…még egyszer Pompejiről.

Ezen a felületen megírtam már Pompeji-i látogatásom benyomásait, többé-kevésbé részletes technikai leírásokkal az egykori város felépítéséről, házairól, működéséről.
(Itt jobb oldalt a címkefelhőben a Pompei szóra kattintva visszakereshetőek.)

Ám már ottjártamkor is éreztem egy bizonyos elégedetlenséget, hiányt, ürességet – s ezek következtében csalódottságot. Mert mindannyiunkban benne él az iskolai oktatáson először hallott város katasztrófájának története, mely a váratlan és elemi erejű vulkánkitörés következtében a fizikai létből átvándorolt a történelem lapjaira.

Aztán ha máskor nem, utazás előtt belelapoztunk a fellelhető leírásokba, mely jórészt bevezetett abba a csodába, amit a történészek és egyéb tudósok számára a hallatlan szerencsét jelenti: hogy a város pusztulása, majd elfeledése és ezáltal évszázadokig tartó föld alatti rejtettsége folytán, betekinthetnek egy 2000 évvel ezelőtt létezett világba.
A városok, amelyek azért haltak meg, hogy örökkévalók lehessenek. Mert sehol máshol – ilyen bőséggel és részleteivel – fel nem lelhető ennyi hiteles emlék a múltból, ami
a megvalósult időutazást jelenti azok számára, akik olvasni tudnak ezekből a leletekből.

S az egyre fejlődő tudomány révén ez mindinkább lehetséges! Hiszen tekintsünk csak rá Pompeji testvérvárosában, Herculaneumban a Papirusz villában talált szénné égett papirusz tekercsekre, amelyekből az ásatások korai (18.-19. század) időszakában tömegével kerültek a sittel kidobásra, mint használhatatlan törmelék és égési melléktermék.

Papírusztekercsek
És akkor egyszer csak valaki felfedezi, hogy a polarizált fény segítségével az óvatosan lefejtett rétegek átvilágíthatóak, s a számítógépes képalkotás segítségével a korom feketéje elválik a betűk tintájának feketéjétől!

olvashatóvá tett papírusz 55
Hihetetlen kincstára az ókori bölcsek és írástudók olyan műveinek, aminek eddig csak töredékéről, vagy akár még létezéséről sem tudtunk. Az emberiség tudásának forrásai eredetiben, amik, ha el nem égnek akkor Pompejiben, örökre elvesztek volna kétezer év viszontagságaiban, háborúiban, könyvégetéseiben, ízlés változásaiban. Pompeji (és sorstársai) tehát a tudomány számára az a megvalósult álom területe, amely felülmúlja legmerészebb vágyaikat.

És akkor még nem említettük azokat az egyéb, feltehetően először a nép ajkán tovább élő, majd lejegyzett víziókat, amelyek leírásai mintha csak azoknak a rémségeknek a visszhangjai lennének, amely az élő szemtanú, az ifjabb Plinius i.sz. 103-és 107 között írt levelében maradtak fenn (lásd: http://www.bebte.hu/vezuv/plinius.htm ), s adják
a pontos rajzát a vulkán kitörésének és folyamatának, amely mintha csak a bibliai apokaliptikus látomásoknak is forrása lenne, Máté, Lukács és János evangéliumában, amelyek keletkezését (i.sz. 65-100) és elterjedését (i.sz. 100-180) ugyancsak erre az időszakra teszik.

tűz és kénkő száll fel az égben, mint egy óriás kemence füstje, a Nap és Hold elsötétül, egy lángoló hegy egy darabja a tengerbe zuhan…keletről közeledik a tűz és a villámlás… a fák égnek, a tengeri teremtmények elpusztulnak…földrengés…füst, amely árvízként terjed a földön, mindent elsötétít…a föld mély kútjából feltör a füst.

Vagyis Pompeji katasztrófája történelmi tudatunk pallérozójává vált és remélhetőleg még nagyon sok új felfedezéssel lepnek meg bennünket a titkok felfejtői, az irigylésre méltó, ámbár mindezt igen fáradságos és lassú, türelmes munkával elérő tudósok, megszállottak és mindenkori segítőik.

S miközben drukkolunk az újkor eme hőseinek, elfelejtkezünk arról a “piciny” összefüggésről, hogy mindezt annak a mintegy 20.000, Pompejiben illetve 4.000 Herculaneumban akkor élt hús-vér, napi munkájuk után loholó, pereskedő, gyermeket nevelő, heves politikai vitákat folytató, kicsinyes gazdasági érdekeket hajszoló vagy a szorgosan jövőt építő kereskedő és kézműves, rabszolgaságukat megváltott, vagy arra törekvő lélek, vagy éppen a több-isten hitükről lassan kereszténységre váltó patríciusok és közemberek, hősszerelmesek vagy az ivókban örömet kereső – más szóval mindennapi életüket – mint Te vagy én – élő emberek élete árán jutottunk ezekhez az élményekhez.

0370 M 034 Pompei

Emberek, akiknek élete egyik pillanatról a másikra érthetetlenül és a menekülés minden reménye nélkül megváltozott, és számukra tényleg összedőlt a világ. Mit lehet ilyenkor tenni? Mi zajlódhatott le azoknak a lelkében, akik hívén, hogy egérutat nyertek a rémségektől, s a városból menekülve, egyszer csak hátukba kapták annak a forró légtömegnek és mérges gázoknak a mindent beborító és perzselő felhőjét, ami ellen már futással nem lehetett védekezni? Pompejiben szinte alig találtak a város méreteihez képest emberi maradványokat, ám az azt körülvevő táj és utak vulkáni rétegei alatt feltehetőleg a holttestek ezrei – tízezrei nyugosszák ma is örök álmukat.

Hát ez az egykor élő város képe nem jött át nekem valahogy akkor a hatalmas kőrengeteg láttán.

0456 P1020053 Pompei

Mert Pompeji mindezen fent felsoroltakon túl, mégis csak emberi létünk törékenységére, esetlegességére egy örök mementó nekem. Egy perc alatt megszakadhat minden álom és vágy, irigység és féltékenység, öröm és törekvés… és átúszunk a világmindenség nagy léptékkel mért végtelenjébe. Isa por és hamou vogymuk… 

És most ezt a számomra oly mértékben hiányzó szálat sikerült meglelnem Charles Pellegrinonak a tudós pontosságával, ám mély beleérzésével írt nagyszerű könyvében, amelyből a következőkben a blogomban írt fejezetekben sokszor áll szándékomban idézni Nektek.

Ráhangolódásul a témára, zárásul máris befűznék egy általa festett állóképet Pompeji helyszínéről:

“Pompeji bevásárló-főutcájának egyik házában két emberi csontváz hever.
A mellettük levő falon élénk színű freskó: virágok és énekesmadarak egy zöld hegyoldalon. A csontok DNS-e elárulja, hogy a két halott apa és fia.
79. augusztusában felkapaszkodtak a vulkáni por torlaszára, amely az ajtó alatt befolyva immár térdig ért. Ugyanabból a hegyből zúdult rájuk, amelyet megfestettek a freskón. A tizennégy év körüli fiú hanyatt fekszik a torlaszon. Szája nyitva van, állkapcsának szögéből megállapítható, hogy az utolsó pillanatban, akár egy szárazra vetődött hal, görcsösen kapkodott levegőért. Fejét oldalra fordítja, mintha apja kinyújtott kezét akarná látni utolsónak. Nyilvánvalóan egyszerre halhattak meg, a halálban is fogva egymás kezét. Belenéztem a Vezúv hamujában, a nap- és csillagfénytől majdnem kétezer évig elzárt csontok között a koponya szemüregébe, amelynek gazdája nem láthatott zsebszámítógépet, se repülőgépeket a hegy fölött,
se az Alfa műholdat a csillagok alatt. És bár a Római Birodalom olyan a számunkra, mint egy másik világ, a csontok még mindig a közös emberi sorsról, a halálban is megmaradó szeretetről mesélnek.”

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Irodalom, Művészet, Olaszország, Történelem
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) …még egyszer Pompejiről. bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Nápoly vonzásában – 04. Pompeji a romváros | Fölöttem a felhő

  2. Visszajelzés: Nápoly vonzásában – 03. Pompeiről nem a baedekerekből | Fölöttem a felhő

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s