Genf parkjai

Genf 330 hektár parkkal és zöld felülettel rendelkezik.
Ez a város teljes területének 20 %-át adja. A parkok 50 körüli száma Európa egyik legzöldebb városává teszi, bennük  mintegy 40.000 fával és csaknem félmillió gondosan ápolt dísznövénnyel és cserjével.

A város szívében, a Genfi tó körül találhatóak a legnagyvonalúbb és a különböző nemzetközi intézményeknek is helyet adó zöld területek.

A bal parton, mindjárt a Mont-Blanc híd torkolatában az 1854-ben kialakított Angol kert csücskében az egyik legtöbbet fotózott genfi téma, az 5 méteres átmérőjű virágóra (L’Horloge Fleurie).

Tópart és Jardin Anglais P1330122 a

A híres genfi óraipar szimbólumát mintegy 7000 virágból és palántából alakítják ki mindig a szezonnak megfelelő egynyáriakból.  Internetes forrásból merített alábbi fotó érzékletes illusztráció ehhez:

Mindjárt itt jegyezném meg, hogy a Genfben járóknak szerintem kihagyhatatlan a
Philippe Patek múzeum három szinten bemutatott kézműves óracsodáinak, ékszereinek a megtekintése, amelyről majd még valamilyen összeállítást készítek kedvcsinálónak.

Mielőtt elsétálnánk a bal part (Rive gauche) legnagyobb parkja a Parc de La Grange területére, még megmutatom a Mont-Blanc híd másik oldalát keretező kis Madeleine tér üdítő látványát, a már történelmi korokat idéző, még működő körhintájával.

Másik ilyen aprócska színfolt, a híd közepe magasságában elhelyezkedő kis Rousseau sziget, mely a város híres szülöttének állít emléket.

Jean-Jacques Rousseau egy szegény órásmester 15.-ik gyermekeként jött a világra 1712-ben Genfben. A klasszikus kultúrát és a filozófia iránti érdeklődést, édesapja közös éjszakai olvasásokkal oltja bele. Tízéves korában édesapjának Genfből menekülnie kell, s őt egy lelkész nagybátyjára hagyja. Kalandos évek következnek. Kitanulja a vésnök mesterséget, Torinóban koszt és kvártélyért katolizál. (Kálvinista hitét majd 1754 -ben veszi fel újra, amikor szülővárosa meghívására ismét Genfbe érkezik.) Torinóban elsajátítja a zenetanárság, kottaírás mesterségét, valamint végigolvassa a 17–18. század ismert filozófusait. Ugyancsak itt kezdődik 10 évig tartó szerelmi viszonya egy nála jóval idősebb asszonnyal, Madame Warenssal. 1741. év Párizsban találja, majd diplomáciai készségeinek köszönhetően a velencei francia követ, Mantaigu titkára lett. Velencében eltöltött két év csak megaláztatásokat és a kínos szerelmi kudarcokat hozott, amely élmények későbbi,
A társadalmi szerződésről című mű megírásakor (1760–1761-ben, megjelent 1762-ben)  fontos szerepet játszottak.

Jogos panaszaim hiábavalósága a méltatlankodás csíráját hagyta a lelkemben ostoba állami intézmények ellen, amelyek az igazi közjót és a valódi igazságot mindig feláldozzák valami látszólagos, de valójában mindent leromboló rendnek, amely egyebet sem tesz, csak a közhatalom segítségével szentesíti a
gyengék elnyomását és az erősek igazságtalanságát.”

Wikipédiában olvasom a kibontakozó  igen kalandos életutat:
Visszatérvén Párizsba ismerkedett meg Thérèse Levasseur nevű szobalánnyal, akivel – számos félrelépés közepette – élete végéig együtt élt, noha a lány állítólag csúnya is volt,
s írni olvasni sem tudott. Öt közös gyermekük született, akiket kivétel nélkül lelencházba adtak. Érdekes apróságok ezek a híres emberek profiljához!

Első filozófiai értekezését a dijoni akadémia által meghirdetett pályázatra írta, a díjat megnyerte, s vele együtt filozófustársai ellenszenvét. Dióhéjban: ekkor kifejtett nézetei szerint, minden olyan dolog, ami a civilizált embert a barbártól megkülönbözteti:
rossz és káros. “Genfi polgár”-ként jegyzi ezekben az években haladás ellenes eszméit.

Meghirdette a tökéletes kulturális elzárkózás programját. Ezzel a programmal találkozhatunk későbbi alkotmánytervezetében is: egy ország nemzeti identitását úgy lehet a legjobban megőrizni, ha felállítanak az ország határában egy akasztófát, amelyre fel kell húzni azt, aki kívülről kívánna más erkölcsöket behurcolni, mint amit az illető ország hagyományaiban rögzítettek, illetve azt a polgárt, aki el kívánja hagyni a hazáját, hogy idegen szokásokat ismerjen meg.

Mindezt a felvilágosodás korában!

Voltaire-rel kapcsolata egész életében ellenséges, rengeteg nyilvános vitájuk volt.
A sors iróniája: földi maradványait – meghalt 1778. július 2-án, néhány nappal Voltaire után – Voltaire hamvaival együtt, a forradalom idején a Párizsi Panthéonba vitték.
Később azonban a francia felvilágosodás szellemiségének megsemmisítése jelképeként, mindkettejük hamvait a Szajnába dobták.

Addig természetesen hosszú utat jár be, fő művének tekintett, A társadalmi szerződés demokráciát hirdető és a királyok isteni jogát tagadó gondolatai leghíresebb sora:

„Az ember szabadnak született, de mindenütt láncokat visel.”

Emil című, akkoriban utópisztikusnak ható nevelési regényének vallási fejezeteivel egyaránt irritálta a katolikus és a protestáns ortodoxiát.

Művei, a természet és társadalom, a politikatudomány, az oktatás és teológia területén számos ideológiai alapot fektettek le, s tették a felvilágosodás mellett a romanticizmus egyik fontos személyiségévé. Rousseau egyike volt azoknak, akik komolyan támadták
a magántulajdon intézményét, emiatt gyakran tartják a szocializmus és a kommunizmus előfutárának is.

Tamás Gáspár Miklós tollából Jean-Jacques Rousseau 300. születésnapjára írt cikkéből kiemeltem az alábbi, a kort – és korunkat is nagyon élesen megvilágító sorokat:

A kiábrándultság remekműve persze Rousseau-é. …
ő kiábrándult az egész civilizációból, mindenből, amit az emberiség megteremtett
a természettel szemben: a tulajdont, a technikát, a tudományt, az államot, a vallást.

Mindezért az értelmiségiek, les philosophes, kigúnyolták, kinevették, kicsúfolták Rousseau-t, megpróbálták elhallgattatni, kompromittálni, közönsége előtt lehetetlenné tenni. Gyermekessége és vétkes ártatlansága ellene szólt.
Képmutatónak nevezték – némi joggal, hiszen élnie kellett, és nem lehetett hű
az eszméihez, ha élni akart. Lángelme volt persze és a leghatalmasabb modern író,
a legtöbb fontos modern érzékenység kútfeje, de mindig gyanús, mindig veszedelmes. Még azt se mondta, hogy boldogok, akik sírnak, csak sírt.
„Férfiatlan”, mértéket nem ismerő szenvedő és panaszkodó, aki többre tartotta
a vadembereket és a parasztokat, mint a művelt arisztokratákat, a nagyvilági bölcselőket, a sikeres tudósokat és a megfontolt hadvezéreket. Úgy vélte, a színház megrontja az erkölcsöt (közben körmölte a szólamokat az operájához).
Nem volt igazán vallásos, de lenézte a hitetleneket.

A kiábrándulás – amelynek a köntörfalazás nélküli bevallása Jean-Jacques Rousseau máig meg nem bocsátott, kárhozatos vétke – azt sugallja nekünk
a filozófusokról, egyházfejedelmekről és népszónokokról, hogy alighanem vak vezet világtalant, hogy égető gondunkra se válasz, se vigasz.

Azt mondják azokra, akik fölteszik az egyetlen érdemleges kérdést – hogyan éljünk? –, hogy naivak.

Balpart és Rousseau sziget P1330157

A kis Rousseau sziget fái mögött látszó épület a Pont de la Machinén található, s szerintem Genf egyik legjobb információs pontját (számos eligazító prospektussal) fogadja magába:

Noha a parkokról kívántam itt írni, de úgy vélem nem volna arányos Genf bemutatása, ha nagyon is szerethető parkjai előtt, nem tennék ide a város egész hangulatát döntően meghatározó tóról néhány pillanatfelvételt.

Nekünk eddig nyáron mindig úgy esett, hogy augusztus 1. körül jártunk Genfben, ami náluk a legnagyobb nemzeti ünnep napja.
1291-ben ezen a napon szövetkeznek Swyz , Uri és Unterwalden a Habsburgok elleni küzdelemre (Ewige Bund – szövetségi levél).
Bár az európai államok csak 1648-ban, a vesztfáliai békében ismerik el Svájc semlegességét, a Habsburg Birodalomtól való függetlenségét, ők ezen a napon tartják ünnepüket országszerte, tűzijátékokkal egybekötve.

Genfben már legalább egy héttel előtte a város legszebb sétányát, a jobb partnak
(Rive droite) nevezett tóparti utat, a Quai du Mont Blancot sátrak tömege és árusok lepik el, s egy óriáskerék is felállításra kerül, amitől persze az eredeti látvány erősen csorbul.

Ezért mi egyrészt itt nem is készítettünk felvételeket, másrészt csak az interneten fedeztem fel, hogy Sissinek is van szobra itt, amely hiányt egy későbbi út során pótoltam.

Jobb part P1340108 Sissi szobraJobb part P1340140 Beau Rivage hotelA szobor azon bizonyos kikötőhíd közelében áll, ahol 1898. szeptember 10.-én a déli órákban a Beau Rivage Hotelből távoztában, az olasz anarchista merénylő Luigi Luccheni egy kihegyezett reszelővel leszúrta.
Sissi 62 éves volt ekkor, merénylője 23
és igazából nem is volt akkor tudatában, kit ölt meg. Jellegzetes szociális eset, kicsi kora óta sok nyomorúságban, koplalásban volt része és szívből gyűlölte a gazdagokat. Tiltakozásból és figyelmeztetésül gyilkolt. Eredetileg az orleans-i herceget szemelte ki áldozatul, akit Eviánból Genfbe követett, de az mindig idejében továbbautózott. Sosem derült ki, hogy esett választása éppen Erzsébet királynőre, aki inkognitóban utazgatott ez idő tájt. Valószínűleg a puszta véletlen okozta Sissi tragédiáját.

Jobb part P1340134 Lámpatestek
 

S ez már itt a 2011. évi Love Parade idején a jobb part:

Vagy ugyanez karácsonyi fényekben.

Ám a rakparti fasor bemosolyog a Brunswick emlékmű lépcsőjén felvett képbe is, illetve
a bal part rózsafákkal – és bokrokkal díszített sétányáról is van néhány gyenge illusztrációm.

S ezzel, hihetetlen módon, nem kis kerülővel mégiscsak eljutottam eredeti célunkhoz, a
La Grange parkhoz, amely a fenti kis térképek közül a jobboldali alsó csücskében látható 12.000 m2  zöld területet foglalja magában.

A Parc de la Grange a város kétséget kizáróan legszebb parkja, figyelembe véve méretét,
az innen nyíló varázslatos panorámát, 200 fajtát meghaladó rózsakertjét, orangerijét, évszázados fáit és egyéb architekturális és archeológiai extrákat, köztük az i.sz. 1. századból származó római villa maradványait.

A park egybeolvadt a Eaux Vives parkkal, s legtöbb térképen keveredik is a megnevezésük, hol vagy ez, vagy az áll a teljes zöld felület fölött. A dolog magyarázataként az szolgálhat, hogy ez a terület egészen 1930-as beolvadásáig Genfbe, önálló község volt ezen a néven
(melynek jelentése: élő vizek, a falu fölötti domboldalban fakadó számos forrás után).

Eaux Vives szomszédos balra Champellel, jobbra, a francia határ felé vezető irányban  a Cologny golf klubokkal és siki-miki villákkal megtűzdelt luxus negyedével.

Az 1800 óta családi tulajdonukban levő  La Grange parkot Wiliam Favre
(Genfi egyetemet ill. Berlinben kémia fakultást végzett, politikus – Eaux Vives    községtanács vezetője, majd polgármester helyettese; művészetpártoló, világutazó)
ajándékozta Genf városának azzal az egyetlen kikötéssel, hogy azt halála után nyissák meg a széles publikum számára. Ő maga haláláig haszonélvezetet (= ott lakott) kötött ki rajta, mely egy évvel az ajándékozás (1917) után be is következett.

Genfben több helyen is belebotlunk hasonlóan nagyvonalú ajándékozásba
(Brunswick emlékmű, ENSZ palota), amikről majd azokon a helyeken említést teszek.

Ha azonban a kapun beljebb kerülünk, s elhaladunk a kis várnak is megfelelő őrház mellett, hamarosan megpillantjuk a park egyik nevezetességét, a rózsakertet.
A különböző kialakítású ágyásokat 1945-46-ban telepítették , s bővitik azóta is évről évre újabb és újabb fajtákkal. A Genfi Kertészeti Társaság egyébként itt rendezi meg évente júniusban azt a nemzetközi versenyt, amelyen a virág nemesítői és szerelmesei felvonultatják legújabb fajtáikat és küzdenek meg a díj elnyeréséért.
Genfben egyébként 40.000 tő rózsa dekorálja a várost, melynek nagy része itt, illetve a park előtt, a tóparton futó sétányt díszíti 1,5 km hosszúságban.

William Favre ajándékában benne volt az a nemesi udvarház, a Maison de Maître du Parc de la Grange is, mely szépen ápolt környezetével Jane Austin regények vagy a francia romantika szellőjét lebbenti felénk. Meghatározott napokon a házban a pompázatos, korhű berendezést, és a benne élők kiállított használati tárgyait is meg lehet tekinteni, amiről én sajnos csak utólag szereztem tudomást.

Olyan méretű fákban gyönyörködhetünk a parkban, melyek hatalmas arányait, kiterjedését ezek a fotók csak korlátozottan képesek érzékeltetni.

Tartanak a parkban szabadtéri koncerteket, színházi előadásokat – az előző genfi bejegyzésemben jó pár fotót tettem be a gondtalan kikapcsolódás, gyermekeknek épített pancsolók vagy éppen a labdajátékoknak rendelkezésre bocsátott nagy felületű pázsitos lankák idegsimító látványáról.

S míg a genfi polgár és turista maradéktalanul élvezi a számunkra (tisztaságban, gondozottságban) makulátlannak tűnő kertet, a bokrok alatt és sétányok mentén szorgos kezek még akkor is szedik a láthatatlan gazt, elhalt növényi részeket.
(Eldobált szemetet még véletlenül sem látsz itt.)

Ám hogy a szépség szeretetén, s a városi mikroklíma javítását tudatosan megcélzó szándékon túl mennyire tudnak, szükség esetén gyakorlatiasan gondolkodni a genfiek, bizonyítja, hogy a II. Világháború ideje alatt a parkokban megtermeltek
92.000 kiló krumplit, s 1.300 tonna zöldségfélét.

Több albumot meg tudnék tölteni a tó jobb partján, a Perle du Lac néven összefogott parkegyüttes szebbnél szebb virágágyásaival – amelyek között zavartalanul napozók hevernek – ritka faóriásaival, vagy különleges történetű villái bemutatásával. Mint amilyen a Mon Repos villa, melynek falai közt – és kertjében – 1762-ben átélt pikáns kalandjairól is vall Casanova, életéről szóló leírásában, s egyéb híres látogatói között kiemelkedik még Hans Christian Andersen.

A ház egykor Philippe de Plantamour tudós tulajdona volt, melyet a hozzátatozó telekkel együtt nagyvonalúan örökül hagynak a városra, s így 1898-ban ez lett az első nyilvános tóparti parkja Genfnek. A város lakói azóta is élvezettel adják át magukat annak az egyszerű, de csillogó csodának, amit a park padjain üldögélve minden pillanattal magába lélegez az ember.
S a genfi polgár, ha éppen a csodáktól elszédült külföldi mellette a padon hagyja minden értékét, útlevelét és pénzét tartalmazó táskáját, addig rohan a nagy kiterjedésű parkban, hogy félóra múlva nyomodra bukkanva, lihegve átnyújtsa neked és köszönetet sem várva már el is tűnjön a zöldben. Te meg csak állsz ott döbbenten, mert még fel sem fogtad, hogy aminek hiányát még időd sem volt felfedezni, helyedbe hozva, birtokodban van újra –
s amihez hasonló hazai tájakon aligha történt volna veled.

Mint mondom, annyi az élmény, hogy erre kevés itt a hely, s inkább csak egy mozaik felvillanásaival szeretnék közvetíteni egy kis darabkát belőle:

La Perle du Lac

Remélem át tudtam adni kicsit ebből az emberközpontú melegségből, amit a sokak által hidegnek, vagy éppen unalmasan vonalasnak mondott svájci közegből minket genfi csatangolásaink során megérintett, és kívántuk magunknak sokszor csak töredékét ezen környezeti kultúrának, csikkekkel teleszórt, graffitis hétköznapjaink színhelyeire.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Kert, Svájc, Történelem, Utazás
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: A Rhône-nal a Jonctionig (3) | Fölöttem a felhő

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s