Genf, az Ariana múzeum

A parkok és múzeumok kapcsán folytatott genfi bolyongásainknál nem lehet kihagyni
a kerámiák és üvegtermékek bemutatására szentelt svájci múzeumot, az Arianát.

A különleges formájú, neobarokk és klasszicista elemeket felvonultató épület eddigi csavargásainkkal szembeni tópartot övező parkrendszer nyugati csücskében, a nála jóval híresebb, ENSZ palota tőszomszédságában található. Mi is így bukkantunk rá.

Gustave Revilliod

Ennél az épületnél is egy genfi polgár nagylelkű adakozásáról van szó.
Gustave Revilliod 1877-1884 között
azzal a céllal építtette birtokán
az épületet, hogy helyet adjon benne, a
19. századi enciklopédikus tudásáról is képet adó gyűjteményének, s azt
anyja – Ariana de la Rive- emlékére Ariana névre keresztelte.
1 millió svájci frank fenntartási összeggel egyetemben a gyűjteményt és épületet halála után a városra hagyományozta.

Így került 1890-ben a múzeum városi tulajdonba, melynél bizonyos műtárgyak, festmények, könyvek, érmék stb. egyéb múzeumokba helyezésével kialakították azt
a profilt, mely 12 évszázad kerámia és üveggyártásának a történetét és művészetét mutatja be a középkortól napjainkig – Európán, a Közel – és Távol Keleten átívelő mintegy 25 ezer műtárgyat tartalmazó, Svájcban egyedülálló gyűjteménye segítségével.

De maradjunk még egyelőre kívül az épületen.
Bejárata előtt hatalmas lótuszos szökőkút, amely ottjártunkkor sajnos nem működött.

Az épület különlegességét adó, középső elliptikus, kupolával fedett részéről leginkább ezen, a múzeum oldalát megörökítő képen alkothatunk fogalmat.

Az oszloppárral körülvett szinesüveg berakásos ablakot belülről is megörökítettük.

Az épület hátsó frontján a tekintélyes lépcső mellett még tekintélyesebb szfinxek őrködnek, melyek némileg meghökkentően hatnak ezen a helyszínen, s bizonyára az építkezés idején a korszellemet lázban tartó egyiptomi kutatások (Champollion 1822-ben feltöri a hieroglifák titkát, Királyok völgye felfedezései, hosszú évtizedekre elnyúló ásatások, az egyiptológia tudományának megszületése) kivetülései.

S belépve a múzeumba, lélegzetelállító kép fogad.
A hatalmas hallt két szinten körbeölelő márvány oszlopok egy csillagkupolába futnak fel.

A felsorakoztatott gyűjtemények gyakorlatilag végigkísérik a művészi kerámiakészítés történetét a legegyszerűbb, máz nélküli cserépedényektől (terakotta), a magas hőfokon égetett keménycserépen át a majolikáig és a porcelán leghíresebb megjelenési területeiig.

A hagyomány szerint a “művelt” Nyugat a porcelán létezéséről Marco Polo (1254-1324) kínai útleírásaiból értesült. Ez a rejtélyes anyag hamarosan az extravagáns fantáziák szülője, a finom, tömör és tojáshéj vékony, alabástrom-szerűen áttetsző “fehér arany”
a kutatások tárgyává vált.

A kínai porcelán első példányai már a kilencedik században felbukkannak Mezopotámiában, ahol azonnal megpróbálják utánozni azt.

Így születik meg a fazekasság új technikája, melynek során a terakottát üvegszerű átlátszó ólommázzal fedik be, melyet az első égetés előtt
a máz alatt díszítenek, majd a második égetésre az ólommáz felvitele után kerül sor.

Maga az átlátszó máz lehet színezett (réz-oxiddal zöldre, vas-oxiddal sárgára, mangánnal barnára, kobalddal kékre színezett),
de többnyire színtelen. Ezeket nevezzük mázas kerámiának.
Mivel az égetés nem történik magas fokon, a színek ragyogása szépen érvényesül.

A máz megjelenése előtt tányér, vagy tál nemigen készült, addig a szegények fatálat, fatányért használtak,  a gazdagabbak fémedényt.

A kályhaépítés cserepei is a tálas fazekasság műhelyeiből kerülnek ki, amely felhasználást elősegíti, hogy nem szükséges hozzá magas fokon tűzálló agyag.

A mázas kerámiától erősen különbözik az ónmázas cserép, közkeletűbb nevén a fajansz.

Az ónmáz itt fedőmáz, nem átlátszó, elfedi az alapanyagot, a cserepet. Ez nem áll több rétegből és a festett díszítés a máz fölött történik. Nemcsak a máz más, hanem a színezés is: magasabb hőfokon az izzótűzszínek árnyalata eltér az ólommázas kerámia színezésétől. A négy izzótűzszín: kék, mangán, zöld, sárga. A középkori perzsa fajanszok jellegzetessége viszont a fémfényben csillogó lüszteres máz.

A fajansz európai meghonosodása ismert történet:
az iszlám kultúrával került Spanyolországba. Mallorca szigeti kereskedők hozták Itáliába, ezért az ónmázas kerámiát majolikának nevezték el.

Olaszországban Umbria (Deruta, Gubbio, Castel Durante) mellett a Ravenna tartomány-beli Faenza lesz készítésének egyik központja, s innen ered az északabbra fekvő népek szóhasználatában a fajansz.

(Wikipédiában az adott városneveknél gyönyörű példáit csodálhatjuk meg művészetüknek!)

Ezek a varázsos színes kerámia remekek már több úti tudósításom részbeni tárgyát is képezték, gondoljunk csak pl.
a sevillai Plaza de España egész teret betöltő illetve lefedő, hídat építő elemeire –
vagy az Amalfi parton és Caprin lépten-nyomon felbukkanó dísztárgyakra,
az anacaprii San Michele templom padlóburkolatára, vagy akár
a nápolyi Santa Chiara templom udvarára!

Ez az új kerámia fajta már a 12. század kezdeteitől meghódítja Európát, s az európai nemesség egyik prémium termékévé válik.
Újabb kiugrását a 16. századi reneszánsz Itália mestereinek keze nyomán éri el, melyek extravagáns polichrom festészetével hosszú időre meghatározzák a divatot.
Ugye emlékszünk még rá, hogy Beatrix nászajándékként Mátyás udvarába ilyen étkészletet hozott magával!

Ekkor honosodnak meg nálunk a fajansz mesterei, a habánok, akik eleinte csak
a felsőbb társadalmi osztályok számára dolgoztak. A habánok egy különleges vallási közösséghez tartoztak, történetük is igen lebilincselő.

A reformáció legradikálisabb szárnyához tartoztak ők, az ún. anabaptisták (újrakeresztelkedők), akik csak a felnőtt keresztséget fogadták el.
Minthogy Itáliában Faenza az „eretnek” anabaptista mozgalmak fészke volt,
valószínű, hogy az onnan 1577 után elmenekült mesterek honosították meg ezt
a technikát.
Nálunk a Pozsony és Nyitra megyébe letelepülők a tiroli Jacob Hutter követői voltak, és ezért őket hutteritáknak is nevezik. A habán nevet önmagukra nem alkalmazták,
ez inkább későbbi gúnynév volt. Egyfajta keresztény ősközösségben éltek, s bármi munkát végeztek, azt a legjobb színvonalon csinálták, jobban, mint kortársaik.
Már kezdetben voltak fazekasok köztük, és a 16. század végétől az ónmázas fehér edény készítését jól értették, titkát akkoriban Európa e tájékán egyedül ők tudták.

A 17. század aztán itt is változást hozott.
A technikai és stilisztikai változás ezúttal északról, a holland Delftből köszöntött be.
A hollandok az East India Companyjukon keresztül élénk kereskedelmet folytattak Kínával, s Amsterdam kikötőjében az exotikus termékek, így a kék-fehér kínai porcelán kereskedelme is egyre nagyobb méreteket öltött. A presztízs termékké vált kínai, illetve japán porcelánokból a 17.- 18. században éves szinten több millió termék
(különböző forrásokban változó 200 ezer db/1 mió/ 3 mió/ 8mió szerepel) érte el ily módon a holland partokat.

Az új, Ázsiából és Amerikából származó termékeket, mint a teát, kakaót, kávét a
hercegi udvarokban sikkesen, ezekből a porcelán edényekből fogyasztották.
Sok kastélyban rendeztek be ekkoriban ún. porcelán-kabineteket.

A helyi fazekasok megpróbáltak a kínai luxus kerámia termékek térnyerésének gátat szabni, s munkájuk nyomán létrejött a finomságában, világosságában az orientális porcelánra hasonlító, kék-fehér dekorációjával az exotikus sármot sugalló hazai termék.

A híressé lett “delfti-kék” roham tempóban hódította meg Európát, s a kontinensen Franciaországtól, Anglián, Németországon keresztül egészen Itáliáig(!) kiszorította
a polikróm fajanszot, s azt a szegényebb néprétegek használati tárgyaivá, a népművészet kifejeződési formájává tette.

A 17. század második felében, XIV.Lajos,
a Napkirály és versaillesi udvara az arisztokrácia életvitelének példaképévé s irányítójává vált.
A kerámiaedények a tálalás prominens szereplőivé váltak ekkoriban, s a fényűzés tetőfokán a megrendelések kizárólag ezüst illetve arany színezetű edények felé tolódtak el.
(Másrészt ekkor lángol fel a zománcozott tárgyak elsöprő divatja, amint arról már a genfi órák fejezetében írtam. Ezzel jelenik meg a színek igen széles skálája a finom, átható lilától az aranyig minden árnyalatban.)

Az új ízlés lassan kiszorította a delfti tálaló eszközöket, helyet adván Nevers, Mustiers, Marseille manufaktúráiban gyártott fajansz termékeknek.
S a folyamatos kutatások nyomán először Firenzében a Medicik műhelyeiben létrehozták az első, úgynevezett lágymasszájú porcelánt.
Azután a 17. század végén a franciaországi Rouenben és Saint-Cloudban felfedezik a porcelán-pótló ún. Bone China anyagot, amely ugyan közelebb van az üveghez, mint a porcelánhoz, s nem is olyan kemény mint ez utóbbi, mégis mindinkább helyet nyert a Sevres, Chantilly, Mennecy, illetőleg az angliai Chelsea manufaktúrái gyártásában.

Az európai kerámia gyártásra hatást gyakorló kínai porcelán tárgyak befolyása egyértelmű. A portugál hajósok által a 16. század közepén behozott első szállítmánytól – egészen a
18. század kezdetéig bezáróan, Európa ellátása teljes mértékben a kínai, illetve kisebb mértékig a japán porcelán árutól függött.

A színek, formák és keleti motívumok az európai piacon megtalálható
(még a Tang dinasztia idejéből származó híres “Qinghua”) kék-fehér; illetve az alapszínei szerint családokba sorolt zöld (Kangxi wucai) és rózsaszín család valamint a japán imari és kakiemon világát mintázták.

A fehér arany titkát megszállottan kutatják alkimisták és kalandorok Európa szerte mindenütt, versenyben a különböző hercegi udvarok és uralkodók megbízásából éppúgy, mint a szerzetesi kolostorokban. A titok Európába juttatásában jelentős szerepe lehetett annak a francia Pere’ d’Entrecolles nevű misszionáriusnak, aki a helyszínről 1712-ben küldött leveleiben sok részlet leírásával gazdagította az ezirányú ismeretanyagot.

Az öreg kontinenst évszázadokon át bűvöletben tartó fehér porcelán ősét a kék színű porcelánból (különbség közöttük a vastartalomban van) fejlesztették ki Kínában,
a Keleti Han dinasztia idején még az időszámítás előtti időkben. Az első valódi porcelánokat a Tang (618-907) és a Song (960-1279) – dinasztiák idején gyártották.

Az első termékek Kínán kívülre, legkorábban a 8. században kerültek ki – legelőször
az ázsiai országokba, majd iszlám motívumokkal díszített nagyméretű tálak formájában
a Közel-Keletre később pedig Európába.  Angol nyelvterületen a porcelán jelölésére azóta is china megnevezést (-ware, pot stb.) használják. Európába egyébként az első, Indiában beszerzett kínai porcelánt Vasco da Gama hozta be hajóján, s prezentálta I. Mánuel portugál királynak.
Egészen a holland Kelet-Indiai Társaság fellépéséig a portugál hajósokon, s így Portugálián keresztül történt Európa ellátása porcelán áruval. 1511-ben aztán közvetlenül Kínában létesítenek kapcsolatot, s még saját tervek, rajzok alapján is átvesznek tőlük rendeléseket. (Igaz, hogy időnként értelmezési vagy egyéb tévedésekből a mintákat a kínai gyártók néha fejjel lefelé valósítják meg, de ez mit sem von le igyekezetükből, az új vevő igényeinek kielégítésére.)

A porcelán a keramika legnemesebb és egyben legkeményebb anyaga, kaolin, kvarc s földpát keverékéből készül. Az alapanyag a fehér kaolin fő lelőhelyéről a kínai Gaoling hegyről kapta nevét, s a kaolin tartalom növelése a hőállóságot fokozza, a földpát biztosítja az áttetszőséget, míg a kvarc és a földpát együttes növelése a mechanikai szilárdságot növeli.

A Gaoling hegység közelébe (attól 40 km-re ÉK-re) rendeli 1402 -ben a Ming uralkodó, Jianwen császár a Császári Porcelán Manufaktura építését, mely az uralkodó udvara számára készített kiemelten magas technikai és minőségi színvonalon szertartási kerámiákat és reprezentációs kellékeket. Ugyanitt számos kisebb kohó dolgozik a privát megrendelések (egyre növekvő export s a hatalmas honi piac kielégítésére) teljesítésén, sokkal több művészi szabadsággal akár a forma, akár a dekoráció és stílus vonatkozásában, mint a szigorú specifikációval rögzített kissé élettelen, semmilyen önkifejezést meg nem engedő udvari szállítónál.  Így vált a dél-kínai Jingdezhen város a porcelánkészítés központjává, s ma is itt állítják elő Kína legjobb minőségű porcelántermékeit.

A finomra őrölt nyersanyagot az előkészítés során gyúrják, képlékeny masszává alakítják, ezután korongolják vagy formába öntik. A porcelán tárgyat a megformázás után először 800-900 °C körüli hőmérsékleten kiégetik, majd ugyanezen nyersanyagból, de
más arányban kevert mázoldatba mártják, és 1.250-1.330 °C-on újból kiégetik.
A díszítésre kerülő tárgyakat ezután festik ki, vagy ekkor helyeznek el díszítő matricákat
a már készre égetett tárgyak felületén. A felületdíszítést követően egy vékony üvegszerű növényi hamut tartalmazó mázzal vonják be a tárgyat, amit kiégetve kristályosan fénylő felületet kapnak.

A híres, a kínai porcelán márkajelévé vált kék-fehér mintát a kobaltból nyert festékkel rajzolják. Erre specializált porcelánfestő mesterek írókával előbb a  sötétebb kék árnyalattal a körvonalakat rajzolják meg, majd más művészek ezeket világosabb árnyalattal töltik ki. A kobaltot Jingdezhen a kezdeti időkben Perzsiából szerezte be.

Folyamatos fejlődésben a Jingdezhen-i pocelán perfekcióban Qing dinasztia korai szakaszában, a negyedik császára Kangxi (1662-1722) alatt érte el csúcsát. Ezek a világító fehér alapon zafír kék dekorációjú termékek a valaha is készített legfinomabb porcelánok besorolását érdemelték ki.

A porcelán cserepe teljesen tömör, nedvszívó képessége nincs. Törésfelülete fehér, fénylő, kagylós. S ezzel el is jutottunk a megnevezése eredetéhez, mely az olasz kagyló szóból származik.

(Némi gondolati bakugrás: ugyancsak a kagyló volt a névadója a rokokónak,
mely annak francia  megnevezéséből eredeztethető – mai világunk egyik legnagyobb olajtársasága pedig a fésüskagyló angol nevének logójával vonult be a történelembe.)

A sokoldalú és a felsoroltakon túli, változatos színezésű kínai porcelánról gazdag képi összeállítást közöl az angol wiki oldala: http://en.wikipedia.org/wiki/Chinese_ceramics

A színesek mellett külön vonulatot jelentett a Blanc de Chine fehér asztali árujával
és szobrocskáival. Ekkor az elefántcsont színű tárgytestet fehér mázzal vonták be, és oxidációs eljárással égették. A tálkák mellett főként buddhista istenségek és a kínai néphit alakjainak szobrai ismeretesek. Európában Madonna a gyermekkel, valamint a
Nevető Buddha (kínaiul: Milefo) szobrai a leggyakoribbak.

Végül az első, kínai porcelánhoz hasonlatos porcelánt Európában Szászországban az
Erős Ágost (I. Frigyes Ágost, szász választófejedelem és Lengyelország királya) udvarában tevékenykedő Johann Friedrch Böttger német alkimista keramikus valamint
Ehrenfried Walter von Tschirnhausen matematikus-fizikus találta fel.

Meisseni éjjeli edény

A választófejedelem aki a porcelán szerelmese és szenvedélyes gyűjtő volt, 1710-ben megalapítja a meisseni porcelángyárat.

A meisseni manufaktúra úttörő szerepet játszott az európai porcelángyártás technikáinak és formái művészi kivitelezése terén, s mesterműveivel hosszú időre meg is határozza az európai porcelánkészítés irányát. Kiemelkedő szerep jutott itt a kínai mintára gyártott színes tárgyak és virágfestő dekoratőrének Johann Gregorius Höroldtnak, illetve a rokoko figurális kisplasztikák valamint nagyméretű porcelán állatok mesterének Johann Joachim Kändlernek.

  

Európa második porcelángyára 1719-ben Bécsben létesül, majd őt követi Velencében a harmadik  manufaktúra.
Az 1770-es évekre Európa-szerte számos manufaktúra alakul, elsősorban Németországban, Angliában, Franciaországban és Olaszországban.

A magyarországi porcelángyártás viszonylag későn, 1825-ben, Telkibányán indul.
Alapítója  Bretzenheim Ferdinánd, aki helybéli regéci birtokán kaolint találva, Széchenyi biztatására kezd bele a termelésbe.

A legjelentősebb magyar porcelángyár a herendi, amit
1826-ban alapított Stingl Vince. Gyönyörű termékeit ismerjük és szeretjük. A magyar ipartörténet kiemelkedő szereplőjének, a Zsolnay porcelángyárnak az elődjét pedig 1852 -ben hozta létre a névadó, Zsolnay Miklós.

A 19. századra a mágikus anyag elvesztette titokzatos vonzását, gyártása nem volt titok többé, s Kína sem tarthatta meg egyeduralkodói szerepét ezen a piacon.

A porcelán fentiekben vázolt történetének sok lenyűgöző darabjával ismerkedtünk meg a kiállítási termekben, ahol természetesen helyet kaptak a helyi porcelán, a Langenthali Porcelángyár svájci identitásban mélyen gyökerező termékei is.

Az 1906-ban Bern közelében létesült gyár neve a svájciaknál egybeforrt
a magas minőség kategóriájával, amely a későbbiekben súlypontját egyre inkább a szállodaiparra helyezte. 2003-tól a gyár többségi tulajdonosává
a Karlovy-Vary székhelyű cseh G. Benedikt válik, az osztrák
Lilien Porzellan leányvállalatával, mint kisebbségi tulajdonossal egyetemben.

Nekem az itteni kedvencem azonban mégsem a nagy számban felsorakoztatott étkezési edények, potpourik,vagy vázák közül került ki, hanem ez a lefátyolozott női fej lett
az abszolút győztes befutóm.

A múzeum körüli kiterjedt park mindenkor kellemes sétára csábít, ahol további felfedezéseket tehetünk.
Az épület közelében Gandhinak állítottak szobrot, míg kicsit távolabb egy még meglepőbb, buddhista harangtorony, benne a Shinagawa haranggal biztatja az arra járót a harang megkongatására.

A harang a genfi – tokiói testvérvárosi együttműködés, a kultúrális és baráti kapcsolatok jelképe, melynek kalandos története van.
A tokiói Tokaido út utolsó szakaszán álló Honsen Shinagawa-ji temploma harangját
1657-ben öntik. A feudális rendszer bukása, 1867 után a templom leég, ám a harangja megmenekül, de elvész. Lehetséges, hogy a párizsi, vagy bécsi világkiállításra került ki, ám felbukkanása csak 1873-ban, a svájci gyűjtő Gustave Revillionnál dokumentálható, aki egy aaraui öntödéből szerzi azt be és állítja fel az Ariana parkjában.

1919-ben aztán egy japán delegáció felfedezi és azonosítja a harangot, amelyet 1930-ban Genf visszaszolgáltat eredeti tulajdonosának. 1990-ben Shinagawa a harang egy másolatát ajándékozza Genf városának.

Hát ennyi a történet, amivel most el is hagynánk a parkot, ahol legközelebb az ENSZ székházába kukkanthatunk be.

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Svájc, Utazás, Városnézés
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s