Budapesti mozaik – Belvárosi kovácsoltvas műremekek 5.

Budapest,
 
mindig rohanó életünk terepe, s közben alig látjuk. Ha mégis, az a kosz, a kutyaszar, az elcsúfító graffitik, a Rákóczi út évtizedek óta pusztuló kirakatai. Feketedő, sok helyütt még belövésekkel tarkított házfalak, vagy a málló vakolat. Na és a botrányosan rossz úttesteink. Szégyen, mondjuk sóhajtva…
De tudjuk-e látni a Deák teret, ahol  egykor nyüzsgő piac volt, s a sarkon Jókai fordult be az istentiszteletre az evangélikus templomba?
A határokon túli zarándoklataink során könnyen transzba esünk egy –egy város kiemelkedő épülete, vagy látványossága előtt – s itthon, csodák mellett meg sem torpanunk. Gondoltam hát, időnként felelevenítek egyet-egyet belőlük… Mozaik lesz, de hátha kialakul lassan ebből is egy nem hétköznapi város…
 

A Bedő házat elhagyva, az előző fejezet záróképeként látható épület előtt, a Szabadság tér sarkánál balra fordulunk az Aulich utcai következő célpontunk irányába.

De itt máris megállnék egy percre és szeretném felidézni a pesti Újépület kapcsán írt bejegyzésemben már bemutatott térképet, ugyanis ahogy befordultunk a Báthori utcába, azóta gyakorlatilag egyfolytában azon a területen járunk, amelyet lebontásáig, 1897-ig
ez a túlméretezett, Habsburg hatalmi jelkép uralt hatalmas tömbjével.

Hild József és a várost Szépítő Bizottmány idején ugyanis ez az épület még
“a várostól messze északra, homokbuckák közepén állott”.
A Belváros szomszédságában kialakított Lipótváros ekkor még az egymást szabályosan keresztező, mintegy 15 utcából állott a mai Alkotmány utca, Nádor utca, a Vörösmarty tér
(akkor: Gizella tér) és Erzsébet tér által határolt területen.

Ennek az ún. ortogonális rácsnak a mintázata megteremtette a későbbi városformáló terv alapjait, amely már az új fellendülést fémjelző városfejlesztő bizottság, az 1870-ben alapult Fővárosi Közmunkák Tanácsának (F.K.T.) nevéhez fűződik. Anélkül, hogy túl sok részletbe belemennék ennek kapcsán, érdekességként megjegyzem, hogy ez a Bizottság átmeneti megszakításokkal egészen 1948-ig működött.  Életrehívója, s egyben tiszteletbeli elnöke
gr. Andrássy Gyula volt, aki mellett a tényleges feladatokat alelnöki minőségben,
a makulátlan jellemű báró Podmaniczky Frigyes látta el 1873-1905-ig. (Róla, és tevékenységéről illetve erről a korszakról mesél Krúdy Gyula : Budapest vőlegénye c. írása.)

Tehát a Parlament építésével felértékelődött ennek a városrésznek a szerepe, s
a Lipótváros északi irányban történő terjeszkedéséhez az F.K.T. előterjesztette az Újépület lebontásának is a tervét.

Szabadság tér ma, légi fotón

1895-ben el is kezdődött  a Újépület bontása, mely a 19. század végére az elnyomás gyűlölt jelképévé vált, csakúgy, mint Párizsban a Bastille. Nem véletlen a Szabadság tér elnevezés a helyén, mint ahogy az ide torkolló utcák is okkal kapták a szabadságharc vértanúinak
és hőseinek a nevét. A felszabaduló 12.000 négyszögöl területet 28 parcellára osztva bocsátották áruba, 30 évi adókedvezményt biztosítva a bérlőknek.

Neugebäude 1899

Az Újépület lebontása új városértelmező koncepciót is hozott. A század végére az addig németnyelvű lakosság többségi aránya megfordul, s magyarra vált – s a kialakuló új centrális városrész e magyar nemzeti identitás és a modern világvárosi karakter hangsúlyozását tűzte ki feladatául.

A városegyesítés utáni városrendezési pályázatot úgy írták ki, hogy a pályázati feltételek között szerepelt a kialakítandó középületek jegyzéke, úgy mint Közlekedési Minisztérium, Kereskedelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Tőzsde, Osztrák – Magyar Bank épület (a mai MNB székháza) és a az ország kapitalista fejlődését talán leginkább kifejező, és a nagyvárosra jellemző élénk gazdasági élet sine qua non-jának számító Postatakarékpénztár.

Fenti kép 1912-ből való, s itt a jobb szélén épp csak látszó egyik kedvenc épületem,
a kéttornyos épület sosem volt más, mint bérpalota/bérház. A nagyvárost nagyban meghatározó középületi házakon kívül a legszembetűnőbb változás ugyanis, a lakóházak megnövekedett mérete.  A nagyváros arculatának egyik legszembetűnőbb és legjellegzetesebb vonása,  a külsőleg viszonylag reprezentatív, számos család
befogadására alkalmas két-, háromemeletes házak megjelenése, melyekből a legtöbb itt,
a Lipótvárosban illetve a Belvárosban koncentrálódott.

Innen pedig gyakorlatilag végig felmérhető az a kis szakasz, amely az Aulich utca Hold utcába befutó páratlan oldalát adja.

S ezzel aztán (majdnem) visszaértem eredeti témámhoz, a kovácsoltvas kapukhoz. De csak majdnem, mert nem tudom megállni, hogy ne mutassam meg ezeknek a nagyjából
100 – 110 éves házaknak a gyönyörűen felújított homlokzatáról készített néhány fotómat.

Naná, hogy ez is szecessziós épület, méghozzá Budapesten az elsők közül való.
Walkó-háznak is hívják, amelyet 1901-ben épített Körössy Kálmán Albert. A felső ablakok szemöldökén, ha jól megnézzük kis mókusok futkároznak. A barokknak van egy ún. lángoló barokk (nagyon szenvedélyes, nagyon mozgalmas) fejezete – s bár nem tudom ezt a házat szakavatott stílusszakértők hogy sorolnák be, de rám ez mintáiban úgy hat, mint egy lángoló szecesszió.

A mellette levő házon (lásd következő kép) pedig az erkélyek a legmegkapóbbak. Míg az
az utáni sarokház (ahol majd befordulunk a Hold utcába) Quittner Zsigmond építész munkája 1902-ből, sok egyéb épület mellett a nevéhez fűződik az V. Károlyi Mihály utca 9. alatti épület (1884), amely leginkább a Centrál Kávéházról ismert.

De ahogy a tükröződésben látható, a mi célpontunk ezzel szemben (Aulich u. 4-6) van:

S ez megint egy Forreider kapu, ahol a keresztben futó vonalaktól tessék újra elvonatkoztatni!

A margaréta és mákgubó motívumai Forreidernek itt is visszaköszönnek.
Mint megtudtuk, ezeknek a levélmintáknak az elkészítése egy igen különleges és új megmunkálási eljárást, s ahhoz speciális, új szerszámokat igényelt – amiből sajnálatosan semmi nem maradt fenn.
Szemben vele pl. jól ismertek a barokk által alkalmazott sok kis, filigrán és domborított vékony lemezből készült, majd egyenként fölaplikált leveléldíszek és minták eszközei.
Itt folyamatosan, „szervesen” halad fölfelé a minta, s az egymásba fűződő, egymás alatt áthajló levelek, indák, virágszárak hátul is folytatódnak a logika szerint. Nagyon megkomponált mű, amely középen szép szellős (keresztlécek felejtendők!) ám a mintánál igen be is sűrűsödik. Itt viszont élő példát látunk a csúnya, szakszerűtlen javításnak, toldozásnak. A kapu alja biztos nem így nézett ki eredetileg.

A minta azonban lenyügözően plasztikus, jelentősen kijön a kapu síkjából.

A kapu két oldalán markáns maszkok:

S itt is kis szerencsével belülre is bejutunk, ez alkalommal a ház takarítónőjének farvizén. Ami belül fogad sajnos szíven üt. Az eredetileg ugyancsak nagyvonalú lépcsőháznak, amely nyílván pompásan hagyta érvényesülni a szépen kanyargó és ívelő kovácsoltvas korlátokat- elévágtak egy rettenetes liftet. Három emeletet is felfutottam, hátha lesz olyan szög, ahonnan ennek ellenére is jól fényképezhető lenne a csoda, de nem. Teljesen tönkretették a belsőt.
(Mint a túrát szervező design centrumos kísérő mondja, ezekben az esetekben szoktak értelmes megoldásként a külső falra, az udvarra építeni egy felvonót. –Itt úgy látszik, egy értelmes közreműködő sem akadt. Nagy kár.)

S innen már csak egy saroképület van az Örökmécsesig, a Szabadság Kávéház épülete, amelyet ismét csak a várostörténeti érdekessége miatt nem tudok kihagyni.

A kávéház honlapján többek között ez olvasható:

A kávéház helyén álló „Új épület” – amelyet a pesti köznyelv csak „nájgebáj”-ként ismert, lebontása után, 1899–1902 között épült fel a jelenleg is meglévő épület, melynek földszintjén a Strausz család 1902-ben megnyitotta kávéházát, amelyet az 1849-es szabadságharc emlékére „Szabadság kávéház”-nak nevezett el. A szecessziós stílusban épült kávéház hamarosan kedvelt lett a budapestiek körében, amelyet az is mutat, hogy a kor legnagyobb költõje, Ady Endre a Szabadság kávéházban írta
a Harc a Nagyúrral (1905) című, híres versét.

Erről a jeles momentumról emléktábla is megemlékezik a ház falán, illetve a belső felvételek tanúsága szerint a felújított étterem ezt nem megszokott módon is megörökítette:

Ha jól belegondolok, az sem lehet véletlen, hogy Ady ezt a versét itt, az új pénzvilág központjának tőszomszédságában írta.

A következő bejegyzésig a kávéház elötti Batthyány örökmécses képével búcsuzom:

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: építészet, Magyarország, Városnézés
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Budapesti mozaik – Belvárosi kovácsoltvas műremekek 5. bejegyzéshez

  1. Rusai Ágnes szerint:

    Az Aulich u.3 számú házat nem Körőssy Albert tervezte?

    • elismondom szerint:

      Jaj, dehogyisnem! Átszerkesztettem,köszönöm Ágnes. Kissé elkutyultam itt a dolgokat, mert anno akartam bővebben szólni a Quittner féle házról is, csak előfordul, ha már túl bő lére eresztem a bejegyzést, elkezdem húzni. Valszín itt is ez okozta a keveredést.

  2. Garam Gyula szerint:

    Végre felfedeztem ezt az oldalt,a bp.-i és egyébként világszinten fellelhető Forreider József díszműkovács remekműveihez annyi közöm van,hogy anyai ágon a dédnagypapám volt.Sok fotóm,kitüntetések és egyéb családi ereklyék vannak a tulajdonomban,akit érdekel keressen meg E-mailben a hadley@citromail.hu oldalon.Egyébként most van folyamatban ,hogy nagyon sok művének fotóit felteszem a netre.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s