Kőszeg várostörténet

Kőszeget megpróbáltam kicsit a szokásos módon, történelme által bevenni, ami mindig ad egy követhető fonalat a fejlődése megismeréséhez. Ez a módszerem itt nem igazán működött.

Részben ugyanúgy elmondhatóak itt azok az általános vonulatok, amit a történelem könyvekből ismerünk a Kárpát-medencében a honfoglalás előtti népek egymást követő váltakozásáról. A környéken, a Szent Vid kápolna (Írottkő alatt) körzetében elkezdett komoly régészeti kutatások újabb kőkorszaki települést tártak fel.

Aztán jöttek illyrek, kelták, rómaiak, utóbbiak a vidéket Noricum néven emlegették.
A római kor idejére a Kőszegfalván és a városkörnyéken feltárt villagazdaságok, valamint
a délkeleti határban húzódó Borostyánút utal. A rómaiak telepítették meg itt a szőlőt.

A sor folytatódik: keleti gótok, longobárdok, Nagy Károly, avarok. A frankok és avarok között lejegyzett 802. évi csatát Kőszeg környékén vívhatták, s először ekkor kerül említés a várról castellum Guntionis néven. VIII.- IX. századi oklevelekben pedig 796 óta találhatóak a városról adatok “Kunz Guntio Gunzio” alakban.

A város német megnevezése a mai napig Güns.

A honfoglaló magyarok letelepedéséről okleveleink nem beszélnek és Anonymus sem említi. Mégis hadászati jelentősége, határvédelmi szerepe miatt már ekkor felépült az a Felsővárként is emlegetett árpádkori erődítmény, amely ma a város felett északnyugatra,
a Kőszegi hegység főgerincén, a 609 méter magasan álló Óház, vagy Óvár néven ismert kilátó helyén állt. Az eredeti vár kapubástyájának és vélhető lakótornyának az alapjait feltárták.  Ezen vár nevéről – Kwszug -, kapja majd a város alapításakor nevét.

Az 1896-ban épített kilátó 1917-ben összeomlott, a helyén a hegycsúcs meredek oldalakkal letörő északi részén emelkedő sziklatömbön, ugyanezen funkcióval ma ez az építmény látogatható:

Kőszeg vára “castrum kuszigh” alakban első ízben IV. Béla királynak 1248-ban kiadott oklevelében szerepel.

A város alapításának idejét (1263-1274) és az alapító személyeket (a Héder nemzetség Volfer ágából kivált Kőszegi család két tagja, II. Henrik (bán) és Iván nevű fia) már említettük. IV. Béla király a tatárok kivonulása után, 1263. évi oklevelében rendeli el a várépítéseket, ahol a Kőszegre vonatkozó utalás “novum castrum Kyzug” alakban lelhető fel.  A Kőszegi grófok azonban a nehezen megközelíthető Felsővár helyett, a hegység lábánál, a Gyöngyös-völgyben építették fel erődítményüket, s egyben székhelyüket, mely az Alsóvár nevet kapta. A várost magát Kőszegnek hívták. Uraik német telepeseket hívtak be.

S ezután mondott fel a módszerem, mivel a város a következőkben oly gyakran cserél gazdát, státuszt és gazdasági jelentőséget, hogy az egész inkább egy színes szőttesre hasonlít, mintsem követhető, egyenesvonalú fejlődésre.

Volt itt magyar főúri birtok, káptalani terület, királyi birtok, Alsó-Ausztria része/Habsburg fennhatóság alatt, magyar királyi város (1328), zálogbirtok, szabad királyi város (1648) – kiváltságok adományozása és ítélet nélküli, koholt vádak alapján történő akasztás.

A városnak a címerét 1446-ban III. Frigyes császár adományozta. (Ettől a Frigyestől foglalja aztán 1482-ben Mátyás király seregével vissza a várost, rövid 8 évre.)

A várral foglalkozó fejezetemben fenti időszakot kicsit részletesebben – bár még mindig csak vázlat-szerűen ábrázoltam, a török elleni csatákig, s annak következményeiig. Bocskai, Bethlen, Thököly, Rákóczi idején hol ide húztak, hol oda – váltakozó pártállásban a nemesek, illetve a köznép részéről. Ez idő alatt részben az ostromok következtében, részben tűzvész miatt többször leégett a város.

A város életében döntő jelentőségű volt, hogy 1724-ben nemesi bíróságot, ún. kerületi táblát helyeztek ide, ezen kívül Debrecenben, Eperjesen, Nagyszombaton, Zágrábban működött hasonló.

Kőszeg látképe 1746- Francz Bálint városábrázolása

Az 1746-os városábrázolás a városfalak áttörése és a tornyok lebontása előtt készült, amely ma is hiteles forrásmunka a város felújításához és kutatásához.

Ennek aláfestéséül idézek néhány érdekességet Benkhard Lilla – Mentényi Klára: Kőszeg városfalai és városi vára című munkájából:

Ezekből a kutatásokból többek között kiderült, hogy a város élete és védelme
a kezdetektől egybefonódott az északnyugati sarokban – már a 13. században – felépült földesúri várral. (Az önálló városkapitányság intézménye csak 1575-ben állt fel.) A védelem súlypontja azonban mindig is a falakkal körülvett városra és nem
a várra esett, a várnak csupán mint végső menedéknek volt szerepe.

A belvárosi védműrendszer a három évszázadon át (13.-16.század) zajló szakadatlan erődítési munkálatok végeredményeként az 1500-as évek második felére épül ki.

Ennek eredményeként alakul ki egy fallal, vizesárkokkal és nagyobbrészt félköríves tornyokkal – várkör – körbevett, négyszögletes alaprajzú belváros, északnyugati sarkában a várral. A kicsiny belváros területe (6,5 hektár) alig változott a késő középkor óta. A 160-180 cm széles, a mai szintektől 6-9 m magas, lőrésekkel és gyilokjárókkal ellátott városfalak megmaradt darabjai vagy a házakban beépítve, vagy kerítésfalként még ma is állnak, egyes szakaszokon teljes magasságban.


A 15–16. századi járószint a mai utcaszint alatt 2 m mélyen volt, így a kutatások az egykori városszerkezetre utaló nyomokat sokszor ezen szintekben lelnek fel.

A városfalhoz tornyok, bástyák, kaputornyok csatlakoztak, összesen 8 darab:
Lombai torony; Rókafok v. Hóhér bástya; Fürdős torony-Halász kapu;
Molczer-torony, később Csigás-, Czigány- vagy Börtön-torony; Öregtorony, Öregbástya, később Zwinger; Felsőkapu (Oberes Stadttor), Ausztriai-kapu;
Alsókapu (Unteres Stadttor). A kaputornyok egyike sem volt jelentéktelen építmény, előttük vaskos barbakánnal.

Mára az egykori nyolc toronynak csak töredékei maradtak meg, falaikat vagy beépítették vagy teljesen lebontották.

A török ostrom idején a tornyok száma még csak öt volt.

A vizes árkot a városfallal párhuzamosan húzódó ellenfal övezte, hozzá elővédmű kapcsolódott. A kutatók először a Fő tér 1. sz. lakóépület pincéjében, majd később máshol is (Várkör 59., 69., Fő tér 7.) azonosítani tudtak egy, a városfallal nagyjából párhuzamosan húzódó 65-80 cm széles kőfalat, melynek távolsága a városfaltól néhol a 37 m-t is elérte. A 18. század második felében a még álló falakat a Fő téri házak alapozásához használták fel, ill. építették be.

Közben a külvárosokban sáncárkok készültek.

A 18. század közepére a védművek szerepüket elvesztették és a fejlődés gátjává váltak. Először a városfalakat törték át (1777), majd a tornyok falait.

Rövid, történelmi áttekintésünket a napoleoni időknél folytatva, 1809. június 7.-én
Eugéne Beauharnais alkirály vezetésével francia csapatok foglalták el Kőszeget. Kivonulásuk után az 1830-as években megkezdték a várfalak és bástyák lebontását, s ezzel megszűnt a vár minden hadi jelentősége.

Mivel ezt követően a háborúk már elkerülték, mára országunk műemlékekben egyik leggazdagabb városa lett.

A városban három kultúra keveredik: a magyar, a német és a horvát.
A németek a 200 évig tartó osztrák fennhatóság alatt települtek be, míg
a horvátok a török támadását követően.

A város kiterjedt területének
60%-át erdők, 16%-át szántók,
4–4%-át gyepek és gyümölcsösök, 1%-ban szőlők alkotják.
A szőlőültetvények a Soproni Borvidéken belül alkotnak külön Kőszeg és Környéke Hegyközséget.

A város létfontosságú bortermelő gazdálkodását a XX. század eleji filoxérajárvány tönkretette, ám mint említettük, a városnak a rómaiakig visszavezethető kapcsolata van
a szőlő- és borkultúrával.
Már az Anjouk uralkodás idején bekapcsolódott a távolsági borkereskedelembe, s 1648-ban például a szabad királyi városi címet a szőlőtermés jövedelmének egy részéből vásárolták meg.

Kőszeg hagyományosan vörösbortermő vidék, a kékszőlők – elsősorban a kékfrankos,
a zweigelt, a blauburger a meghatározóak. Az elmúlt századok megannyi történelmi forrása szól a szőlőnek, bornak a város életében játszott szerepéről. Az egyik legautentikusabb, párját ritkító dokumentum az 1740-től vezetett „Szőlő Jövésének Könyve” amelybe minden év Szent György napján a hegybíró bejegyeztette, berajzoltatta az azévi szőlő hajtásokat.

A németajkú őslakosokat csak hauernek – kapásoknak hívták, s az sem véletlen, hogy
a város vendéglőiről, kerthelyiségeiről, hegyoldali borozóiról számos korabeli képeslap is fennmaradt.

Ezeket a hangulatos régi képeslapokat Kőszeg város honlapján találtam, amelyből
a későbbiekben is szándékomban áll az illusztrációimhoz felhasználni, továbbá felhívom kedves olvasóim figyelmét, hogy ugyanebből a forrásból, így utólag, az ottlikos- Iskolás bejegyzésekhez is becsatoltam néhány fantasztikus képet!

De hogy visszatérjek saját forrásaimhoz, a Várkörön, a  Rajnis József u. sarkán igényesen felújított barokk lakóház falifülkéjében a szőlőtermelők-borászok védőszentjének,
Szent Donátusznak a szobra áll. A ház Várkör felőli oldala a várba vezető, a Várárkot átívelő híd lábazatára, pilléreire épült, s ennek valamikori hídfőjéről került a szobor jelenlegi helyére.

Ismét a Benkhard Lilla – Mentényi Klára: Kőszeg városfalai és városi vára forráshoz visszanyúlva kiderül, hogy ez nem volt más, mint a Felsőkapu (Oberes Stadttor), Ausztriai-kapu helye. (Védelem: 1 kerekes ágyú, 15 szakállas puska, 31 fős őrség).
Alakját az írott források kerekként említik (Rundthurm). Az előtte álló fa hidat a
18. század második felében cserélték ki téglából épített hídra.
A Felsőkaput 1836-ban lebontották. A torony lebontása után a városfal maradványait az épülő házakba foglalták bele, a kaputorony helyét azóta csak a megtört utcavonal jelzi.
Az ezredfordulón helyszínünkön végzett további épületkutatás, majd az újabb levéltári forrásfeltárás után kiderült, hogy itt valójában egy nagyméretű, külső pozíciós patkóíves kaputorony állt. Az alaprajzon jól mérhetők az ágyúállások, a külső kapu,
a metszeten pedig a magassági méretek. A végzett feltárásokkal lokalizálni lehetett az É-i oldalon álló, Ausztria felé nyíló városkaput, mely valójában jelentékeny építmény volt.

 A szemben levő ház falában pedig az egykori északi kapu illetve hídfő másik védőszentje, Szent Lénárd szobra látható. A szobrot alkotója pásztorbottal, rablánccal ábrázolta, mint
a bűnök rabságától való megszabadítót. Szent Lénárdhoz az állatvészek idején fordultak az emberek közbenjárásért, de az emberi szenvedélyek megfékezését, a bűnök láncaitól való szabadulást is tőle remélték.

Minket azonban pillanatnyilag Szent Lénárdnál is jobban felizgat a gondolat, hogy vajon mi célt szolgálhatnak ezek a furcsa formájú, zöldre festett lemezek a ház falán. Az elmozdítható kallantyú feloldja a rejtélyt: a pinceablakok lefedése, zárása a feladata -feltehetőleg víz és tűz ellen.

Még egy gondolat erejéig visszatérve a szőlőre és borra – az Öregtorony, vagy Zwinger két méteres vastagságú falai között bormúzeum és a Kőszegen működött nyomdák és nyomdászok történetét felelevenítő kiállítás is működik, amit mi sajnos az idő rövidsége miatt nem tudtunk megtekinteni.

A kőszegi kismesterségek és céhes ipar történetét bemutató Tábornok házba (Jurisics tér) viszont bementünk. A ház nevét egyébként arról kapta, hogy Kőszeg városa ebben az épületben rendezte be az 1681-ben Kőszegre telepített lovas helyőrség mindenkori generálisának kvártélyát. Innen az elnevezés: Generalhaus /Tábornokház/.

A település királyi várossá alakulásakor, a biztonság – megerősített védelmi rendszer, város birtokhatárának megszilárdulása – hatására jelentős kézműves és kereskedőréteg született. A Rákóczi szabadságharc utáni konszolidációs időszak pedig kedvezett céhes ipar fellendülésének, a polgári réteg erősödésének.

A múzeum számos kőszegi kézműves mesterség tárgyi eszközeinek, illetve műhelyeinek bemutatásával nyújt értékes betekintést egy-egy szakma rejtelmeibe. Láthatóak itt többek között a Püsky cukrászda berendezése, egy komplett kovácsműhely, vagy éppen Herman Ottó fotófelszerelései.

A céhtörténeti kiállítás céhládái, céhlevelei és szabályai, valamint mesterlevelek bemutatásán túl egy-egy különleges mestermű bemutatásával is gondoskodik sok rácsodálkozásról.

Számomra a legnagyobb felfedezést ez a kézi borzasító erdei mácsonyából nevű eszköz nyújtotta: egyrészt a hallatlan találékonyságával a természet-adta termények felhasználásának, másrészt azáltal, hogy nem is olyan régen a genfi arborétum bejárásásánál éppen egy ilyen növényt is beválogattam a gyógyhatású növények bemutatása sorába.

A múzeum kiállítási anyaga átnyúlik a Hősök tornya belső tereire is, ahol többek között helyet szorítottak a helyi sporttörténet egyes darabjainak : ősi teniszütők, vagy hótaposó alkalmatosságok, vagy éppen az Aranycsapat kőszegi származású középhátvédjének Lóránt Gyulának személyes tárgyai. Ugyancsak a város neves szülötte Chernel István, a síelés megszállottja, népszerűsítője (A lábszánkózás kézikönyve), akiről utcán kívül az 1972-ben avatott kőszegi sípályát is elnevezték. Chernel István egyébként igen jelentős munkásságot fejtett ki a természettudomány terén, neves ornitológus, s élete során számos esetben és területen dolgozott együtt Herman Ottóval.

Ha már a mesterségeknél tartunk, Kőszegen két igen különleges patikamúzeum is található. Sajnos ezeknél nem volt szerencsénk, mivel többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült egyiket sem nyitva találnunk. A Rákóczi u. 3. szám alatti kiállítás a város első patikájában, az  egykori Fekete Szerecseny Patika épületében került bemutatásra, amely patika 1665. és 1983. között működött e helyen.

Amit mi láthattunk belőle, az az utcán át, az ablaküvegen keresztül nyerhető alábbi képekből állt:

A patikáról fellelt útmutató szerint ezt láttuk, illetve ezt nem láttuk:

Földszintjén, az 1850–60 között készített officinában ma biotéka működik, és ebből nyílik a 17. századi patika berendezéseit és a gyógyszerészet történetét bemutató kiállítás, amelyben eredeti helyén áll a 19. század közepén készített cseresznyefa bútorzat. A 17–19. századi laboratóriumi enteriőr mellett két teremben főképpen laboratóriumi eszközöket mutatnak be.

Ezek mellett az első kiállító teremben Magyarország legrégibb gyógyszerész dinasztiája, a Küttel-család relikviáit, az utolsóban pedig a gyógyszerek és a gyógyszerformák készítésére szolgáló eszközök mellett éremgyűjtemény.

Nade ennél még kevesebbet, gyakorlatilag csak a zárt bejárati ajtót láttuk a Jurisics téren található Arany Egyszarvú Patikamúzeumból, amelynek üzemeltetésére a jezsuiták kaptak engedélyt a magisztrátustól azon feltétel mellett, hogy a város szegényeit ingyen ellátják.
A rend 1743. évi patika alapítási kérelme, és feloszlatása között eltelt mintegy 30 év alatt
a patika eredeti helyén, a Szent Jakab-templom melletti rendházban működött. Az egykori jezsuita barokk bútorzat ma abban a boltíves helyiségben látható, ahová a rend feloszlatását követően, 1777-ben került.

Ezen második helyén 1777-től egészen 1910-ig folyamatosan működött a patika. Ebben az épületben látható a hazai viszonylatban páratlan gyógynövényszárító padlástér is, amely a gyógynövények szárítására, feldolgozására szolgáló drogpadlás.

A patikamúzeum fénypontja az egykori jezsuita patika officina bútorzata, melyet kőszegi jezsuita asztalos és faragó fráterek készítették 1735. és 1744. között.

A bútor tölgyből, a faragások és a furnírozás diófából, míg az aranyozott faragványok hársfából készültek. A bútorzat lábakon álló, felnyitható fedelű ládasorral indul, ami ülőhelyként szolgált a gyógyszerre várakozóknak. Minden fiókon rézből készült, eredetileg tűzaranyozott húzógomb volt.

A rend minden bizonnyal Rómából kapott mintalapokat a bútorzat elkészítéséhez. Ugyanezen a minta alapján készülhetett a grazi és a nagyszombati jezsuita rendház könyvtára is, amelyekkel a kőszegi bútorzat hasonlóságot mutat.

Németországban 1937-ben  megjelent az első kötete az eddigi legnagyobb és legátfogóbb kultúrtörténeti enciklopédiának, a Reallexikon zur Deutschen Kunstgeschichtének, ahol Otto Schmidt a kőszegi patikát, mint Európa egyik legszebb patikáját mutatja be.

Az officina bútorzat a rendelkezésre álló falfelületeket teljesen beborítja. A két helyiség eltérő alaprajza miatt a bútorzat elrendezése eredetileg eltért a maitól, az eredeti elrendezést a restaurálás során a fiókfeliratok ABC-sorrendjéből és a bútorzat látható csonkolásaiból sikerült megállapítani.

A mennyezet szekkóképe is a patika átköltöztetésekor, a patikaház kialakításakor készült, stílusjegyei alapján egy, a bécsi iskolához tartozó mester munkája lehet.

Ehhez a gondolatkörhöz tartozik még, hogy a város az 1532. évben, a török felett aratott dicsőséges győzelme után kapott kiváltságai közé tartozott, hogy évente 2 országos vásárt is tarthatott. Vásári hangulatot idéz az alábbi kép, melyet nemrég egy reklámfilm forgatásához állítottak be, a Jurisics tér szépséges épületei előterében. Jobbra a
18. században épített Lábasház, melynek emeletén a város bálházát rendezték be.

Na de a tér épületeinek bemutatásához már új fejezetet nyitok.

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Magyarország, Történelem, Városnézés
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) Kőszeg várostörténet bejegyzéshez

  1. bujdoso balazs szerint:

    Szenzaciosan összeallitott anyag ! (Kar , hogy nyomtataott formaban nem elerhetö ! )

    • elismondom szerint:

      Kedves Balázs!
      Sztem, ha rámegy a szövegre bárhol az egérrel és nyom egy jobb gombot, ott van nyomtatási opció. (Igaz, 28 oldal)
      Köszönöm egyébként elismerő szavait!

      • bujdoso balazs szerint:

        Köszönöm, ! En nem nyomtathato versiora , hanem ( nyomdaban elöallitott ) KIADVANYRA gondoltam !
        B.

      • elismondom szerint:

        ohh, nagyon kedves! Igen elfogult baráti köröm szokott hasonlókra ösztönözni. De igazából ezért jött létre ez a blog. Így annyit és addig foglalkozhatok vele, ameddig nekem is örömöt szerez , s megvan a teljes szabadságom a fogalmazás módjában.

  2. Visszajelzés: Szeretlek Magyarország

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s