Budapesti mozaik – Belvárosi kovácsoltvas műremekek 1.

Budapest,
 
mindig rohanó életünk terepe, s közben alig látjuk. Ha mégis, az a kosz, a kutyaszar, az elcsúfító graffitik, a Rákóczi út évtizedek óta pusztuló kirakatai. Feketedő, sok helyütt még belövésekkel tarkított házfalak, vagy a málló vakolat. Na és a botrányosan rossz úttesteink. Szégyen, mondjuk sóhajtva…
De tudjuk-e látni a Deák teret, ahol  egykor nyüzsgő piac volt, s a sarkon Jókai fordult be az istentiszteletre az evangélikus templomba?
A határokon túli zarándoklataink során könnyen transzba esünk egy –egy város kiemelkedő épülete, vagy látványossága előtt – s itthon, csodák mellett meg sem torpanunk. Gondoltam hát, időnként felelevenítek egyet-egyet belőlük… Mozaik lesz, de hátha kialakul lassan ebből is egy nem hétköznapi város…
 

Októberben a design hét keretében részt vettem egy túrán, melynek a témája és címe : “Öntött- és kovácsoltvas műremekek a belvárosban” volt.
A túra hívó mondatát magamra nézve is találónak éreztem :  Többnyire figyelemre sem méltatjuk azokat a kovácsolt- és öntöttvas kapuzatokat, erkélyeket és lépcsőkorlátokat, amelyek a pesti Belváros épületeit ékszerként díszítik.

Fogtam hát a fényképező gépemet, és csatlakoztam a Ferenczy Noémi – díjjal és
Magyar Művészetért Díjjal kitüntetett Lehoczky János kovács-iparművész vezette, csaknem 4 órás sétához, amelynek minden pillanata élményszámba ment.

Találkozó a Szt. István körúton, a Vígszínház közelében volt. Az eleinte még jócskán ömlő eső ellenére, az érdeklődés mondhatni minden korcsoportra kiterjedt. A legkisebb résztvevő éppen féléves volt.

Az első megálló kedvenc Szt. István körúti házamnál, a szecessziós díszítésű saroképület kapujánál volt.

Ez a kapu, és a csoport. Sajnos a kapu tényleg alig látható, a mindent elborító ízléstelen reklámtáblák tömegétől. Aztán a fényképeim is csak megszorításokkal élvezhetőek, mivel népes társaságunk miatt nem lehetett elkapni olyan pillanatot, amikor senki sem lógott volna bele a képbe. Ezért többnyire csak egy-egy részletet fogok közölni az előttünk feltáruló csodákból. Így viszont az adott részlet biztosan jobban is kivehető lesz a becsatolt illusztrációmon. 🙂

Tehát a Szt. István krt. 10. szám előtt állunk, amely egyben az egyik legszebb kapu is.

A kapu készítője kora egyik legjobb műlakatos mestere, Forreider József volt.
A megtekintett művek nem is minden alkotója nevezhető művésznek, de a kiemelkedő alkotások mindenképpen a szakma mestereitől, gondos megmunkálással kerültek ki. Forreider azonban ténylegesen iparművész, aki maga is tervezi alkotásait, majd 1925-ben számos aranyérmes munka után, elsőként nyeri el az aranykoszorús mester címet.

Forreider tanulóéveit a kor nagyhírű mesterénél, Jungfer Gyulánál töltötte, akinek vállalkozása 300 – időnként 400 főt is foglalkoztatott, s egész Európát ellátta termékeivel. XX. század fordulójára ő, és a keze alatt felnőtt műlakatos gárda Európában az élen állott, és a nemzetközi kiállítások legrangosabb díjainak javát nyerte el.

Forreider további magyar mestereknél volt előmunkás (= egész műhely vezetése tartozott alá), majd Németországban is dolgozott. 1899-ben önállósította magát Budapesten.
Egyik vezetője volt az 1901-től 1915-ig fennálló Forreider és Schiller cégnek, amelyet a kor legismertebb műlakatos üzemei között tartottak számon. Munkáival 1895-től kezdődően találkozhatunk.

Természetesen a kapu ehhez a házhoz készült, mintáiban a szecesszió  népművészeti motívumkincsét használja, amelyek nem mellesleg összecsengnek a kapu feletti stukkó díszekkel is, illetve a ház másutt alkalmazott mintázatával.

Forreiderre nagyon jellemző ezeknek a kis mákgubó szerű alakzatoknak az alkalmazása, jellegzetesek a mák-/margaréta virágai.

Vezetőnk külön kiemelte a kapu gyönyörű illeszkedését a bejárati ív és béllet kialakításához, ami korántsem természetes. A legtöbb kapukészítő ezekkel nem szokott tudni mit kezdeni, többnyire a falkivágás mögé szerelték fel kapuikat.

Mint túravezetőnk hangsúlyozta is az indításnál, a megtekintendő kapuk mindahányan egyedi darabok, soha nem hasonlít egyik a másikra, illetve a körúton nagyszámban előforduló, jellemzően barokk és neobarokk portákra. Ez a kapu sem lenne máshová elhelyezhető, nem elemekből rakták össze, pontosan ide készült, egy egységes darab.

 Amit tulajdonképpen senki nem is láthat, és el sem várták tőle, Forreider azonban olyan igényesen készíti mintáit, indáit, hogy azok még a hátsó oldalukon is plasztikusan, illetve más minták mögött futva is folytatódnak, mint ahogy a természet növényei is tennék.

Ezeknek a nagyívű – s összefüggő – indáknak a gyártására különleges, eddig nem ismert és alkalmazott technikákat kellett kikísérletezni, szemben pl. a barokk, vagy rokokó filigrán rézműves munkáival, amelyek kicsiny darabok hajlítgatásából és összeforrasztásából jöttek létre.

Amivel már itt is, és sajnos csaknem valamennyi kapunál találkozunk majd, az az eredeti konstrukcióhoz nem tartozó, tulajdonképpen a művet durván sértő keresztvasak, amit valamikor utólag hegesztettek bele, vagy az üvegezés, vagy a betörés elleni védelem segédleteként.

Ezek a kapuk jellemzően nagyon légiesre készültek (a maguk szárnyankénti cca. 150 kg-jával!), s akkoriban /száz évvel előbb/, ha tettek is bele üveget, annak rögzítését mindenkor úgy oldották meg, hogy az ne látsszon.

Következő célpontunk a Falk Miksa utca, a galériák utcája volt. Ez itt mindjárt a sarkon (Szt. István krt 5./Falk M.u) a Kieselbach galéria, kicsit lejjeb, sréhen szemben vele
Virág Judit galériája, s ugyanezen az oldalon a Falk Miksa/Balaton utca sarkán pedig
a Nagyházi galéria.

A Haas galéria háza pedig, a Falk Miksa u. 13 szám alatt, a következő kapunk színhelye.

Ez a kapu egészen eltérő stílusú, a szecessziónak az art decoba hajló vonulatát fejezi ki.
A háznak mind a külső, mind a belső díszítése követi ezt a kissé egyiptomias jelleget.
A kapu geometriai mintázata azonban (a horpadásokból láthatóan) nem egy öntöttvas anyagot jelez, hanem, mint az az 1900-as évek elején ugyancsak szokás volt, egy vas vázra felfeszített vékony (1 mm) rézlemezt.

Itt is látszik az igen igényes megmunkálás, hiszen az egyes részek a keret széleinél nem levágva, hanem behajlítva vannak (feltehetőleg mintegy dobozt formázva), ami nagyon nagy precízitást, pontosságot igényelt.

Az, hogy egy rézkapu miért is van feketére festve, barbár közelmúltunk terméke, csakúgy mint az itt is megjelenő kersztlécek az üveg mögött. A kapu eredetileg nagy valószínűséggel a vörös- és sárgaréz elemek váltakozásából állt, ami nem kevés ragyogást kölcsönözhetett neki.

A Falk Miksa utcában még további két kaput szemlélünk meg, de azt majd a következő bejegyzésemben mutatom be.

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Magyarország, Városnézés
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Budapesti mozaik – Belvárosi kovácsoltvas műremekek 1. bejegyzéshez

  1. Nagyon jó a körút 10. számú házra vonatkozó ismeretterjesztő leírás és a fényképek gyönyörűek.
    A Kieselbach galéria címébe hiba csúszott. Az a Szent István körút 5. számú házban van, nem a 14-ben. (A 14. számú épület a Vígszínház.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s