Budapesti mozaik – Belvárosi kovácsoltvas műremekek 8.

Budapest,

mindig rohanó életünk terepe, s közben alig látjuk. Ha mégis, az a kosz, a kutyaszar, az elcsúfító graffitik, a Rákóczi út évtizedek óta pusztuló kirakatai. Feketedő, sok helyütt még belövésekkel tarkított házfalak, vagy a málló vakolat. Na és a botrányosan rossz úttesteink. Szégyen, mondjuk sóhajtva…
De tudjuk-e látni a Deák teret, ahol  egykor nyüzsgő piac volt, s a sarkon Jókai fordult be az istentiszteletre az evangélikus templomba?
A határokon túli zarándoklataink során könnyen transzba esünk egy –egy város kiemelkedő épülete, vagy látványossága előtt – s itthon, csodák mellett meg sem torpanunk. Gondoltam hát, időnként felelevenítek egyet-egyet belőlük… Mozaik lesz, de hátha kialakul lassan ebből is egy nem hétköznapi város…



S eljutottunk kovácsoltvas túránk utolsó épületéhez, a szecesszió gyöngyszemének is nevezett épülethez, melyen tervezőin, Quittner Zsigmondon és Vágó László építészeken kívül a kor legnevesebb művészei, kézművesei – Zsolnay Vilmos keramikus, Róth Miksa üvegfestő, Maróti Géza, Telcs Ede, Ligeti Miklós szobrászok, Thek Endre bútorkészítő – és témánk vezető képviselője, Jungfer Gyula működtek közre.

Az épület teljességének bemutatása nem kikerülhető, azonban a közvetlen témánk előtt egy rövid előzetes az épület történetéről.

A névadó, Sir Thomas Gresham a londoni tőzsde megalapítója volt a 16. században.
A róla elnevezett angol életbiztosító társaság megvásárolja a Nákó házat, és
a századfordulón úgy dönt, hogy itt emeli fel budapesti székházát. A Nákó házat 1903-ban ezért lebontották, s az 1904 – 1906 között helyén felépített, s  minden elemében luxust árasztó Gresham Palota a korabeli pesti társadalmi és üzleti élet középpontja lett.

Az épület földszintjét bevételt termelő okokból üzletek számára tartották fenn, amely számítások sokszorosan be is váltak, mert a helységek bérleti jogáért vetélkedtek, mivel egy itteni üzlet tulajdonosának lenni, hatalmas presztízst jelentett.
A biztosító társaság üzleti helyiségei az első emeleten, a fölött pedig elegáns bérlakások kerültek kialakításra. A színvonal érzékeltetésére egy példa: a házban már akkor falba épített központi porszívó működött.

A földszinten és a félemeleten egy kiváló kávéház mellett irodák és üzlethelyiségek kaptak helyet, az alagsor híres intézménye volt a két világháború között a Pódium kabaré.
Az épületet átszelő, üvegkupolás vasszerkezettel lefedett passzázsokban előkelő boltok nyíltak, az emeleteken pedig elegáns, modernül felszerelt lakások voltak.

Mindenki megtalálta a helyét, hiszen az első, második és harmadik szinten két-két hatalmas lakást alakítottak ki, egyenként nyolc-tíz szobával, a negyediken négy lakás kapott helyet négy-öt szobával. Legfölül voltak a házmesterlakások és mosókonyhák,
a pincében pedig a központi porszívó berendezései.
A közlekedést mahagóni liftek segítették, de a lépcsőházak kiképzésére is nagy gondot fordítottak. A kényelmet emellett gőzfűtés és központi melegvíz-ellátás biztosította,
de voltak kandallók is. A lakók kezdetben választhattak elektromos és gázvilágítás között. Az otthonok fényét díszes üvegek, stukkók, csodás kialakítású fürdőszobák emelték.

A brit biztosító társaság a gazdasági világválság idején kivonul az országból, s egy hosszú hányattatott sors várt a házra – s lakóira.
A ténylegesen négy házra osztott palota a vagyonos polgárok, arisztokraták, művészek kedvelt lakóhelyének számított, de éltek itt politikusok, tisztviselők, földbirtokosok, sőt
a kisebb lakásokban még iparosemberek is. A II. világháború idején először szovjet csapatok szálláshelyévé vált, majd az 1952. évi államosítás után magánlakásokat alakítottak ki benne, az eredeti struktúrák és alapterületek felszabdalása és a berendezések illetve a kihalttá vált passzázs pusztulása útján.
Utolsó lakója Turay Ida színművésznő volt, aki miatt jó pár évvel kitolódott a palota mintegy 50 év pusztulás utáni elhatározott rekonstrukciója, mivel nem volt hajlandó onnan kiköltözni.
2004-ben aztán 5 évig tartó renoválás után régi fényében átadták új rendeltetésének
az épületet, amely akkor Építőipari Nívódíjat is kapott “műemlék-helyreállítás, rehabilitáció” kategóriában.
Budapest akkoriban legdrágább 5 csillagos, a Four Seasons lánchoz tartozó szállodájának első vendégei Sophia Loren és Carlo Ponti fiának magyar arájával kötendő álomesküvőjére érkező násznép volt, akiket azóta sok más híresség és pénzarisztokrata követett.

Az épület számos, szemet gyönyörködtető dísze mellett igencsak szembeötlőek a gyönyörű kovácsoltvas, páva-mintás kapuk, amelyből összesen három van. Egy a főbejáraton, és kettő oldalkapun, mely utóbbiaknál újabb technikai bravúrra hívja fel a vezetőnk
a figyelmet: nincs rajta kilincs, vagy zárszerkezet.
1906-ban ugyanis úgy volt megszerkesztve, hogy le lehetett süllyeszteni! Ha valaki át akart hajtani rajta (lásd fenti alaprajz vázlaton: a két mellékutca között üzletekkel teli passzázs, ahol az úri közönség a lovas kocsikon, hintókon illetve akkortájt már megjelent első automobilokkal) – megnyitották a két szemben levő kaput, amelyet egy elektromotor működtette szerkezet a földbe ereszkedett.
Az újkori restauráláskor ezt már nem tudták életre kelteni.

A háromrészes kapu hatalmas méretei, 9 méteres magassága – 6 méter szélessége a
lenti képen tán jobban érzékelhetőek.

Két éve karácsonykor bátyám kerek születésnapját itt ünnepeltük, mert szerettük volna
a különleges nap fényét különleges helyszín választással emelni.  S a Gresham és környezete tökéletes választásnak bizonyult. Emlékezetes marad mindannyiónknak ez
a szép este. Ekként alkalmunk volt belülről is megélni a szépségek és nagyvonalúság halmozását, na és a háttérként szolgáló egyik legszebb budapesti panorámát.

 

S íme a keresztfolyosó egy része, ami eredetileg az átmenő passzázs útvonala volt.

Sajnos nem tudtam megragadni gépemmel azt az itt tökélyre emelt megnyilatkozást, amelyet valahol a szecesszióról olvastam: üveggel, vassal és fénnyel való építkezés.

Így inkább segítségül is hívom a műemlékem.hu fotósának sokkal tökéletesebb alkotását a középső, összefogó kupoláról:

Az épület külső, hullámos, fülkékre osztott oromfalát valószínűsíthetően az ekkor
a Quittner irodában dolgozó Vágó László ceruzája rajzolta, mivel a későbbi, – önálló
Vágó épületeknek ez visszatérő eleme lesz.

A középrizalit két oldalán, az ablakfelépitmények ritmusabán hullámozva, allegorikus dombormű-fűzért helyeztek el, “Munkás és gondtalan élet” címmel -, amelyet Maróti Géza készített.

Az épület minden eleme rengeteg felfedezni valót tartalmaz.

Javaslom, közelítsünk az oroszlán perspektívájából.

S fölfelé a rakpartról.

És egy kis fotós játék. Amikor a fotós tetten ér egy másik fotóst:

És a város árnyképei a virágok színes sorfala mögött.

Nagy kihívás a lenyugvó nap mézében úszó épületegyüttest a várból nyíló elbűvölő látványában visszaadni, ami eddig nekem sajnos nem sikerült soha tökéletesen.

 Értékelhetőbbek ugyanebből a szögből nappal exponált felvételeim.  ….Mert nem lehet a látvánnyal betelni. Nem véletlenül került be a világörökség budapesti helyszínei közé.

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: építészet, Magyarország, Városnézés
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s