Kék szecesszió

mozaik3-1

A múlt századforduló erőteljes ipari fejlődése, az egyes ember táguló ismeretei a világról,
s a történelemről felszabadítólag hatottak a szellemre, a művészetekre. Az új század beköszöntét általános megújulás, változás vágya, az élet szépségei iránti fokozott igény kísérte. A klasszikus formák zártságával szemben, az embert a természetben körülvevő világ felé nyitnak, a nők kezdenek kibújni abroncsaikból, Isadora Duncan leveti cipőjét és mezítláb táncolva improvizál. A kor tánca: a szerpentin tánc. (YouTube: Serpentine dance!)

A művészetekben általános stílusváltás következik be : a szabályos mértani formák helyett a természetes növekedés érzetét keltő szabadon áramló formákkal, jellemzően dekoratív, körvonalazott, légiesített alakok (= nők) ábrázolásával, kiemelt szerepben az életöröm, az erős allegórizálás. Hódít a szimbolizmus, dekadencia melyekből később kinő a szürrealizmus.

Az új művészet, a szecesszió lehengerli Európát. Egy világ kávéházakkal és élénk alkotói kedvvel.

Szeretem ezt a képet. Maximilian Lenz, a bécsi szecesszió kiemelkedő alakja önmagát ábrázolja, amint a kép jobb szélén magába merülve átballag az …életén. Mögötte egyre halványuló, elmosódón lebegő alakjai életének, elmúlt szerelmeknek, szép tavaszoknak.
Ő maga már inkább az ősz színeibe öltözve, vállán a nehéz évek súlyával, lecsúszó kabáttal, tétován kifelé igyekszik.

A Szépművészeti Múzeum alsó szintjén egy kisebb terem egész falát betakaró festményt,
a többi 20. századi alkotással, a teljes impresszionista gyűjteménnyel együtt rövidesen raktárba teszik, s a terület más hasznosítást nyer. A nagyközönség meg veszít. Szerintem.

De útban a Szépművészeti felé minden alkalommal felderít egy másik, a lombok közül előbukkanó csupakék látvány:

Az ipari, majd tudományos forradalom légkörében fogalmazódott meg Európa-szerte
a földtani intézmények megalapításának gondolata. Nálunk először egy minisztériumi osztály foglalkozik a területtel, majd 1869-ben Ferenc József jóváhagyásával megalapul a Magyar Királyi Földtani Intézet. ( Széchenyi még saját szakállára kerestet mérnökeivel megfelelő építési anyagokat, kőzeteket a Lánchíd építéséhez!)

Az Intézet negyed századig öt különböző helyen hányódik, majd megszületett a gondolat egy önálló, a köz által is látogatható múzeumi gyűjteménnyel is berendezett intézet létrehozására.

Nosza, kiírtak egy pályázatot 1896-ban, s az első díjat a “Versenyezve haladunk” jeligéjű pályamű kapta.

Szerzője: Lechner Ödön (1845. aug. 27. – 1914. jún. 10.).

A papírra készült pasztellkép Rippl-Rónai József 1913-ra datált munkája, aki ugyanúgy mint Lechner Ödön, a híres Japán kávéházi művészasztal tagja volt.

A szecesszió zseniális magyar építészének alakjához nekem mindig beugranak ezek a legendássá vált leírások a Japán művészasztaláról, melyet Herman Lipót szedett csokorba, s idéznék itt most belőle:

A Japán művészasztala az Andrássy útra néző szélső sarokablak mögött volt.
Az akkoriak nem féltek annyira a “cug”-tól, mint a maiak, s a régebben fiókasztalnak számító Kovács Lívia asztalt okkupálták “Munkácsy céh”-asztal neve alatt.
Szép Ernő 1931-ben ezt olvasta fel a Japán művészasztaláról egy Szinyei emlékülésen az Akadémián.
“Volt egy kávéházunk az Andrássy úton, abban a kedvesebbik időben: a Japán kávéház; fehér majolika falai teli pingálva bambusszal, krizantémmal, vázákkal, álmodott madarakkal. – A kávéház ma is nyitva van, az időt bezárták. – Akik oda jártunk a Japánba, talán messzibb mentünk, mintha Japánba mentünk volna; távolibb exotikum volt ez a kávéház, mint a fehér lótusz, a zöld thea, s az arany Buddha világa: mert a Japán kávéház az ifjúság tündér-hazája volt. – Oda mentem délután, elhanyagolva regényolvasást, lóversenyt, meg szerelmet is néha; a barátkozás szent idejében olyan szent szükséglete ez az életnek. – A Japán asztalnál ültek azok a művészek és műértő jóbarátok, akikből a mai Szinyei Társaság kerekedett. A Szinyei Társaságnak, hogy mindjárt megmondjam, azért vagyok tagja, hogy képviselve legyenek azok is, akik a hazában nem értenek a képekhez. – Ebben a jelentésemben egy impozáns sokaság képviselőjeként merek a Társaság kedves vendégei elé ülni és itt hangosan beszélni.
Oh, az az ozsonnaidei nagy Japán asztal az Andrássy útra néző tükörablak előtt, amelyről a Pólya Tiborunk pingálta derült csoportképet már őrizetbe vette az Ernst Múzeum; mennyi tréfa esett ott minden istenadta nap, mennyi napsütött históriát meséltek ott a párizsi, müncheni meg nagybányai piktorság életéből; s viták perdültek és szenvedély kürtölt … vallomások lelkendeztek, mikor, a byroni szavakkal élve: a mennybe látni sok vidám és tiszta gondolaton át. Igaz, csalódásnak, fájdalmaknak a gordonka hangjai is sötétlettek …”

Talán Lechner Ödön szívügye volt, hogy ez a művészasztal az Andrássy útra néző ablak mögött legyen. Ő ugyanis szorgalmasan rajzolgatta a márványasztalra zseniális építészálmait, de azért élénk figyelemmel kísérte az utcán folyó életet, a férfiakat, az asszonyokat, a szép lányokat s az örökké változatos panorámát. Lechner szép, franciásra nyírt fehér szakállával, rózsaszín arcával, fejebúbján az elmaradhatatlan házisapkával volt egyik vezére az egész társaságnak. Egyik törzsfőnöke ennek a színes és sokféle egyéniségekből összerakódó birodalomnak.

…..
Krúdy Gyula is megemlékezik varázsos elbeszéléseiben a művészasztal sok tagjáról,  “Az utolsó pesti omnibusz és utasai” című írásában eképpen ír:

“…. Lechner bácsi.
Ez az ezüstszakállú, bohókás tekintetű, igen finom fekete kabátban megjelengető úriember arról volt nevezetes, hogy temérdek szép házat épített Pesten, nagy része volt abban, hogy a lakosság megbámulja az építészet csodáit, amelyekkel tervezeteiben pazarul bánt…
Muzeális megjelenésű férfi volt; akár a művészkávéház kirakati ablakánál ült, kimosolygott az Andrássy út járókelőire, valamint helyeslőleg bólintott a körülötte helytfoglaló ifjú művésznemzedék felé: mindig volt valami a magatartásában, mintha az imént lépett volna ki egy klasszikus olajkép rámái közül.
Reneszánsz-korabeli érzelmekkel viseltetett az élet iránt annak nagy szeretetében ugyanezért kedélyesen felült az omnibuszra, ha városligeti hangulatokat, ifjú nők bolondozásait, régi pesti tréfákat akart élvezni. Ízeit bizonyára úgy becsülte az életnek, mint egy öreg király, aki vigyázgat hátralevő évei harmóniájára.

…a kecskeméti, nagybányai, szolnoki művésztelep fiataljai tanárjaikkal, miután Pestre kerültek, odabátorkodtak a művészasztal nagyjai közelébe. Nem volt ez olyan magától értetődő dolog. Bizony könnyebben juthatott be valaki egy exkluzív kaszinóba, mint a kávéházban a szomszédos kisasztaltól az előkelő művészasztalhoz.

Mi volt a nagy művészasztal fővarázsa? A nagyképűség teljes hiánya! Hogy Szinyeit még a fiatalok is Pali bácsinak szólították, s hogy Lechnernek Papszi volt a megszólítása, ahogyan a mestert korán elhalt fia, Lechner Dönci festőművész szólította. De az egész társaság átvette, mert átvehette ezt a megszólítást.

 A régi művészasztal híres öregei: Szinyei Merse Pál, Lechner Ödön, Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József, Perlmutter Izsák, Csontváry Tivadar, persze ma már – sajnos – nincsenek az élők sorában. A régi nagyok közül egyedül a 93 éves Csók István él, s reméljük, még sokáig.

Olyan buzgósággal kultiváltuk az asztal látogatását, pozíciónk ottani megerősítését, hogy ebéd utántól éjfélig szinte egyhuzamban ott ültünk, ott, ott rajzolgattunk s onnan igyekeztünk a kávéház előtt álló Pista hordár útján értékesíteni művészi termékeinket.

S itt a Japán asztalánál írta halhatatlan regényeit az 1930-as években Rejtő Jenő.

Nade, túl előre futottam – meg némileg el is tértem a témától. Bár… én úgy gondolom, hogy Lechner házai olyannyira egyéniségek, hogy mögöttük nem lehet nem látni az azokat megálmodó művészt magát.

Lechnert ugyan kevés épület fémjelzi, de azokat nem lehet nem észrevenni. Az általa megálmodott új nemzeti stílus csúcsaként aposztrofált Postatakarék épületét a Szabadság tér körüli séta kapcsán már érintettem. ( ). A magyar szecesszió az ő újító géniuszának és nyughatatlan, kitartó keresésének köszönheti létrejöttét, bár ő saját magát nem tartotta szecessziós építésznek. Mégis, az általa létrehozott építészeti formanyelv számos őt követő generációnak szolgált mintául, s alakult ki fővárosunk – és sok vidéki székhely, város – legszerethetőbb vonása épületeik képében.

Lechner nem kisebb dolgon fáradozott, mint egy oly építészeti formanyelv megteremtésén, amely csak minket magyarokat jellemez és csak a mi különleges viszonyainknak szüleménye és jellemzője…Művészete gyökeres átalakulást jelent s tele van őserővel.” – Lyka Károly.

Stílusújítása első periódusában a magyar népművészeti motívumokat ötvözi a keleti -elsősorban indiai, perzsa – elemekkel, ázsiai eredetünkre visszautalva. Ez utóbbiakat elsősorban a tömegformálásban, épületei kompozíciójánál alkalmazza, hogy elhelyezhesse rajtuk a magyaros ornamentikát. Ennek az első terméke az Iparművészeti Múzeum épülete – melyen a Taj Mahal díszítésénél használt elemek is fellelhetőek – s az akkor gyökeresen új, szokatlan épület vegyes fogadtatásban részesült. A konzervatív oldal egyik sajtóorgánumában az “Esti levelekben” 1896-ban, bizonyos Tóth Béla a cigánykirály palotája néven aposztrofálta.

Lehet hogy a sok kritika is befolyásolta, de később, önéletrajzi visszaemlékezésében maga Lechner Ödön mondja, hogy felfogása később némileg megváltozott. “Ma – írja 1911-ben – ha úgy néha az Iparművészeti kapuját nézem, igazán haragszom rá. Egy kissé nagyon is ‘indus’ nekem.”

Pedig újításai megvalósítása, nemcsak tőle igényelt rengeteg innovációt, kutatást, de azok kivitelezése is merőben új feladatok elé állította a szakma kézműveseit is.

Minden asztalos, lakatos, kőfaragó pontosan tudja szállítani a barokk, renaissance, gótikus díszeket az épület számára. Ám Lechner tervei egyenest megdöbbentették a legfegyelmezettebb épületiparost is. Itt mindent újra kellett megtanulni, soha nem látott formák előállításán hosszan el kellett töprengni, dupla idő, dupla költség s a végén –  még se jó.”-Lyka Károly.

Ő azonban nem adja fel, s ilyen kitartó fáradozások eredménye az épületeire oly jellemző majolika és pirogránit alkalmazása is. “A kőbányai templomon – amely sajnos nem egészen a mester eredeti terve szerint épült –  s az Iparművészeti Múzeumon járta végig a magyar majolika nagy iskoláját a pécsi Zsolnay-gyárral s ott vég nélkül kellett kísérletezni az agyag formálása és színezése dolgában..” -Lyka Károly.

S a majolika alkalmazásában is sokban ösztönözte a praktikum: hazai alapanyagból, az agyagból előállítható, ezáltal gazdaságosabb is, könnyű, időtálló, s nem utolsó szempont, mivel felülete nem porózus, hogy a kormos nagyvárosi környezetben a vakolt falakkal szemben, nem piszkolódik és könnyen lemosható.

Lehetséges, hogy a kritikák hatására, de következő épületénél már egy csökkentett díszítettségű, egyszerűbb homlokzattervvel pályázik, és nyer.

Ez nem más, mint az eredeti témánk, a Földtani Intézet épülete. A homlokzat rajzát itt már egy frissebb újításával, a téglaszalaggal rakja ki, amely dekoratív vonalaival nem csak az épület szerkezetét hangsúlyozza, de egyben össze is köti az egyes részeket. Ezzel az újításával aztán megtalálja azt a formát, amely kiforrottságában és esztétikájában  saját stílusjeggyé válhatott a szecesszió művészeti sokszínűségében.

Az Európa-szerte megindult modern mozgalom, a ‘szecesszió’, mely a formaadásnak nagyon gyakran szélsőséges szabadságot adott, erősen segítségemre volt 

fölszabadulásomnál. A Földtani Intézet és a Postatakarékpénztár tanúi e kor vajúdásának ” (Lechner Ödön: Önéletrajzi vázlat. a Ház, 1911)

A Földtani Intézet külső színeiben  jóval visszafogottabb, s a nagy felületen elszórtan megjelenő stilizált  kerámia díszek, illetve a hatalmas tömeget lefedő tető színe kék.

A minták között az intézet tevékenységére is utaló elemeket is elhelyez, mint itt a homlokzaton, az ammonitesz őskövületet formázó alakzatot. (Az ammonitiszek nem csigák, ahogy gondolhatnánk, hanem a mai tintahalak rokonságába tartozó, meszes házat növesztő lábasfejűek. Ezek háza nem térben, hanem síkban csavarodik, s lenyomatuk sokszor előfordul a mészköveken.) Egy hatalmas példányukkal az épületen belül, a kutató részlegek folyosóján találkoztunk.

A múzeum anyagának megtekintésénél Ferenc József is elidőzött, amikor a mindössze másfél év alatt (1898. február 9. – 1899. október 1.) elkészült épület megnyitása után
1900. májusában ide látogatott. A Földtani Intézet Magyarország legrégebbi, ma is működő tudományos kutatóintézete. Munkatársainak zöme kutató geológus, bányamérnök, térképész, hidrogeológus, vegyész, geofizikus, vagy geográfus.

Az épület belsejében is egyikük kalauzolt bennünket, illetve vitt fel a lélegzetelállító panorámájú tetőre. Az ő érdekes adatokat tartalmazó szakmai tájékoztatását sajnos már visszaadni nem tudom (mintegy egy éve volt), de ez annyira nem is célom, mivel érdeklődésünk tárgya sokkal inkább a lechneri épület volt.

Az épület belsején sajnos még jobban látszik az idő nyoma, mint a külsején.
A II. világháborúban az épület ugyan nem szenvedett kárt, de a Lechner tervezte bútorok elpusztultak, s a munkatársak növekvő helyigénye miatt pedig megszüntették a múzeum működtetését.

A visszafogott külső dekorációval szemben, a belső terek sokkal gazdagabban díszítettek, s színvilágában is változatosabb, bár igen finom pasztell színekkel variál, melyek között az ajtó és ablakkereteken visszaköszönő kék ad egy sajátos ritmust. A korábban a középületeknél használatos díszes ólomüvegekkel szemben, itt a jóval egyszerűbb homokfúvott üvegtáblákkal találkozunk, melyek mintájukban szépen harmonizálnak az egyéb folklorikus díszítő elemekkel.

Az épület rendeltetéséhez híven, Lechner ebből is merít ihletet. Az előcsarnok barlang-szerű boltozata, s a csillár feletti sztalagtit csepkő forma alakzatok ezt az érzetet keltik.

Mintha csak egy fehér cukorhabos díszítésű mézeskalács mesekönyv nyílt volna meg!

S ezek a fantasztikus fehér oszlopkötegek, a maguk jellegzetes pöttyös mintájával majd visszatérnek a Postatakarék épületében is, a lépcsőház kovácsoltvas korlátai között már takaratlanul a vas tartóelemeken is.

A belső termekben, csakúgy a díszteremben mint a kutató laboratóriumokban folytatólagosan megjelennek az alkalmazott díszítő motívumoknak elemei.

De van hátra még egy, a számomra tán legmeghökkentőbb elem az épületen belül, a hullámos lépcsőkorlát, kemény márványból!

A tetőre már csak a következő bejegyzésben viszlek fel Benneteket!

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: építészet, Magyarország, Művészet, Városnézés
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Kék szecesszió bejegyzéshez

  1. Your pics are great… It’s a pity that I can’t understand your laguage! Thank you again!

    • elismondom szerint:

      Thank You for visiting and commenting my site. Unfortunatelly my english is not so good, that I could write it in english as well. Let us hope, that the translator softwares will be better some day….

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s