Budapesti mozaik – Időutazás a görög kereskedők nyomában

Budapest,mindig rohanó életünk terepe, s közben alig látjuk. Ha mégis, az a kosz, a kutyaszar, az elcsúfító graffitik, a Rákóczi út évtizedek óta pusztuló kirakatai. Feketedő, sok helyütt még belövésekkel tarkított házfalak, vagy a málló vakolat. Na és a botrányosan rossz úttesteink. Szégyen, mondjuk sóhajtva…
De tudjuk-e látni a Deák teret, ahol  egykor nyüzsgő piac volt, s a sarkon Jókai fordult be az istentiszteletre az evangélikus templomba?
A határokon túli zarándoklataink során könnyen transzba esünk egy –egy város kiemelkedő épülete, vagy látványossága előtt – s itthon, csodák mellett meg sem torpanunk. Gondoltam hát, időnként felelevenítek egyet-egyet belőlük… Mozaik lesz, de hátha kialakul lassan ebből is egy nem hétköznapi város…



Máris elkanyarodok eredeti tervemtől, a Gresham palotának és az azon található kovácsoltvas műremekek taglalásától, mert elődjének, a Nákó palotának a nevét kutatva, szédületes dolgokra bukkantam. Nákó Kálmánnak, a ház tulajdonosának családi története eléggé tipikus példája az ország gazdaságát felvirágoztató betelepedett ún. görög kereskedőknek.

 A Nákó család Mária Terézia idején, Macedónia területéről települ be Magyarországra. Nákó Kristóf és Cirill, gazdag gyapot kereskedők 1780 táján előszőr Bécsbe költöznek, majd kincstári árverezéskor a temesi bánságban nagykiterjedésű birtokokat – Nagyteremia=Máriaföld, Nagyszentmiklós – vásárolnak.
Itteni tevékenységükkel szereznek nagy érdemeket a magyar mezőgazdaság felvirágoztatásában, s tehetséges jobbágy gyerekeknek ingyenes mezőgazdasági uradalmi iskolát alapítanak. Az iskola tanrendjét Tessedik Sámuel állítja össze, későbbi időszakban két Bartók is vezeti az iskolát: Bartók Béla zeneszerző apja és nagyapja.

Nákó Kristóf és Cirill 1784-ben nemességet nyernek a Szentmiklósi előnév használatával. Kristóf fia, Sándor 1813-ban grófi rangra emelkedik, aki a tolnai Festetich családból házasodván (gr. Festetich Terézia) egy fiút hagy utódul: Kálmánt (1822-1902), aki már császári és királyi kamarás,  a magyar főrendiház örökös jogú tagja. Nagyszentmiklóson neje emlékére – aki korának legtanultabb asszonyai közé tartozott, a művészet és a jótékonyság nagyasszonya –  és neve alatt 40 ágyas kórházat alapít, ugyanitt az Aranka folyóra csatornázási társulatot alakít, mintagazdaságot vezet, új életre kelti a nagyapja által alapított földmíves iskolát. Az Iparművészeti Társulat alapító tagja, az Osztrák-Magyar Államvasutak és az Anker Biztosító igazgatótanácsi tagja, 1887. után a nagyszentmiklósi kerület országgyűlési képviselője.

Hatalmas bérpalotája, melynek tengelyében épült meg 1849-re a Lánchíd, ma már csak emlékeiben létezik. Nem messze innen azonban még ma is áll – ha már nem is teljesen az eredeti formájában – egy másik háztulajdona: a mai Pesti Színház épülete a Váci utcában.

A betelepedett “görögök” többsége Macedóniából származott, de egyáltalán nem alkottak homogén közösséget: szerbek, albánok, bolgárok, makedo-románok/vlachok egyaránt voltak közöttük. A közös bennük, hogy török alattvalókként, vagy gazdasági vagy politikai okokból kerestek az oszmán birodalommal határos Magyarországon/ Monarchiában új életteret. Ugyanakkor szoros kötelékeket tartottak fenn a hátországukban maradt rokonaikkal, ismeretségükkel. Telephelyet létesítettek és állampolgárságot szereztek Bécsben vagy Budapesten, ám családi  kapcsolataikon keresztül mindkét birodalom adta előnyökkel játszani tudtak. Görög identitásukat soha nem adták fel, s tehetségük szerint nagyvonalú támogatásban részesítették eredeti nemzetüket szükség esetén.

Regénybeillő és regénnyé lett élettörténetek sokuk pályája. Így pl. Jókai Mór Arany emberéhez a Sina család, Cigánybárójához a Nákó család története adott inspirációt.

Mások leszármazottai pedig eljutottak a legmagasabb politikai tisztségekig, mint pl. gr.Teleki Pál, akinek édesanyja egy jómódú pesti görög kereskedő lánya volt.

Kereskedelmi tevékenységüknek, mely jelentős része tranzitkereskedelem volt – balkáni árukat illetve magyarországi terményeket és állatokat szállítottak Bécs felé, visszaútjukon pedig a nyugati iparcikkeket hoztak –  ideális telephelyet biztosított Pest, mind központi geográfiai helyzete, mind jó közlekedési adottságai (Duna !) miatt.

Mert Pestre a legtöbb áru vizi úton érkezik – s a város a Monarchiának Fiume után második legnagyobb kikötővárosa.
Pest környékén megfordult jóformán valamennyi európai nép és mindazon ázsiai is, amely valaha Európába tévedt…vásárai alkalmával minden vendégfogadója megtelik idegen kereskedőkkel…”

Garay János Egy falusi nótáriusnak budai utazása című 1790-ben írt művében hőse így szól:

Számos terhelt hajók drága portékával, / Megannyi megtöltve sóval, gabonával, / Bésózott húsokkal,  füstölt szalonnával, / Eveznek is rajta hazánk sok javával.”

Közös, görögkeleti vallásuk miatt terjedt el a magyarok között megnevezésükként a görög, ami később mintegy a kereskedő szinonimájául is szolgált.

Első templomuk az alapjaiban még török-kori, a Belváros szélén, a mai Szerb utcában álló templom volt, melyben a népi/nyelvi alapon lezajló egyházszervezeti elkülönülés után maradtak a szerbek.
Az 1790-es években a Duna parton felépült új templomban a görögök és a vlachok (oláhok) felváltva tartottak istentiszteletet, mindegyikük saját papjával.

Hát ennek emlékét őrzi a ma már ugyan csekély felekezeti tagot számláló, ám misztikus belső terével oly varázslatos templom a pesti Duna parton !

Aki hirtelen nem tudná, hogy hol is van ez a templom, kis segítségül: 1872-73-ban
Ybl Miklós tervezésében toronysisakokat kapott, amelyből az egyik világháborús sérülése nyomán mai napig csonka, de már folyik a helyreállítása!
Íme:

A bevándorlásoknak nagy lendületet adott a Monarchia és a Porta között kötött 1718. évi pozsareváci béke, melynek értelmében a két birodalom kereskedői árujuk után csak
egy alkalommal kell fizessenek vámot, s azt is igen kedvező, 3%-os ( később 5%) nagyságban.

Így a görögök portékájukat jóval olcsóbban tudták értékesíteni, mint az árujukat külföldről vagy óbudai zsidók közvetítésével beszerző magyar és német kereskedők.

Hogy tevékenységük fölöttébb sikeres volt, azt nem csak vámkedvezményüknek, hanem elsősorban hagyományos, a helyi kiskereskedőkétől eltérő üzletpolitikájuknak is köszönhették.
Saját boltjaikban forgalmazott “török” áruk köre (gyapjú, dohány, különféle bőrök, kávé, cukor, fűszerek, déligyümölcs) teljesen eltért a többiekétől, s lévén nagykereskedők is, tőkéjük tetemesen gyarapodott. Létszámuk egyre nőtt, s a 18. század végére már a pesti kereskedők kétharmadát ők tették ki. A bőr, papíráru és textilkereskedelemben dominanciájuk meghatározó, s csak megemlítem, hogy a kis kézművesek között pedig a bolgárkertészek, egyes vidékeken pedig a pékek hagytak maradandó nyomot maguk után.

A sikeres kereskedők első generációját követő utódok tevékenysége aztán egyre inkább eltolódik a fárasztó “vándorkereskedői” területről az iparosodó világ nagyvállalkozásai, illetve fokozott súlyponttal a banküzletek felé. A reformkori Budapest, majd a kiegyezést követően fellendülő városépítés lipótvárosi palotáinak új tulajdonosai növekvő számban köreikből kerülnek ki.

A harmadik generáció tagjai már főként pesti ingatlanaik házbérjövedelméből éltek, feltűnően nagy számban képviseltették magukat a leggazdagabb háztulajdonosok között.  Ugyanakkor értékes ingatlanaik hozzá is járultak a város urbanizációjához, a nagyvárosi városkép kialakításához. Kis sarkítással azt is lehetne állítani, hogy Pest várossá, majd fővárossá alakulását ezen kereskedőknek köszönheti.

Széchenyiről persze semmiképpen nem szabad itt elfelejtkezni, de a magyar nemesség még sokáig szívesebben él vidéki otthonaiban, kastélyaiban és a kúriáin, – Pestre legfeljebb csak fel-fel látogatnak, s szokásosan, akár hónapokra is beveszik magukat egy-egy szállodába, amelyek ekkoriban leginkább a belföldi vendégkörből éltek. – Érzékletesen illusztrálja ezt a fajta gyakorlatot a Deák tér 2. bejegyzésemben (https://elismondom.wordpress.com/2011/10/29/budapesti-mozaik-deak-ter-2/) idézett kis karcolat Deák Ferenc életéről az egykori Angol Királynő szállóban!

Illusztrációként, hogy  kiindulásunk helyszínén maradjak, íme néhány kép az előző bejegyzésben említett István főherceg szállóról, amely az akkori bécsi illetékességű városkép (veduta) festő, Rudolf Alt munkái között is megtalálható:

Kicsit későbbről, az Alduna soron megépült szállodasor egy kevéssé elegáns intézménye.

Szálloda az Alduna soron, 1890-es évek, Klösz György fotója

Miután ezek a jelentős vagyont felhalmozó görög kereskedőcsaládok (mint a Derra, Dumcsa, Lyka, Manno, Nákó, Szacelláry) betagolódtak a város vagyoni elitjébe, – egyesek nemességet is nyertek- köreikben egyre inkább a társadalmi presztízs emelése vált fontossá. Közéleti, politikai szerepet vállaltak, részt vettek a gazdasági intézmények alapításában, s nagy anyagi erőket vetettek be a művészetek, a tudományos élet támogatására.

Utóbbira kiemelkedő példa báró Sina Simon esete, aki 1858. augusztus 14-én a Magyar Tudományos Akadémia javára 80 000 forintos felajánlást tett, amely az Akadémiára meghírdetett gyűjtés első és legnagyobb magánadománya volt.
Összehasonlításként említeném, hogy gróf Széchenyi István egyévi jövedelmét ajánlotta fel az Akadémia javára, ez 60 000 forintot jelentett. Ugyanekkor gróf Károlyi György birtokai félévi jövedelmét, azaz 40 000 forintot, Andrássy György gróf pedig  10 000 forint adakozásával jeleskedett.

Én külön csodálatra méltónak találom a tartalom nemes megnyilatkozásán túl,
a felajánló és alapító levelei gyönyörű kézírását – tessék csak rákattintani! 

Családjuk kalandos története a Napóleoni háborúk textilbeszállítójától, a Monarchia
3 legnagyobb – a Rotschildok és Wodiánerek mellett – , nemzetközi tőkepiaci szereplőjévé emelkedett magánbankházig ível. A bécsi Sina bankház volt gróf Széchenyi István magánvagyonának is a kezelője.

Báró Sina Simon 1856-ban, atyja, György halálakor
a Habsburg birodalom egyik leggazdagabb főura lett. Öröksége mintegy 80 milliónyi forint vagyont jelentett, a 29 családi uradalom földje 241 ezer hold volt. Ő ezek után nem foglalkozott a vagyon gyarapításával, pénzét sokrétű segítségnyújtásra használta.

Gyorsan és bőkezűen adott, ha a bajok pillanatnyi orvoslására volt szükség, mint például árvíz- vagy tűzkárok esetén; de támogatta a gazdaság erősödését szolgáló kezdeményezéseket,  melynek elősegítésére, ha kellett, pályadíjakat írt ki, találmányokat jutalmazott.  Évekig az ő támogatásával jelenhettek meg a Gazdasági Lapok és a Budapesti Szemle. A legkülönfélébb egyházaknak nyújtott segélyeket, 2000 Ft-al segítette az épülő Bazilika ügyét. 1857-ben Ferenc József Magyarországi látogatására Gödöllőn a kastély berendezését és a kastély parkjában található ún. királypavilont is felújíttatta.

Én itt csak nagyvonalakban, s az ausztriai ill. görögországi hasonló természetű tevékenységét tekinteten kívül hagyva sorolom fel, illetve emelem ki tetteit, mert lehet, hogy egyedül vagyok személyére vonatkozó teljes tájékozatlanságomban, de ha mégsem,
az űr legérzékletesebb kitöltésére megítélésem szerint a konkrétumok a legalkalmasabbak.

Remélem olvasóimat nem fogja untatni ez a hevenyészett számvetés, én ugyanis káprázattal olvastam ezeket a beszámolókat.

A népnevelés érdekében számos iskola alapítása, támogatása jegyzi a közoktatásért hozott áldozatait, s nemzetünk akkoriban formálódó legfontosabb kultúrális intézményeit is támogatásában részesítette, felismerve ezek szükségszerűségét a magyar nép kulturális
és szellemi fejlődésében. Így fölkarolta a Nemzeti Színház, a Képzőművészeti Főiskola és
a Nemzeti Múzeum ügyét is. Mintegy 6000 forinttal támogatta a Nemzeti Casinót, mely ezidőben a politikai, gazdasági és társadalmi kérdések megvitatására, az összetartás erősítésére szolgált, szemben a mai teljesen más szóhasználatunkkal.

A Nemzeti Casinó helységei (olvasóterem, társalgó, étterem, bálterem) Klösz György
1891 körül készült felvételein:

 Ő volt a képzőművészek legnagylelkűbb mecénása. Anélkül, hogy hosszan nyújtanám
a sort, kiemelem legismertebb pártfogoltját: Barabás Miklóst. Az ő megrendelésére festette a művész A Lánchíd alapkőletétele c. képeit, melyet édesapja, Sina György emlékére készíttetett, aki a Lánchíd legjelentősebb befektetője volt.
(Állandóan felmerül bennem a kérdés, hogy ezek a nevek miért nincsenek hát
a köztudatban?)

Ha már ilyen módon érintettük a Lánchidat, nem állom meg, hogy be ne iktassam azt
a korabeli fotót, amely megörökíti az ekkor még gyakorlatban lévő hídpénz szedését, melynek Széchenyi általi elfogadtatása annak idején hatalmas reformnak! számított, hiszen megtörte a nemesi előjogokat, mivel azt mindenkinek fizetnie kellett.

Hozzávetőleges számítások szerint báró Sina adományai Ausztria és Magyarország területén, apja örökségének átvételétől, 1876 évben bekövetkezett haláláig
550 000 forintot tettek ki.

Egy másik, kapcsolódó történet, ugyancsak Jókai által is felhasznált elemekkel
a Nákó család krónikájához kötődik. S ezzel mégiscsak sikerült visszatérnünk kiindulási pontunkhoz, a Nákó palotához!

Történt ugyanis 1799-ben, amikor Nákó Kristóf nagyszentmiklósi birtokán egyik cselédje árokásás közben különleges leletre bukkant. Páratlan szépségű, 23 darabból álló színarany edényekből álló kincs került a napvilágra, mintegy 10 kg összsúlyban. A lelet előkerülési helye a város Sziget nevű (rác-) városrészében volt, mintegy 10 km-re délre a Maros menti Oscsanádtól (a volt Marosvártól) és északra az Aranka folyótól.

A nagyszentmiklósi kinccsel 200 éve tudósok és amatőrök százai foglalkoznak. A sajtóban hunok aranyának, Attila kincsének is aposztrofált, a jellege szerint asztali készletbe tartozó korsók, ivóedények, kelyhek, ivókürt és tálkák leletével kapcsolatban sokféle elképzelés, magyarázat látott napvilágot. A legutóbbi, az újkori talaj alatti szint C14-es radiokarbonos kormeghatározása szerint, annak kora 92 százalékos valószínűséggel a 660-830-as évek közé, 68 százalékos valószínűséggel pedig a 685-775 közötti évekre tehető.
Mindez a kincsnek a késői avar korra történő keltezését indokolja.

És mit gondolsz kedves olvasó, hol van ez a kincs? Nem, nem itthon. Hanem csakúgy, mint a kassai aranykincs, vagy a Seuso ezüstjei, más nemzetek birtokában.

Konkrétan a nagyszentmiklósi aranykincs I. Ferenc (magyar király) bécsi császári és királyi Régiségtárába vándoroltak, s állandó kiállítási helye a bécsi Kunsthistorisches Museum. Nálunk a kincs eddig kétszer járt, 1884. évi ötvöskiállításon, illetve 2002-ben,
a Magyar Nemzeti Múzeum alapításának 200. évfordulóján.

A történet nagyon kalandos, és többféle átirata létezik. A szárazabb, s valószínűleg
a valósághoz közelebb álló szerint:

A megtaláló jobbágy, Néza/Néru Vuin az egyedülálló leletet magának akarván megtartani, egy helyi aranyművessel és két görög kereskedővel (megfelelő rész átengedése fejében) szövetkezve, megpróbálták az aranytárgyakat értékesíteni a
pesti vásáron.  A dolognak azonban időközben híre ment, s császári rendeletre
a kincset lefoglalták, s a lelet megtalálását követő egy hónap múlva,
augusztus 3.-án már a pesti városbíró azokat leltárba vette, s szeptemberre
át is kerültek a bécsi kincstárba.

A romantikusabb átirat szerint a megtalált kincset Nákó Kristóf a császárnak ajándékozta, majd ezután, ennek eredményeként kapta a  nemesi címert.

Minden esetre a kincs mesés elrejtésére és megtalálására szőtte rá Jókai Szaffi (Dargay Attila rajzfilmje!) című elbeszélését, amely 1884-ben már készen állt, amikor Johann Strauss Pesten járt.
Itt vezényelte egyik operáját, s ez alkalomból meglátogatta a “leghíresebb magyart”, Jókai Mórt, akitől a novellával távozván, azt librettóvá alakíttatta –
s megszületett a Cigánybáró. A művet már 1885-ben Bécsben be is mutatták, s azóta sem került le a világhírű melódiáival a színpadokról.
S mindez indult a Nákó familiával…

Én magam pedig a kincs láttán, hatalmas felfedezést tettem. Az egyik legjellegzetesebb darabja, az ún. bikafejes ivócsanak volt az ihletője a Boráros tér oszlopán gubbasztó, számomra mindeddig értelmezhetetlen műnek!

* Azóta több, kiegészítő adatra bukkantam: A Boráros téri szobor Varga Imre munkája (1981-82), s a csanak a régi Nemzeti színház egyik homlokzati oszlopán helyezkedik el


 Hatását nyomon követhetjük még olyan alkotásokon, mint Székely Bertalan Vérszerződése:

– vagy a pécsi Széchenyi tér négy méter magas Zsolnay kútjának eozin mázas ökörfejű vízköpői.

De Pulszky Ferenc Kerepesi temetőben (Fiume úti sírkert) levő síremléke is ebből merített ihletet.

Csupán a bizonytalanoknak, a róla szóló Wikipédia rövídített bekezdése:

Pulszky Ferenc (politikus, régész, műgyűjtő, MTA tag). Tevékenyen részt vett az Esterházy-képtár és több más külföldi gyűjtemény állami megvásárlásának előmozdításában. Ezen gyűjteményekből jött létre az 1870-es években
(Pulszky egyik barátjának, Ráth Györgynek a vezetése alatt álló) Iparművészeti, majd az 1880-as években a Szépművészeti Múzeum jogelődje, az Országos Képtár
(melynek igazgatója Pulszky fia, Károly volt). Maga Pulszky Ferenc, akit a dualizmus kultúrpápájának is neveznek, 1869-től 25 éven át a Nemzeti Múzeum igazgatója volt.

Nála működött az első  fővárosi szellemi szalon, ahol szombat esténként,
Nemzeti Múzeum-beli igazgatói lakásában összegyűltek (a krónika szerint rendszeresen 40-50 ember) a  tudományos élet, irodalom és művészeti élet kiválóságai, de felkeresték házi tűzhelyét az itt tartózkodó külföldi kiemelkedő személyiségek is.

Valósággal nélkülözhetetlen figura lett az élet számos területén – ezt mutatják Mikszáth Kálmán szavai is:
Az öreg Pulszky nélkül nincs semmi. Ha dolgozni kell, Pulszky Ferencet rántják elő, ha mulatni kell, akkor is Pulszky Ferenc válik be a legjobban, ahova okos ember kell, ott van az öreg Pulszky, ahova ravasz diplomata szükséges, azt is elvégzi az öreg, ahol tudomány kívántatik, az mind az öreg dolga, ha valaki ócska cserepet talál
a szántóföldjén, azt is Pulszkyval nézeti meg előbb, és csak azután adja oda
a gyereknek játszani. Akinek valami gondolata van, az mind őhozzá siet konzultálni, s az is, akinek semmi gondolata nincs… Egy napig sem tudnánk meglenni nélküle.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Magyarország, Városnézés
Címke: , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) Budapesti mozaik – Időutazás a görög kereskedők nyomában bejegyzéshez

  1. Ágnes Rusai szerint:

    Nagyszerű írás és ez az bikafejes ivócsanakért meg külön köszönet!!!!

  2. Visszajelzés: Tisztelt házi arcképcsarnok | Fölöttem a felhő

  3. Visszajelzés: Bolgárkertészek | Fölöttem a felhő

  4. Grammustiana ML szerint:

    A MAKEDONOVLACHOK (17. – 19. sz.). GÖRÖG VLACHOK KÖZÉP-KELET-EURÖPÁBAN. AZ IGAZSÁG FELTÁRÁSA
    Email: grcima@gmail.com
    Email: vasstamatopoulos@yahoo.gr
    http://vlahofonoi.blogspot.gr/2015/08/17-19.html

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s