Nápolyt látni, és…. visszajönni!

Nagyon régóta, és sok megszakítással írom már ezt a beszámolót Nápolyról, de egyetlen visszatérő érzésem ez alatt, a címben megfogalmazott gondolat.

Sok a bepótolni való, mind a már elhangzottak kapcsán, mind a le nem írtak körül.
Egy- az egyben kimaradt nálam Posillipo, a hely amelynek lankáit Márai négy évig
napi rendszerességgel járta. A Posillipo alján szeretnék elzarándokolni Vergilius emlékkövéhez is, mégha csak jelképes sírja is az.

Nem ődöngtünk a Santa Lucia egykori halásznegyedében sem, ami ha jórészt el is tűnt,
de mindig akadnak kedves töredékek, szögletek, amik annak hangulatát azért mégiscsak visszahozzák. Ha más nem, egy ott elköltött romantikus vacsora kapcsán, ahol jó esetben még a híres nápolyi dalokból, a Canzone Napoletanákból is élő műsort kaphatnánk.

Nem sétáltam a nápolyi terngerparton, ami a nápolyi életérzés meghatározó része. Amelyről maga Jókai is eképp nyilatkozik ittléte kapcsán: ” Ah! Ha én a tenger mellett lakhatnám, dehogy írnék többet, mindig a tengert bámulnám. Ezt az örökké egy, és mégis más világot.”

Jókai még az Akvárium meglátogatásához is olyan kedvet csinált, amit egy hosszabb tartózkodás esetén ki nem hagynék. És mindenkit nógatnék a már oly sokszor idézett műve ezen fejezetének elolvasására, szerintem bűbájos.  (http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/jokai/osszes/html/056/jokai10.htm)

Az Akvárium a hatalmas Városi parkban
(Villa Comunale) látható, amely park hosszasan vonul a tengerpart mentén, lényegében lefedve a teljes Mergellina – és
Castel dell’ Ovo közötti öböl kanyarulatát a Via Caracciolo mentén.

És ha már itt járok, benéznék a Villa Pignatellibe mely magángyűjteményén kívül
(sok általam illusztrációként felhasznált kép itt található) belülről megmutatja egy nápolyi villa berendezkedését, ahol Acton admirálistól a Rothschildokig, s a legelőkelőbbek között számontartott nápolyi Pignatelliekig, a tulajdonosok követték egymást.

Megnéznék még nagyon sok palazzót, melyek a város minden részén fellelhetők,
s mindegyike egy mesélő darabja Nápoly történelmének, életének.

Ami nagyon kimaradt, Nápoly legmagasabb pontja, San’Elmo várával, s a 360 fokos panorámával a városra.

A vár lábainál pedig a Certosa di S. Martino, amely kolostoron Cosimo Fanzago, Pietro Bernini legjobb formáját nyújtja, s számos kiemelkedő festő művével is büszkélkedik. Városi múzeumában pedig hatalmas gyűjteménye a Nápoly vonatkozású  emlékeknek.
Kis temetőjének balusztrádja oszlopait különleges memento mori díszítéssel tagolják:

Saját képem az együttesről csak egy erősen zoomolt változat a tenger felől.

Rengeteg nagyon különleges célponthoz lehet ötletet meríteni Bonnie napoliunplugged blogjából, amit nem lehet eléggé dícsérni. Nekem kedvenceim tőle a Nápoly veszélyes, Sanità negyedében, a “Halottak Völgyében” tett kirándulása – végállomással a már lezárt barlangtemetőben, a Cimitero delle Fontanelleben. Ez egy csontház a koponyák és lábszárcsontok rendezett tömegével. A SS. Annunziata templomát bemutató írása a
14. század óta árvákat és elhagyott gyermekeket befogadó intézményébe nyújt bepillantást. A kapun egy kerék működött, melyre kívülről betették a (többnyire szegénység – avagy leányanyaság miatt) nem kívánt csecsemőket, s a kereket megforgatva az a belső térbe váltott, ahol már apácák gondozásba is vették a kis Espositót, amely sok ilyen kisgyerek nevévé vált – az elhagyott szóból származtatva.

A templomot egyébként olyan csillogó nevek jegyzik, mint Ferdinando Fuga, Luigi és Carlo Vanvitelli, Giuseppe Sanmartino – s a ragyogó belső tér “a fehér ezer árnyalatából” építkezik.

Jelen kirándulásunk alatt nem volt szerencsénk az egyik legősibb pizzázóban az univerzális nápolyi ikont megízlelnünk, pedig felkészülten mentünk.
Az Antica Pizzeria “Da Michele”-t kell keresni a Via Cesare Sersale 1. sz alatt.
A Corso Umberto I-ből nyílik, nem messze a Garibaldi tértől. Ez az a hely, ahol Julia Roberts “Ízek, imák, szerelmek ” fimjében a pizza-jelenetet forgatták. (http://www.youtube.com/watch?v=5ZY86k2NjTY)
Na persze nem ezért híres, hiszen a családi vállalkozásban már 1873 óta sütik – mindössze 2 alapváltozatban – a pizzát, s a nápolyiak minden évben őket választják a legjobb pizzeriának. Sorszámot osztanak a bejutáshoz, de ez senkit nem riaszt el, türelmesen kivárja mindenki a sorát.

Hát ennyi előismerettel mi is nekivágtunk, hogy vasárnap esti búcsúvacsoránk helyszínéül Michelét (ejtsd: Mikéle, ha érdeklődsz merre találod, mert a Pizzéria hivatalos nevét senki nem jegyzi) válasszuk. Ő azonban nem vágyott ránk. Az adott helyen az üzlet bádogrolóval lezárt frontját láthattuk csak, de még egy kiírás sem tudatta velünk, hogy miért?
Nyári szabadság?, későbbi nyitvatartás? – abszolúte semmi. Úgy látszik Michéle már ezt is megengedheti magának, de nekünk ez nagyon rosszul esett. Pedig a neten található bemutatkozó anyaguk is nagyon kedvcsináló volt: http://www.damichele.net/

Kép: Bonnietól, a Pizza Village eseményről

Azt is megtanultuk ennek kapcsán a krónikákból, hogy a Margherita pizzát 1889-ben egy Raffaele Esposito (!) nevű pizzakészítő csinálta, a Nápolyba látogató Margherita di Savoy tiszteletére, aki nem volt más, mint I. Umberto olasz király felesége, illetve az olasz fasizmusnak életteret biztosító, kisnövésű (mindössze 153 cm) III. Victor Emanuel király édesanyja.
A piros paradicsom, fehér mozarella, és zöld bazsalikom az olasz zászló színeit voltak hivatva jelképezni, s a királynénak a köszönő levele még ma is ott függ a másik nagyhagyományú olasz pizzázó, a Pizzeria Brandi falán. Mai napig a Margherita pizza
a világ legtöbbet eladott pizzája.

Nápolyi konyhánál kikerülhetetlenek még a bivalytejből készült mozarella – mozarella di buffala -, friarielli- sült zöldségféle, gyakori a padlizsán mindenféle variációja, na és az édesség specialitások: a babá, és sfogliatelle  – s az igazán olasz klasszikus, a makaroni.

És ha már a nápolyi jellegzetességek vannak terítéken, Nápolyban elkerülhetetlenül belebotlik az ember Pulcinella figurájába, bő, fehér zubbonyban és fehér kalappal.
Maszkja fekete, horgas orral. A jókedvű, balkezes embert reprezentálja, aki örökké szegény és éhes, de énekével és mandolinja segítségével mindig felülkerekedik problémáin.

A bethlehem készítőknek pedig egész utcájuk van, a Via San Gregorio Armeno.

A presepe készítés itt iparággá fejlődött, melynek kezdeti szakaszain, a 14.-16.században,
a kor híres szobrászai is jelentős szerepet vállaltak. Leghíresebb képviselőjük, a márványszobrászat nagy mestere, Giovanni da Nola volt.

Ahogy egyre népszerűbbé váltak ezek a bethlehemek, úgy szélesedett a témába bevont,
és megformázott alakok száma, s lett az eredeti pár alakos bibliai jelenetből akár egy egész falu, vagy mozgalmas tájkép emberi és állati szereplőkkel. Ezek a kis figurák így sokszor megőrízték az egyes korok viseletét, mesterségeit, használati tárgyait – amiről már Caprin, a szép majolikás padlózatú templom kiállításának vitrineiben is képet nyerhettünk.
Vicces módon ma már a politika főszereplői is helyt kapnak az így készült életképekben. Obama megválasztásának évében pl. a legtöbb eladott figurát az ő megformálásával érték el.

És ezzel vissza is jutottunk a centro storicoba, a történelmi városrészbe, ahol a látnivalók tömege vár felfedezésre, s ahol mi sajnos kevés kivétellel, csak a külső szemrevételezésig jutottunk. Szinte minden templom rejteget valmit a legnagyobbak műveiből.
Itt időt kell hagyni a pur élvezetnek és mintegy beinhalálni a szépet.
Amit tehát megtanultam, Nápolyon nem lehet csak úgy átrohanni. Nápolyt meg kell élni.

Hát ez nagyon hiányzott az utazásunkból. De így is vannak gyönyörű képeink már az érkezéseink pillanatairól is:

Először a repülőről az Adria keleti partjának karsztos szigettengere kápráztatott el,
de sajnos csak pillanatokra (azaz a megörökítésben lemaradtam a legjobb részekről, mire felocsúdtam).

És ez megismétlődött Nápoly fölött is. Hiába keresem képeim között a San’Elmo csillagvárát, amit hitem szerint csodálatos tökéletességgel megörökítettem, de az expozició késhetett. Van azonban pár értékelhető pillanat a felhők közül elkapott Nápolyból. Először Nisida szigete tűnt fel:

majd az öböl egy szelete

és igen! Itt a Vezúv is!

A modern városrész mértani csodái, szinte karnyújtásnyira voltak alattunk:

De ugyanilyen szívdobogva közelítettünk Nápoly felé második érkezésünkkor, Capriról –
a tenger felől.

S ma már sokkal jobban tudjuk értelmezni az akkor készült képeket is.

És hogy ne legyen a búcsú túl könnyes, íme egy vidám klasszikus egy nápolyi kirándulásról, 1954-ből, a Metro-Goldwyn-Mayer stúdióból. Tessék teljes képernyőre váltani!

http://indavideo.hu/video/Tom_es_Jerry_86_Napolyi_kirandulas

(http://www.youtube.com/watch?v=PAYKHvEOCnw)

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Olaszország, Utazás
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

8 hozzászólás a(z) Nápolyt látni, és…. visszajönni! bejegyzéshez

  1. Heyek Andrea szerint:

    Szia! Már régebben volt köztünk társalgás Capri kapcsán, akkor nem figyeltem arra, hogy Nápolyról is írtál. Nekem az idén tavasszal volt alkalmam 4 napot ott tölteni, és amire számomra korábban nem igazán számítottam, elkötelezett rajongója lettem a városnak. A Certosa di San Martino és a Pignatelli múzeum kivételével mindent láttam, amit te felsoroltál a nem látottak között.
    De nem azért írok, hogy a szívedet fájdítsam, hanem azért, mert van néhány dolog, amire felhívnám, a figyelmedet, ha netán újra arra jársz.
    Posilippo úgy, ahogy Márai látta, már nem létezik, 80-ban volt egy földrengés, minden összeomlott, ma elegáns negyede a városnak kisebb társasházakkal, de így is igen kellemes ott a kirándulás, csak persze nem az, amit Márai látott (én is csodálkoztam, mert én is azt kerestem).
    Vergilius síremléke nem Posilippo végén, hanem éppen az elején van, a S.M. Piedigrottatemplom mellett kell bemenni az alagútba, ami fölött van a kert az állítólagos sírral. De tény, hogy van egy Vergiliusról elnevezett kert a félsziget végén is, sajna addig nem mentünk el, pedig bizonnyal gyönyörű ott (is) a kilátás.
    A harmadik, ami miatt egyáltalán elkezdtem írni, az az, hogy a Da Michele pizzázót “megvédjem”, bár nem tisztem, de sajnos a turisták nem tudják, hogy Nápolyban a vasárnap bizony nem kedvez nekik, majdnem minden jeles étterem zárva van, és ez annyira közismert, hogy nem gondolják, hogy erről bárkinek hírt kellene adni. Amíg mi ott voltunk ugyan nem volt vasárnap, csak egy állami ünnep, de akkor is szinte minden zárva volt. Mi amúgy voltunk az említett intézményben…, hát nekem nem igazán jött be, de ez csak egy magánvélemény.
    Nápoly csodaszép város, ha van kedved megnézni a képeimet, akkor szívesen megírom a képtáram címét.
    Ja, amúgy voltunk ismét Capriban, és ismét bementem a Villa San Michelébe. Most már biztos emlékszel rám:-)

    • elismondom szerint:

      Szia Andrea! Köszönöm nagyon az informatív és részletes hozzászólásodat és megjegyzéseidet. Remélem mások is elolvassák, de lehetséges, hogy utólag a tévedéseimet azért majd ennek megfelelően módosítom, hogy ne vigyek el másokat is azokkal. Bizony irigyellek, de nálam az olasz szerelem most abban kulminált, hogy mától elkezdtem egy olasz nyelvtanfolyamra járni, s talán, legközelebb,- mert ki ne mondogatná ezt, aki már bármely vidékén járt Olaszországnak, én is vissza tudok némi kedvességet adni az ott élőknek.
      A fényképeidet szívesen megnézném, átküldöm az e-mail címemet.

  2. Visszajelzés: Nápolyi betlehemek | Fölöttem a felhő

  3. Eni szerint:

    Szia!
    Nyaron keszulok Nápolyba, de a kornyezo nevezetessegeket is meg szeretnem nezni. Nagyon koszonom a leirast! Légyszi, tudnál tanacsot adni a szallast illetoen? Valami nyugott helyre gondoltam, kozel a parthoz. Elore is koszonom!

    • elismondom szerint:

      Sajnos magam is minden elutazás előtt hosszan bújom a különböző szállás-foglaló oldalakat, s a választás mindig lutri. Nápolyban pl. egy akkor épp akciós kínálat alapján egy Best Westen hotelt választottunk, ami egy nagyon jó szálloda lánc. De itt is az udvarra néző szobánkban szinte aludni sem tudtunk, mert az udvar másik felén levő bérház lakói az egész éjjel amúgy helyi jelleggel beszélgettek, ami számunkra orditozással volt egyenlő. Ennél jobb szerencsét kívánok a választáshoz!

  4. Judit Szucs szerint:

    Szia “Elismondom”! Elvezet olvasni a soraidat , 35 eve elek Napolyban, de en sem lattam meg nagy reszet. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s