesz vége…
Végülis egy 25 évszázadot átölelő városnál ez talán nem is olyan sok, és minél többet foglalkozom én is a várossal, annál többet tudok meg róla, amit aztán rögtön szeretnék tovább is adni. Tehát egyelőre más tematikám nincs, mint hogy megpróbálom rövidre fogva leírni, ami még itt van a tarsolyomban, de nem került még említésre.

Talán legegyszerűbb úgy elindulni, hogy befejezem a város történelme maradék cca. 200 évét.

Tehát éppen eljutottunk IV. Bourbon Ferdinándig, akinek az igen hosszú uralkodását (1759-1826) a város és a vidék jelentős fejlődése és sokféle politikai változás kísérte, bár
az az érzésem, hogy ő ezt talán kevéssé érzékelte.

Ami viszont egyértelműen az ő nevéhez fűződik, hogy Pármából áthozatta a Farnese örökséget, a legnagyobb itáliai gyűjtemények egyikét, amelyben igen sok antik szobor van. Ez egyben ráirányította a figyelmet a Vezúv kitörések által eltemetett városokra is,
létrejön az Accademia Ercolense, amelynek irányításával elkezdődnek az ásatások Herculaneumban, majd később Pompeiben, végül a 19. században Castellammare di Stabia környékén is.
Kiürítik a spanyol alkirályok által épített egyetemet és berendezik a kiásott leletek múzeumának, majd később a Farnese gyűjtemény szobor kollekcióját is áthelyezik
(Capodimontei kastélyból) ide.

Herkules

Az uralkodó megalapítja a tudományos akadémiát, a
San Pietro Maiella templom körül felvirágzott zenei életre alapozva létrehozzák a zenei konzervatóriumot.

John Acton átszervezi a királyi haditengerészetet és flottát, megnyitja a királyi tengerészeti akadémiát, a Nunziatellát.
(A hatalmas vöröstéglás épület korábban a Jezsuitáké volt, akiket a 18. század közepén elüztek.)
Megépül 1818-ban Olaszország első tengerjáró gőzhajója a San Ferdinando, melyet
I. Ferdinánd név alatt regisztráltak.

 Ez az a kor, amikor fokozott figyelem irányul a történelmi múltra, és több, mint
egy évszázadon keresztül fiatal úriemberek, művészek áramlanak le északról Itáliába, melynek legdélibb pontja a standard Grand Tour vonalán Nápoly.
Byron, Shelley, Goethe, Mozart, Stendahl… és egyre tovább, mind azért jöttek, hogy személyesen éljék át az emberi történelem millineumát, amelyre saját civilizációjuk is épült, hogy ráléphessenek arra a földre, amelyen Michelangelo, Dante, Augustus császár, Vergilius, Szent Péter, vagy akár Ulisses járt.

A 18. századi Nápoly, ahová a látogatók megérkeztek egy III. Károly által újjáépített város volt, királyi palotákkal, széles utakkal, a világ legelőkelőbb operaházával, egy város, mely tükrözte a fényűzést kedvelő Bourbon királyi ház ízlését, és gazdagságát.
Ennek a felvilágosult abszolút monarchiának az irányítását vette át a Habsburg-házból jött feleség, aki még meghonosította itt a bécsi, és a párizsi udvari szokásokat is.

S a látogatók káprázva élvezték ezt a pompát.

De nem csak béke jellemezte Ferdinánd uralkodásának időszakát.
Kitör a francia forradalom, s Mária Carolina királyné Actonnal együtt mindent megtesz, hogy az eszméket távoltartsák a királyságtól. Jellemző módon, a város lakosságának nagy részét kitévő lazzaronikat nem érdekelték az új reform-eszmék, és lojálisak maradtak királyuk iránt. A forradalmi eszméken inkább az értelmiségi rétegek vitatkoztak.
Aztán az előretörő forradalmi seregekkel szemben 1793-ban a Nápolyi királyság is csatlakozik a nyugati koalicióhoz. Toulon kikötőjénél csatát vesztenek, mellyel hozzásegítik a fiatal korzikai tüzérségi tisztet első győzelméhez, és előléptetéséhez…
1798-ban a franciák elözönlik a Pápai államot, – elfogják, és Franciaországba hurcolják
a pápát (aki 1799 augusztusában meg is hal a fogságban) – erre Nápoly segédcsapatokat küld, ám ismét veszítenek, s egyben ellentámadási szintérré válnak. A király és királyné Sziciliába menekülnek.

A francia seregek elfoglalták Nápolyt, és a város liberális polgárai kikiáltották a Parthenopéi köztársaságot. Ami minden esetre igen rövid életű lett, mindössze 5 hónapig tartott, majd fordult a kocka, s a királyi pár ismét visszakerült a trónra.

A megtorlás a résztvevőkkel szemben szörnyű volt.
A kivégzettek között volt a republikánus érzelmű Caracciolo tengernagy is, akinek a nevét viseli a tengerparti sétány via Partenope utáni szakasza.

Sajnos, azonban itt megint meg kell szakítanom önmagamat – hajjaj, hogy lesz betartva a gyors és rövid befejezés!? – mert ismét egy csemegét kell tálaljak!
Már csak azért is, mert a Római fejezeteimben végigvezettelek Benneteket a Tosca összes helyszínén, így ez nem maradhat ki. Merthogy a Toscáról lesz szó.

Meg Mária Carolina királyné már említett uralkodói vénájáról.

Előzetesen csak azt emelném ki, hogy a Tosca librettójában több helyen emlegetnek egy királynőt.

Leghangsúlyosabban a II. felvonásban, amikor Toscával közlik, mire a királynőtől megérkezne a kegyelmi parancs, szeretett Cavaradossija már hulla lesz.

De hát Rómában vagyunk, ahol köztudomásúlag Kr. e. 509-ben űzték el az utolsó királyt! (Tudjuk, Tarquinus Superbus – Lukrécia, Brutus 😉 stb.)

Hát az úgy volt…. miután 1799 júniusában a királyi pár visszatér Sziciliából nápolyi trónjára, csapataik ismét Róma segítségére sietnek, és szeptemberben megdöntik a már ott is ingadozó köztársaságot. De 1799 augusztusában meghalt
a pápa és 1800 júliusáig az újonnan választott VII. Pius nem is jön vissza
az Örök Városba. Ki kormányozza hát a várost?

Hát természetesen Carolina siet segíteni. Kinevezi magát a pápa távolléte alatt Róma “régensének”!

Rá utalnak hát a királynő címen a Toscában.

 Minden esetre túl sokáig nem élvezhették azonban Nápolyban sem az uralkodást, mert most meg Napóleon taszítja le őket a trónról. A királyi pár ismét Sziciliába menekül.

1806-ban Napoleon először bátyját, Joseph-et, majd amikor annak 1808-tól mégis inkább Spanyolországot juttatja, hugát Karolinát és annak férjét Joachim Muratot ülteti
Nápoly trónjára.

‘Gioacchino’ Murat 1808-15

A Code Napoléon, amelyet kiterjesztettek minden meghódított területre is, megváltoztatta egész (Európa) és
Dél-Itália helyzetét is.
A törvénykönyv szerint minden polgár egyenlő: az elsőszülöttséget, az öröklődő nemességet és az osztálykiváltságokat eltörölték, a polgári intézményeket függetlenítették az egyházi ellenőrzéstől, az egyén szabadságát, a szerződés szabadságát és a magántulajdon sérthetetlenségét tették meg alapelvnek.

A francia uralom gyakorlatilag megszüntette a feudalizmust – eltörölve az egyház és a bárók privilégumait, újraszervezte a bíróságokat és általános oktatási rendszert vezetett be, s iskolákat nyitott a teljes népesség számára.

A Bourbonok restaurációja ugyan Napoleon bukásával bekövetkezett, de az eszmék, mint
a kovász dolgoztak tovább… Muratot a waterlooi csata után Ferdinánd elfogatta és lelövette. Ferdinánd a királyság visszaállításakor egyesítette a “Két Szicilia” királyságát,
s innentől felvette az I. Ferdinánd nápoly–szicíliai király nevet.
De már semmi sem olyan mint régen. Carolina meghalt, a társadalom meg forrong,
újabb – carbonnarik vezette – forradalom 1820-ban, aminek eredményeként alkotmányt kénytelen biztosítani Nápolynak.

1825-ben hal meg, mint Európa történelmében a leghosszabb ideig uralkodó (a napóleoni megszakítások nélkül!) királyi fő. Őt még két utód követi a trónon, másodikként 1830-tól unokája II. Ferdinánd. A nápolyi királyság utolsó 30 éve az ipari forradalom jegyében telt, hatalmas vívmányokat és fejlődést elérve. Itáliában itt avatják fel az első vasútat,
mint ahogy itt épül az első vas függőhíd, és az első szárazföldi elektromos távirat-kábelt is itt fektetik le.

Salvatore Fergola: A Nápoly- Portici vasútvonal felavatása, 1840

Övék a legnagyobb kereskedelmi flotta a Mediterránumban.
A nápolyi kereskedelmi hajók bruttóregisztertonna tartalma 14 év alatt 8000 tonnáról
167 000 tonnára emelkedett. Ez 4/5-e egész Itáliáénak, s 1600 embert foglalkoztatnak
a hatalmas hajóépítő műhelyeikben.
1839-re Nápoly főbb útjait gázlámpák világítják. S II. Ferdinánd az, aki megépíti
a sorrentói félsziget meredek szikláin vezető utat, amelyen mi is végigbuszoztunk kétszer is, a lenyügőző tájban gyönyörködve.

1860-ban Giuseppe Garibaldi seregei elfoglalták a Két Szicília Királyságát,
s egy népgyűlésen megszervezett népszavazás alapján, Dél-Itália is csatlakozott az
egyesült Olaszországhoz, melynek uralkodójává II. Viktor Emanuelt kiáltják ki.

II. Viktor Emanuel 1861-78

Itt már nem mennék részletekbe, de nekem úgy tűnik, hogy ennek az egyesítésnek a volt Nápolyi Királyság = Dél Olaszország abszolút vesztese lett.
A volt Nápoly–Szicíliai Királyság kétszer akkora összeg befizetésével járult hozzá a
közös államkincstár megalapozásához, mint az összes többi csatlakozó állam együttvéve. Az állam által pénzelt projektek ugyanakkor kimagaslóan nagy arányban az északi tartományokat érintették, míg a déli tartományok, köztük Campania is,
egyre inkább kimaradt a gazdasági fejlődésből. Az addig sikerágazatnak számító hajóépítést ott bezárták, máshová vitték. A déli tartományokban a szegénység sohasem látott mértékben megnőtt. Ráadásul a várost 1884-ben katasztrofális kolerajárvány sújtotta. Erről olvashatunk megrázó leírást Axel Munthétól A San Michele villa regényében, mivel ő maga mint orvos jelen volt akkor a helyszínen.

Többek között ennek következtében indul be a századfordulón Nápoly utolsó nagy városrendezése, amikor a tengerparti tömeges szegénynegyedeket, – melyek a járványok melegágyai voltak -, mintegy legyalulják, a tengerpartot mélységében feltöltik, s
széles sugárutat létesítenek rajta.
Azóta van például a Castel Nuovo is a tengerparttól messzebb. Mert ha jól megnéztük az összes korabeli festményt, ott mindenütt a vár lábát mossa még a tenger.

Ugyanezt példázza a kis Incoronata templom mai képe, amely valahogy megmaradt a modern házak tövében, a Maschio Angioinohoz kifutó kis via Medinán, pár méterre a Piazza Municipio sarkától.

1352-ben itt koronázták meg Johannát, mely minden baj elindítója lett országaink között, – ha még emlékszünk rá ! :-))  A feltöltés magasságát mutatja a gótikus templom mai, látszólagos földbe süllyesztett állapota.

A város arcának ekkori átszabását illetik a Risanamento névvel, amelyre a turistavezetők gyakran hivatkoznak.

Nápoly azonban tartósan alulmaradt az iparosodásban élenjáró északkal szemben, s
a kilátástalan szegénységben melegágyra lelt a bűnözés, a feketegazdaság, a maffia.
A munkanélkülivé vált tömegek a huszadik században több hullámban vándoroltak ki Amerikába, s még ma is innen kerülnek ki  a gazdag európai országok vendégmunkásai.

Mai – sajnos életlen, mert kapkodtam – utcakép Nápoly fényes Via Toledója közepén.
Egy fedél nélküli megágyazott itt magának és a kutyájának. (Tudom, nálunk is van ilyen.)

Szomorú.

No, akkor váltok is itt hirtelen, s most berakosgatom, ahogy jön, azokat a képeimet, amikről még eddig sehol nem volt alkalmam szólni, bár már úgy gondolom, hogy
azért a templomokra külön, kell még egy utolsó-utáni fejezetet nyitnom.

Először is, amit a Piazza Plebiscitónál átugrottam, mint a közelében levő jelentős látványosságot, a Galleria Umberto I épülete volt, amely a Milánói Galleria mintájára épült a Risanamento keretében, szemben a San Carlo színházzal.

Érdemes felülről is rápillantani:

S van ennek egy kistestvére, a Galleria Principe de Napoli, amely az Archeológiai múzeummal szemben található, s mi is csak kívülről láttunk, illetve ennyit sikerült belőle lencsevégre kapnunk:

Az épület teteje a múzeum Gran Salon della Meridianájából fényképezve:

És ugyaninnen befelé a Gran Salon vagy másként, a Meridián terem, így néz ki:

Az 1781. évben készült mennyezeti freskó IV. Ferdinándot és feleségét Mária Carolinát ünnepli, mint a művészetek pártfogóit.

Az un. Farnese Atlas, ahogy én meg bírtam örökíteni, s alatta a Wikipedia Creative Commons licencével futtatott tökéletesebb felvétel. Az Atlas i.sz 2. századból származik,
s az óriás a hátán tartja a mennyboltot, az akkoriban ismert zodiákus (állatöv) jelek legkomplettebb ábrázolásával.

A termet azért nevezik meridián szalonnak, mert egykor tervek születtek az ÉNy-i szárnyban egy Observatórium kialakítására, amelyből azonban csak ezen a termen átfutó 27 m hosszú meridián vonal készült el, két oldalán a 12 állatjegyről festett medallionokkal.

És mielőtt elhagynánk a múzeumot, még megmutatok három lépcsőházi felvételt az épületből.

És akkor a tényleg utolsó bejegyzésem következik ezután Nápolyról, a történelmi városrész nevezetességein vezető útvonal mentén, képekkel illusztrálva.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Művészet, Olaszország, Történelem, Utazás
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Genf, a Szépművészeti Múzeum és Liotard | Fölöttem a felhő

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s