Cèzanne nyomain a Szépművészetiben 3. – a közvetítő

Amint belépünk a kiállításra, rögtön egy nagyméretű Poussin képpel (Táj Phocion hamvaival) találjuk szembe magunkat.

Poussin-Táj Phocion hamvaival

Poussin-Táj Phocion hamvaival

De hát mit is keres ez itt? Mert ha valami nagyon nem emlékeztet Cèzanne festményeire, hát az ez. És ráadásul ennyire kiemelt elhelyezésben?

Mi hamarosan mindent megtudunk vezetőnktől, akinek értő irányításával mi is lassan felfejtjük a kiállítás üzenetét, amelybe szeretnélek belevonni Benneteket, mert nagyon sokat tanultunk belőle. Művészettörténetből, látásmódból. Ezért most ennél a témánál kicsit hosszabban is elidőznék.

Poussin képe egy klasszikus tájkép. Egy klasszikusan építkező tájkép: kiindulva a sötét előtérből, ahonnan vezeti a szemet az egyre világosodó háttér, a központi elem felé. Mindegy milyen a fényviszony, minden klasszikus tájkép a főmotívumot világítja meg. Szemünket vezeti az út vonala is, s a perspektíváról az út mentén elszórt egyre kisebbedő alakok szolgálnak. A képen ezen túl számos réteg, egymástól jól megkülönböztethető párhuzamos síkban ábrázolt történés, helyszín jelenik meg. A képet mintegy keretbe foglalja a két szélén álló fa vagy facsoport, s a szimmetrikus elrendezés mellett a tér mélysége felé egyre beljebb hatolunk.

A hatás, amire támaszkodik: az eleve építettség.

Hát itt kapcsolódunk Cèzannehoz! Ugyanis ő ezt az építkezést emeli át saját képeibe, bár egészen más módon. A rétegzettség nála is megvan, noha nem olyan módon strukturálva  mint Poussinnél.

Cézanne- Csendélet vizeskorsóvalAz ő főmotívuma mindig kicsit balra, és fent van. Később ezt majd megszemlélhetjük a csendéletei között elhelyezett, az alkotás folyamatát jól szemléltető félig kész, a Tate Gallery Londontól kölcsönzött képén. Ott a kancsó a legjobban kidolgozott tárgy rajta! Egyértelműen ez a központi elem.

De mi most ezt a Poussin társaságában álló, Sainte Victoire hegy a nagy píneával képén tanulmányozzuk:

Montagne Sainte Victoire a nagy píneával 1886-87

Mint láthatjuk a keret itt is megvan, s tekintetünket az út, s a képen elszórt házak, elemek mind a központi téma felé, a hegyhez irányítják.

De: picit változtat a szabályszerűségeken. A szabályos, szimmetrikus merev rendszert megbillenti, vonalai sohasem teljesen egyenesek, mindig játszik ezekkel az elemekkel.   Soha nincsenek a tájképein figurák. Egységesen világítja meg a tájat, dinamikai különbségek a fényben nincsenek. Nála sosem ragyog az ég, célzottan akkor festett, amikor az ég inkább ezzel a kicsit szürkés, vékony felhőréteggel fedett. Nincs éles elkülönülésben
a sötét és világos: egyöntetűség jellemzi inkább.

Julius Meier-Graefe a századelő német műkritikusa, aki megismertette a német közönséggel Cèzannet, s az első monográfiát is ő írta róla, alábbi mondataival tökéletesen jellemzi amit látunk:

A művészet csodája a természet csodájához hasonlítható; nem új, hanem a régi megújulása: növekedés, folytatás, továbbörökítés… Az utód felfedezi ősének fejlődésre képes, mélyen rejtőző, lényeges vonásait… Nem dísznek használja mintaképét, hanem egy új építményhez merít belőle anyagot. Lényege a szintézis…

S íme létrejött az a hármas kapocs, ami indítja a kiállítást: múlt-jelen -jövő.

három nyitó kép

Itt a közvetítő szerep Cèzanné. Mert ami talán meglepő, azok az elemek amik Cèzannehez Poussintől kerültek, megtalálhatóak Georges Braque kubista alkotásán, a
Park Carrières-Saint-Denisben -en is. A keret, – a központi motívum: fenyők mellett épület,- a rétegezettség.

Mint már érintettem, a kubisták egyértelmű mesterüknek Cèzannet vallják, igaz egy kisebb félreértés is vezetett ide. Az eredeti kontextusából kiragadva emelik ki  Cèzannenak
a klasszikus rajztanítással összefüggésben tett mondatát, hogy a természetet a henger,
a gúla, és a kör formáiból kell kialakítani.

Delacroix-val szólva: „Bármilyen furcsa és szokatlan látvány táruljon is szemünk elé, sohasem teljesen váratlan; minden új benyomás számára él bennünk egy visszhang: valahol találkoztunk már a látvánnyal, de az is lehet, hogy agyunkban megfordult már a dolgok összes lehetséges változata.”

Ez volna hát az üzenete a három nyitó képnek, azaz miként tud a régi mesterekhez az őket követő generáció csatlakozni (noha ez az egyetlen Braque kép az, ahol látunk példát a Cèzannet követő generáció alkotására.) A két szélső érték került egymás mellé, ahol az azonosság a képépítési módban, az elrendezési elvben, a kompozíciós módszerben van.

A kiállítás közepe táján a rendezők majd még egyszer visszatérnek Poussinre, és pedig annak a képnek a kapcsán, amely egész életében foglalkoztatta Cèzannet.
Az Árkádiai pásztorokat Cèzanne 25 évesen, Párizsba érkezése után három évvel lemásolja. Ez volt a második kép, melynek teljes másolásához engedélyt kér a Louvréban. A másolat eredetije elveszett, ám Cèzanne műtermében a kép reprodukciója bekeretezve végig ott függött. S 40 éven át, évről évre rajzolta ceruzával annak valamelyik részletét.
Mi volt hát, ami ennyi muníciót adott a festőnek, hogy kutatta egyre a titkát, s nem bírt elszakadni tőle?

Poussin- Árkádiai pásztorok

A kép központi témája, üzenete (ezzel itt nem foglalkozom, tele van az internet vele)
a szarkofágra írt mondatban van. A mozdulatok, gesztusok, tekintetek – minden erre
a pontra mutat. Ám nem csak a tartalmi mondanivaló képi fókuszálása a mesteri benne, hanem ha a táj és az emberek, a tárgyak és a figurák kapcsolatát figyeljük meg,
száz- számra találni bennük párhuzamokat, egyik témának ismétlődését, tükröződését a másikban. Erre nyújt példát néhány kompozíciós erővonal ábrázolása a jobb oldali képen.

Fenti eset is példázza azt a véget nem érő folyamatot, ahogy Cèzanne egész életén át tanult, elemezte az egyes műalkotásokat, nyughatatlanul kereste magának a válaszokat. És ebben ő még csak válogatós sem volt, hisz még az abban az időben divatos, de még véletlenül sem művészeti elkötelezettségű – magazinokban is lelkesen nézegette az ott megjelenő, akkor újdonság számba menő sokszorosított grafikákat, reprodukciókat. Ezek még csak nem is voltak jók, a valóság illúziójának felkeltésére alkalmatlanok, de Cèzannenak közvetítik
a mű lényegét: struktúrát, kompozíciót a világos és sötét színek játékát.

De természetesen legtöbb időt a Louvreban tölt, és valószínűsíthetően hatalmas tárgyi és lexikális tudásra is szert tett a képek előtt tartózkodva. Hiszen ő például rögtön látja, hogy az akkori időkben már igen nagy névre szert tett Manet, botrányt okozó képe (= nem mitológiai ábrázolás címen került oda az meztelen női test!) az elutasítottak szalonjából,
a Reggeli a szabadban, nem más mint egy Tiziano képnek, a Falusi koncertnek (Concerto Campestre, 1510) a parafrázisa.

Manet- Reggeli a szabadban, 1863

Manet- Reggeli a szabadban, 1863

Tiziano-Falusi koncert

Tiziano-Falusi koncert

De Cèzanne még azt is meglátja, hogy a Manet képen heverő csoport elrendezése, beállítása, Raffaello Páris ítélete képének alsó sarkában megjelenő figurákéval azonos.

Raffaello- Páris ítélete-Marcantonio Raimondi metszete nyomán

Raffaello- Páris ítélete-Marcantonio Raimondi metszete nyomán

Neki nincs is ellene kifogása, hogy régi mestereket kortársi átiratban újra fogalmazzák. Mégsem szerette a Manet képét, mert a megformálás módjával nem értett egyet.
Neki ez túl egyszerű, fotószerű, nincs benne temperamentum.

Az ő képein hihetetlen gondolati többlet van, minél előbbre haladunk az időben, annál inkább így van.

Még egy utolsó dolgot szeretnék itt felhozni alkotói tevékenysége példázására.

A kiállítás közepén, a nagy tematikus gyűjtemények előtti térben látható néhány nagyon híres ember szobra. A szobrok készítői sem kevésbé híresek: Voltaire bronz fejszobrát Houdon jegyzi, Richelieut Bernini, Desjardint Pierre Mignard  faragta márványba.

Ezek a szobrok az ábrázolt személy egy-egy jellemző tulajdonságát, a közönség által jól ismert vonását, vagy bizonyos módon idealizált képet közvetítik felénk.
Voltaire a szarkasztikus gondolkodó, humor és intelligencia sugároz át arcmásán; Richelieu büszke, hiú és hatalmat hordozó tartása; Desjarden az energikus, sikeres művész megnyerő plasztikája – mindez Cézanne feldolgozásában mintha nem is ugyanaz lenne. Részletek megegyeznek, látjuk, hogy ők azok, de egy egészen más arc tekint ránk
a rajzokról. Mindegyikről egy egy öregember arcát látjuk, büszkeség nélkül, riadt bizonytalansággal, félelemmel a tekintetükben.

Voltaire szobor és rajz

És ezek a rajzok fejezik ki tán legjobban a folyamatot, ahogy Cèzanne alkotott.
A kiindulópont megegyezik, de sohasem azt rajzolta. Ott ül előtte, és a vizuális benyomás mellett hagyja, hogy rázúduljanak az érzések, gondolatok, emlékek. S ekkor összeolvadnak mindezek a “szenzációk”, ahogy ő azt a franciában kifejezi, s az alkotás pillanatában egy harmóniává válnak, ahol minden egyes összetevő lehetőleg egyenlő szerepet tölt be. S ezzel újraalkotja az adott ember portréját.

Cézanne- vázlatok, antik kentaur szobor utáni rajzzal

Cézanne- vázlatok, antik kentaur szobor utáni rajzzal

Kevéssé ismert, hogy  Cèzanne mintegy két-
két és félszer több szoborról készít vázlatot és tanulmányt, mint festményről.
Először a Louvreban, majd 1882-től, a megnyílt Trocadero múzeum gipsz másolatait körbejárva rajzolt és festett. Akkortájt ugyanis nagy szerepet játszottak a múzeumok anyagában ezek a gipsz másolatok, amelyek a világ minden táján és idejében létrejött nagy műalkotásokról azzal
a céllal készültek, hogy minél nagyobb tömegek ismerhessék meg azokat, idő- és távolságbeli korlátok nélkül.

Nem tudom nem megemlíteni, hogy nagy örömömre szerepel a kiállításon a Szépművészeti Múzeum eredetijéről készült gipsz másolata a Francesco Laurana: Beatrixről, Mátyás király feleségéről mintázott büsztjének, amelyekkel én magam is foglalkoztam már korábban e helyütt, a nápolyi bejegyzéseim kapcsán. (https://elismondom.wordpress.com/2011/08/06/napoly-es-egy-kis-tortenelem-03/).

Cèzanne a körbejárható szobor alkotások esetében, gyakran több nézetből is készített vázlatot, s ez a szokása tájképei komponálásakor is visszaköszön.

Élete utolsó szakaszában legbizalmasabb viszonyban fiával volt, s neki írt leveleiből tudunk ekkori gondolatairól. Halála évében fogalmazza meg neki a következőket, az Aix-i Arc patak partjára utalva:

Itt a matériumok sokszor megsokszorozódnak, roppant érdekes ugyanazt a témát más szögből nézve tanulmányozni. Közben annyi változatosságot látok, hogy azt hiszem, hónapokon keresztül tudnék dolgozni anélkül, hogy helyet változtatnék, épp csak egy kicsit jobbra, azután balra hajolnék.”

Ez a festészet kapta aztán a konstruktivista elnevezést.

Arc partján

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Művészet
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s