Neves temetések a Fiumei sírkertben (3.rész)

mozaik3-1

A síremlékek mérete nagyon sokszor jelzi a temetésen megmozgatott tömegeket és társadalmi összefogást, amely azokat kísérte. Ezek a díszsírhelyek a térképen egyúttal többnyire egy-egy köröndöt is alkotnak.

1904-ben a két épülő árkádsor közötti köröndön kapott sírhelyet Jókai Mór (akinek első fejfája, kívánsága szerint, saját háza kapujának az anyagából készült). Amilyen grandiózus temetésben részesült – monumentális ravatalát például Lechner Ödön tervezte – olyan elhanyagolttá vált később a sírja.

1925-ig szinte évente cikkeztek a lapok arról, hogy a nemzet írójának, bár kiemelt helyen nyugszik, nincs méltó síremléke, de még a meglévővel sem törődik senki – főképpen családja nem -, csupán a fővárostól kap évente kétszer, halottak napján, illetve halála évfordulóján hivatalos koszorút. Végül 1925-ben kiírták a Jókai-síremlékre a pályázatot, amelynek egyik feltétele az író azon kívánságának figyelembe vétele volt, hogy sírhantja felett ne legyen sírkő. A pályázat „csak” síremlékre szólt. Az árkádsorokhoz kiválóan illeszkedő, ötletes megoldású Jókai-síremlék, Kismarty-Lechner Jenő és Füredi Richárd műve, 1928-ra épült fel. (Tóth Vilmos : A Kerepesi úti temető másfél százada)

A sírhantot körbeölelő kertfalon az életfa szimólumok nem éppen a keresztény hitvilág elemeit idézik, sokkal inkább a századforduló gödöllői szecessziós műhelyének lenyomatai.

Sírfelirata:
Ami bennem lélek, veletek megy. Ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik, s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani.”
(Jókai Mór: Negyven év visszhangja)

Jaj, nem bírok ellenállni a kísértésnek, hogy betegyem ide azokat a képeket, amiket bennem a “megtalálsz a virágaid között” sora előhívott. Nyáron jártam a balatonfüredi Jókai villában, s annak hangulatos hátsó verandáján, mintegy üvegházban a virágok,
s mindegyikhez egy Jókai idézet mellékelve.


Jókai monumentális síremlékétől távolabb, a művész parcellában kapott helyet Laborfalvi Róza. Őt a 34/2-es parcellába, Nagy Lajos és Gáspár Endre írók közé helyezték (unokájával, Fesztyné Jókai Róza és ennek lányával Feszty Masa festőnővel) a Zala György díszítette síremlék alá.Hasonlóan távol került a költőtől 10 éven át múzsája verseinek: Léda. Ma már ha nem figyelsz, simán elmész a József Attila sírja utáni úton, egy bokor árnyékában meghúzódó kő mellett:

Engem mondjuk megérintett, hogy még véletlenül sem Diósy Ödönné Brüll Adél név állt a síron, de állt rajta egy Ady idézet:

„Hirdetni fogod szent, nagy jussát
A volt nőnek.
Hirdetni fogod: te akartad
S mindent, mi történt, te akartál
S hogy nálam is hatalmasabb vagy
S a halálnál.”
(Ady Endre: Az asszony jussa)

De ha már József Attila, álljanak itt azok a képek, amelyeket úgy öt évvel ezelőtt készítettem sírjánál.

A sír fejénél az áttört bronz (?) lapon valószínűsíthetően utolsó verse:
Íme hát megleltem hazámat.


József Attilát négyszer temették el. Először Szárszón, a község régi temetőjében, ahol sírja fölött hamarosan viharverten nézett ki a megszürkült fa kereszt. Temetésén a falu népén túl mindössze egy maroknyi barát és kolléga volt jelen. Faludy György így emlékezik:       “Elmondtam egy verset, amit a temetésre írtam. Az egész olyan szomorú    és nyomasztó volt, mint Attila rövid életének szinte minden pillanata,  ami végül már elviselhetetlenné vált számára.
(Majd ugyanezt az élményét 1996-ban versbe is foglalja, József Attila emlékmű Szárszón címen.)

Halála után azonnal megindul kultusza, s Szárszóra zarándoklatok a szerény sírhoz.
Aztán 1942-ben József Attila Emlékbizottság alakul, s mozgalmat indítottak a költő hamvainak Budapestre szállítására, hogy itt méltó helyen, méltó körülmények között temethessék el. A Fiumei úton díszsírhelyet kap, s temetésén 1942. május 3-án, a makacsul szakadó eső ellenére, több százan jelennek meg sírjánál. Ez mostani, negyedik sírhelye is.

1959-ben a munkásmozgalmi pantheon kialakítása elgondolás keretében a Munkásmozgalmi Mauzóleum felé vezető baloldali díszsorba elsőként József Attilát temetik át. 1963 óta mellette nyugodott Szántó Judit, akit azonban később nem exhumáltak, így ma csak az ő neve olvasható azon a sírkövön, amely eredetileg József Attila harmadik sírhelyét jelölte.
(A mauzóleumot 365 urnahelyre tervezték, amelyhez a Zsolnay gyárban legyártatott urnákból még ma is mintegy 290 található üresen, felhasználatlanul az építmény raktárában.)

József Attila hamvainak különös vándorlása a negyedik temetésével 1994. májusában ér véget, s visszajut oda, ahová annak idején, 1942-ben temették. Idézem Tóth Vilmost:

A sírhely azonban mindvégig a költő alternatív kultuszhelyeként funkcionált, hiszen 1955-ben ide temették át a Mamát, az 1919-ben elhunyt József Áronnét, akinek sírja József Attila 1959-es exhumálása után is itt maradt. 1994-ben ide kerültek József Jolán és Makai Péter (József Etelka fia) hamvai is, ami arra utal, hogy a közös sírhely kialakítása családi kezdeményezésre történt. Utoljára József Etelkát helyezik el a közös sírban.

Időben a fenti temetéseket megelőzte Munkácsy Mihály 1900. május 9.-én, hatalmas külsőségek között lezajlott, az egész országot egyként megmozdító temetése.
Munkácsy volt az első, Magyarországnak világhírt hozó festőművész, aki munkás életét külföldön töltve, sikereinek csúcsán, az 1896.évi millenniumi ünnepségekre látogat haza, abban a reményben, hogy itthon katedrát szerez magának és letelepszik.
A nemzet tárt karokkal, ünnepelve fogadta, ám a sors közbeszólt és kitört rajta régi lappangó betegsége, ami külföldi gyógyintézetek során át viszi az endenichi elmeintézet végállomásáig, ahol 1900. május 1.-én 56 évesen ragadja el a halál. A hír megrázza az egész országot, s a gyászt mindenki magáénak érzi.

Katafalkját a Műcsarnok előtt állítják fel, s a temetési menet elkíséri utolsó útján a Kerepesi temetőig.

11 év múlva került sor Telcs Ede készítette emlékművének felavatására, amely gyűjtéséhez nagy összeggel járult hozzá a keresztény egyház is, kifejezve evvel a Krisztus Trilógia elkészítése iránti köszönetét. A sokadalom soraiban ott volt az uralkodó család
legmagasabb képviselete, József királyi herceg családjával valamint a kormány,
a törvényhozás két háza, a főpapság, Magyarország szellemi életének, irodalmának, tudományos világának és művészetének képviselői. Számos méltató beszéd hangzott el, melyek sorát gróf Andrássy Gyula nyitotta, s a katolikus, illetve a református egyház két püspöke zárta.

Dr. Prohászka Ottokár részéről hangzottak el ezek a mondatok:

A Krisztusmegmutatás rendi képviselői és munkásai között vannak prófétai lelkek, akik nem testből és vérből, nem rendből és törvényből, hanem az Isten kegyelméből valók és akiknek inspirációja, intuíciója páratlan, akik ott látnak, ahol mások csak sejtenek és akik ott alkotnak, ahol mások csak tapogatódznak. Ilyen géniusz volt Munkácsy Mihály.

A beszédek közben lehullott a lepel a síremlékről, amely szinte antikizált nagyvonalúságával, szűkszavúságával, póz nélkül való egyszerűségével kitűnően jellemzi Munkácsy nagyszabású művészetét.

A nagy politikustemetések – és egyben nagy újratemetések – sorát az 1870-ben majdnem végső nyughelyére, a Kerepesi temető egy márványüregébe helyezett Batthyány Lajos nyitotta.
Az 1849. október 6.-án a pesti Újépület udvarán kivégzett első magyar alkotmányos miniszterelnök hamvait császári parancs szerint jeltelen sírba kellett volna fektetni. Holttestét családja a pesti ferencesek közreműködésével, azok belvárosi templomának kriptájában rejtette el a kiegyezés utáni, az újratemetést engedélyező időkig.

Ez a kalandos “szöktetés” dr. Csorba László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elbeszélése nyomán a következők szerint zajlott. Előre megbeszélten, a Kerepesi úti temetőben ásott sírgödröt kicsinyre méretezték. A halottas kocsi a mai Kossuth Lajos utcán a Hatvani kapunál hagyta el a várost, s a temetés színhelyén a ferences atya úgymond műbalhét rendezett, midőn a sír mérete nem tette lehetővé Batthyány hamvainak belehelyezését. Így a koporsót visszatetette a kocsira, s visszatértek vele együtt, ugyanazon az úton Pest (bel)városába. A Hatvani kapunál az őröknek eszébe sem jutott a visszajövő kocsit ellenőrizni. A nemes összeesküvést siker koronázta, s a hamvak még 21 évig a G.B.L. iniciálék alatt békében nyugodtak a Barátok (ma Ferenciek) tere temploma alatti  kriptában.

A 1870. június 9-én megrendezett újratemetéssel vált Batthyány alakja igazán teljessé, egyénisége ekkor került be végleg a köztudatba. Ravatalánál kétszázezer ember emlékezett a mártír miniszterelnökre.
A végül négy év múlva nemzeti adakozásból felépült mauzóleumához, az ünnepségre már csak kevesen mentek el. A Kerepesi úti temető ezen első nagyobb sírépítménye, Schickedanz Albert – a Hősök tere és a Millinneumi emlékmű megalkotója – munkája, máig a sírkert egyik kitüntetett helye, amelynek közelében sokak váltottak sírhelyet. Schickedanz Albert sírja is, ma a Mauzóleum mögötti úton áll.

Gróf Batthyány Lajos sírja a Mauzóleum alatti kriptában áll, vele együtt nyugszik felesége Zichy Antónia grófnő, fia, lánya és unokája. Az épület mai formájában az eredeti terveket tükrözi, noha az úgy sosem készült el. A kiegészítéseket 2000. évi felújítása során tették hozzá. A monumentális síremlék teraszokkal tagolt, az elsőről nyílnak a sírboltok lejáratai, középen az épület legkiemelkedőbb részén Batthyány Lajos domborművű arcképe.

Deák Ferenc temetése volt a dualizmus kori főváros első igazán látványos és teátrális ceremóniája. Deák Ferenc, a reformkori országgyűléseken jogtudósként az ellenzék egyik legkiválóbb képviselője,  1848-ban igazságügyminiszter, az abszolutizmus idején
a passzív ellenállás megszemélyesítője,
a kiegyezés megalkotója, életének utolsó éveiben a politikától megcsömörlötten, visszavonultan élt Budapesten, s hosszú szenvedés után 1876-ban halt meg.
Királyi pompával megrendezett február 3-i temetésére Erzsébet királyné koszorút,
a kiegyezést ellenző Kossuth Lajos békéltető mirtuszágat küldött.

A mauzóleumra meghirdetett pályázatra 42 terv érkezett be. Gerster Kálmán, a
Kossuth-mauzóleum majdani tervezője kapta meg az első, Schickedanz Albert,
a Batthyány-mauzóleum alkotója pedig a második díjat.

A mauzóleum építése 1884-től 1887-ig tartott, s az akkori viszonyokat tekintve, monumentálisnak és lenyűgözőnek hatott. A 27 méter magas kupola tetején álló,
Kiss György angyalszobrának kivitelezése az első nagyobb méretű hazai bronzszobor-öntés volt. A kupola külső borításául szolgáló Zsolnay kerámiákat 2003-ban újították fel.
A belső tér díszítését Székely Bertalan tervezte és Róth Miksa kivitelezte.

A kupola alatti lunettákban Deák igazságügyi miniszteri és más ténykedésének allegóriái: igazság, büntetés, megbékélés és tanítás.

A bejárattal szembeni falon levő lunettában az Igazság istennője trónol, körülötte a különböző társadalmi rétegek képviselői. A képeken igen sok korabeli szereplő került megörökítésre, s itt a sarokban a barna ruhában magának az öreg Deáknak alakját látjuk, tőle jobbra Horváth Mihály püspök – történetíró.

A falakon Deák szavai, illetőleg egy 1845-ben hozzá írt Vörösmarty vers. (A költő  halála után Deák gyámja volt Vörösmarty gyermekeinek.)

Az eredeti szarkofág, amely Stróbl Alajos egyik első jelentős alkotása volt,
fehér márványból készült, oldalán felirattal:
A haza bölcsének.
A második világháborúban megsemmisült alkotás Deák Ferencet ábrázolta a ravatalon, felette szárnyas angyal, lábánál annak a koszorúnak a mása, melyet Sissi helyezett el ravatalánál. Erről egy nagyon rossz kópiám van, amellyel csak a képzelőerőt szeretném megtámogatni.

A mauzóleum a Kerepesi úti temető szimbolikus centrumává vált, a II. számú kaputól a Deák-mauzóleumig vezető út (az úgynevezett Deák-út) 1903-ig, a Kossuth-mauzóleum építésének kezdetéig a temető gerince, egyetlen fő útvonala volt.
Környékén pedig a századforduló után díszsírhelyek sora épült ki.

Deák temetését még két nagyszabású temetés követte a Monarchia Magyarországán, Kossuthé és Rákóczié. Mindről elmondható, hogy ezek bizottságok által szervezett, jelentős koreográfiát igénylő, nagy tömegeket megmozgató, s egyben  teátrális temetések voltak.

A minden idők leggrandiózusabb funerális ceremóniája ezek között is Kossuthé volt, melynek emlékezete nemzedékről nemzedékre szállt. Bár igaz, hogy temetése napjára Ferenc József nem engedte nemzeti gyász elrendelését (közintézményeket nem szabadott fellobogózni, stb.), illetve a temetésen a kormány tagjainak, a köztisztviselők, katonák megjelenését.

A nemzet reakcióját és a nap hangulatát gyönyörűen visszaadja Krúdy: A holt Kossuth Pesten című írásában, amelyből alábbiakban egy kicsit hosszabban idéznék, így legalább kicsit tagolhatom a képek özönét, amelyek csatolásáról nem bírtam lemondani.

Két nevezetes temetést láttak az Osztrák-Magyar Monarchiában, akiknek alkalmuk volt az eseményekben részt vehetni: Kossuth Lajos és Ferenc József temetését.
Ferenc József huszonkét esztendővel élte túl Kossuth Lajost, mégis ….
Kossuth temetésén sokkal többen voltak, mint Ferenc Józsefén. A két kemény öregember, akihez csaknem egy századéven át Magyarország sorsa volt kapcsolva, már temetésekor eldöntötte, hogy kinek az élete jelentett többet az emberiség szempontjából, mert a történelem ítélete már a temetés napján kezdődik.
Kossuth temetésén mindenki ott volt, aki Magyarországon egy körömfeketényit is számított. Az volt a ritka ember, aki nem jött el.
Százezrek és százezrek szállták meg az utcákat, mert hiszen előre kihirdették, mely útvonalon viszik Kossuthot a temetőbe. A Múzeumból a fél város megkerülésével az Andrássy úton, Teréz körúton, Erzsébet körúton át a Kerepesi útra és onnan a temetőbe, ahol már felállították Kossuth fekete márványból való, de ideiglenesnek mondott kriptáját, a Deák-mauzóleum közelében.

A szertartás megszervezését és lebonyolítását a főváros vállalta magára, s Kossuth mint Budapest díszpolgára részesült sírhelyben.

A szabadságharc bukása után emigrációba vonult Kossuth 92 évesen halt meg
1894. március 20.-án Torinóban, hazaszállításáról azonnal intézkedtek, így
március 30.-án érkezett Budapestre, s temetésére április 1.-én került sor.

Kossuth mauzóleumának megtervezésére 1900-ban írtak ki pályázatot, az elfogadott terv alapján építése 1903-1909 között zajlott, s 1909. november 25.-én helyezték át ide Kossuth (és családja) földi maradványait végleges helyére.
A  mauzóleum önmaga is egy “leg”-et képvisel: mindmáig Magyarország legnagyobb méretű funerális építménye. Tervezője Gerster Kálmán, a szobrok Stróbl Alajos munkái.
A kivitelezésben részt vettek még, többek mellett Róth Miksa, Jungfer Gyula,
Kauser József és Kölber Dezső.

S amíg beviszlek Benneteket a mauzóleum belsejébe, ami önmagáért beszél, a képek között folytatom a Krúdy elbeszélés idézését egy-egy részlet erejéig.

Ezrek és ezrek foglalták a helyeket a háztetőkön, ahová ugyan életveszélyes volt felmenni, de nem volt olyan négyemeletes ház a főváros főútvonalán, amely ne feketéllett volna nőktől, férfiaktól, gyermekektől. Élelmes kereskedők boltjaik kirakatába ültették vevőiket. A fiatalabb emberek felmásztak az égő gázlámpákra. Létrák álltak a falak mentén, amelyről emberfürtök lógtak. Minden utcai akácfa egy-egy páholy, amelynek tavaszi rügyei között már korán reggel elfoglalta helyét
a bérlő.

A Múzeum körúti paloták tetőin várakozók a megtisztított, kordonnal elzárt útvonalon először egy magas, fekete magyarruhás öreg embert láttak a
Kossuth-ravatal felé haladni.

Jókai Mór volt, akit színről színre láthatott sok ezer szem. Legnagyobb sikerét
e napon érte el azzal a beszédével, amelyet Kossuth koporsója felett mondott.

Hatalmas beszéd volt, csaknem háromfertály óráig tartott. Megerősített hangon kezdte a magyar költőkirály, aztán mind fáradozóbban, végül könnybe borulva,
alig hallhatólag fejezte be. (Mindegy. A beszéd megvolt kéziratban, és a másnapi újságokban megjelent.) …………….

Április másodika volt ezen a napon, hétfő, tündöklő tavasz. Kossuth koporsóját hintóra emelték a Múzeum előtt. A hintó előtt elindult tizennyolc koszorús kocsi, körülbelül kétezer koszorúval.

Az utcákon még a cégtáblákon is énekesek ülnek, akik a néptömeg felett a
Kossuth-nótá-t éneklik. A „Károly-kaszárnya”, ahol Budapest katonai központja van, lezárt kapujával, lefüggönyözött ablakaival némán mered a gyászmenetre. De a padlásablakokból huszárok és bakák fejei kandikálnak ki. Itt zúg leginkább a Kossuth-nóta.

A Deák téri evangélikus templom falai fekete posztóval vannak bevonva. Itt megáll egy percre a menet. Húszezer ember énekli a Szózat-ot.
A Bazilika legnagyobb harangja, a „György” (a rozsnyói püspök ajándéka) háromszor szólal meg. A magyar „Notre-Dame” tetőjét ugyancsak emberek tömege lepte el, akik haláluk napjáig emlékeznek a „György” közvetlen közelből hallgatott zúgására.
A Himnusz-t éneklik a Bazilika tetőjén, és az utcai sokaság felkapja a dallamot.
A Himnusz hangjai mellett fordul be a halottaskocsi az Andrássy útra.

A főváros legszebb utcája fekete az embertömegtől, a gyászlobogóktól, amelyek a palotákról szinte a földig lengenek. Az Operán egyetlen gyászlobogó sincs, de a közeli Saxlehner- és Haggenmacher-paloták feketével vannak bevonva.

Az Oktogonnál ismét tömörül a menet. Itt, a sarkon a Batthyány-palota sötétlik a gyászban és két gyászba borult grófnő az ablakokban.
Dél van, de senki se ebédel. Budapesten mindenki Kossuth temetésén van. Árad a néptömeg a koporsó nyomában, mintha varázslat alatt állna az egész város. Nincs addig más gondolat, mint Kossuth, amíg ez a tölgyfa koporsó az égboltozat alatt utazik a temető felé.
Egy órát mutat a Keleti-pályaudvar nagy órája, amikor a halottas menet ideérkezik. Innen már nincs messzire a temető, de senki se mozdul, a koporsót talán még többen kísérik utolsó útján, mint idáig, mert már csak rövid ideig láthatják azt.

A temetőben hirdetett szónoklatokat várják, hogy elhangozzék végre az első keserves, keserű, igazságos szó Kossuth hamvai felett. Egy kemény, ítéletet mondó, történelmi szó, amely Kossuth életének elégtételt adna, amely szót milliók várták
e napon, de az még mindig késett.

Vajon mikor kapja meg Kossuth Lajos a maga igazságát?

A temetőben nem.

Aztán felmegyünk még a kilátóba is.

Alant körben az 1848/49-es honvédsírok parcellái, köztük az aradi vértanuk özvegyei sírja is, illetve jobb kéz felől a munkásmozgalmi parcella.

S elől, a sátor szerűen kifeszített ív alatt Károlyi Mihály nyughelyét találjuk.

Gróf Károlyi Mihályt 1962. márciusában hozták haza, és rendezték meg újratemetését szinte zajtalanul, a sajtó sem igen tudósított róla. 1963-ban épült fel mauzóleuma
Skoda Lajos tervei szerint. Tóth Vilmos írja: Károlyi grófi címe, úgy tűnik, vállalhatatlan volt a Párt és az ország vezetői számára, mert a szarkofág feliratán nem szerepel (bár a mauzóleum mögött elhelyezett eredeti, angliai sírkövön olvasható a count szó).

És a végére még egy unikum maradt.

A rendszerváltás közvetlen előzményeként, majd közvetlen következményeként gyakorivá vált rehabilitálások és az ezekkel összefüggő újratemetések közül a Kerepesi úti temetőben egyedül gróf Bethlen István 1994. évi szimbolikus újratemetése zajlott.

A két világháború közötti időszak jelentős államférfia, 1921-1931 között Magyarország miniszterelnöke volt. Nevéhez kapcsolódik a gazdasági konszolidáció, ellenezte az egyoldalú német orientációt, a zsidótörvényeket, belépésünket a világháborúba.
A német megszállás után illegalitásba vonult, 1944. decemberében az oroszok elfogták és házi őrizetbe vették, majd 1945. áprilisában kivitték a Szovjetunióba. Moszkvában,
a Butirszkaja-börtön kórházában halt meg szívbénulásban, 1946. október 5-én.

1946-ban jeltelen sírba temették őt a moszkvai Donszkoj-kolostor temetőjében, ahol
1994-ben a Bethlent kereső bizottság csak a feltételezett sírhelyet találta meg, de magukat a maradványokat nem. A Kerepesi úti temetőben eltemetett urna nem hamvakat, hanem a moszkvai temetőből származó földet tartalmazott.

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Irodalom, Magyarország, Művészet, Városnézés
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

6 hozzászólás a(z) Neves temetések a Fiumei sírkertben (3.rész) bejegyzéshez

  1. Heyek Andrea szerint:

    Köszönöm neked azt a sok ismeretet, amit soraidat olvasva kaptam. Sokat járok ebben a temetőben, bejártam tán minden szegletét, a képeiden látott síremlékek, utak, fák ismerősek, de a történetek csak részben voltak ismertek számomra, Legközelebbi ottlétemkor más, okosabb szemmel fogok nézni egy-egy síremlékre. Remélem sokan kedvet kapnak egy ilyen temetői sétához, még a legforgalmasabb napokban is hihetetlen nyugalmat áraszt ez a temető a forgalmas város közepén, és kifejezetten élmény “találkozni” országunk nagyjainak emlékével. És ha elmegyünk, akkor érdemes talán kinyomtatva magunkkal vinni ennek a blognak a sorait, hogy ne csak nézzünk, de értve lássunk is sokat országunk múltjából.

  2. Heyek Andrea szerint:

    Lesz még folytatás? Gondolok itt a közelmúlt temetéseire.

  3. Holczman Ilona-Margit szerint:

    Kedves Utazó!
    Olyan nagy örömmel fogadjuk okos írásait !Mióta felfedeztem , kollégáim egész sorát vettem rá arra ,hogy együtt olvassuk Önt .Jó egészséget kívánunk ,napsugaras szép őszt.
    Holczman Ilona és kollégái a Partiumból

    • elismondom szerint:

      Nagyon meghatott kedves ösztönző soraival. Köszönöm. Igyekszem a továbbiakban is a dicséretére rászolgálni. Én is minden jót kívánok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s