Kőszegi séta Ottlikkal – Iskola a határon

Kőszegen van egy olyan kifejezés, hogy a patakon túliak. Kőszeg patakja a Gyöngyös,
s közvetlen közelében, vele párhuzamosan még csordogál egy felduzzasztott víz-erecske
az ún. Malom-árok.

A kőszegiek magukat a patakon innen határozzák meg, s a patakon túl vannak a betelepülők.

Az egykori magyar királyi katonai nevelőintézet – ma Gyógypedagógiai Intézet – is a városi körön kívül, idegen testként
a patakon túl helyezkedett el. Ez az iskola erősen törekedett is arra, hogy megőrizze a maga különállóságát. Gyakorlatilag falain belül egy önállóan funkcionáló város jött létre, ahonnan ki sem mozdulva tudták biztosítani a diákok teljes körű ellátását.

Volt itt külön sertéshizlalda, kertek, mosoda, konyha, kórház, sportterek, uszoda – amelyek racionális rendben épültek rá a fő épületre, mintegy annak keretei által meghatározva.

Mi is a Sgrafittos ház utáni első kis keresztutcán hagyjuk el a belvárost, s a várkörön túl
a térképen hosszúnak látszó Kiss János utcán haladva futunk bele rövid időn belül az utca végét lezáró iskolai együttesbe.

S itt már látszik is a Malom – árok kis hídja.

Pár lépés a Gyöngyös patakon átvezető híd.

S íme ma zölden virít az a kis sáv a két part között, amelyen sárt dagasztva, nótákat énekelve vonultak oly sokszor gyakorlatra a növendékek.

Érdekes volt a vízimalom, még ha állt is a kereke. Szép volt a patak sűrűn benőtt, széles, mély medre, még ha a vizét ezen a szakaszon el is fogták a malomárok zsilipjei, és csak vékony kis pántlikában kígyózott odalent, a mohos kövek közt. De az út, a kövezetlen, kátyús, göröngyös taligaút sajnos itt majdnem mindig sáros volt.

A Gyöngyös-patak valódi ágya és a sokkal keskenyebb, de felduzzasztott malomág között, a töltésen már egyenesen hazavezetett bennünket az út; a túlsó oldalon már
a mi téglakerítésünk futott.

Estére ez az agyag úgy rászárad a bakancsunkra, hogy késsel sem lehet levakarni. …reménytelen küzdelem volt .
Ez a reménytelenség már ott lebegett a Gyöngyös partján, az alkonyati, piros napsütésben, a hársfák alatt; ámbár a malomág túlsó oldalán bámészkodó parasztgyerekek vagy vödröt cipelő öregasszonyok, akik nézték a harsány énekszóval vonuló menetoszlopunkat, nyilván gondtalan, hetyke társaságnak véltek bennünket.”

Visszapillantva ellátunk a Jurisics tér Szent Imre templomának tornyáig.

S immár belépve a kapun elénk tárul az a főallé, amelyen Medve Gábor tekintete átsuhanva végigmegy a városon. (Fizikailag ugyan az intézménybe zárva, ám szellemében szabadon álmodozva, kalandozva. – Mégis eléggé feloldozhatatlan ez az apró távolság: a szabadság és e zárt világ között.)

M. az egyik délnyugati, vagyis az épület homlokzata felőli ablakban könyökölt.
Erős hegyi levegő mart jólesően M. arcába; elkalandoztak a gondolatai; elindultak kifelé a hosszú főallén, a százéves fák emeletmagas sátra alatt, vissza az úton, amerre reggel befelé jött az anyjával; keresztül a park ölén, ki a főkapun, át a patak kis hídján meg a másikon, a felduzzasztott malomág kőhídján s a sikátorszerű utcácskán vissza a kisvárosba, végig a főutcán, elhagyva a várfal maradványait,
a templomot, a bencés gimnáziumot meg a kis tér sarkán az Arany Strucc Szállodát, ahol az előző éjszakát töltötték, ki az állomásra és még tovább, az ismeretlen-ismerős nagyvilágba, amely Verne-regények tájaiból,  francia nyelvkönyve képeiből, emlékeiből és vágyaiból tevődött össze..
.”

A homlokzaton az alapkőletétel éve, 1856 s az iskola meghatározott feladata: katonákat képezni az Osztrák-Magyar Monarchia számára. A monarchia úgynevezett közös hadseregében német volt a vezényszó. Innen is a sok téren változatlanul fennmaradt német nyelvhasználat, hisz a növendékek – neveltek, azaz Zöglingek, a rémes Schulze tiszthelyettes úr kedvenc mondása: itt nincs extrawurst.

Igen ám, de a regény 1923-26 között játszódik, amikor már nincs monarchia, viszont az iskolában még mindig képezik a katonákat a nemlétező államalakulat számára.

Innentől pedig kézenfekvőnek látszik a gondolat, hogy a regény – Ottlik fél életműve – nem szigorúan arról szól csak, milyen volt az élet egy katonai iskolában. Amivel kapcsolatban éles kirohanások is érték az írót és művét, sértődött, egykori katonaiskolások részéről. Ezáltal is csak az a nézet erősödik, hogy a regény több, egy katona iskola rajzánál, értelmezhető többek között akár a mindenkori rendszerváltások regényeként is. Miközben a rendszer de facto már nem létezik, ám foggal körömmel ragaszkodik korábbi önmagához, módszereihez.

Itt állunk hát, ahová a főallé torkollott, az egykori szökőkutat szimbolizáló kis kerek, zászlórudas virágágyás előtt. Közepén a modern kori Mátyás büszt is csak utalás arra, az eredetileg itt, a balról belógó fenyő kb. helyén álló, az iskola névadójaként választott Hunyadi Mátyás egészalakos szobrára, melyet a várkörön parkolva a véletlen folyamán sikerült megpillantanunk.

Egyet tudok érteni, fenti képen látható vezetőnk figyelem felhívásával, amikor elmondja, hogy a regényt olvasva nem érezzük, hogy az gyermekekről szólna, mint ahogy itt, a szökőkútnál volt az a pont, ahol szüleiktől elbúcsúztak és belépve a kapun, egy egészen más világ kezdődött számukra. Pattogó parancsokkal, egyenruhákkal és gondolkodás nélkül végrehajtandó feladatokkal. A gyermek nem volt, nem lehetett gyermek többé.

A kényeztető és elfogult anyai szeretetet nagyon rendjén valónak tartottam, sőt, csakis ezt tartottam rendjén valónak, semmi mást. Még értettem az életet. Akkor reggel még tudtam a világ rendjét, és értettem az egész életet; csak estefelé kezdtem először nem érteni.”

Képzeljük csak magunkat vissza annak a tíz-egynéhány éves gyermek helyébe, amikor fölnéz a fölé tornyosodó homlokzatra, az érzés bizonyára nem körülírható. Az iskola eképpen nőtt, magasodott a gyermekek fölé nem csak fizikailag, de lelkileg is.

…olyan idegennek és ideiglenesnek érzett itt mindent, főképp a rajta levő egyenruhát.
Néhány nap alatt, ami közben eltelt, egészen más értelme lett mindennek.
Anyám jó tanácsát elfelejtettem, mint nem létező dolgot, mert az alanya, állítmánya, tárgya, minden mondatrésze egyszerűen értelmetlenné és érvénytelenné vált, minden vonatkozása megszűnt a valósággal.

A hangulat, az első napok sokkja érzékeltetésére néhány kiragadott mondat a regényből:

Én már észrevettem, hogy itt mindnyájunkkal olyan hangon s olyan hangsúllyal beszélnek, mintha a világ hülyéi lennénk.

Úgyszólván az egész délelőttöt vezényszóra csináltuk végig. Reggeli után vissza
a hálóterembe, később le a tanterembe, majd ki a gyakorlótérre, orvosi vizsga,
vissza a tanterembe; s persze mindig sorakozó, jobbra át, balra arc, indulj, állj, visszakozz.

És mennyire önmagáért beszél, a még el nem hagyott ártatlan gyermekkor bája süt át a később már magabiztosan, s gyakran használt szóról, Bébé tűnődésében:

De nagyjából már eldöntöttem, hogy mindent felfüggesztek addig, amíg meg nem figyeltem és ki nem ismertem az itteni szokásokat. Azt máris észrevettem, hogy ezeknek a trágár káromkodásoknak nincs nagy súlyuk voltaképpen.
….Sem azt nem értettem, hogy mivel bosszantottam fel, sem a szavak egy részét, amiket itt mindenki használt. A trágár kifejezések közül elég sokat ismertem, de nem tudtam például, mit jelent a “kupleráj” szó.”

Aki itt a legtöbb szenvedést okozta nekik, a két nevelő tisztjükből a Schulze, akiről igazi jellemzést adnak a következő megnyilatkozások:

Az embert először jeges iszonyat fogta el Schulze láttán, majd tomboló felháborodás, aztán csüggedés.

Szívünk mélyén tulajdonképpen rendíthetetlenül hittük, hogy mire legközelebb bevonulunk, Schulzét áthelyezik, lefokozzák, előléptetik, meghal, vagy valami lesz. … A rosszat könnyen semmivé lehetett tenni ezekkel a várakozásokkal “

Non est volentis gyötrelmei voltak ezek. A folyamat szakaszait jól érzékeltetik a regény további mondatai:

“A büntetéseket vaktában kaptuk, hol az egyikünk, hol a másikunk, mindenféle apróságért, amilyent százat követtünk el napjában valamennyien. A követelményeket úgy szabták meg, hogy soha senki ne lehessen ártatlan.”

“….nagyjából állandósult benne az az állapot a naponta megújuló kétségbeesés és tanácstalan zavarodottság félönkívületében.

Birkóznia kellett a kételyeivel életre-halálra, mert ha ez a rejtélyes, mély, eszköztelen megértés nincsen, ha csak délibáb volt, akkor teljesen magára marad, kiszakad a világból, nincs többé semmilyen útja az emberekhez. Hiszen beletörődhetnék, hogy az, aminek látszik: élhetetlen, bánatos, elég gyáva, és sok tekintetben ostoba kis nyomorult. De ez csak alkalmi szerep volna, amit azért játszik el nekik, mert nem tudnak többet felfogni belőle.”

A ködös civil fogalmak és gyerekes elképzelések egyre ritkábban kísértették; kezdett kicsúszni alóluk a talaj: már nem gondolta, hogy a tisztek majd a pártjára kelnek, vagy hogy a kihallgatáson a századparancsnok igazságot szolgáltat. Nem gondolta az ellenkezőjét sem.

S ezekkel a gondolatokkal lépünk be – a következő bejegyzésemben – az épületbe, ahol hőseink élete zajlott 3 éven át, sok vonatkozásban meghatározó módon a 82 fős közös hálóteremben, ahol csekélyke ruhatáruk elhelyezésére két ágy között belülről megosztott éjjeliszekrény állott, amely érkezéskor némelyeknek a homlokáig ért. Az évfolyam 40-42 fős 2 osztályra volt osztva, s ott állt az egyetlen egyszemélyes használatukra szolgáló tanszerládának nevezett, iskola pad funkciójú berendezési tárgy.

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Irodalom, Városnézés
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s