Kőszeg és vára

Kőszeg számomra eddig egy lappangó város volt. Gondolom ehhez az ismeretlenségéhez hozzájárult a szocialista éra alatti hosszú évtizedekig tartó határsáv státusza, vagyis, hogy oda be- vagy kiutazni még országon belülről is csak külön (?rendőrségi) engedéllyel lehetett. Megfordítva, a helyiek szabadon járhattak-kelhettek a megadott határsávon belül – azaz osztrák területen is – s ezáltal egy erős átmosódás keletkezett az ottani lakosok mindennapi életvitelében. Kőszegen még ma is természetesen hat a német nyelven lezajló diskurzus az üzletek pultjainál, vagy a szombati piac körzetében sűrűn ki-beparkoló osztrák rendszámú gépkocsik raja.

Az sincs kizárva, hogy az általunk oly pompásnak megélt kis városka, mely az utóbbi években permanens felújítások terepe, nem mindig láttatta szikrázó szépségét, az rejtve maradt a műemlékek hazánkban sajnos nem ismeretlen elhanyagoltsága, sanyarú sorsa miatt.

Mi azonban jó időben érkeztünk, így az én bemutatómban már ezt a szeretni való, csupa báj városka képeit adhatom tovább, teljes lelkesedéssel. Mert a városka nem csak egy kicsinosított sétáló utcából áll, s minden más (ha van) imitt-amott elszórva. Nem, ez az egész város amolyan kerek egész, akármerre fordulsz, akármerről bukkansz fel a várkörön belül, vagy túl. Nekem egy valami csoda folytán fennmaradt, élettől lüktető, középkori város érzetét adta. Középkoriként a méretei alapján aposztrofálom, ahol a modern kor arányaiban, vagy anyagaiban nem illeszkedő építkezése nem vágott sebeket arculatában.

Sőt, amint azt mindnyájan tudjuk, ahogy kell, vára is van.

Mindjárt itt a városmag ÉNY-i csücskében a Jurisics vár, amelyet a helyi krónikákban emlegetnek még Eszterházy várként is, az őt leghosszabb ideig, 136 éven át tulajdonában tartó birtokosáról.

Merthogy a vár nem csak hadászati – védelmi feladatokat látott el, hanem reprezentatív uradalmi központ is volt.

Itt, a vár É-ÉNy-i frontja előtt (térkép, 23.pont: Károly R. tér) lehet az autóval érkezőknek a kocsit letenni, de ennél egyszerűbben a belvárosból, a Jurisics tér bal oldalán, –
a Városháza mellett – végigsétálva, az utca végén balra bekanyarodva, máris a külső vár hídján állunk!

Itt pedig a részben már feltöltött vizesárok még így is komoly méreteit vehetjük szemügyre, amely fölött a várra néző nyugalmas parkocskában lehet romantikázni.

A park zárószalagjaként pedig ismét csak a századok óta itt álló házikók megnyugtató sora köszön át a lombokon.

Minden emberléptékű, talán csak a díszfák nyűgöznek le “hatalmas”méreteikkel.

Közben eljöttünk a belső vár leghosszabb épülete mellett, a Garaiak idején épített palotaszárny mellett.

A fallal körülvett város védelmi rendszeréhez tartozott a vár, melynek északi és déli külső falai, valamint az ún. belső vár Kőszeg legrégebbi részei – a 13. században épültek. Az első köveit Kőszegi Iván bán rakatta le 1279-90 között, s kettős sziget-szerű jellegét máig megőrizte. A ma kőhidakkal helyettesített egykori csapóhidak nemcsak a külső vár, hanem a külső- és belső vár között is húzódó vizesárkokat íveltek át. A vizesárkokat pedig a Gyöngyös patak vízével töltötték fel.

A vár a 13. századtól kezdve folyamatos fejlődés során alakult ki. Különböző stílusjegyeket felmutató részeit egymást követő tulajdonosaik nevéhez kötik: a Gariakhoz (1392-1441) a lovagtermet,  Hunyadi-korszak (1483-1490) eredménye a reneszánsz ablaksor volt, illetve az ablakok körüli reneszánsz festés és sgraffito. A XV. század végére megépült a várat körülvevő külső tornyos, pártázatos, lőréses védőfal a védőterasszal, a Széchy-korszakban (1616-1695) új köntöst kapott a belső udvar. Sajnos mindezeket csak a prospektusokból tudhatjuk meg, mivel látogatásunk idején még folyik a belső vár rekonstrukciója, ezért nem volt látogatható. Minden, amit láthatunk belőle, a bejárati kapu fölött az Esterházy hercegi címer, akik a Széchyek kihalta után 1795-ben örökjoggal szerezték meg Kőszeget és birtokát. A vár egészen 1931-ig az ő kezükön volt, majd állami tulajdonba került, s határőr laktanya működött benne.

Így nem állhattunk be a trapéz alakú udvarra gyönyörködni az 1777. évi hatalmas tűzvész utáni újjáépítés három oldalt átfogó árkádsorában sem.  Ugyanitt egy hangulatos várszínházi előadás  élvezete  a langyos estében pedig még inkább ki volt zárva.

Helyette az elővár és belső vár között elhelyezkedő udvaron a gyermeklátogatók örömére felállított vitézi torna tereptárgyai körül bóklászhattunk és határozhattuk meg helyzetünket várfalon belül és túl.

És most elérkeztünk Kőszeg történelmének legnevesebb eseményéhez, az 1532 augusztusában lezajlott ostromhoz, melynek várvédő kapitánya Jurisics Miklós, a róla készült szobor pedig itt áll az udvaron.

Ekkor Kőszeg vára éppen osztrák kézen volt, melynek előzménye a következő. Miután a várat Mátyás király fiára, Korvin Jánosra hagyományozta, az 1491.évi pozsonyi béke keretében
II. Ulászló viszont Miksa német-római császár javára más várakkal együtt Kőszeg váráról is lemondott. A vár így az osztrákok kezén maradt egészen a XVII. század közepéig. A magyar országgyűlés több éves követelésének eredményeként, 1647-ben Kőszeget és uradalmát visszacsatolták Magyarországhoz, egy év múlva szabad királyi várossá nyilvánították.

Az 1526. évi mohácsi csata után a magyar főnemesség I. Ferdinánd Ausztria uralkodó főhercegét választotta királyának. I.Ferdinánd az 1529. évi Szulejmán szultán ellen vezetett sikertelen hadjárata után, Jurisics Miklóst másodmagával Konstantinápolyba küldte béketárgyalásokra. Szulejmán azonban Jurisicsot fogságba vetette, s csak 1530 decemberében szabadult. Ebből a rabságból tért vissza Jurisics Kőszegre, ahová még az előző évben kinevezték várkapitánynak.

Szulejmán 1532-ben újabb hadjáratot indított Bécs ellen, melynek során a Dunántúl nagy részének elfoglalása után Bécs ellen vonuló seregéből mintegy 60 000 katona érkezett Kőszeg vára falai alá. Az események leírását szeretném kétféle megközelítésben átadni.
Az első az irodalmi, és természetesen, Ottlik idézet:

“A városkának volt egy kis erős vára, amely hat évvel a mohácsi vereség után feltartóztatta és visszaverte a törököt. Kétezren védték a képtelen túlerővel szemben egy teljes nyári hónapon át, esztelen bátorsággal és okos tárgyalásokkal, mert akkor már tudták, hogy kivel van dolguk. Tizennyolc heves rohamot állt ki a vár és a védők: városlakók, polgárok, parasztok, katonák; akkor az ostromló kimerült, feladta, elvonult örökre. Fura dolognak látszik a nyugati határ szélén védeni egy kis várat a belülről jövő töröktől, amikor az ország már elveszett, s az ellenség itt már éppen kifelé menne. Nem is lett volna értelme, ha a védők nem tudják, hogy a hazájukon kívül még egy sokkal kisebb és egy sokkal nagyobb hazájuk is van; s ezt mind a kettőt megvédték: a városukat, ahol születtek, és a világrészüket, ahol senki sem borotválta a koponyáját.
De hát a tengernyi törökből nekünk már semmi sem maradt, egyetlen csontocska se, csupán egy állítólagos ágyúgolyójuk a tábornokné házának kapuboltozatában.”

A másik, némileg tárgyszerűbb leírás a Wikipédiából való. Annál torokszorítóbb olvasni, hogy mint annyiszor már a történelemben, milyen hősiességet vitt végbe egy maroknyi kis csapat, dacára a vele szemben álló sokszoros túlerőnek.

Az ostrom előzménye, hogy 1529-ben
a Bécs felé vonuló I. Szulejmán szultán seregei feldúlták a város környékét.
I. Ferdinánd elrendelte, hogy a város úrbéri tartozását a falak erősítésére fordítsák.

1532. augusztus elején érte el a várost Ibrahim nagyvezír előhada, és ötnapi felvonulást követően augusztus 10-én kezdetét vette az ostrom. Az I. Szulejmán szultán által vezetett, az akkori világ legerősebb 150 000 főnyi török seregéből 60–70 000 – ebből 15 000 janicsár – fordult a vár és város ellen. Jurisics néhány száz katonája és 700 idemenekült jobbággyal húsz napig védte a várat, aminek falai között még 1800 asszony és 2300 gyermek is volt.
A török 19-szer intézett támadást, miközben a falakat is aláaknázta, és egyszer 10 öl hosszban fel is robbantotta. Az oszmán sereg a várárkokat várfal magasságig három irányban feltöltve támadta, ami ellen gyújtogatással védekeztek. A sikertelen ostromot követően augusztus 30-án, a vár elfoglalása nélkül, de annak jelképes átadásával, megkésve vonultak Bécs felé, így ott már az egyesült keresztény zsoldoshadseregek várták az ütközetet. A kőszegi védőket segítette a védmű erőssége, a hősies helytállás és a hetekig tartó esőzések is.

Az ostrom emlékére Kőszegen nem csak délben, hanem délelőtt 11 órakor is meghúzzák a harangokat. 

A következő évben a császár a harcban megsebesült Jurisicsot báróvá emelte, majd a várat 1537-ben örökbirtokul adományozta neki, 1538-ban pedig az öt alsó-ausztriai terület kapitányává tette.

Az ostrom után a város adómentességet és kiváltságokat kapott I. Ferdinánd császártól.
A várat újjáépítették, ekkor nyerte el mai formáját. Az elkövetkezendő két évszázadban
a város virágzásnak indult, köszönhetően annak is, hogy a Bécs és az Adriai-tenger közti útvonal egyik kereskedelmi állomása lett. A korszaknak köszönhetjük a város reneszánsz épületeit, például a Sgraffitós-házat. 1648-ban a város visszakerült Magyarországhoz.
III. Ferdinánd kegyelméből 1648. november 6-ától immár véglegesen szabad királyi város lett, mely címet 1871-ig megtartotta, de jelentősége egyre csökkent, nehéz anyagi helyzetbe is került. Minden évben november 6-án a Király Nap ünnepsége emlékeztet az évfordulóra.

Egyes források szerint a török seregben a kudarc miatt janicsárlázadás tört ki. A szultán a Király-völgy és a Kálvária-hegy közötti dombról követte az eseményeket. Ez a hely azóta a Szultán-domb elnevezést viseli.
A hagyomány szerint Ibrahim pasa sátrának helyét a Petőfi téren, a mai sporttelepen álló Szent Lénárd-kápolna jelöli.

A fenti két ostromleírás mellett, nekünk sikerült még egy harmadikat is begyűjtenünk, egy alkalmi önkéntes kísérőnk előadásában. Ez már valószínű a nép ajkán keletkezett kis történet – azonban olyan kedves, hogy továbbadom.

Miután a török már oly sok sikertelen rohamot intézett a vár ellen, Ibrahim pasa kijelentette, hogy tesz még egy utolsó kísérletet, de ha augusztus 30.-án délig nem járnak sikerrel, elvonul a vár alól. Ezt persze a mi kémeink is jelentették, s furfangos cselt eszeltek ki. Délelőtt 11-kor elkezdték kongatni a város harangjait, mire a pasa azt hitte, hogy dél van, s ahogy ígérte, feladta a harcot s seregei elkezdték a kivonulást a városból.

A várost védő erődítmény rendszer nyomaira bukkanhatunk a váron kívül a várkörön bóklászva is:

Ám mindenek között a legjelentősebb, a külső várból fennmaradt bástya az Öregtorony, vagy Zwinger, a várkör DNY-i csücskén, bizonyos értelemben a Hősök tornya és a Jézus Szíve plébánia templom csipkés tornya árnyékában.

A szinte teljes épségében fennmaradt nagyméretű, sokszögű, háromszintes bástya, mely elhelyezkedésében, formájában és méretében is eltér az összes többitől, a vele szemben lévő, északnyugati oldalon épült várral együtt a legsebezhetőbb szakasz – a hegyoldalról jövő támadás – védelmét látta el, (1 kerekes ágyú, 26 szakállas puska, 54 fős őrség), miközben a főútvonalat és a városkaput (Alsókapu) is biztosította.
A sokszögű, külső pozíciós kiépítés, a falazatokkal együtt kialakított ágyúlőrések mind arra utalnak, hogy a ma álló épület a tűzfegyverek megjelenése után, talán a 15. század második felében épülhetett.
A képi ábrázolásokon már a ma ismert kiépítés látható. Ezeken jól megfigyelhető az erősítésül később hozzáépített, ma is meglévő kettős falszoros (zwinger fal). A város árkában álló tornyot még a (1900-as éveki) századfordulón is fegyverraktárként hasznosították.

Az egykor börtönül is szolgáló épületet ma különböző kiállítások, borkultúra,- és nyomdatörténeti gyűjtemények bemutatására rendezték be.

A vár körüli portyázásunkat a vár alji parkolóval szemben lévő ígéretes kis étteremben zártuk estebéd ürügyén.

Választásunk sajnos ezúttal nem volt a legszerencsésebb, az étterem érhetett már jobb napokat, mint arra sűrűn utalnak a népies jellegű képillusztrációk.

A szűzérmeként felszolgált húsban a mócsing nem a legjobb ajánlólevél, valószínűleg jobban jártunk volna, ha valamelyik igényesebb, a kőszegi borvidék borait bemutató éttermek egyikét választottuk volna.

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: építészet, Magyarország, Történelem, Városnézés
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s