Világváros építői

Pár napja felkavaró élményem volt egy helytörténeti előadás kapcsán, ami nagyon is érinti azt a területet és időszakot, amit éppen bejárok Veletek, ezért úgy döntöttem, amíg friss az élmény, megosztom Mindnyájotokkal.

Belvárosi épületeink, melyet sétánk érintett, az 1880-as évek – milleneum körüli időszakból származnak, és ez volt az az időtartam (gyakorlatilag az I. világháborúig), amikor Pest – Buda /Budapest a reformkor utáni második fellendülését éli át.
Mondhatni azt is, hogy ez volt az igazi, igazán jelentős változás méreteiben is, de ahol lehet én majd igyekszem történeteimben azt a bizonyos reformkort is kicsit feleleveníteni.
Mai megítélés szerint ugyanis az akkori város oly mértékben eltért ma ismert életformánktól, hogy a még karnyújtásnyira levő, belátható cca. 200 év ellenére is -számomra – inkább még a középkor levegőjét idézi.

Ezzel szemben a város 1873. évi egyesítését követő években teremtődik meg szinte minden, ami a mai Budapest arculatát meghatározza.

A Nyugati pályaudvar_1896

Több forrásból végigolvastam a felsorolásokat, amelyek ezen korszak teremtményeit felsorolják a vasúttól – a villamosig, a a közvilágítástól – a távirdáig, a vízellátás és csatornarendszer megteremtéséig, a bankok, áru- és értéktőzsde kialakulásáig, kultúrális és tudományos intézmények, egyetemek, kiadó vállalatok, első nagyáruházak, kórházak, mentőszolgálat, tűzoltóság és kiterjedt közoktatási rendszer kiépítéséig mindent felölelőleg.

földalatti épitése az Oktogonnál_1894

Szarvas tér megemelése_1894

Gyors ütemben nőttek ki a földből az iparosodás kellékei, a gyárak. És persze ekkor épülnek fel a modern, polgárosodó Budapest legreprezentánsabb épületei
(Operaház, Parlament stb.), a hidak (Margít híd, Erzsébet híd, Ferenc József híd), s új,
a párizsi hausmanni mintára épült város arculat alakul ki a belvároson túl a körútakkal, Űllői út, Rákóczi út, Kálvin tér, Blaha Lujza tér és a Sugárút (= mai Andrássy út) meghatározó együttesével.

Országház bokréta ünnepe

Erzsébet híd építése 1900 körül

földalatti épitése az Andrássy úton_1894

Káprázatos és szédítő.

Az épületek megtekintése során fel is soroljuk a közreműködő kiváló művészeket és mestereket, s az építtető nemeseket vagy gazdag polgárokat.

De a kivitelezést mégiscsak az a rengeteg munkáskéz adta, akik a gazdasági élénkülés hatására feláramlottak Budapestre, s a nincstelenségük és nyomoruk csak növelte kiszolgáltatottságukat, amiről többnyire csak kevéssé böngészett “unalmas” statisztikai sorokból értesülhetünk.

Az urbanizáció és városfejlődés kiszolgálásához szükséges munkástömegek fészerekben, barakkokban, de leginkább pincelakásokban laktak, minden szükséges feltétel vagy szociális igény biztosítása nélkül, elképesztő nyomorban. A lakásínség mellett a lakbérek magasba szöktek, s ez igaz volt a külvárosi lakásokra is – elterjedt a lakásuzsora, általánossá vált a drágaság. Mindennek árnyoldalaként részvétlenség, bűnözés, kétes egzisztenciák is egyre inkább felszínre kerültek.

Fentiek érzékeltetésére adom tovább ezen a bizonyos előadáson hallott példázatot, amelyről a háziurak megzabolázására irányuló kérvény kapcsán esett szó. Tudniillik, hogy ne engedjék, hogy x háziúr a szabályban meghatározott max. 7 felnőtt életterének megfelelő helyre
10 felnőtt+ 3 gyermeket is bezsúfoljon (természetesen lakbér szedése ellenében). S a szabályzat 10 köbméterben határozta meg az egy felnőtt életterét!
1893-ból ránkmaradt egy vizsgálat, amely kifejezetten azt célozta, hogy felmérje, hányan laknak Budapesten a tűréshatár alatti élettérben.

A szám: 20.500 fő, s ebből 6.000 személynek ágya sem volt!  Az ún. ágybérlők között mindössze 746-ot tesz ki azok száma, akiknek önálló ágy jutott, míg 6.000 fölött volt azoké, akik másod-, vagy többedmagukkal osztották meg fekhelyüket.

Mindezek következtében kolera és egyéb járványok gyakran pusztítanak közöttük. Általában a tűrhetetlen viszonyok miatt az első lépéseket a városvezetés csak akkor szokta megtenni, amikor már a konszolidáltabb körülmények között élők számára is veszélyessé vált a helyzet. Az első lépés ilyenkor az elnyomás szokott lenni.

Sajnos itt sok az áthallás napjaink szegénységi és hajléktalansági problémájához.

Mint a témában jártas előadó kifejtette, az elmúlt 100-150 évben ez már mind-mind ki volt próbálva, nem egyszer, sokszor – ám sosem működött. (Pedig milyen nagy manapság a hajlam a múltbanézésre, de feltehetőleg nem ugyanazokat a fejezeteket olvassák
a történelem lapjaiból, amik a tényleges tanúlságokkal vannak teli.)

Ekkor is az igazi megoldást az a szociálisan érzékeny budapesti polgármester (1906 – 1918) hozza, aki nem szokott szerepelni az ünnepelt városfejlesztők (Andrássy, Podmaniczky) között, s ez Bárczy István volt.
1909 – 13-ig három ciklusban óriási kislakás építkezési programba kezd.
Ezen idő alatt 4.817 ún. községi (bér)lakást – talán még emlékeztek rá, az 1838. évi nagy árvíz idején egész Pestnek volt 4.254 háza összesen –  adnak át, amelyet a város épít s ad alacsony áron bérbe ezen munkavállalóknak (Wekerle, kispesti állami lakótelep,
Dózsa György úti munkásszálló/menhely). Egybeköti ezt a kultúrális javak megosztásával (Vág utcai Népház), és néhány év alatt 967 új tantermet építtet.

Hmm… keresem ezekre a mai összevethető adatokat….

Egy másik áthallásra is adódott alkalom ezen a találkozón, ami elég tragikomikus képet jelenített meg. A Tanácsköztársaság első szabad május elsejéjéről van szó, 1919-ben.

Ez volt az első nagyszabású kísérlet arra, hogy egyik napról a másikra egy ideológia átfesse, átrajzolja a városképet és ilyen értelemben kvázi magáévá tegye.

Erre az eseményre eldöntötték, hogy az egész várost vörösbe öltöztetik, s a fontos köztéri szobrokat letakarva, saját üzenetet hordozó alkotással helyettesítik.

A 60-as években maga az esemény levezénylője tárta fel, hogy hogyan is volt a dolog.
Az addigi közfelfogással szemben (=kommunisták csinálták), ez a személy Falus Elek, az akkori polgári világ legelkényeztetettebb belső építésze volt. Állítólag röviddel az esemény előtt magával Szamuelyvel tárgyalt, akivel közölte, hogy a kívánt feladat kivitelezhetetlen, művészek százai és rengeteg idő kellene ehhez.
De lett minden pillanatok alatt.

Vörös posztót ugyan nem kaptak, ezért a rendelkezésre bocsátott vásznakat meg kellett festeni, s szobrokat gyorsan, sorozatban gipszből öntöttek Lerninről, Liebknechtről, Marxról stb. Nagyon mókás képeket láttunk, ahogy szekereken zötyögnek az életnagyságúnál többszörösen nagyobb gipsz fejekkel a városon át.

A Hősök terén a még teljesen el sem készült mileneumi emlékmű is így kapott teljes vörös takarást, s a Gábriel arkangyal szobrot obeliszkké alakítva, eléje Marx 7 méteres szobra került.

Ez az építmény pedig azt az Andrássy szobrot takarja, amely ekkor még az Országháza előtt állt, s amelyet ma József Attila szobra helyére kívánnak állítani.

Ez pedig az Anker ház előtt akkor álló Nemzeti Áldozatkészség fa lovasszobra letakarva, oldalában Szabó Ervin szobrával – aki akkor a jelkép keresésben úgy tűnt, megfelel a Tanácsköztársaság eszméinek.

Szintén a Deák téren, az Adria Biztosító székháza előtt Lenin szobor.

A Nyugati téren – akkori nevén Berlini téren – a jelképpé vált munkásszobrok hatalmas gipszöntvényei, kompozícióban:

Miközben a várban zajlanak a hivatalos ünnepségek, a szociál demokraták már a lemondás gondolatával foglalkoznak, az ellenséges román erők pedig ekkorra Szolnok alatt vannak. Az apokalipszis kellős közepén járunk, s másnapra az időjárás is hirtelen megfordul, viharos széllel és hatalmas esőkkel kopogtat.

A vihar szabályosan széttépte a drapériákat, az emlékművek jelentős részét lerombolta,
s feljegyezték, hogy a Köröndön a Pálffy szobor mintegy előbújt – kikelt burkából, s
a Baross szobor fölé – legelső, színes kép – tákolt építmény ledölve maga alá temetett és megölt 2 embert. A vásznakból kimosott vörös festék, mint vér folyt patakokban
az utcákon.

Hát igen szimbólikus kép, az biztos.

Ma annak a bizonyos Pálffy szobornak a helyén (melyet 10 másikkal együtt Ferenc József ajándékozott Pest városának – miután II. Vilmos német császár pesti látogatásakor megjegyezte, hogy a városban kevés a szobor) Pátzay Pál Balassi Bálintról készített szobra található.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Magyarország, Történelem, Városnézés
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Albu szerint:

    Le a kalappal az írásért, 1919-ről talán még a Móra kiadó is hallgatott. Meg is akarom venni a Képes Történelem ide vonatkozó kötetét, 200-400 Ft.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s