Budapesti mozaik – Gellérthegy és az eltűnt Tabán 1.

Budapest,

mindig rohanó életünk terepe, s közben alig látjuk. Ha mégis, az a kosz, a kutyaszar, az elcsúfító graffitik, a Rákóczi út évtizedek óta pusztuló kirakatai. Feketedő, sok helyütt még belövésekkel tarkított házfalak, vagy a málló vakolat. Na és a botrányosan rossz úttesteink. Szégyen, mondjuk sóhajtva…
De tudjuk-e látni a Deák teret, ahol  egykor nyüzsgő piac volt, s a sarkon Jókai fordult be az istentiszteletre az evangélikus templomba?
A határokon túli zarándoklataink során könnyen transzba esünk egy –egy város kiemelkedő épülete, vagy látványossága előtt – s itthon, csodák mellett meg sem torpanunk. Gondoltam hát, időnként felelevenítek egyet-egyet belőlük… Mozaik lesz, de hátha kialakul lassan ebből is egy nem hétköznapi város…


Azért jöttünk a Gellérthegy ezen pontjára, hogy az augusztusi kánikulában jóleső témáról, a víz szerepéről kapjunk újszerű áttekintést fővárosunk életében.

Nincs is itt más, a már bemutatott szobrokon kívül, csak az a hatalmas víztározó, amely első helyen biztosítja a városnak megfelelő víznyomás mellett, a napszakonként eltérő vízfogyasztásának állandó és egyenletes ellátását, illetőleg a tűzoltáshoz szükséges vizet.
A felszínen mindez láthatatlan, miközben a hegy belsejében 2 x 40.000 köbméter tárolókapacitású, futballpályányi, 6.000 négyzetméter alapterületű  medence húzódik meg a park zöldje alatt. Ez az a zöld hegyoldal, amin az Erzsébet hídról a Bach csomópont
(az M1 és M7) felé autózva, gyönyörködve hízlaljuk szemeinket. Tart a látvány balra az első keresztutcáig, a Sánc utcáig.

A park az Orom utcáról, a Sánc utca közelében:

Jobbra a víztározó lejárata a beton blokkok mögött:

A már megismert szobraink a víztározó tetejéről:

Aztán az Erzsébet híd irányában kanyargunk majd le a hegyről:

S közben eszünkbe sem jut, hogy a múlt századelő költői és írói által oly sokszor megénekelt tabáni kiskocsmák, festői zegzugos utcácskák, egy elmúlt világ, szegénységében is oly színes terepén taposunk.

“Hegynek kanyargó és kiismerhetetlen végzetű utcák, már csak botlásra való kapuküszöbök, megbetegedett ajtók, amelyek szinte leestek helyükről… ” (Krúdy)

Ha rápillantunk az 1908-as térképre, ez a Bohém Tabánként jelzett, utcákkal sűrűn behálózott rész, pontosan a Sánc és Orom utcákkal záródik, akár a mostani park.
A Hegyalja út megfelelő szakaszát a Hadnagy és Horgony utcák fedik le.

Az egykori révátkelő helyre épült városka itt még egységes települést képez, nem választja el a gyorsforgalminak is beillő út állandó autófolyam alatt nyögő 4 sávja. Ezt a Tabánt , – ami a fennmaradt leírásokból, képekből a mi fejünkben is él – gyakorlatilag az oszmán hódítás elől menekülő szerbek alapították, s hozzájuk csapódtak még a szorgos németek és kisebb számban magyarok. Szép számmal vannak köztük megkeresztelkedett és itt maradt törökök is.

A Gellérthegy és a Várhegy völgykatlanában meghúzódó, lakóiról Rácvárosnak is nevezett Tabán csakúgy mint a Krisztinaváros, vagy az Országút negyed, szegény külvárosoknak számítottak. 1703. óta szabad királyi város rangot viselő Budának ugyanis hat negyede (fertálya) volt:  a Vár, az Alsó- vagy Víziváros, a Tabán, a Krisztinaváros- vagy Hátsó Külváros, az Országút és Újlak. Óbuda különálló kamarai mezőváros.

Tabán  a nevét a cserzővargákról a török Debaghane (=tímártelep) elszlávosított ferdítéséből: Tabahon-Tabakos (=bőrös) kapta. Csaknem ezer viskószerű háza fecskefészkek módjára egymás fölé több sorba települt a hegyoldalakon. Központja a Szarvas tér; itt áll a Szent Katalin plébániatemplom, s közelében a magas tornyú ráctemplom.

A festői városrész akár a párizsi Montmartre vagy Bécsben a Grinzig, a bohémek kedvenc tanyája. Számtalan kiskocsmájának házias hangulata volt, a fényűzés minden nyoma nélkül.

Irodalmi alkotások sora őrzi emléküket Poldi bácsi Mélypincéjétől, Albeckeren át, a Háromcsőrű Kacsa, és egyéb állatok mint Arany Kakas, Vörös Ökör stb. a Hadnagy utcában Kosztits Péter hentesmester fogadójáig, ahol Casanova köré font legendák keringenek. Utóbbi 1759-ben kalandos szökése után a velencei ólombörtönökből, podagráját (köszvény) érkezett gyógyíttatni a híres Rudas fürdőben.


A háromcsőrű kacsa a mai Tabán múzeum épületében működött vendéglő névadója volt.

A múzeumban őrzött vendégkönyvében számos híresség gyakran versbe szedett jóízű vagy éppen humoros bejegyzése között lapozgathatunk, visszarepülve az időben.

Hogy mennyire átitatódott ezen helyek neve a köznapi életbe és irodalomba, álljon itt egy picike idézet Kosztolányi Dezső Esti Kornéljából, amely második fejezetének alcíme: melyben 1891. szeptember 1-én a “Vörös Ökörbe” megy és ott megismerkedik az emberi társadalommal. S a vonatkozó leírás így szól:

“Bosszúsan tipegett anyja mellett.

Nagyon hamar a Vörös Ökör-höz érkeztek.
A Vörös Ökör az elemi iskola volt. A népművelésnek ez az egyemeletes palotája onnan kapta merőben sajátos nevét, hogy valamikor a helyén egy düledező, ütött-kopott kocsma állott, melynek cégérjére egy vörös ökör volt pingálva. A viskó már egy emberöltő óta leégett. De ennek a borissza városnak korhelyei még mindig szivesen emlékeztek vissza az itteni duhaj éjszakákra, s ezért kegyeletesen az iskolára is átruházták a kocsma nevét, mely ekképpen apáról fiúra szállt. “

Hadnagy utca a Tabánban 1910 k.

Krúdynak a terepe ez, hol álom és valóság egybemosódnak, s a mese szövetéből gyönyörű krúdys mondatokban villan ki a romantikától mentes élet képe:

“közönytől megsárgult, foszlott kötélen hintázó női ingek…
folyóvízzel hasztalan álmodó kisbaba nélkül maradott menyecskék

a szerelmi éj varázsának ismerete nélkül imakönyvbetűvé törpült asszonyok

Mállott rókagallérok, kísértetiesen elrongyolódott köpönyegek
szépségüket, bókokra érdemességüket régen felejtett női kontyok
őszi széllel és köddel csimbókozott üstökösök, gombjavesztett mellények, hervadt falevélkék, összezsugorodott nyakkendők és érctelenül kongó pincehangok hazája, molyette Tabán!

Torkon akadt sóhajtáshoz hasonló kéményfüstök, föld alatti, tetszhalottéhoz hasonló nyögések, a varrógép pergésébe fulladt zokogások, holdvilágnál született csalékony és a nappali világosságnál hirtelen megöregedett s tehetetlen álmok, nevüket is elfelejtett bánatok, céltalan csavargások és még céltalanabb üldögélések hazája, Tabán!”

Fenti képhez egy Márai idézet:

„A vasárnapon, amely 1944. március 18-át követte, a kora délutáni órákban csöngettek budai lakásom ajtaján. Krausz Poldi állott az ajtóban, hóna alatt újságpapírba csomagolt albumot szorongatott. (…) Kis termetű, meghajlott hátú, tömött harcsabajszos, zömök emberke volt, kisalföldi ízes magyarsággal beszélt. (…) Reszketett a keze, amikor átnyújtotta az albumot, élete művét, egyetlen kincsét.
A viaszosvászonba kötött albumba írók, újságírók, művészek, éjszakai emberek,
a budapesti szellemvilág lézengő ritterjei írtak néha tréfás, néha komoly emléksorokat. A betű és a hontalanság vándorlegényei, ez a minden politikai, vallási szektánál hűségesebben összetartó társaság, ezek voltak a Mély Pince, Poldi kliensei.”

A lakosság fő foglalkozása a szőlőművelés és bortermelés.

Gellért hegyi szőlők 1890 k

A Sas-hegy és Naphegy lankáira kapaszkodó szőlőből készült, többnyire sötét színű borai nemzetközi hírnévnek örvendenek, a jó burgundival azonos minőségként kezelik.
A különféle szőlőfajták termését nem válogatják szét, hanem egybepréselik. A kíválóbbakat és aszusodó szemeket sem különítik el, s valószínűleg ez a magyarázata annak, hogy a budai borok erősek, kellemes zamatúak.

Újra pár mondat Krúdytól a bor filozófiájáról:

…a legöregebb korcsmavendég a Tabánban, aki nem szerette azt, ha valaki már életében leszokott a korcsmajárásról. Elég ideje lesz erre halála után is.

….a láthatatlan embereknek felelve, amely láthatatlan emberek a harmadik, negyedik pohárnál szólalnak meg igazán, amikor a lelkével kezd beszélgetni a boros ember.”

Az év legnagyobb eseménye a szüret, amikor az egész család kivonul a szőlőkbe, s ott tölt egy-két hetet. Még az iskolai tanulóknak is szünidőt adnak ilyenkor, amelyet egy 1876. évi rendelet is rögzít. A szüretnek valóságos népünnepély jellege van, amelyet élénk színekkel ír le az 1820-as évek pesti krónikása, Schams Ferenc:

” A polgár és családja otthagyja városi lakát, a kapás és neje meg gyermekei búcsút vesznek házikójuktól, kiki a szüretre megy, gyalog vagy kocsin. A rendkívüli népsokaságot növeli az a temérdek leány és legény, akik a szőlőhegyek környékéről összecsődülnek. Leírhatatlan e népnek vigadozása; mindenfelé hangzik a zene, az ének, az újjongás…”

szüret0001

Talán ennyi hangulati aláfestés elegendő ahhoz, hogy felidézzük emlékeinkben a Tabánt, s annak jelképessé növekedett romantikáját – amely akár a nyomor romantikájának is mondható.

Kicsit tárgyszerűbb áttekintést lehet kapni a Tabáni múzeum történeti anyagából, amely leírja:


Írásos emlékek tanúsága szerint Gellért püspök 1046. évi mártírhalála emlékére
a Gellérthegy aljába templomot építettek. Az ásatásokkal eddig még nem sikerült helyét azonosítani. Az viszont tudott, hogy a ma is álló, római katolikus Alexandriai Szent Katalin plébániatemplom (épült 1728-1736) helyén a középkorban kis román stílusú templom állt, mely később a Szent Gellért Mártír nevet kapta. A hagyomány szerint ugyanis ideiglenesen ezen a helyen temették el Gellért püspököt.

Fenti második jelentéssel kapcsolatos elvet cáfolni látszik az a tény, hogy Budán kívül, sík fekvésű alföldi városainkban is “tabánnak”, “cserzőtelepnek” nevezi az ottani lakosság a hasonló célt szolgáló településhelyet.

Csakúgy Tímár pataknak ( Debág szuju, Tobák szuju)  hívják ekkor a telepen átfolyó Ördögárok Dunába torkolló – ekkor még nyitott- szakaszát.

 

Az itteni tímárműhelyek – mint Evlia Cselebi mondja, száz bolt – részben a Duna, részben az Ödögárok mentén zsúfolódtak egymáshoz. A telep sűrűn volt lakva, és több mahalléra oszlott: Ilidzsa, Jesil direkli, Ömer Sáhi, Aga mahalleszire is.

E vár megszemlélése után a domb alatt fekvő Debbágkháne külvároson keresztülmenvén, a Duna partjára értem s a rendkívüli csodálatos hídon is átmentem.
A híd. Buda várának Ali pasa-bástyája előtt a Duna folyón hosszú híd van, mely teljes hetven darab tömlőhajó fölé van hosszú gerendákból építve s a tömlőhajók lánczokkal vannak egymáshoz kötve. Közepén négy hajó van, melyeket ha átmenő hajó érkezik, felnyitnak és bezárnak. A hídnak szolgálatával éppen háromszáz őr van megbízva. A híd hajóinak védelmezésére harmincz budai katona van kirendelve s még külön negyven pesti katona ugyanazon védelemre.
A ravasz ellenség, nehányszor nagy fatörzseket és vastag  fákat
kötött egymáshoz s mihelyt e fákat a Dunára eresztette, innen-onnan sokat rabolt s még ugyanazon napon elfutott. E híd tatarozásának fele a budai, fele pedig a pesti vakufból történik. Télen-nyáron e hídfőnél a jövő-menőktől vámot szednek. Mikor igen zordon tél van és a Duna folyó befagy nincs szükség e hídra, mert a Duna folyó tíz-tizenöt arasznyi hóval van befedve s a Dunán igen jó út van s nehány százezer kocsi és szán jön-megy a Dunán. Abban az időben vámot nem szednek; a Duna folyó három-négy hónapig be van fagyva. Olyankor a híd hajóit egy oldalra húzzák s tavasszal ismét helyükre állítják. E hídfőnél az erős Pest vára van.”

Állt Debaghánéban egy nagyobb dzsámi: a mai tabáni katolikus templom helyén az úgynevezett Musztafa pasa-dzsámi, és egy kisebb, a Kücsük ilidzsa dzsámi (“Hévizi kis dzsámi”), valószínűleg ugyanaz, amelyet bizonyos Ibrahim csaus építtetett, és nem sokkal később Musztafa pasa rendbehozatott.


A másik, a település arculatát a
II. világháborúig meghatározó temploma, a török elől Arsenije Ćarnojević ipeki pátriárka vezetésével 1690-ben ide menekülő szerbek, eleinte kis szerényebb kőtemploma volt.

Mivel a templom romlásnak indult, 1741-ben új templom építésébe kezdtek. Az időközben egyre növekvő szerb népesség ezúttal már egy nagyobb és szebb székesegyházat igényelt.

A Hadnagy utca és Görög utca kereszteződésében megépült gyönyörű barokk pompájú templomot 1775-ben még díszes toronysisakkal is ellátták. Az ortodox egyház egyik legismertebb vértanújáról, Szent Demeterről elnevezett székesegyház azonban a nagy tabáni tűzvész áldozata lett.

A tűzvészt követően hamarosan elkezdik felújítását, és már 1814-ben elkészültek az új ikonosztázion faragásával. 1817-ben szerződtek a szerb klasszicista festészet legjelentősebb képviselőjével, Arsenije Teodorović újvidéki festővel, a hatalmas képfal 68 táblaképének megfestésére.

Arsenije Teodorović: Szent Miklós, Istenszülő Krisztussal, Jézus Krisztus, Keresztelő Szent János a budai szerb ortodox székesegyház ikonosztázionjának részletei (1818-1820)

Ma az  ikonok Szentendrén a Szerb Egyháztörténeti Múzeumban vannak, a fotómásolatokat a Tabán Múzeum megnyitásakor 2002.-ben kapta. A Tabán Múzeum és az ott működő Tabán Társaság Egyesület az elmúlt 10 év alatt kiállításokat, előadásokat rendezett – nagy sikerrel. 2012 szeptember 1.-től a múzeum tatarozás miatt bezárt, a Tabán Társaság tovább működik. (Az információt köszönettel Jankóné Pajor Ildikótól, a Tabán Múzeum volt igazgatójától, a Tabán Társaság elnökétől kaptam.)

1824-re a templom már ismét teljes szépségében pompázott, s az 1838. évi nagy árvízet is sértetlenül átvészelte, noha a főhajóba 110 cm magasan behatolt a Duna. 1898-ban egy újabb átépítés során kapja meg kivételes kecsességű vörösrézzel bevont toronysisakját.

Tabáni szerb templom 1900-as évek- k

Az első világháborúban egy kivételével ágyuöntésre bevonják harangjait, s a második világháborúban, 1945. január 14.-én, a görögkeleti újév napján bombatalálat éri.

A háború után a rendbehozatalról az állam hallani sem akar, majd 1949-ben, politikai okokból elrendelik a templom lebontását. (A budai ortodox székesegyház történetének összeállításánál nagymértékben merítettem Jamrik Levente Falanszter blogjának érdekfesztő leírásából.)

De ezeknél is nagyobb nevezetesség volt a három hévízforrásra települt fürdő: a Várhegyhez legközelebb eső Dabagháne ilidzsaszi (“Tímártelepi ilidzsa”), más néven Kücsük ilidzsa (a Rác fürdő helyén), e tájon, de pontosan nem ismert helyen, a fából épült Acsik ilidzsa (“Nyitott tetejű ilidzsa”), s a legjelentősebb a mai Rudas fürdő helyén, szintén Musztafa pasa alkotása a Jesil direkli ilidzsa “Zöld oszlopos ilidzsa”. E fürdő előtt állt egy hán vagy karavánszeráj, a Jesil direkli ilidzsaszi hani: “Zöld oszlopos ilidzsa hánja” s a közelben egy vagy több mohamedán dervisotthon, tekke.

A fürdőkről azonban majd más keretek között tervezem írni, így egyelőre megszakítanám
a tabáni múltidézőt, egy hangulatos, piaci jelenetet ábrázoló képpel, mely éppen tárgyalt színhelyünk terepén, a templom mögött fogadta be árusait. A hetivásárokat Budán, különböző napokon különböző színhelyen tartják: hétfőn a Tabánban, a Szarvas téren – szerdán a Vízivárosban az Alsó vásártéren (Szilágyi Dezső tér) – szombaton a Várban a Városház téren.

A tabáni egyházpiac a templom előtt, a túloldalon a híres báránypiac volt. A Fehérsas téren kapott helyet a zöldségpiac, középen kőből faragott oszloppal, melyről sokáig azt hitték, hogy pellengérként szolgált, pedig csak egy ártatlan, lámpatartó kő volt.

Az Apród utca déli végénél működött a Hídipiac, hol a kofák árulták a pesti oldalról,
a hídon áthozott, vagy dunai hajókon érkezett áruikat.

A piacoktól elválaszthatatlanok voltak a mutatványosok bódéi is.

A négy országos vásár közül a legnevezetesebb a szeptemberi, amikor a kirakodó árusok
a Bomba téren (Batthyány tér) telepszenek meg, a Víziváros és Újlak közti Duna part pedig tele van faárukkal, elsősorban a szőlőművesek igényeit kielégítő hordó dongákkal és más kádármesteri készítménnyel.

És a török fejezet kicsöngetéseként nagyon jól ideillőnek érzem a már idézett Kosztolányi műből, az Esti Kornélból, ezúttal a hetedik fejezetet, melyben Kücsük tűnik föl, a török leány, aki mézes cukrászsüteményhez hasonlít.

– Te vagy az első török leány – mondtam, mert már tegeztem is -, a legelső török leány, akivel találkoztam. Kücsük, Kicsi, Kicsikém, szeretlek. Hajdan, az iskolában a mohácsi vészről tanultam. Tudom, hogy őseid az én őseim vérét ontották, s másfél évszázadig tartottak bennünket szégyenletes rabságban. Mégis, újabb százötven évig lennék a rabod, a cseléded, az adófizetőd, édes kis ellenségem, édes napkeleti rokonom. Tudod mit? Kössünk békét. Én sohase haragudtam a te népedre, mert tőle kaptuk legszebb szavainkat, azokat a szavakat, melyek nélkül boldogtalan volnék. Költő vagyok, a szavak szerelmese, bolondja. Ti adtátok nekünk ezt a szót: gyöngy, és ezt a szót: tükör, és ezt a szót: koporsó. Te gyöngy, mely lelkem tükrében tün- dökölsz, koporsóm zártáig. Érted-e, ha ezt mondom: gyűrű, gyűszű, búza, bor? Már hogyne értenéd, hiszen ezek is a ti szavaitok, s a betű is az írás is, amelyből élek. Gyürüm te, gyűszüm te, tápláló búzám, részegítő borom te. Háromszázharminc legékesebb szavunkat nektek köszönhetem. Régóta kerestem már valakit, egy törököt, akinek kifejezhetném érte el nem múló hálámat, s legalább részben visszafizethetném ezt a szókölcsönt, letörleszthetném ezt a nyelvtörténeti adósságot, mely azóta annyit, de annyit kamatozott nekem. . .
Így lobogtam, rajongtam, amikor hirtelen egy sötét alagútba fúródott bele vonatunk. Kücsük lágyan felém alélt. Én pedig – gyorsan és szilajul – csókolni kezdtem a száját.
Ha jól emlékszem, pont háromszázharminc csókot adtam neki.”

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Magyarország, Városnézés
Címke: , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

7 hozzászólás a(z) Budapesti mozaik – Gellérthegy és az eltűnt Tabán 1. bejegyzéshez

  1. bazsi91 szerint:

    Nagyon jó a blog!Már régóta olvasom!

    Kár azért a templomért…Ezek az ikonok hol láthatóak?Mik maradtak még meg a berendezésekből?

    • elismondom szerint:

      Sajnos én is csak a fényképekhez jutottam hozzá a Tabán múzeum kiállításán. De ugyanott egy kurta mondat azt írja, a berendezéseket a pesti szerb templomba szállították – amennyiben ez is berendezés…

      • Az ikonok Szentendrén a Szerb Egyháztörténeti Múzeumban vannak, a fotómásolatokat a Tabán Múzeum megnyitásakor 2002.-ben kaptuk. A Tabán Múzeum és az ott működő Tabán Társaság Egyesület az elmúlt 10 év alatt kiállításokat, előadásokat rendezett- nagy sikerrel.2012 szeptember 1.-től a múzeum tatarozás miatt bezárt, a Tabán Társaság tovább működik.Örülök a szép összeállításnak, a múzeumban felvett fotóknak- köszönettel Jankóné Pajor Ildikó a Tabán Múzeum volt igazgatója, a Tabán Társaság elnöke.

      • elismondom szerint:

        Én köszönöm nagyon a hiánypótló információt, és be is emelem a törzsszövegbe, hátha nem olvassa mindenki a kommenteket. Nagyon megtisztel dícséretével. Köszönöm!:-)

  2. PM 1 szerint:

    A cikkben említett Kosztolányi Esti Kornél idézetben szereplő Vörös Ökör elemi iskolának a pontos, esetleg mai címét nem tudja valaki? Mert nagyon fontos lenne nekem ez az adat ….

  3. Béla bácsi szerint:

    Nagyon jó könyv kapható a Tabánról, sok fotóval történeti leírásokkal (német nyelvű fejezettel is) Vecsey András: Tabán egykor és ma
    Egyébként a lebontott Tabán helyett létrehozott, és mai is látható park kivitelezését a Főkert részéről Fónod Károly kert. főfelügyelő vezette (részletesen lásd: Fónod Károly : Fővárosi Levéltár, Magyar Országos Levéltár)
    További sok sikert.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s