Postamúzeum Kőszegen

A Jurisics tér házain végighaladva, úgyszólván említés nélkül hagytam a Szent Jakab templommal szemben levő barokk műemlék házat, a sarki Boráriumhoz simuló kis Postamúzeumot.

Történt mindez azért, mert tudtam, hogy itt két mondatnál több ismeretet szeretnék megosztani Veletek, jórészt a múzeum nagyon kedves munkatársa, Marica jóvoltából, aki kérésünkre lelkes és önzetlen kísérőnkké társult. Gyakorlatilag az itt olvasható valamennyi információt én csak lejegyeztem, míg ő kíváncsiságunkat egyre fokozva vezetett végig a múzeum anyagán, ahová eredeti szándékunk szerint csak azért néztünk be, hogy lássunk egy történelmi korú kőszegi épületet belülről is.

A kocsi-posta története gyakorlatilag Mátyás király nevével kezdődik.

Előtte az utakon csak nehézkes társzekerekkel folyt a közlekedés – és a kereskedés. Ő volt az, aki tatai királyi birtoka közelében Kocs községben élő szekérkészítőivel megalkottatta
a gyakori utazásaihoz alkalmasabb fürgébb “kocsi utazószekeret”. (Kocsi szavunkból származnak a német Kutsche, a francia coche, az angol coach szavak.)
Az 1533 előtti írásos források csak szekérről tesznek említést.

Mátyás király úgy gondolta, ha fából készítik a legfontosabb elemeit, vesszőből fonják az ülés részét, amit báránybőrrel kibélelnek egy könnyű jármű jön létre, s a lovaknak nem kell túl nagy terhet vonniuk.

Télen a kerekeiről levehető volt a kocsi, s akkor szánként használták, s ha esett az eső, vagy fújt a szél, ponyvát vontak ki fölé.

300 éven át közlekedtek ezzel a kocsival egész Európa szerte, s készítették többféle változatban, egy- és több személy befogadására alkalmas kialakításban.

A kocsiba alapvetően két ló volt befogva, ám volt mellettük egy harmadik is, a szélső hámos. Azért volt rá szükség, mert ha bármelyik ló megsérült vagy elfáradt, ő volt a csere ló. Addig azonban az erősebb terhelés híján, bizonyos mértékben “szélhámoskodhatott” – így magyarázzák ezen szavunk eredetét.

A könnyű kocsinak, valamint a váltott, cserélt lovaknak köszönhetően napi 75 kilométert is meg tudott tenni az uralkodó az új járművön. “Mátyás király, ahová megyen vala, úgy megyen vala, mintha repülne“- Bonfini.

Mátyás 1485 nyarán székhelyét Bécsbe tette át, s ekkor szervezte meg a Buda- és Bécs közötti “kocsi postát”. A lovakat egyszer, Győrben váltották, de minden állomáson abrakoltatták.

Változás Mária Terézia idején következett be.

A gazdasági-társadalmi viszonyok fejlődésével egyre sürgetőbbé vált a gyors és biztonságos csomag- és pénzforgalom lebonyolítása. Ennek megoldására rendelte el Mária Terézia a nagyobb városok közötti postai gyorskocsi járatok indítását. A postakocsik megnevezése volt a delizsánsz, – oh de mennyiszer találkoztam ezzel a fogalommal Jókai regényeiben!

Ezek már menetrend szerint közlekedő járművek voltak, ahová jegyváltás ellenében fel is lehetett szállni. A kocsik külön rekeszében a postacsomagokat és pénzküldeményeket, míg a tetőn korlátok között az utasok poggyászát helyezték el. A kocsi belsejében elől az első osztályú utasok, hátul a másodosztályúak utazhattak.

A delizsánszok a Habsburgok fekete-sárga színeire festett, kizárólag nappal közlekedő, nehézkes járművek voltak.

Magyarországon a delizsánszjárat először 1752-ben indult meg, Bécs-Buda között. Általában ezen a szakaszon Győrben álltak meg éjszakai pihenőre. Ezzel a delizsánsszal csak mintegy 35 km-t tudtak megtenni naponta, ami miatt majd a 19. század elején felváltják ezeket könnyebb szerkezetű, 5 utas szállítására alkalmas postai gyorskocsikra, amelyek váltott lovakkal már éjjel-nappal közlekedtek.

A nagyobb értékeket egy vasból készült ládában szállították, melyet a kocsi felhajtható ülése alá csúsztattak. Ennek ellenére nagyon sok támadás érte ezen járatokat az útonállók részéről, akik miután a nehéz vasládát nem tudták volna könnyedén elcipelni, nagyon sokszor inzultálva – rosszabb esetben lemészárolva az utasokat – a postakocsival együtt vitték el a zsákmányt.

Ezért is kapott helyet ebben a teremben Gábriel arkangyal szobra, akihez mint a postások és hírvivők védőszentjéhez fohászkodtak, hogy baj nélkül járják meg az utat.

A kerámia Petrás Mária csángó népművész alkotása, csakúgy mint az épület udvarra vezető folyosóján látható másik mű.

De visszatérve a kiállító terembe, ott is megcsodálhatunk míves kézműves elemeket.
A Tóth Erzsébet üvegművész ablakaiban a kiegyezés utáni postai egyenruhákat tekinthetjük meg. A postások öltözéke kezdetben a katonai viselethez nagyon hasonlított.

De igen meglepő megoldásnak találtuk az útjelző -faoszlopot, amely itt a teremben Kőszeg (Güns) korabeli ábrázolásban fennmaradt, Kálvária felőli látképére mutat.

Előtte álló figura az 1800-as évek elején az ország nyugati részében közlekedett osztrák postalegény ábrázolása. Ezek csak levelet kézbesítettek és lóháton jártak. Táskája és kürtje eredeti formában megmaradt.

A kürt mindig fontos szerepet játszott a posta történetében. Ezzel jelezték amikor megérkezett a postakocsi, és akkor is, amikor elindult.
(Kicsit anakronisztikus módon, pár éve ismét megjelent a kürtszó itt is, a kőszeghegyaljai kistelepülések életében is. Ahol beszüntették a helyi postahivatalok működését, ilyen mobil posták útján pótolják a szolgáltatást – korlátozott időkeretek között.)

A kürt mint szimbólum, azóta is végigkíséri a postát. Kürtjel volt a postakocsik oldalán, de a levélládákon is. A magyar posta hivatalos jelképe pl. az ún. csavaros-bojtos postakürt.

Az útjelző talapzatánál meghagyták egyébként a terem eredeti kövezetét s padlószintjét. Mint tudjuk Kőszeg történelmi belvárosa jelentősen feltöltődött az évszázadok során. Ez elsősorban a számos tűzvész után elegyengetett törmelékre történő építkezés következménye, melyre talán a legszembeötlőbb példa az Öreg (Szent Jakab) templomé, amely bejárata építésekor egy szintben volt az úttesttel.

Következő terem egy jelenet ábrázolása a Monarchia életéből, a titokszoba (cabinet noir) megjelenítésével.

Minden nagyobb postahivatalnak volt ilyen titokszobája. Cenzúrázták a leveleket, s ha valami gyanús dolog volt bennük, ment a levél a feletteshez másolatban. Addig az eredeti ott maradt a postán, a címzett sokszor soha meg sem kapta, aki pedig írta megbüntették.

Nem csak ekkor jellemző a cenzúra, hanem amióta megtanult az ember írni, azóta működik kisebb-nagyobb intenzitással – már a rómaiaknál is ezért virágoztak a különböző titkosírások.

A témáról érdeklődők többet megtudhatnak a múzeum falára kifüggesztett tájékoztatóból. A képre kattintva kinagyítható.

Kőszeg város mentén már a kora újkortól kezdve fontos közlekedési útvonal haladt, ezért is vezérfonala a kiállításnak az utazás, a postaszállítás. A következő teremben látható
19. századi utazóláda praktikumán bizony eltátjuk a szánkat.

Ez lényegében egy mozgatható ruhásszekrény. Mindennek megvan a maga helye: kalap, kesztyű, fehérnemű, alul cipők, vállfán ruhák. Ruhákat ügyesen lefogató pántokkal leszorították, így az az utazás során nem is gyűrődött.

A postakocsi tetején vitték a célállomásig, majd megérkezés után csak le kellett állítani
a szálláshelyen, s már kezdődhetett az átöltözés! Persze régebben más utazási szokások voltak. Hiszen több időbe tellett, míg egyik helyről a másikig eljutottak, s így bizony az utazás idejére is gondoskodni kellett gyorsan hozzáférhető, megfelelő mennyiségű váltásruháról.

A következő, valósághűen kirakott kapu eredetije pl. a horvátországi Zengg (Senj) városában áll, mely utolsó állomása volt a Bécs- Adria postajáratnak, s ez az út akkoriban két hetet vett igénybe!

1776-ban indult az első postajárat heti egy alkalommal Bécsből le az Adria partjáig, Senjig, mely útvonalán meghatározott városokban megállt. Egyik állomása Kőszeg volt. Ezt az utat József útnak nevezték, mely gabonaszállító útvonal volt, s mint ilyen már jobban kiépítettnek számított.

Senj neve Kőszegen azért is hat meghitten, mert itt született Jurisics Miklós, aki horvát bán volt.

Ez a terem Kőszeg postatörténetét mutatja még be dióhéjban az 1600-as évek elejétől a
20. századig, a boltívek alatt elhelyezet tablókon és vitrinekben képek, tárgyak, eredeti dokumentumok, apró-nyomtatványok közreadásával. *

Íme Kőszeg első telefonközpontja, melynek mindössze 6 előfizetője volt 1900-ban. Ebből is 3 hivatal: a városháza, a szolgabírói hivatal és a tűzoltóság.

Egyéb apró (helyenként igen szépen kimunkált, l. fűzőgép) tárgyak.

De ami ezek között mégis a legizgalmasabb, az a lat-készlet! S ezzel egy újabb etimológiai rejtélyről lebbentjük le a fátylat.

A lat a postán használt első súlymérték. 1750 óta mérik ezekkel a levelek súlyát.

Egy – valószínűleg 1848. júl.1.-i hatályú – “leszállított posta vitelbéri ideiglenes szabályzat” néhány sorát alant idézném:

A levél vitelbér ezennel leszálítatik: fél latos levéltől 10 mértföldig bezárólag 2 krjra, 10 mértföldtől 20 mértföldig bezárólag 6 kr. 20 mértföldön felűl 10 krjra.

Ma is használjuk viszont a kifejezéseket: latolgat, latba vet, mit nyom a latban.

A postatarifák egyszerűbb és gyorsabb lerovásához az 1830-as években megjelent a bélyeg elődje a levéljegy, míg a levélbélyeg használata 1850. évben I.Ferenc József postapátense nyomán veszi kezdetét.

A falon a kőszegi posta kiegyezés előtti német nyelvű címere, illetve  a császári színű levélláda, amely Ausztriában még ma is sárga.

A kiegyezés után vált magyar nyelvűvé a hivatali rendszer, s írták át magyarra a címereket is.

A levélszekrény kezdetben zöld színű volt, piros fehér csíkozással és koronával díszítve, fából illetve vaslemezből készítve. Az 1800-as évek végén egy postai reform ezt megváltoztatta, mivel tavasszal és nyáron
a doboz beolvadt környezetébe. Ekkor kapta a feltűnőbb piros színt a postaláda, ám ami nem változott azóta sem, hogy a posta színei továbbra is a nemzeti jelleget hangsúlyozó színekből állnak össze.

Ezek kulccsal záródó ládák voltak, belsejükben kiemelhető betét táskával ill. -dobozzal.

A kiemelt betétet a posta illetékes személyzete szállította be a postahivatalba.

Az íróasztala előtt álló bábu Hübert Károlyt, kiegyezés utáni első kőszegi postamestert ábrázolja, mögötte életútjának dokumentumai. A kiváló férfiú egyébként nem volt hosszú életű, 42 éves korában megfázás következtében meghalt.

A levélszekrények hőskora egybeesik az önálló magyar posta kialakulásával és fejlődésével. Ezek változásaira láthatunk néhány példát a kedves kis mediterrán hangulatú udvaron.

1893-ban helyezték ki az első gépi ürítésű levélszekrényeket Budapest utcáira.
A levélszekrényeket díszes öntöttvas állványokra helyezték, azzal a céllal, hogy esztétikai élményt nyújtsanak, amelyek egyúttal utcabútorrá váltak.

levél, 1907k.6995

Még egy kuriózumra nyílik rá szemünk: a kék levélszekrény a légipostai levelek bedobására jelent meg az I. világháború után. Budapesten nagyon sokáig csak egyetlen darab volt belőle, a Keleti pályaudvar melletti postahivatalnál.

Már csak egy megvilágosodás van hátra, s ez a nehezen megközelíthető helységek, tanyák számára elsősorban az Alföldön, az utak mellé telepített postafiókok rendszere.

Így a külterületi kézbesítő naponta meghatározott útvonalon a telepített levélszekrénybe helyezte a küldeményeket. Minden érintett családnak volt egy ilyen kulcsos szekrénye, melyből amikor arra jártak, ki tudták venni a számukra érkezett leveleket, hírlapokat. Ezidáig nem tudtam volna értelmezni az alábbi tablón megjelenített képeket:

Ezután már csak a szépen kialakított udvar egyes részleteiben gyönyörködünk, amely a ház mai tulajdonosának, dr. Hatvani Szabó Jánosnak odaadó és elhivatott tevékenységét dicséri.

Postahivatal itt soha nem működött, de a ház történetének – és tulajdonosainak 1570. évig történt visszavezetése során egy postamestert találtak a mindenkori magántulajdonosok sorában. Ez adta az ötletet a postamúzeum létrehozására, a tárgyi kellékeket pedig a Budapesti Postamúzeum biztosította.

Az elvégzett munka nagyságát leginkább az a két kép érzékelteti, amik még a felújítás előtti állapotot tükrözik.

És most jöhetnek az “ilyen lett” képek!

Ráadásként egy hangulatos esti fotó a múzeum saját honlapjáról:

Felvillanyozva és hálásan hagyjuk el az épületet, mert a kis Bozsok faluból naponta bejáró kísérőnk szakavatott és lelkes interpretációja nélkül valószínűleg egy maradandó élménnyel szegényebbek lennénk, s igencsak melengeti szívünket, hogy Kőszeg nem csak csodásan szép, hanem nagyon emberi város is.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Magyarország, Történelem, Városnézés
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Csodak szerint:

    Nagyon érdekes,komplett leírás a múzeumrol, kulon koszonet azert, hogy vegre valahol, valaki erteknek latta es elismeressel, halaval adozik az ott kapott torodesert, kedvessegert,lelkiismeretes munkaert.
    En is csak csatlakozni tudok nekem is is hasonlo CSODABAN volt Kőszegen reszem, Marica tarlatvezetesenek hala.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s