Genf, a nemzetközi város – út az ENSZ palotáig

Genf történelmi forrásokban legelőször Julius Caesarnak A gall háborúról írt (i.e. 58) híres feljegyzéseiben bukkan fel:

“A legtávolabbi allobrog város, és a legközelebbi Helvetia területéhez Genf.  Egy híd köti össze Helvetiaval ” írja Caesar. (“Extremum oppidum Allobrogum proximumque Helvetiorum finibus est Genua. Ex eo oppido pons ad Helvetios pertinet.” Commentarii de bello gallico – Caius Iulius Caesar)

Genf ekkor egy kis település volt a Római Birodalom legszélső határán a már 60 éve római provincia Gallia Narbonensis és Helvetia között, s mint ilyen, egyben élénk közvetítő kereskedelmet folytatott a független Gallia és a Kelta világ irányába.
A római Birodalom öt évszázados uralma alatt Genf szerepe, mint fontos állomás
és összekötő kapocs a kontinens és a mediterrán világ; a greco-román civilizációk – és a vad frank- és germán törzsek között jelentősen megerősödött. Stratégiai fekvése alapján
a Genfi tó sarkában összefogta a Rhone és Rajna folyókat követő utakat, a svájci platót az Alpok hágóival összekötő kis és nagy St. Bernard keresztutakat.

Kereskedelmi központ funkciója a középkorban az éves (Vízkeresztkor, húsvétkor,
Szt. Péter láncai ünnepén/augusztus 1. – és Mindenszentekkor10 napid tartó) vásárok révén – ahol olasz, francia, német és flamand kereskedők cserélték ki áruikat, megmaradt, majd ehhez hamarosan társult a banki tevékenység.
A korszak vezető bankárai, a Mediciek nyitottak itt fiókot, s a korabeli adólajstromok szerint az ő bankáraik fizették a legmagasabb összegeket a városnak már a 15. század közepén.

Röviden: már a középkor vége felé Genf kiemelkedett nyitottságával és kozmopolita jellegével.

Három évszázadon át vívta függetlenségi harcát a Savoyai házzal, mely utóbbiak uralma alatt egy nagyobb terület központja lehetett volna, de Genfet ez nem vonzotta, így azok csak annyit értek el, hogy a maguk közül állított püspökökkel az élén
(első maga V. Félix pápa volt, született VIII. Amadeus Savoy hercege) püspöki várossá tették.

1536-ban aztán a város csatlakozott a reformációhoz, hogy Calvin alatt a protestáns világ vallási és intellektuális veztőjévé, a dogmáktól mentes új, emberközpontú gondolkodás,
és tudományos fejlődés támaszává váljék. A reformáció felfogása, mely szerint az ember közvetlen kapcsolatban van teremtőjével, az egyénnek méltóságot, szabad akaratot, egyben felelősséget adott. A vallás új identitást nyújtott a városnak, és egyben befogadójává tette
a hitük miatt üldözötteknek. Ez a befogadó jelleg mindmáig fennmaradt – a város arculatának meghatározó alakítója.

A nyitottság hagyománya, a szabad gondolkodásnak jó talaját adja, s így a felvilágosodás két nagy gondolkodója Rousseau, a város szülötte – és Voltaire aki 18 évet tölt a városban, fémjelzik arculatát.

Egy város, mely súlyát egyedül, mintegy saját határai közé zárva, hátországi területek nélkül – szemben bármely más nagy – vagy kis hatalommal – érte el, vívta ki.
Talleyrand vicces megállapítása, hogy “van öt kontinens és azon kívül ott van még Genf” -találóan írja le a lényegét a világ legkisebb metropoliszának.

Hatalmas és ellenséges szomszédaival szemben a saját védelmét távoli szövetségesekkel -utcanevek őrzik ezek alakját ma Genfben – érte el, akik sakkban tartották esetleges támadóit. Végül 1815-ben Genf csatlakozott a Svájci Államszövetséghez, ezzel biztosítva magának a semlegességet, melyet a Napoleoni háborúkat lezáró Bécsi és Párizsi Egyezmények garantáltak.

Ez a mentalitás, ami a fizikai erőn, földrajzi előnyökön túl egy viselkedési módot meghatároztak, a 19. századra elvezet az első nemzetközi szervezet,
a Nemzetközi Vöröskereszt, majd a Népszövetség megalapításáig. Semlegessége mindig döntő faktort jelentett nemzetközi központok helyszínéül választásához.

A Vöröskereszt Székházán a CICR rövidítés a francia nyelvterületen használatos Comité international de la Croix-Rouge megnevezésből származik

A Vörös Kereszt életrehívója, a genfi születésű
Jean-Henri Dunant, 1859-ben éppen üzleteti ügyben utazott III.Napóleonhoz, amikor az észak-olasz Solferino közelében, szemtanúja volt az ott lezajlott csata áldozatai és sebesültjei sorsának.
A Solferinoi csatát tartják a francia-osztrák háború legvéresebb, s a lipcsei Népek csatáját követően,
a második legnagyobb embertömeget megmozgató ütközetének.

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=QP3h8HtOj8M

A csata után 30-40.000 halott vagy sebesült feküdt a csatatéren kiszolgáltatottan a tűző napnak, ellátatlanul s a segítség legkisebb reménye nélkül. Henri Dunant elborzadva
a látottakon, mozgósította a helyi lakosokat, az asszonyokkal megszervezve a sebesültek ellátását, majd Genfbe hazatérve meg nem pihenve, létrehozta a szervezetet, mely
19. század végi megalakulása óta megszakítás nélkül, háborúban és békében egyaránt tevékenykedik.

Az alap elgondolás az volt, hogy már békeidőben alakuljanak olyan, a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, önkéntesség, egyetemesség és egység elvein nyugvó szervezetek, amelyek háborúban vállalják a sebesültek ellátását. Rögzítsék nemzetközi, kormányszintű egyezményekben továbbá a háborúk áldozatainak és azok segítőinek védelmét szolgáló alapelveket és eljárásokat.

1863-ban létrehozta az Ötök Bizottságát – melyben rajta kívül 4 másik genfi polgár tette élethivatásává a Sebesülteket Segélyező Nemzetközi Bizottság, majd a belőle kinövő Nemzetközi Vöröskereszt bizottsági munkáját. A két orvos tagján túl külön kiemelést érdemelne Gustave Moynier, aki fiatal ám gazdag jogászként kezdte itt munkáját s haláláig hivatalban maradt. 
Ugyanígy beszélhetnénk Guillaume-Henri Dufour tábornokról, nemzeti hősről, akinek a svájci hadsereg győztes hadvezérét mintázó lovasszobra a szép Place de Neuve közepén léptet büszkén.
Ő volt az, akit humanitárius bánásmódja okán egyaránt tisztelt a hadsereg és ellenfél, – de így túlságosan elvesznék a szintén rengeteg színt felsorakoztató részletekben.

De számomra a történetben a leginkább példamutató, hogy egyetlen ember rendíthetetlen hitéből világmozgalom keletkezett.

Henri Dunant, aki 1901-ben az első béke Nobel díjat (megosztva) elnyerte, fáradhatatlan munkájával 1864-re elérte, hogy 16 állam delegátusa ratifikálta azt a nemzetközi egyezményt, amit mindnyájan a Genfi Konvencióként ismerünk, s a háborús sebesültek megkülönböztetés nélküli védelmét rögzítette.
Ez volt a nyitánya korunk nemzetközi humanitárius joggyakorlatának, mely a későbbiekben még tovább bővült a sebesültekkel, majd a hadifoglyokkal való bánásmóddal, később a polgári lakosság védelmét kifejező előírásokkal.
Ez lett az alapokmánya a Nemzetközi Vöröskereszt Mozgalomnak, jelmondata:
Inter arma caritas” („Könyörületesség a háborúban”), jelképe a svájci zászló inverze –
a fehér alapon vörös kereszt.

Egyúttal Genf is új fontosságot, nemzetközi súlyt és szerepet kapott, amely szerepkör kialakulásához kétségtelen hozzásegítette történelmi öröksége: nyitottsága, menedékhely jellege, a felvilágosodás hatása és semlegessége.
De ezekhez a Vöröskereszt új minőséget adott: a genfiek elkötelezettségét szívvel és lélekkel a humanitárius eszmék mellett. Az első világháború végéig döntően a genfiek anyagi támogatásával és a Bizottságban kizárólagosan általuk végzett hatalmas munkával biztosították a Vöröskereszt Bizottsága működését, ahol azóta is az állomány kétharmadát ők teszik ki.

A Vöröskereszt 50 évvel megalakulása után, az I.Világháború kezdetére már világszerte
45 helyi szervezettel rendelkezett, s egyre növekvő önkéntes számmal. A háború kitörését követően azonnal megalakította a hadifogoly-ügynökségét, s hihetetlen aktivitást fejtett ki   ezek felkeresésében, üzenetek, csomagok kézbesítésében, fogolycserékben
(20 mió levél, 1,9 mió csomag, 18 mió Sfrs támogatás), majd a háború után 2 mió eltűnt személy felkutatásában.
Genf neve a remény és biztonság szinonimájává vált.

1919-ben megalakult társszervezetei a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társasága tevékenységét bővítette a háborús időszakon kívüli katasztrófák esetén történő segítség és segélynyújtásra, amely mozgalom aktivitását ma már 187 országban 97 millió önkéntesén keresztül jegyzik.

A második világháború alatt a Genfi Vöröskereszt segélyszervezete de facto a világ legnagyobb privát transzportőrévé válik: havonta 2000 vagonnyi rakományt küld
a hadifogoly táborokba; a hadifoglyok, civil internáltak és a szükséget szenvedő lakosság számára nyújtott 450 ezer tonnányi segélyszállítmány, mintegy 90 millió élelmiszercsomagnak felelt meg. A második világháború tartama alatt az Ügynökség 59,511,000 üzenetet fogadott és 61,158,000-t küldött ki.

A 2013. tavaszáig átépítés alatt levő múzeuma tematikus (az emberi méltóság védelme, összetartozók közötti kapcsolat helyreállítása, a közöny ellen) termeiben konkrét eseteken keresztül hozza testközelbe világszerte, az év minden napján, sokszor életveszélyben végzett munkájukat, melyre szenzibilitásunkat rohanó életünkben sajnos elvesztettük.  Ezért is írtam kicsit nagyobb részletességgel Genf nemzetközi szerepvállalásának első megjelenését példázó intézményről. Eredetileg magam is csak felvezetőnek szántam
a Népszövetség, majd ennek utódjaként megalakuló ENSZ szervezete elé.

Mert kétségtelen tény, hogy az első világháború alatt véghezvitt teljesítményük nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a háborút követő párizsi békekonferencia határozata után
itt hozták létre (futott még a jelöltek között Brüsszel) azt a nemzetek közötti koordináló szervezetet, melynek legfőbb célkitűzése a háborús konfliktusok jövőbeli elkerülése volt.

A versaillesi békeszerződés I. részében előírt nemzetek közötti szervezet ideájának egyik legerősebb támogatója Woodrow Wilson amerikai elnök, egyben a Genf mellett voksoló tábor legfőbb szószólója és harcosa is volt. 1920. november 1.-én aztán, a ma róla elnevezett Quai de Wilsonon fekvő akkori Hotel Nationalba, Genf legnagyobb palotájába beköltöző Népszövetség első bizottsági elnöke is ő lett.

Az ötemeletes épület 225 szobáját irodákká alakították át, helyet adva
a Népszövetség mintegy 700 alkalmazottal induló gárdájának.

1924-ben az amerikai elnök halála után aztán az épület felvette a Palais Wilson nevet, amely 1936-ig maradt a Népszövetség székhelye, átköltözéséig az új, Nemzetek Palotája épületébe.
Az épület ma az ENSZ Emberi-jogok főbiztosának ad helyet.

Az 1920. november 15.-én összeült első közgyűlés üdvözlésére összegyűlt lelkes tömeg ünnepelte, hogy Genf a Népszövetség székhelyéül választva, a világ első nemzetközi politikai szervezetének városává vált.

S a város azóta is számtalan konferencia házigazdája, mely a politikai feszültségek elsimítását és konfliktusok rendezését szolgálja, kezdve az első Aristide Briand és
Gustav Streseman találkozótól, ami a francia-német ellentétek feloldását eredményezte, –
a Reagen és Gorbacsov elnöki találkozóig 1985 novemberében, mely pedig a Hideg háborút zárta le.

Fennállása alatt több, mint 60 politikai konfliktussal keresték meg a Nemzetek Szervezetét.
Működésének első 10 esztendejében jelentős sikereket könyvelhetett el. Kiemelkedő békés megegyezéssel záródó esetek a nemzetközi konfliktus kezelésében.
1920-23 között a Balti térség különböző államai közötti területi viták rendezése: Aaland szigetek-Szovjetunió/Finnország;  Vilna- Lengyelország/Litvánia; Memel- Lengyelország, Németország/Litvánia.

Az 1925-ben kitört görög-bolgár határmenti konfliktus nélküle könnyen balkáni térségi háborúvá eszkalálódhatott volna,
s még nehezebb volt a Népszövetség feladata a
délamerikai Kolumbia és Peru közötti Leticia területi vitája megoldásánál.

Az 1932-ben Mandzsúriában kitört krízisben Kína javára hozott ajánlását Japán nem fogadta el, s ennek következményeként utóbbi kilépett a Népszövetségből.

Ugyanígy erőtlennek bizonyult a szervezet a fasizálódó Olaszországgal szemben az Ethiópia (akkor Abessina) 1936-os annektálása esetében, csakúgy mint Ausztria Hitler általi lerohanásánál 1938. évben.

Tevékenységében az egyik legnagyobb súllyal a leszerelési konferenciákat kezelte. Erőfeszítései ellenére, részben mert a résztvevő tagállamok nem voltak hajlandóak lemondani biztonságukról, de még inkább azért, mert a két nagyhatalom: a Szovjetunió és az USA nem lévén tagjai a Népszövetségnek, s ezért
1932-ig nem is vettek részt a folyamatban, nem ért el eredményt.

A Népszövetség 11 szekciójából azonban a politikai csak az egyik volt.
Népszövetségi kölcsön felvételével 1924-ben Magyarország is élt, de a pénzügyi tevékenységen túl megszervezte a nagy gazdasági világválság előestéjén az első
Nemzetközi Pénzügyi és Gazdasági Konferenciát 1927-ben Genfben, majd a másodikat 1933-ban Londonban, mely teljes kudarccal zárult. Ekkor már felmerült egy Európai Unió gondolata (Közgyűlés 1929, 1931) is, melynek kidolgozásával a francia delegált Briand foglalkozott, ám azt a gazdaságokban ezidőtájt végbemenő dramatikus változások és
a nemzetek fokozott nacionalizálódása elsöpörtek.

Sok területen – szabványosítás, egységesítés a közlekedés, szállítás területén, gyermekek és nők jogai, járványok, ópium- és drog problémák, intellektuális kooperáció – szervezték meg a felek közötti kommunikációt, s nem egyből lett később önálló szervezet (pl. WHO, FAO, UNESCO). A munkájuk eredményeként több mint 100 szokványt ratifikáltak a tagállamok. Az Intellektuális Együttműködés Bizottsága elősegítette a kapcsolatok kiépítését tanárok, művészek, tudósok és egyéb intellektuális területek tagjai között nemzetközi szinten.
A Bizottságban a korszak legkiemelkedőbb személyiségei közül részt vállaltak pl.
Marie Curie, Albert Einstein, Bartók Béla és Thomas Mann is.

Autonóm, de Népszövetséggel szoros kapcsolatban álló intézményként működött a
Hágai Állandó Nemzetközi Bíróság és a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal.

Kiemelten szeretnék szólni a Népszövetség adminisztratív irodái között helyet kapott,
a háborús foglyok repatriálása illetve menekültügyi tevékenységről.

1920. áprilisában mintegy 500.000 fogoly várta még kiszabadítását és repatriálását a börtönökből, többnyire nyomorúságos körülmények között.
A Népszövetség ezzel a feladattal a norvég felfedezőt és államférfit, Fridtjof Nansent bízta meg.
Ő kevesebb, mint két év alatt, igen szűkös költségvetésből sikerrel oldotta meg
427.000 fogoly hazaküldését.
A 26 országba hazatérő katonák zömében Oroszország távoli vidékeiről, illetve oda kerültek vissza.

Egyidőben újabb, hasonló nagyságrendű probléma keletkezett, melynek megoldására 1921-ben a Népszövetség felállított egy ideiglenes szervezetet.
Az 1917-es forradalom után, mintegy 1,5 millió orosz menekült árasztotta el Európát, akiknek semminemű jogosultságuk nem volt más állampolgárság igénylésére, de
anyagi eszközeik sem, helyzetük javítására. A felállított új Menekültügyi Szervezet főbiztosának ugyancsak Nansent kérték fel.

Alig rendezték azonban az orosz menekültek helyzetét, Törökországból menekülő örmények, asszírok és görögök kértek segítséget. Az ideiglenesnek szánt bizottság így átalakult állandóvá, s a Nansen kezdeményezte konferenciák a megnyugtató rendezés érdekében csak csekély eredménnyel jártak. A hontalanná vált emberek számára, személyazonosságuk igazolására azonban kibocsátotta az ún. Nansen útlevelet, amellyel emigrálhattak azon országba, amely kész volt őket befogadni. Az okmányt 52 ország elfogadta, s ezáltal emberek százezrein sikerült segítenie.

Most kezdem megérteni kamaszkorom háborús regényeinek (Remarque stb.) állandó motívumát a svájci határ elérésének gyötrő vágyáról, s a homályos utalásokat ezen útlevelek birtoklása körül !

Nansen 1922-ben megkapta a Nobel békedíjat, csakúgy,
mint a halála után (1930) megalakult, és munkáját folytató Nansen Iroda 1938-ban, s ennek ENSZ- béli utódja 1951-ben.

Az irodát a harmincas években elárasztották a náci Németországból és szomszédos országaiból menekülők, de nem szűnt aktivitása a második világháború évei  alatt sem.

Nansenhez kívánkozik még, hogy több ízben
a Vöröskereszt felkérésére, vagy annak közbenjárása eredményeként a Népszövetségben, további egyedülálló sikereket ért el görög – török lakosságcserékben, örmények túlélése ügyében, s az Oroszországban 1921-22-ben pusztító nagy éhínség idején, másokkal ellentétben, nem törődve a politikai szembenállással, annyi támogatást gyűjtött össze, amelyből 7-22 millió ember életét tudta megmenteni. Nobel díjának teljes összegét is humanitárius célokra fordította.

A Népszövetség minden erőfeszítése ellenére, legfőbb célkitűzése, a béke fenntartása ügyében sikertelen volt és erőtlen a II. Világháborút kirobbantó agresszor nagyhatalmakkal szemben. Ezek menet közben vagy ki is váltak, vagy kitiltották őket
a Szervezetből, de még így is a háború végén 43 tagállama volt a Nemzetek Szövetségének, noha gyakorlatilag 1939-től megszűnt működni. Formális megszüntetésére azonban csak 1946 áprilisában, az utolsó, a 21. Közgyűlésén került sor.

Tettei azonban nem voltak teljesen hiábavalóak, mivel a Szövetségesek már a háború évei alatt terveket szőttek egy új szervezet létrehozására. Az Egyesült Nemzetek terminust már 1942. január 1.-én Franklin D. Roosevelt elnök “bedobta” a köztudatba.

Így került sor az Egyesült Nemzetek Kartájának aláírására már 1945. június 26.-án San Franciscóban, mely ugyanezen év október 24.-én emelkedett jogerőre.
Az ENSZ sok vonatkozásban a Népszövetséghez hasonló elvek mentén haladt, s annak számos megkezdett tevékenységét folytatta. A politikai tevékenység központja azonban átcsúszott New-Yorkba és Washingtonba, amely egyre hangsúlyosabbá vált a
Hideg háborút követő időkben. Megtartva a különböző intézményeket, sokak – elsősorban a humanitárius és karitatív intézmények – székhelye, s az ENSZ európai irodája továbbra is Genf maradt.

Mindazonáltal a nemzetek találkozópontjaként világelső maradt, az itt tartott diplomáciai konferenciák, nemzetközi találkozók, gazdasági és szociális téren vezetett tárgyalások tekintetében.

Szívesen viseli a “Béke városa” címet, mint ahogy az itt található nemzetközi intézmények közül a legjelentősebb, az ENSZ székháza is az Avenue de la Paix-n, a Béke sugárútján található. A székház főbejáratával szemben a térré öblösödő sugárút az 1977-ben emelt,
12 méter magas, törött lábú széket ábrázoló emlékművet fogja közre. Az emlékmű, mint békeszimbólum, napi szinten figyelmeztet az aknák használatát tiltó egyezmény betartására.

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Svájc, Történelem
Címke: , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Klaipeda – Memel (Baltikum 29) | Fölöttem a felhő

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s