Budapesti mozaik – Szabadság tér (2) – Diadalív és Főutca

Budapest,

mindig rohanó életünk terepe, s közben alig látjuk. Ha mégis, az a kosz, a kutyaszar, az elcsúfító graffitik, a Rákóczi út évtizedek óta pusztuló kirakatai. Feketedő, sok helyütt még belövésekkel tarkított házfalak, vagy a málló vakolat. Na és a botrányosan rossz úttesteink. Szégyen, mondjuk sóhajtva…
De tudjuk-e látni a Deák teret, ahol  egykor nyüzsgő piac volt, s a sarkon Jókai fordult be az istentiszteletre az evangélikus templomba?
A határokon túli zarándoklataink során könnyen transzba esünk egy –egy város kiemelkedő épülete, vagy látványossága előtt – s itthon, csodák mellett meg sem torpanunk. Gondoltam hát, időnként felelevenítek egyet-egyet belőlük… Mozaik lesz, de hátha kialakul lassan ebből is egy nem hétköznapi város…


Hát nem is tudom, lehet-e még a sok vargabetű mellett követni engem? Mert elindultam a belváros kovácsoltvas műremekei sétán, amelyből még 3 nem kevésbé érdekes kapu hátra van. Eközben kicsit már eltévelyedtem szecesszió berkeiben, amihez még rengeteg mondanivalóm és témám lenne – ha kiemelten csak a Lechner Ödön házakat tekintjük is. (A Postatakarékpénztár épületétől újólag megittasulva pl. hamarosan elrohantam a Földtani Intézet csupakék cserepeit bejárni, hiszen sokszor visz el előtte útam, s valahogy eddig mégsem sikerült közelebbről megismerni.)

És most meg itt ragadtam be a Szabadság térnél, mert úgy érzem az sem járja, hogy az egyensúlyából kibillentve, annak csak egy kicsi részletét tárjam fel, miközben úgy építészetileg, mint zaklatott történelmünkben fel-felbukkanó terepével, bizony sokszor volt színhelye meghatározó eseményeknek.

Vagyis: elnézést kérek, de a kovácsoltvas fejezete(ke)t újra későbbre csúsztatom.

S az építészetet mindjárt a végénél kezdve, a megújuló belvárosi Főutca projekt,
egy közel 3 km hosszú É-D irányú tengely első szakaszban elkészült fontos állomása itt,
a Szabadság téren van.

S máris itt van a következő pont, ahol bőven el lehetne veszni a részletekben. Erőm szerint megpróbálok sűríteni rajta.

Egy belvárosi főutca gondolata sem újszerű egészen. Felvetődött már Hild József terveiben, majd 1905-ben és 1938-ban is.
A mai, ténylegesen megvalósulni látszó elképzelésnek a koncepciója, ahogy a neve is mutatja, egy, a belvárost főútvonalként átszelő, a gyalogosokat kedvezményező, csökkentett autóforgalmú folyosó kialakítása a tranzitforgalom kizárásával,
egységes arculatú és szerethető, s ezek által élhetőbb mai városközpont létrehozása – némileg behozva azt a hátrányt is, amivel ebben már a legtöbb európai nagyváros leelőzött minket.

Tekinthető ez amolyan ráncfelvarrásnak is, hiszen ahogy már az eddigiekben is némileg érintettem, Budapest arculata gyakorlatilag
a reformkorban változott jelentősen, majd hatalmas méretű fejlődésen a 19. század utolsó 30 évében ment át,
amely szárnyalásnak az I. világháború vetett hirtelen véget.

S azóta semmi.
Újjáépítés, lakótelepek, szükséges átalakítások, javítgatások, foghíj-beépítések, de igazából átfogó, koncepciózus városfejlesztést nem láttunk.

A 2006-ban elfogadott tervek alapján megindult kiterjedt előkészítő munkálatok akciótervének első üteme:

Kecskeméti utca – Egyetem tér (+ néhány ezekhez csatlakozó kis utca) –
Károlyi Mihály utca – Petőfi Sándor utca – Bécsi utca – Erzsébet tér nyugati oldala – Október 6. utca  kivitelezésére 2008. évben, az első 1,7 km tengelyhosszú szakasz építésének lezárására hivatalosan 2010. április 6.-án került sor.

Ennek a szakasznak a leglátványosabb eleme, a felépült Főutca végpontján, a Szabadság tér valamikori Széchenyi ligete helyén átadott interaktív szökőkút.

A szökőkút a burkolatba épített érzékelőknek köszönhetően reagál közeledésünkre.
A gyerekek hatalmas örömére a vízfüggöny előttük levő szakasza szétnyílik, mikor átszaladnak rajta; s ugyanígy esténként fényjáték kedveskedik az arra járóknak.

Télen az attrakció természetesen nem üzemel, de legutóbbi ottjártamkor más módon hasznosították a felületet.

 

S visszatérve a Szabadság tér kialakulásának történetéhez, újra a Széchenyi ligetnél venném fel a fonalat. A Széchenyi kezdeményezésére az Újépület előterében megépült sétatér 1118 fájával ill. bokrával, – melynek első platánfáját 1846-ban Széchényi felesége, Crescence ülteti – akkor szinte egyetlen zöld foltja volt a városnak, ahol nemsokkal korábban éppenséggel fordított esemény zajlott le.
Krúdynál többször olvashatjuk, mely szerint ” az 1830-i kemény télen József nádor parancsára a Károly kaszárnya bakái kivágták Pest összes élőfáit, hogy szétosszák a didergő szegénység között.”
A Promenád, vagy Sétatér aranykorát az ötvenes években élte, kis nyolcszögletű Limonádé-kioszkkal és zenei pavilonnal, ahol időnként megszólalt a térzene. Egyes források szerint először itt gyújtottak örökmécsest is Batthyány emlékére.

Az Újépület bontása 1897. októberében kezdődött, s mintegy fél év alatt lezajlott.
(Anyagát beépítették a Pesten épült új házakba.) A terület beépítésére született mintegy 50 tervjavaslat közül végül a Palóczi Antal fekvő diadalívre hasonlító pályázata nyert,
ahol a tér szimmetrikus kialakítása mintegy méltó lezárása lett volna egy ide befutó várostengelynek.

A Fővárosi Közmunkák Tanácsa elsődleges követelményei között volt, hogy a leendő térre befutó utcák, mint diagonális tengelyek építészeti hangsúlyokra érkezzenek meg, illetve végződjenek. Ez lehetett kupola, torony, oromzat, vagy domináns rizalit. (Rizalit = az épület homlokzatsíkjából kiemelkedő/ kiugró falszakasz.)
Ezen túl egy kis geometriai trükkel megoldották, hogy a Parlament kupolájának látványa is részese lehessen a térkompozíciónak. Sajnálatos módon, az egyik ilyen elem, a Szabadság tér 10. és Kiss Ernő utca sarkán, a volt Kánitz áruház gúlakupolájának tetejét elfoglaló nagyméretű szecessziós rézkorona már nincs meg.

Az 1894. évi XX. tc. ellenben kimondta: a házaknak 1905. augusztus 1-jén lakhatási engedéllyel rendelkezve késznek kell lenniük, ha nem, akkor az építtetők elesnek a 30 évre szóló adómentességtől. Ezt természetesen senki nem kockáztatta, így rekord idő alatt épült meg legifjabb terünk, melyet 1900-tól neveznek Szabadság térnek. Itt is érvényesült aztán a név kötelez elve, mivel a tér történelmi jelképekkel, és emlékekkel leginkább átitatott helye városunknak, gyakori színterévé válva politikai demonstrációknak.

Sok helyütt a teret mint a város legharmónikusabb, legszebb terét emlegetik, ami szerintem csak részben igaz. Igaz, hogy a házak egyenként szépek, vagy grandiózusak,
én azonban  összképileg inkább nyugtalannak, különösebb összhang nélkülinek – inkább a századvégi eklektika egymással rivalizáló példányainak kulisszájaként látom. Valamelyes szimmetriát a térnek az északi oldal ívein egymásra átköszönő, dupla tornyos épületei adnak, bár itt is van némi problémám az arányokkal.

A tér keletkezésekor talán funkciójában fejezte ki jobban a frissen polgárosodó -kapitalizálódó várost. A pénz és nagyipar képviselői adtak itt egymásnak találkozót,
s minden sarkon kávéház nyílott. A térbe befutó, aradi vértanúkról (Kiss Ernő altábornagy, Perczel Mór honvédtábornok, Aulich Lajos hadügyminiszter, gróf Vécsey Károly honvédtábornok) elnevezett utcáiban felosztott további 20 telken pedig a kormányzati negyed számos képviselője, minisztere talált otthonára.

Épületeiről így nem is tudok másként, mint felsorolás-szerűen beszélni.
Ezért itt most folytatnám is házai számbavételét ott, ahol abbahagytam,
a keleti oldalon: elindulva felfelé az U alakú íven.

Az Amerikai Nagykövetség épülete után következő 13. szám alatti, neoromán várkastélyt idéző, privát lakóházról lényegében már szóltam. Talán megmutatom még, a Perczel Mór utcai szép kapubejáratát is:

Az épület bal sarokkupolája éppen a Sas utca tengelyét zárja le. 1900 és 1901 között épült fel, földszintjén díszes kávéház működött Florenc néven, majd később ugyanitt a City Kávéház, Kaiser Miksa tulajdonában. Háború után 1946-ban egy Mensa Britannicát említenek e helyütt.

S íme egy kis trükkel: ablak a múltba – a Fortepan fantasztikus képanyagából:

A Szabadság tér 14. számú épülettel is találkoztunk már futólag a Bedő házzal harmonizáló napraforgós díszítései, illetve oromzatát lángszerűen körbenyaldosó esti kivilágítása kapcsán.

Tervezője az a Meinig Artúr, aki számos díszes palotát tervezett az arisztokrácia számára, így a Fővárosi Szabó Ervin könyvtára, v. más néven a Wenckheim palota is az ő nevéhez fűződik. Ezt a neorokoko házat egy Dungyerszky Lázár nevű bácskai szerb nagybirtokos
és iparmágnás megbízására készíti, a szocializmusban SZÖVOSZ székház (Szövetkezetek országos szövetsége), s ma irodaépületként funkcionál a 2010-ben igényesen felújított épület.

A balközépen álló, neoreneszánsz stílusú palota a 15. szám alatt, 2008. óta a CIB székházának ad otthont.

Az épület főhomlokzatát díszítő hatalmas négyoszlopos portikusz timpanonjában
a hazafias érzelmű építtető, Deutsch Antal a város első köztéri Kossuth emlékművét helyeztette el. (Sok helyütt tévesen a Zugligetben 1913-ban felállított Kossuth mellszobrot nevezik meg az elsőként, ám ez a ház már 1900-ban ezenmód állt. A Kossuth téri nagy emlékmű avatása pedig 1927-ben volt.)

A középen álló Kossuth mellett jobbra Petőfi alakja karddal, mellette földművelők.
A Kossuth szobor balján Eötvös József ’48-as kultusszminiszter iratokkal,
mellékalakjai apa, ki fiát hozza tanulni, s a sarokban Gábor Áron ágyúja.

Az épület történetének gondosan utánajárván, szépen illusztrált anyagot találhatunk a bank honlapján ezen a linken: http://www.cib.hu/system/fileserver?file=/Sajtoszoba/szabadsagter_leaflet_Final.pdf&type=related

A képek alapján itt is gyönyörű vasmunkákat fedezhetnénk fel:

Az épület földszintjére és pincesorába eredetileg kétszintes üzleteket terveztek, melyek között 1913-ban bécsi mintát követve, nyílt meg a Vécsey utcai oldalon Kozma Lajos lakberendezési boltja, a Budapesti Műhely. Az Inter-Europa Bank 10 évig tartó áldozatos munkával szintről – szintre haladva újította fel és állította helyre az épületet eredeti formájára, melynek során fényképekről és a szintén Kozma Műhelyből kikerült Rózsavölgyi Zeneműbolt megmaradt faragványai alapján rekonstruálták a műhely egykori portálját.

A valamikori belső terek különleges berendezéseiről és lakóiról – köztük van Gerlóczy Gedeon építész is -, élvezetes leírást olvashatunk a fenti linken, én azonban itt érdekességként a II. világháború utáni időszak, igen illusztris névsorát adnám közre: Külügyminisztérium, Országos Árhivatal, Közoktatásügyi Minisztérium, Munkaügyi Minisztérium, majd a sort a Tannimpex Külkereskedelmi Vállalat zárja.

És ezzel elérkeztünk az impozáns északi záróív negyedik darabjához, egy újabb Meinig Artúr nevével fémjelzett, 1900-1902 között épült neobarokk palotához.
Az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Társaság Rt. székházának készült ház sajnos a tér egyetlen épülete, amelyet még nem ért el a jótékony felújítás, rajta a fölötte eljárt idő korma, ezért mai képe mellé itt beteszek egy, cca. születése körülről fennmaradt fotót.

A régi képen még kis mérete ellenére is viszonylag jól láthatóak azok a hajózásra utaló szimbólumok, díszítő elemek, amelyek a palota falait díszitik.
A mai képeknél bizony erőltetni kell már a szemet látásukhoz.

A hajóorr díszítmények restaurálás után elképzelhető látványához kis segítséget adhat
a volt MAHART székház ( korábban: Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rt.) Apáczai Csere János utca sarkán álló, szépen rendbehozott irodája, mely 1910-13 között
a Kármán – Ullmann páros tervei alapján készült, és nem kevés hasonlóságot mutat
a Szabadság téri épülettel:

Vigadóból Mahart székház P1520141 2015.febr.Vigadóból Mahart székház P1520138 2015.febr.

Következő képem minőségén nem csak a hibádzó tatarozás, de még a készítéskor uralkodó hatalmas köd sem javított.

Aztán van ami nem a tatarozás hiánya, vagy a köd miatt nem látható – egyszerűen nincs ott többé:

Az Örökség c. lapban Bugár-Mészáros Károly tollából megjelent (2005-ös) leírás szerint
az épület belseje is rendkívül díszes: márványarchitektúra, stukkók, freskók ékesítik. Iparművészeti védelmet élveznek csillárjai, faburkolatai, az ajtók, a neoreneszánsz kandalló, tapétái, könyvtárbútora, neorokokó kör alakú terme.

És hogy ne hagyjuk ki az emlékezésből a kávéházakat se, a háztömb Nagy Imre téri oldalán a háború után elsőnek megnyílt igazi pesti kávéház, a Cafe de la Paix teraszának nádszékein a Pestet-Budával összekötő egyetlen hídnak, a Kossuth hídnak közönsége időzött. Ma az egykori Express Ifjúsági Utazási iroda helyén Farger néven nyílt kis hangulatos kávézó próbálja a térnek a régi, kávéházaktól nyüzsgő jellegét visszaadni.

A teret 1906-tól körbehurkolta a 10-es villamosjárat egyvágányos sínpárja. Összekötötte a Városligetet a Lipótvárossal. 1932-ben aztán a tér újabb rendezésekor felszámolták azt, ezzel is zavartalanabb helyet biztosítva azoknak a tömegrendezvényeknek, amelyek mindig is kapcsolódtak a tér változó politikai arculatához.

A trianoni békediktátum a magyar történelem egyik legszomorúbb fejezete.
Az ország tragédiaként élte át területe kétharmadának elvesztését. A két háború közötti
új Magyarország külpolitikájának egyik sarokkövévé vált a revízió, amelynek fontosságát az állam minden létező módon és formában megpróbálta hangsúlyozni. Ennek egyik jellemző megnyilvánulása volt, hogy 1921 januárjában – néhány hónappal a trianoni béke aláírása után – az elcsatolt országrészek emlékére négy, a világtájakat jelképező szoborkompozíciót avatnak fel a Szabadság téren, mely körbeölel egy un. irredenta virágágyat.

Az Észak, Dél, Kelet, Nyugat elnevezésű, úgynevezett irredenta szobrok megalkotására
a korszak neves szobrászait (így pl. Kisfaludy Stróbl Zsigmondot) sikerült megnyerni.
Az egyes kompozíciók romantikus, hősi beállítások variációi voltak, melyeken duzzadó izomzatú héroszok, erőteljes férfiak, illetve védelemre szoruló nők és gyermekek továbbá
a magyar történelmi hagyomány szimbólumai fejezték ki a tragédiát és a nemzeti ellenállást.

Trianon tragédiáját 2000-ben az Országgyűlés emléknappá nyílvánította. (június 4.)

1928. augusztus 20.-án az irredenta szobrok félkörében állították fel aztán az ún. Ereklyés Országzászlót.
Az építmény talpazatában van az ereklyeföld tartója, mely magában foglalja Csonka-Magyarország összes községeinek, Nagy-Magyarország összes törvényhatóságainak képletes földjét, valamint történelmi nagy csatáink helyszínéről és
az első világháborús csatákban elesett halottak temetési helyéről, továbbá  Petőfi és Kossuth szülőháza talajából küldött földet.

A felavatástól az országzászlót félárbócra eresztették a trianoni döntés elleni tiltakozás jeléül, s a 20 méteres zászlórúd csúcsán egy esküre emelt kéz volt látható, melyet állítólag Horthy Miklós kormányzó keze után mintáztak meg. Ez a kéz jelképezte, hogy Magyarország népe sohasem mond le az ezeréves földről.

Talapzatán turulmadár, s két márványtábla volt hivatott igazolni a revízió jogosságát és nemzetközi támogatottságát:

Egyik az angol lord Rothermere, 1927. június 27-én a
Daily Mail-ben megjelent cikkének kezdő sora:
Hungary’s Place in the Sun” (Magyarországnak helye van a nap alatt) , a másik Benito Mussolini kijelentése a római szenátus 1928. június 5-i ülésén: „I Trattati di pace non sono eterni” (A békeszerződések nem örökérvényűek).

Lord Rothermerenek, mint a magyarság nagy barátjának a későbbiekben még egy, a francia
Emile Guillaume – Rodin ihletésű – szobrász által készített, ajándék szobra is elhelyezésre kerül a Szabadság téren, valahol azon a tájon, ahol a tábornok Bandholtz szobra áll.
A szobor neve: A magyar fájdalom szobra, s egy a gyermekeitől megfosztott anya jelképes alakjával ábrázolják.

A szobor azután 1945-ben csakúgy, mint az irredenta szobrok, és az országzászló, lebontásra kerülnek. Utóbbi helyére, vagy legalábbis megközelítőleg
a helyére épült a Szovjet-emlékmű, melyet
1945. május 1-én avattak fel. Az emlékmű a rendszerváltás után is a helyén maradt – ez a negyven éves magyarországi szocializmus egyetlen köztéren maradt szovjet emlékműve a fővárosban.

A szovjet hősök emlékére állított obeliszk helyzete máig vitatott, számos alapítvány, csoport, bizottság követelte az eltávolítását.
Egy 1995-ben kötött orosz-magyar egyezmény biztosította sérthetetlenségét, ám folyamatosan megrongálják, festékkel öntik le, s a TV székház 2006-os nevezetes ostromakor két oldaláról leverték a bronz domborműveit.
Az obeliszket ugyan egy alkalommal (2002-2003) ideiglenesen eltávolították, amire azonban a tér alá épített 4 szintes mélygarázs kialakítása miatt került sor.
A visszaállításra a korábbi honvédelmi miniszter vállalt személyes garanciát az orosz földön lévő magyar katonasírok és emlékhelyek sértetlensége érdekében.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: építészet, Magyarország, Történelem, Városnézés
Címke: , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Budapesti mozaik – Szabadság tér (2) – Diadalív és Főutca bejegyzéshez

  1. Nagy Zsolt szerint:

    A mélygarázs födéme úgy lett kialakítva, hogy elbírja a majdan visszaépítendő országzászlót! A helye szabad, csak Rogán nem akarja visszaállítani au Ereklyés Országzászlót! A Szovjet emlékmű a virágból kialakított Nagymagyarország helyére került, így annak emlékét sárba gyalázza. A szovjet emlékmű kapcsán meg kéne kérdezni, mondjuk a baltaiakat is. Őket biztosan nem zavarná a temetőbe való átköltöztetése!

  2. Visszajelzés: Budapesti mozaik – A Szervita tér épületei | Fölöttem a felhő

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s