Genf – Csillag a máglyán helyszínén

Egy kedves olvasóm a minap a Reformátorok falához írt bejegyzésében utalást tett Szervét Mihályra, akinek halálát hagyományosan Calvint súlyosan terhelő bűnként róják fel.

Anélkül, hogy ezen a helyen bármilyen hitvitába kívánnék bonyolódni – először is mivel teljesen illetéktelen vagyok a témában, másodszor pedig blogom, célja szerint egy utazások ihlette beszámoló, amely legfeljebb ott és annyiban érinti a vallási témákat, ahol az adott helyhez ez elkerülhetetlenül hozzátartozik.

Ugyanakkor azonban mégis érint mindnyájunkat, hiszen a vallásszabadsági küzdelmek valamennyi emberi szabadságjogok szülőágyai, a szólásszabadságtól kezdve a személyes szabadságig bezáróan. Mindez emberi létünk, s az oly törékeny demokrácia legbecsesebb és legféltettebb tartozékai.

Ezen túl én a legteljesebb tisztelettel adózom mindenki előtt, aki elveiért, bármik legyenek is azok, képes a halált is felvállalni. Szervét Mihály pedig egy ilyen ember volt.

A származására nézve spanyol Miguel de Villanueva Conesa mostohaapja után nevezte magát Michael Servetusnak, először a “Szentháromság tévelygéseiről” címen megjelent mű szerzőjeként.

Szervét szülőhelye és szülőháza.

Szülőháza ad ma otthont a róla elnevezett, s életművével foglalkozó intézetnek.

Az 1511-ben született, és a mindössze 42 évet megélt tudós nevét leginkább az orvostudománnyal és teológiával hozzák összefüggésbe, pedig a tudomány számos más területén is munkálkodott.

Tanulányai lezárása után Lyon körzetében, Viennében folytatott orvosi praxist mintegy 15 éven keresztül.

Teológusként azonban radikálisabb nézeteket képvisel mint a protestánsok, s ezeket a nézeteit levelezésében kifejti Calvinnak is. Ugyanakkor teljesen meg volt győződve a keresztény vallás abszolút igazságáról, és
a Bibliát az igazság megfellebezhetetlen forrásának tekintette.

Alapvető tézise az Isten lényének abszolút egysége, ezáltal a Szentháromság tagadása. A Szentháromság dogmájának elvetésétől egyben remélte, hogy a kereszténységhez közelebb kerülnek a judaizmus és
az iszlám, mint szigorúan monoteista vallások. Elvetette a gyermekkori keresztelést,
a predesztinációt és az eredendő bűnt, s ugyanakkor hitt a szabad akarat létezésében.
Ezen téziseivel igencsak szembe helyezkedett Calvin tanításával, miközben az Erdélyben oly elterjedt unitárius egyház magvait hintette el. De ugyanígy ebből az antitrinitarizmusból táplálkoznak Jehova tanúi, a modern nyugati világ pedig napjainkban a vallásszabadság és lelkiismereti szabadság előfutárát tiszteli benne.

Korában a Szentháromság tagadása azonban olyan elfogadhatatlan eszme volt, ami egyöntetűen eretnekségnek számított, mely büntetése megítélésében pedig szinte egyöntetű a vélemény: halál.

Picasso rajza Szervétről

Mint a vallási meggyőződésből kiinduló konfliktusok fanatizmusára még korunk történelmében is naponta látunk véres és pusztító példákat, ez a középkor szellemétől el sem vonatkoztatható. Abban a korban majdnem mindenki egyetértett abban, hogy az eretnekség terjesztése főbenjáró vétek:
a lelkek megrontása súlyosabb bűn a test          megölésénél is.
Szervét emiatt szinte egész Európában körözött személy volt, Lyonban pedig máglyahalálra ítélték. Emiatt szökött meg 1553. áprilisában Vienneből,
s ugyanez év augusztusában fogták el Genfben, majd égették meg október 27.-én máglyán.

A vita azóta is fel-fel lángol, hogy elítélésében mennyire játszott főszerepet Calvin?
A cáfolati oldalról egy jól áttekinthető összefoglalót olvashatunk az alábbi linken:

http://divinity.szabadosadam.hu/?p=1984 – Valóban Kálvin égette meg Szervét Mihály spanyol orvost?

Egy biztos, Calvin nem volt tagja a döntést hozó genfi kistanácsnak, bár teológiai vonatkozásban az ő véleményét kérték ki. Az ítéletet azonban a berni, zürichi, schaffhauseni és bázeli egyházak bevonásával egyetértésben hozták, míg Calvin sikertelenül próbálta meg a végrehajtás módját lefejezésre enyhíteni.

Ennek ellenére a huszadik századi európai irodalom két jeles egyénisége is feldolgozta
a témát a diktatúra és a másként gondolkodók párhuzamba állításaként, ahol az előbbit mindkét esetben Calvin személyén keresztül jelenítik meg.
Stefan Zweig Harc egy gondolat körül – Castellio és Calvin című 1936.-os drámája Hitlerre vonatkoztatható adaptáció, míg Sütő András 1975-ben készült nagy-sikerű feldolgozása, a Csillag a máglyán, kora diktatúrájának feldolgozásából született költői példázat.

A történelmi forrásokból, illetőleg magától az unitárius egyháztól származó beismerés szerint, Szervét nyers tónusával és heves természetével maga sem segített hozzá saját ügyének kedvezőbb megítéléséhez.

Így aztán a megszületett ítélet szerint, a Genf külterületének számító Champel mezőn állított máglya általi halálra ítélték, mikoris vele együtt, a lábához láncolva elégették főművének, a Christianismi Restitutió-nak, akkor utolsó példányának hitt darabját. (Évtizedek múlva három lappangó példány azonban előkerült belőle.)

Érdekes egyébként az utóélete a műveinek is, hiszen még mindig kutatják, mivel legtöbb írását anonim jelentette meg, üldöztetése miatt. (A Párizsi Egyetem részéről már 1538-ban halál büntetést róttak ki rá.)
1531-től évente jelennek meg publikációi, s jelentős orvostudományi felfedezések
(kis vérkör leírása) és több száz recept lejegyzése is kötődik nevéhez. A kis vérkör leírását (egyebek mellett) például éppen legüldözöttebb munkájában a Christianismi Restitutióban jegyezte fel, nem különítve el azt, a teológiától merőben eltérő természete okán sem.

Az ítélet tehát 1553. október 26.-án elhangzott: máglyahalál.
Miközben Európa más államaiban mindennaposnak számított az eretnekek megégetése, Calvin városában ez volt az egyetlen eset, hogy valakit eretnekség vádjával máglyán kivégeztek.

S ma már a vallási sokszínűség két szembetűnő példájaként álljon itt az egykori kivégző helytől nem is olyan messze elhelyezkedő zsinagóga és orosz ortodox templom képe.

Champel mezeje, ma ugyanilyen (Champel) néven Genf egyik jó nevű városrésze, a tó balpartján, az óváros, illetve a romantikus Carouge szomszédságában.

Szervét alakja évszázadokra feledésbe merült, majd 1902. szeptemberében Genfben megrendezett szabadgondolkodók nemzetközi kongresszusán elhatározzák, hogy kivégzésének helyszínén méltó emlékművet állítanak neki. A bronzszobor megtervezésével és kivitelezésével a protestáns genfi szobrásznőt, Clotilde Rochot bízzák meg.

Azonban a nyakas genfi kálvinistáknak még ennyi évszázad távlatából sem volt nagyon ínyére a dolog, s egy huszárvágással Szervét kivégzésének 350-ik évfordulóján,
1903. október 27.-én a valamikori máglya helyén felállítanak egy sztélét, ami sokkal inkább szolgálja Calvin kimentését, mint a máglyahalált halt mártír emlékezetét.

A megjelenített szöveg kb. ezt tartalmazza:

„Nagy reformátorunknak, Calvinnak tisztelő és hálás fiai, de elítélői egy tévedésnek, mely századáé volt, a reformáció és az evangélium alapelvei szerint való lelkiismereti szabadsághoz erősen ragaszkodva, emeltük ezt az engesztelő emléket 1903. október 27-én.”

S a kő másik oldalán lakonikusan csak ennyi:
1553. október 27.én Champelben máglyahalált szenvedett Michel Servet,
aki 1511.szeptember 29.-én született az aragóniai Villeneuveben.

Az emlékmű az Avenue de la Roseraie és az Avenue de Beau-Séjour találkozásánál, mondhatni egy félreeső helyen, s a forgalomtól körülölelve, s azáltal egyben elzártan található.

Az említett két utca találkozásába torkolló kis utcát pedig elnevezték Rue Michael Servetnek, amihez engem profán személyes kapcsolatként annyi fűz, hogy itt szoktunk tankolni genfi látogatásainkkor, amire így utólag döbbentem rá.

Az 1908-ra elkészült Clotilde Roch emlékművet végül a szomszédos, már francia oldalon fekvő Annemasséban állították fel. A szobrot azonban 1941-ben
a német megszállókkal kollaboráló személyek lerombolták, s amelynek másolatát aztán 1960-ban itt újra emelik. Sőt,
a legutolsó hírek szerint egy másik másolat 2011. október 3.-án Genfben is felavatásra került, a sztéléhez közeli kereszteződésben.

Nos, úgy gondolom, hogy ezúton kellő mélységben adóztam Szervét Mihály genfi emlékezetének.
Bár kissé erőltetett módon, de a champeli mezőről, illetve azon területet magában foglaló és Plainpalais elnevezésű városrész nevéről nálam beugró gondolattársítás Genf gyönyörű parkjait idézi fel.

Első itteni látogatásunkkor teljesen váratlanul ért bennünket az a nagyszámú zöld felület, amely Genfben járva lépten-nyomon elénk tárult – s ehhez már csak a következő felfedezés volt megdöbbentőbb: mindez a város lakóinak van fenntartva.
Mert a legszebben ápolt, parkosított, virágágyásokkal megtűzdelt területen is gond nélkül szieztázik, gyermekeket sétáltat és játszik velük a város polgára, a szökőkutakban pancsol és visít felszabadultan az aprónép, de még a Nemzeti Képtár előtti kis gyepen is délben hanyatt vágja magát az öltönyös, bankár küllemű ifjú, elegáns bőr táskáját maga mellé hajítva, miközben élvezi ebédidejében a nap melengető sugarait, ahol talpával egy vonalban a horizontot Genf jelképe, a tó közepéből 140 méter magasba szökellő vízsugár,
a Jet d’Eau nyaldossa.

Hát nem szépséges ?

Azt hiszem ezt még innen folytatom.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Svájc, Utazás, Vallás, Városnézés
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Holczman Ilona szerint:

    A REFORMÁCIÓ EMLÉKMŰVE ELŐTTI MEDENCÉBEN KIS CSOKISZÍNŰ GYERKŐCÖK UGRÁNDOZTAK A MEDENCE VIZÉBE BOCSKAI MELLŐL BŐSZEN SIVALKODVA, MIKÖZBEN A PARKBAN – PONT SZEMBEN A MŰEMLÉKKEL -EGY MÚLTNAPI ZENÉS BANZÁJ ROMJAIT ÉS SZENNYÉT GYŰJTÖTTÉK ÖSSZE GÉPZENÉT HALLGATÓ MELÓSOK.ÉN ZARÁNDOKHELYRE SZÁMÍTOTTAM, CSENDRE ÉS AZ ÁHÍTAT LEHETŐSÉGÉRE-DE CSALÓDNOM KELLETT.
    ILLYÉS GYULA NAGYOT NÉZETT VOLNA.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s