Farsang, zene, Budapest

mozaik3-1

karn000 PompeiiA farsang mindenkor vízkeresztkor, január 6.-án kezdődött, a vége pedig a húsvétot megelőző 40 napos nagyböjt első napjával lett meghatározva. Ezen időszakok, mely a mulatság, vigasság, zene, tánc intézményesült formái voltak, egyben az esküvők, lakodalmak időszakát is kijelölték, mivel
a nagyböjt és az utána beinduló nyári mezei munkálatok erre nem adtak módot. Nem véletlen az sem, hogy a Csokonai által megénekelt Dorottya bál öreglányai is buzgón próbálták megragadni az alkalmat, hátha ők is elkelhetnek még a nagy párkeresési alarc5időszakban.

Ezen mulatságok elhagyhatatlan kísérői az ének, a zene és a zenészek, amely feltehetőleg olyan ősi, mint az emberiség maga.

A Pompejiben talált legősibb orgona után a második ilyen lelet Aquincumban került elő, mely felirata szerint a tűzoltók mulatságát szolgálta az i.sz. III. században. S a rekonstruálás eredménye alapján ez nem víziorgona, de egy légfújtatós orgona volt, mely négy sor sípja és ravaszul alkalmazott billentyűi regiszterei fejlett játéktechnikáról beszélnek.

Tinódi L.S. Szobra Dombóváron, Raffay Dávid alkotása

Aztán a homályba vesző századok énekmondói, igricei, regősei ajkán éltek tovább hagyományaink, őstörténetünk részletei. Mátyás király budai udvarából maradtak ránk létezésükről szóló konkrét adatok, ahol külföldi zenészek is megfordultak már.

A pápai követ elragadtatott leírásából más érdekességekre is felfigyelhetünk:

“Mert vannak ott zenészek és hegedősök, és ezek a hősök tetteit anyanyelvükön, lantkísérettel énekelik a lakomák alatt. A magyarok ugyanis,
akár nemesek, akár parasztok, majdnem ugyanazon szólással élnek, és egyformán beszélnek, a magyar nyelven írt költeményt paraszt és polgár, közép és főrendű egyaránt megérti.”

A magyar udvari reneszánsz kultúra részese volt az európai zenei kultúrának, a neves flamand zeneszerző Willaert titulusai között viseli a magyar királyi zenész címet is, s
II. Lajossal együtt pedig feltételezhetően udvarában tartózkodó német Thomas Stolzer zenész is Mohácsnál vesztette életét.

budapest-pesti-regi-varoshaza-1890 vA középkorból fennmaradt zenélés városias formája volt az ún. toronyzene, amely a toronyőrök között lassan státusszá formálódott, s jobban is fizetett a sima toronyőrénél. A toronyzenészek látták el a világi muzsikálás egyéb formáit is, így menyegzőkön, táncmulatságokon és ünnepségeken játszottak, mind
a város, mind pedig magánszemélyek rendelkezésére.

Pesten 1726-tól rendszeresített toronyzenét a városháza tornyából naponta 11 órai kezdettel fél órás tartamban fúvósegyüttes szolgáltatta.

Egyértelműen azonban a muzsika legemelkedettebb képviselői ekkor, a templomok hivatalos karmesterei,
a regens -chorik voltak, csakúgy, mint igazi tisztességnek az számított, ha valaki a templomban muzsikálhatott. Fennmaradt a ma is létező vizivárosi Szent Anna templom zenészeinek 1771-es évi bérlistája. Eszerint a kántor-orgonista évi 100 forintot, a trombitás és a hegedűs 55-öt, az oboás, a dobos és az énekesek közül a tenorista és basszus 50-50 forintot kaptak.

Felsővizivárosi Szt.Anna Plébánia templom

Az egyház által kevésbé jó szemmel nézett zenélés a kocsmai muzsika volt, ám feltételezhető, hogy az olyan kis városok, mint akkoriban Pest és Buda is voltak, nem tudhattak eltartani erre a célra külön csapatot, s az egyház meg nem fizetett olyan jól,
hogy ne lett volna szükség egy kis másodállásra is.

Minden esetre, a zenészek céhe erősödött, sőt 1725-ben mint teljes jogú polgárok, a városi zenészek különböző előjogokat kapnak. Többek között azt, hogy joguk van a jöttmentekkel szemben magasabb taksát követelni, illetve azokat, akik alacsonyabb pénzzel beérik elüldözni. Kivéve: ha annak városi polgártársa valamilyen okból nem vállalja a szereplést.
(Ezt a rendeletet, a helyben lakók és vándorlók megkülönböztetéséről igyekszik majd 1790-ben gyorsan feleleveníteni a budai hatóság, amikor Kelemen László magyar nyelvű színtársulata megjelenik a kettős városban.)

társasági zenélés - Rohn Alajos litográfiája, 1861A zenélés a középkorban a hét szabad tudomány egyike volt, s lassan a köznapi élet részévé is vált, belopakodott a városok házaiba is. Az első muzsikus, aki jövedelmét kiegészíteni kivánván, 1727. decemberében megalapította saját zeneiskoláját Budán, a mai Fő utcában, a Németországból jött Johann Georg Nase volt.

A zenei kiadványok között igen népszerű volt Gáti Istvánnak az 1803-ban megjelent zongoraiskolája: “A kótából való klavírozás mestersége”, amelyben megtalálható volt többek között az a magyar tánc, amely Kodály Zoltán Háry Jánosának Toborzójaként vonult be a zenetörténetbe.

Az előforduló  magyar kezdeményezések ellenére is jellemzően elmondható, hogy a török hódoltság után romokban és polgári lakosság nélkül maradt Pestet német iparosokkal, kézművesekkel telepítették be (akikhez jöttek még a görög, szerb stb. kereskedők), s a kultúra nyelve, s így a zenéi is, a szabadságharc utáni időkig a német maradt. Mint ahogy a zenei kultúra terjedésében nagy fordulatot jelentő színjátszók megjelenése az 1790-es évek táján, egyértelműen német nyelvű színjátszást jelentett Pest-Budán is.

A színjátszást gyakorlatilag egészen addig az egyházi iskolák és diákjai által előadott, egyházi liturgiát szolgáló képi megjelenítések, passió játékok szolgálták – kiemelkedően a jezsuiták, mint Budán – vagy egyéb rendjeik által életre keltve.

A soproni jezsuita díszletterv gyűjtemény 01

 Pesten a piaristák vitték ebben a vezető szerepet, 1719-ben megnyílt színháztermük volt Pest első színháza. Képletesen ennek dobogóit használta még a közelmúltunk sok rendhagyó előadásának helyet adó Egyetemi Színpad, melyet napjainkban már újra a piaristák vettek birtokukba, s kápolnájuk szentélye található a helyén.

Piarista gimnázium P1180216

Piarista gimnázium P1180220

Ebben az időben másik bázisa a színjátszásnak a vidéki főnemesi kastélyszínházak voltak, francia mintára – és sokszor francia, de még gyakrabban német nyelven, – amelyeken alkalmilag a családtagok és más környékbeli nemességi műkedvelők léptek fel. Látványos rendezvények színhelyei voltak ezek a kastélyok tűzijátékokkal, pazar kivilágítással, hangversennyel és táncmulatságokkal. Az előadások sokszor csak egy-egy élőkép mutatósabb bemutatására szorítkoztak, de olykor egész társulatokat hívtak meg, a gazdag díszlettárukra és saját zenekarukra támaszkodva.

A kastélyszínházak közül az Esterházyak kismartoni (Eisenstadt) és eszterházi színháza, operája, házizenekara (Haydn 27 évig itt) szerezte a legnagyobb hírnevet. Esterházy Pál, az ország nádora, maga is a jezsuitáknál nevelkedett, s itt ébredt fel színház iránti érdeklődése. 1711-ben Harmonia Coelestis címmel jelentette meg a kor legjobb színvonalán álló zenekari és énekes szerzeményeit.

Kismarton Haydn terem

A legfényesebb vendéglátást 1773. szeptemberében Mária Terézia 2 napos látogatására rendezték, melynek sora díszebéd, séta, Haydn opera, esti álarcosbál – Haydn bábopera, esti tűzijáték, majd utána mintegy ezer fiatal paraszt saját zenéjével és táncával szórakoztatta a királynőt.

venetian mask

A Grassalkovich család Gödöllőn és Pozsonyban – a Pállfyak Pozsonyban és Vöröskőn, a Rádayak Pécelen, a Károlyi grófok Tótmegyeren tartottak fenn színházat. Az egyetlen szabadtéri főúri színpadot a keszthelyi kastély, a Georgicon kertjében, a század (1800 körül) legelején gr. Festetics György építtette. Gr. Erdődy János pozsonyi színháza, amely 1785. május 16-án nyitotta meg kapuit, négy éven át működött, majd halála után színigazgatója (Krumpf és Bergopzoom) társulatával együtt Budára és Pestre szerződött, és ott szinte a teljes Erdődy-repertoárt lejátszották.

Keszthely K 2

A nem iskolai és világi színjátszásra az 1730-as évek vége táján vannak első adataink, előbb a lendületesebben fejlődő Pestről, majd a hatvanas évektől Budáról.
Elsősorban a vásárokon és farsangi időszakban megjelenő vándorkomédiások túlnyomórészt rögtönzésekkel, bohóckodással, a bécsi “paprikajancsi” (Hanswurst) humorral szórakoztatták a közönséget. Működésük engedélyezése a városi tanácsok joga volt, akiknél lassan megfogant a gondolat, a város bevételeinek növelése érdekében, állandó színház létesítésének támogatására.

Ennek első megvalósulását a Duna parton álló, elavult kerekbástya, a Rondella átalakítása  tette lehetővé. Az átalakítás egy apró színpadra néző, viszonylag tágas nézőteret eredményezett, mintegy 500 földszinti ülőhellyel, két karzattal és két páhollyal. (A hajóhíd mellett álló helyét és emlékét őrzi a Shakespeare szobor.)
Az állandó színházépület létesítésével adódott a lehetőség, hogy a vándorkomédiások váltakozó színvonalú szereplését rendszeres előadások váltsák fel,  és így  – Pozsony, Sopron, és a bécsi Burgtheater nyomában – Pest megtegye a kezdő lépést.
Az első előadásra 1776. őszén került sor.

Pesti_Rondella

A pesti példán felbuzdulva, a hajóhíd másik, vízivárosi oldalán a Rondellával cca. szemben, G. Raischl ácsmester maga ácsolta fa bódéban nyitotta meg 1783-ban Buda első színházát.

Az állandó – német – színjátszás igen rövid idő alatt meggyökeresedett Pesten, mely állandó társulat letelepedését is magával hozta Schmallögger Johanna színvonalas társulata képében, 1782-87 között a Rondellában. A társulat szereplésének jelentőségét az adja, hogy az európai színpadok átlag műsorával színházhoz szoktatta a közönséget.

Bár a színházak elsősorban prózai művekre rendezkedtek be, de a zenei előadások is szép számmal fordultak elő a repertoárjukban. Ezeket az évről évre kiadott német nyelvű Taschenbuchok ugyan opera címmel jelölik, de nyilvánvalóan inkább afféle zenés bohózatok voltak. Ám 1789-ben gróf Erdődy János pozsonyi színtársulata már előadta nálunk a Der Wettstreit der Grossmut (A nagylelkűség versenye) című művet, amelyet más címen (Grossmütiger Sultan – Nagylelkű szultán) 1793-ban megismételtek, s amely nem volt más, mint Mozart operája, a Szöktetés a szerájból. 1794. február 14.-én pedig Pesten, három nappal később Budán került sor a Varázsfuvola bemutatójára.

Az előadások nagyobb részt bérletiek voltak. Kitüntetett estéken ún. bérletszünetekben hangverseny-féleségeket rendeznek, amelyet zenei akadémiának neveznek. Ilyen hangverseny formájában zajlott le a fent említett Varázsfuvola bemutató is. Ugyanilyen hangverseny színhelyül szolgáltak a bálozó közönség részére fenntartott “szálák” és később a Vigadó is.

Több mint tíz év telik el, amíg az arisztokrácia lakóhelyén, a Várban is megnyílik
1787. október 17.-én az első kőszínház. Itt, a II. József által eltörölt karmelita rend üresen álló kolostorában alakították ki a még ma is ugyanitt működő Várszínházat.

Várszínház régen és maVárszínház 01Várszínház belső

Az átalakítást II. József rendelte el, s azzal Kempelen Farkast, a kor legkiválóbb műszaki szakemberét bízta meg. (Kempelen előtte már a Vár vízellátása segítésére vízemelőt épített, de leginkább a sakkozó török ill. beszélő gépe alapján ismerték/ismerjük).
várszínház nézőtere-Bp. Krónikája0002Néhány hónap alatt elkészítette a terveket, s hamarosan elkezdődött az átalakítás. Csak a legszükségesebb átalakításokat végezték el, így pl. érintetlen maradt a kripta s ennek egy kicsiny részét a színpadi süllyesztőhöz használták fel, a színpadot a főoltár helyére emelték, s az egykori cellák helyén alakították ki az öltözőket. A Várszínház földszintjén öt páholy, az első- és második emeleten 33 páholy kapott helyet, s a harmadik emeleten pedig karzat létesült. A mintegy ezer férőhelyes színházban az első magyar nyelvű előadás 1790. október 25-én este hangzott fel, Kelemen László színtársulata tolmácsolásában, Igazházi, egy kegyes jó atya címen.

Alexandra PavlovnaNevezetes műsoros estet rendeztek itt 1800. május 7.-én
József nádor felesége, Alexandra Pavlovna főhercegnő nevenapja alkalmából.

Erről az eseményről a Magyar Kurír így számol be:
Május 7-én újobban Carussel volt, mellynek végződése után a Budai Teátrumban Concert tartatott, a’ mellyben egy Beethoven nevű híres muzsikus a’ Forte-Pianon való mesterséges jádzása által mindeneknek magára vonta a’ figyelmességét.”
A Színházi Zsebkönyvben ugyanerről így szólnak: “academie von Hrn. Beethorn mit Punto“. Ennyire ismeretlen volt még e név Budán, ahová az akkor harmincéves mestert barátja Brunszvik gróf hívta meg, s innen utazott első, emlékezetes martonvásári tartózkodására.

A színház befogadó terére vonatkozó adatokat internetes forrásokból merítettem, amely nagyságrenden már a jelenlegi épületet használó társulat igazgatója, a vele nemrégiben készített riport során őszintén elcsodálkozott, lévén a mostani nézőtér 252 férőhelyes.

Én ezt a kérdést nem vagyok hivatva eldönteni, de erős a gyanúm, hogy az 1000 férőhelyről szóló adat esetleg valami torzulás, félreértés/félreértelmezés következménye. Belebotlottam ugyanis Ágai Adolfnak, a már sokat idézett Utazás Pestről – Budapestre című, a szemtanú hitelességével megírt könyvében a színházakról szóló fejezetnél az alábbi passzusba:

Ágay Adolf- Várszínház

A szerző történetei 1842-1907 közötti időszakot fogják át, amikoris gyermekként érkezett fel Budapestre, s élte át a város fejlődésének mondhatni legjelentősebb korszakát. A fenti történet előadásakor gyermekként szerepel benne, azaz akkor mintegy 150 év múlt el a színház megépítése óta. Kevéssé valószínű, hogy ez idő alatt az épületet ilyen mértékben megváltoztatták volna.

Az épületben ma, az 1945. évi ostromban keletkezett súlyos sérülések helyreállítása után ismét színház működik, amely 1978-ban nyitotta meg kapuit ugyanezen a néven. Eleinte a Népszínház, majd a Nemzeti Színház kamara színházaként használják, s immár több mint tíz éve, 2001. decemberétől a Nemzeti Táncszínház kapott itt helyet.

Várszínház P1110539

A Várszínház 1790. évi nyitó magyar előadása azzal is feltűnést keltett, hogy a magyar színészek nem tartottak igényt a német színházak zenekarára, mert magukkal hozták a nógrádi magyar cigányzenekart. A Budai napi eseményekről tájékoztató (Ephemiredes Budenses) újság zengzetes latinsággal írja.

” Nem szabad megfosztani a dicsérettől a zenekart sem, amely arany paszománttal ékesített, nemzeti ruházatba öltöztetett nógrádi cigányokból állt, ám akik mindazonáltal választékos zenéjükkel, az összes jelenlevők örömére és megelégedésére azt hozták nyilvánosságra  hogy nekik is adott valamit a kegyes természet, amivel uraiknak tetszeni tudnak.”

A cigányzenekarokról ekkor esik az első említés ilyen vonatkozásban. Ezek azok az évek, amikor terjedni kezd a verbunkos divatja, s a különböző ceremóniákon a reprezentációhoz mindenkor hozzátartozik a cigányzenekarok játéka. Kelemenéket már a következő évtől kirekesztik a két városi kőszínházból, s működésüknek – a színtársulat 1796. évi tönkremeneteléig – egyetlen terepe marad, a Raischl – féle fahodály. Évi 200 forintot fizet a bérleményért, noha az télen át nem alkalmas a használatra, s a társulat csak akkor tarthatott előadást, ha a német szünetelt. (Eddigre már kialakul a színészek személye körül bizonyos “sztárkultusz”, melyben a német színészek a primadonnák és amorózók, a magyarok páriák.)

Zeneileg a legfigyelemreméltóbb esemény ekkor Kelemenéknél, hogy zenei direktoraként leszerződteti a verbunkos nemzedék nagy muzsikusát, Lavotta Jánost. Igaz, ez a viszony – lévén maga is igen nyughatatlan – csak három hónapig tartott, ám a zenész továbbra is fellépett a színház előadásain. Ő, a cigányzenész Bihari és a külföldről jött Csermák ugyanazt a stílust érlelik tetőpontjára, de a következő generációból többek között Rózsavölgyi Márk és Mátray Gábor neve is összekötődik a verbunkos korszakával.

zenészek

Országszerte játszott virtuóz, tüzes muzsikát, melyet, bár a kottát sem ismerik, olyan mesterségbeli tudással játszanak a cigányzenészek, hogy Liszt tesz egy olyan kijelentést, hogy a magyar zene az a cigányzene, mellyel hatalmas haragot zúdít önfejére hazánkfiai részéről.

Liszt - cigányzene

Egyértelműen elmondható azonban, hogy Pest és Buda életében a zene különösen ezen színházi társulatok működésével jutott először nagyobb jelentőséghez.

A magyar színtársulat szomorú intermezzója után ugyan a bécsi befolyás tovább növekedett a két városban, ám ennek jótékony hatásaként a polgárság megismerkedhetett az európai komolyzenei alkotások, operák széles körével is. Haydn Teremtés című oratóriumát pl. alig egy évvel a bécsi bemutató után, 1800. április 6.-án Budán és
április 9.-én Pesten is meghallgathatta a közönség, miközben személyesen maga a mester vezényelt.

zongorákA zenei élet fellendülését bizonyítja a hangszerkészítésnek éppen ezekben az években Budán és Pesten való fellendülése is.
Míg korábban csak egy-két orgonakészítő telepedett itt le, elvétve húr és hegedűkészítő, addig 1780. után jelentősen megnövekedett a hangszerkészítők száma. Hárfa, harmonika,
az akkortájt divatos – Mozart által is kedvelt – üvegharmonika, vadászkürt, hegedű és zongora voltak a legkedveltebb hangszerek.

Mivel a farsang által ihletett bejegyzésemet éppen a római orgonával indítottam, be is fejezem ezt most itt, szintén a zeneszerszámoknál. A 19. század színházi és zenei élete kibontakozásáról úgyis, már önmagában egy nagyon kövér fejezetet lehetne kerekíteni. Talán, majd egyszer azt is sorra veszem 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Magyarország, Művészet
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s