Budapest fürdőváros – török emlékek, Rácz fürdő (3.)

Budapest fürdőváros

Ahogy azt az eddigi bevezetőből is sejteni lehet, a helyreállított fürdő belső tere bizony -különösen annak, aki nem minden nap fordul meg benne – zegzugos, mind architektúráját, mind a képviselt építészeti stílusokat tekintve.

036 Rácz fürdő - leendő logó 2013.02.24. P1260249De mielőtt erről meggyőződhetnénk, néhány adat: A felújítás előtti 1700 m2  terület 8000 m2-re növekedett.
A török részben 4, az egész komplexumban 13 medence lesz. Ezek különböző hőmérsékletűek – 42, 38, 36, és 30 fokos – lesznek, illetve a merülő medencék estében 14 fokra lehet számítani.
Az épületben
 a történelmi részeken kívül egy 20 kezelős spa és egy hamam masszázs, komplett szauna világ (finn, – aroma,- bioszauna, gőzkabin, só-kamra, hókamra) is helyet kap, továbbá a tetőn 700  m-es napozóterasz – egy egész évben működő kültéri medencével, szolgálja majd a közönség minden vágyát. Mindez kiegészül jobbra a
67 szobás luxus-butik szállodával (5 + csillagos) – melyből 19 szoba lakosztály, s
a legkisebb szoba is 32  m2.
A fürdő másik oldalán 2 étterem, amely teljes üvegpanorámás 2 emeletes építmény.
Az alján egy bisztró jellegű étterem minden betérő fürdővendégnek, míg az emeleti
fine-dining esetében csak vacsorára terveznek nyitva tartást.

3376416_39e68c726c9c781635e5c961721d081b_wm

3 fajta fürdőhasználóra számítanak:

  •  hétköznapi fürdőzők, mint mi magunk –akik napijeggyel jöhetnek be.
    Ezért a fürdő magát mint Day spat határozza meg, ahol szakértői irányítással bentlakás nélkül igénybe vehetők a szolgáltatások. Nagy a fürdő, nem érdemes rövid időt tölteni benne. A napijegy ára, a luxus szolgáltatásoknak megfelelően, mai becslések szerint cca. 8-10.000 Ft lesz. Ebben fogyasztás nincs benn. Valószínűleg karon viselhető órarendszerrel fog az intézmény működni, amire minden fogyasztás felvihető, majd távozáskor egyben lehet rendezni.
  •  fürdőhöz kapcsolódó szállodák vendégköre, nekik a fürdőhasználat szálloda szolgáltatásához tartozik, s ők lifttel tudnak ide átjönni.
  •  cégek, bérletesek – számára VIP részleget alakítottak ki, ahol ennek megfelelően többlet szolgáltatásokat nyújtanak. Pl. pihenő székek helyett pihenő szobák, benne gyümölcs, külön kis bár az extra igények fedezésére.

A napi fürdővendégek számát 350-400 körül határozták meg, de miután a fürdő területe igen nagy, így nem valószínű, hogy ezek mindahányan látják is majd egymást.

Az építőnek törekvése volt, hogy az épületből minél nagyobb részt hozzáférhetővé tegyenek az utca emberének, s a turistáknak. Ők a fizetős beléptető részt ezért az alkufolyamatban megvalósultnál sokkal beljebb tervezték, ám így is olyan nyílásokat helyeztek el az épület frontján, amelyekbe semmiféle üveget, vagy egyéb nyílászárót nem helyeztek, hogy az épület fénypontja, a páros kupola bárki számára érzékelhető közelségbe kerüljön.

131 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260303

Jelenlegi tulajdonosi összetétel: ¼ rész a Fővárosé, ¾ részben pedig 2 magyar magántulajdonosé, akiknek közösen van egy KFT-je. A tervezés során a főváros nem nagyon szólt bele abba, mi legyen.

A magántulajdonosokkal folytatott vitákban nem mindig az építész idealizált elképzelése győzött, ám a látottak alapján úgy gondolom, hogy a tulajdonosok eléggé hagyták magukat a szakmai és történelmi szempontok szerinti tökéletes megoldások irányában sodorni, ami feltehetőleg nem kevés plusz ráfordításba került.

Ahol ez az elv kis csorbát szenvedett, a belépő tér, ahol – a már kivált üzemeltető – ragaszkodott egy pult térbe állításához. Ez a terület a birtokba vételkor gyakorlatilag egy födém nélküli romterület volt, melynek alján az Ördögárok kis mellékága, a Krampusz árok folydogált.

022 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260233

 Nagyon kevés adat volt erről a térről. Csak egy újságrajzra sikerült rábukkanni. A plasztika kicsi lenyomata megmaradt, azt át tudták venni, s ezáltal vizionáltak a belső térre. Ám már itt is ragaszkodtak egy olyan megoldáshoz, ami mindvégig vezérfonalként működött, hogy olyan mértékben elmozduljanak a valószínűsíthető (de nem dokumentálható) korábbi kinézettől, hogy véletlenül se eshessenek a hamisítás vádjába. Itt azt az elmozdulást tették, hogy a teljes teret, beleértve a a sárgaréz lámpákat, az ablakokat, könyöklőket, mindent egy színűre festettek le, s ezzel egy kis álomkép jelleget adtak neki.

023 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260235

Már itt is rápillanthatunk a nyitott falszakaszon keresztül, a karnyújtásnyira levő gyönyörű ólom kupolára. Az 1700-as években egykoron létezett ólom kupolákból a feltárás során sok ólomtörmeléket találtak, mivel annak idején a sűrűn lakott városrész igényeinek növekedése következtében, egy 1790. évi bővítés során azok beépítésre kerültek, s ezzel eltűntek az épület látványából.
Az viszont nem csekély eredmény, hogy sikerült az EU tilalom (az ólom mérgező!) ellenére elérni, hogy az eredeti módon állíthassák vissza azokat. Annyi kis plusz eredmény származott még ebből, hogy a galambokkal oly erősen terhelt fővárosban, az ólom miatt el is kerülik ezek a madarak, így legalább itt nem kell az elcsúfító ürülékükkel megküzdeni.

272 török emlékek nyomában 051 séta 2011. febr.27.A feliratokkal ellátott kapu belső oldalánál jutnak majd a vendégek  a belépő térbe, ahol mindenki kap egy csomagot, melyben papucs, törölköző, fürdőköpeny lesz – s azzal 2 irányban a férfi illetve női öltözőkbe jutnak. Ebben nem tartják majd a török hagyományokat, mivel nem választják szét nemenként külön napszakokra a látogathatóságot, viszont így családoknak és pároknak, társaságoknak biztosítják a közös élményt. A 300 öltözőkabin – 170 a férfiak, kevesebb a nők számára – teréből távozva, az egy szinttel magasabban levő találkozó térben aztán ismét mindenki megtalálhatja a párját. A belépőhöz mindenkinek jár egy pihenőágy használat.

032 török emlékek nyomában 030 séta 2011. febr.27.

S ez az a helyiség, ahová az öltözőkből felvezető ablaktalan folyosóból (mindkét emeleten) kilépve, rögtön megkapja az ember azt a mellbevágó látványt, amit a kupolák hirtelen felvillanó képe jelent.

136 török emlékek nyomában 075 séta 2011. febr.27.

Ez az eredetihez képest annyiban fog módosulni, hogy a mediterrán kultúrák növényvilágával veszik majd körül azokat, teljes illúzióját nyújtva a muszlim világ érzetének.

Ez a találkozó hely lesz a szolgáltatások központja is. A narancssárga színű wellness bárban zöldség- és gyümölcslevek, kis kávézó, valamivel tovább egy kisebb üzlet kap helyet.

A találkozó tér természetesen egy új hozzáépítés, melynél tudatosan a lehető legkevesebb anyaghasználatra /beton, és kő/, egyszerűségre törekedtek, ezzel is meghagyva a történelmi tereknek az érvényesülést, ám mindezt magas igényességgel s a kortárs építőelemek nyújtotta előnyök kihasználásával tették. Így valósulhatott meg pl. a kupolákra néző teljes üveg felület. A világításnál kihasználták azt az előnyt, mely szerint a fölülről beeső fény több mint ötszörös felületet tud kellő fénnyel ellátni, szemben az oldal megvilágítással. Ezáltal a kellő fény biztosításához ötödannyi (bevilágító/ablak) felület is szükségeltetik. Így gyakorlatilag egy háromszög raszterben szétszórva valamennyi födém szintet kör alakú nyílásokkal látták el, amely a süllyesztett villanyvilágításon túl biztosítja a természetes fény beáramlását is.

034 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260246

Az összes modern járófelületen pedig ezek a kör alakú kis kövek bevizesedve majd külön szépségben tárulnak fel. Másik szál, ami végigvonul az építészi koncepción, a víz szerepének hangsúlyozott előtérbe állítása, a mosdók kialakításától a végső elvezetésig, s ezekre számtalan érzékletes példát kaptunk. A köveket Kínából szerezték be, az európainak ötöde áron, míg itt minden egyes elem kézzel megmunkált kör alakra reszelt darab, amelyből egy műszakban egy munkás mintegy másfél négyzetmétert tud megtermelni.

248 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260354A török fürdő rész, amelyhez két régi dongaboltozatot átívelő hídon jutunk, már a megvalósult időutazás. Az építészek miközben rengeteg aprólékos munkával és odaadással végezték a feltárásokat, maguk is sokat tanultak a török építészet praktikumot és gyakorlati tapasztalatokat magába olvasztó módszereiből.

A török épületek  alapvetően kőművesek munkájával készültek, ez alól csak két kivétel volt: a mecsetek és fürdők.
Itt csakis építőmester vezethette a kivitelezést.

Mai kollégáik megfigyelték, ahogy terveik nyomán minden csepp víz maximális kihasználást nyert a tisztálkodástól,
a medence aljában is keresztben lefektetett átfolyók fűtő hatásán át, a végül egy irányban, a latrina felé lejtő elfolyásukkal, ahol még egy hasznos funkciót ellátva, került a szennyes viz az Ördögárokba, s onnan a Dunába.

A mostani helyreállításnál is az volt az elképzelés, hogy minden olyan legyen, mint az eredeti török fürdőben. Ott nem lehetett felkapcsolni a villanyt, hagyományos értelemben vett fűtés sincs, és nincs gépi szellőztetés sem. Természetes szellőzést csak úgy lehetett megoldani, hogy a kupola teteje, csakúgy mint régen, nyitva van. A vizet használják fel melegítésre, s a sejtelmes félhomályban a biztonságos közlekedéshez illetve hangulat előállításához kis hordozható polikarbonát lámpákat szereztek be. Ezek a belépő térnél felállított tartóban töltődnek, s innen ki-ki magával vihet egyet a fürdőbe.

188 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260332

És ahol belépünk a török fürdőnek a ma mintegy 1,5 méterrel a föld szintje alatti helységeibe, több, részben kékes, négyzet alakú mozaikkal fedett helyiséget látunk a gyér világításban.

193 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260382

199 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260338

S erről, a ma több kisebb – medencével, vagy anélkül álló helyiségről megtudjuk, hogy eredetileg egyetlen hatalmas, tágas teret képezett. Az eredeti, vagy az eredeti helyén újjáépített falak a rózsaszín-pirosban játszóak, s a most kialakított közfalakat burkolták
a  kékes színvilágú lapocskákkal, amelyek ugyanabból a Kínából érkezett kőtípusból származnak, mint a felső szintek kis kerek járókövei.

Az eredeti török falak helyén álló rózsaszín-vöröses vakolást is a praktikum hozta létre.
A színt a belekevert téglapor és téglaörlemény adja, a lenti sötétebb falszakaszoknál pedig az eltérés a hozzáadott agyagféleség okán van. És a törökök nem véletlenül alkalmazták ezt a falfestési módot: a téglaörlemény ugyanis hidraulikus kötést hoz létre az anyagban, amely ezáltal sokkal keményebb, ellenállóbb lesz. Amikor 2 évvel ezelőtt nyáron árvíz volt, itt is kb. 140-150 cm magasságban állt a víz, s amikor elvonult, utána itt semmit nem kellett csinálni. Két méterrel arrébb, ahol egy barokk hozzáépítés áll, mindent újra kellett vakolni, mivel teljesen tönkrement. Az alsó rész simábbra is van csiszolva, hogy fedetlen testtel is neki lehessen támaszkodni, míg a felső rózsaszín rész már durvább borítású.

204 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260381Ez a belépő tér, mint a klasszikus felépítésű többi török fürdőnél, a római fürdők beosztását követi. Alaprajzi elrendezésük szerint szabályos téglalap, három, egymást követő helyiséggel: előcsarnok (apodyterium) – átmeneti /langyos vizes rész (tepidarium) – s a kupolával/ kupolákkal ellátott tulajdonképpeni fürdő helyiség, a meleg vizű caldarium.

A tepidárium gyakorlatilag itt egy előfürdő, mellette a latrinával, amit rendszerint teknő, vagy dongaboltozattal fednek.
Itt már voltak kurnák, azok végeredményben olyan mosdók, amiknek nincs lefolyójuk. Amikor megtelik vízzel, s ez gyorsan megtörténik, átbukik az oldalán és folyik mindenfelé, az un. tasba, ami egy kis lapos tányér, mint egy csésze alátét, rézből. Azzal locsolgatták magukra a meleg vizet.

Gyakorlatilag az előtér, ahová érkezünk, s ennyi eligazítás után fejben lebontjuk a kék falakat, egy hatalmas teret alkotott, akár egy szabad városi tér, ahol az emberek összejönnek, beszélgetnek, kikapcsolódnak, társadalmi életet élnek. Így volt ez itt is, amelyhez hozzá tartozott a nagy terem három oldalán végigfutó lépcsősor, ahová a törökök kiterítették gyékény szőnyegeiket, ezen üldögéltek, teáztak, beszélgettek. A fülkéket arra használták, hogy abba pakolták be a ruháikat.

203 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260343

És ezen a helyen található a fürdő eredeti forrása, amely itt a feltörés helyén 45 fokos. A víz hasonló összetételű mint a Rudasé, vagy a Gellérté. Ízületi gyulladásokra, gerincferdüléses fájdalmakra, derékfájásra is kiváló hatású. Az érdekes módon délről észak felé haladó forrás egy természetes sziklahasadékból tör elő, amely kb. 6 méter mély, a szélessége
0-60 cm-ig változik. A törökök ezt védendő különböző köveket hordtak köré, többnyire
a környéken összeszedett, nem egyszer gyönyörű faragású, reneszánsz darabokat, valószínűleg Mátyás palotájából. Ezek ma is ott fekszenek a víz alatt, s egy üvegen át megtekinthető lesz, helyi kivilágítás mellett.

A török fürdőkben a helyiségek megvilágítását – az előcsarnok kivételével – a kupola héjába vágott, több sorban elhelyezkedő felülvilágító nyílások szolgáltatták. Ez itt a nagy kupolánál mondjuk éppen nem érvényesül, mivel itt eredetileg is nyitott volt a tető.
Itt valósul meg a szellőzése a medencének. A Pantheonéhoz hasonló oculuson távozik a gőz, gyakorlatilag a hideg – meleg levegő nyomás-különbözősége következményként. Akárcsak a Rudasnál, ahol sokszor van alkalmunk megfigyelni, amint annak kisebb nyílásaiból távoznak a kis gőzpamacsok.

Ami viszont egyedülálló példa, amelynek párját még Törökországban sem találni, hogy itt
a megvilágítást kis szamárhátíves ablakok is szolgálták, melyek kisméretű nyílásait kívül kőkerettel szegélyezték.

229 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260349

Most a terembe lépve, megtudtuk, hogy a medencében álló víz az idei csapadék és hó felgyülemléseként jött össze. Látogatásunkkor is esett az eső, és igen hangulatos volt a vízcseppek keltette koncentrikus körök rezgő látványa a víz felületén. Tekintettel ennek a medencének a várható 42 fokos hőfokára, még hóesés esetén sem fog a nyitott boltozat a vendégeknek díszkomfort érzetet okozni.

Rácz fürdő -210 török emlékek nyomában 091 séta 2011. febr.27.

215 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260376

A tér amiben vagyunk, minden elemében török eredetű. A török kupola teljes mértékben fennmaradt, a lépcsők, kövek között jól elkülönülő eredeti darabok vannak. A bejárattal szembeni kifolyó mintázata nem tipikus a török motívumrendszerben. Itt is egyértelmű, hogy Mátyás palotájából származó vörös márvány követ használták fel a kifolyó hátlapjául, míg a nyolcszög alakú medence mentén körben további kis csorgókutak biztosítják a folyamatos folyóvíz merítési lehetőséget.

218 török emlékek nyomában 087 séta 2011. febr.27.

Itt is hosszú történetben osztotta meg velünk az építész a medence feltárásának izgalmakkal teli történetét. A fő gondot az okozta, hogy a KÖJÁL/ ÁNTSZ nem engedte a medence rendeltetésszerű használatát, csak ha megoldják annak mai módon való szigetelését. Ez menet közben rengeteg izgalmat és problémát vetett fel, de a szakmai kihívás és kitartás – miközben 1 méter vastag kőzet és betonréteget fejtettek apránként vissza a medence aljából, eredménnyel párosult. Sikerült megmenteni a Magyarországon egyedüli épségben és teljességgel fennmaradt török fürdőjét az eredeti állapot sérelme nélkül, eredeti funkciójában, a mai használatnak.

231 244 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260370

Ez a szomszédos kisebbik, kis kupolás helyiség medencéjére már nem áll, mivel itt az alapfalak megbontása nélkül nem volt megoldható a szigetelés. Így ez a rész egy hamam masszázs szolgáltatáshoz, egyéb, esetleg illatos tea melletti relaxáláshoz lesz használva. Eredetileg itt dolgozott a borbély, aki a törököknél vallási és higiéniai okokból előírt szőrtelenítéseket végezte itt, külső szemek elől elzárt térben. A hölgyeknek pl. az esküvő előtt, kötelező jelleggel elvégzendő teljes testi szőrtelenítést is itt végezték, amelyet mindenkor fürdés követett.

Rácz fürdő -240 török emlékek nyomában 089 séta 2011. febr.27.

És a török fürdő kimerítő tárgyalása után átmegyünk az Ybl Miklós keze nyomán életre kelt szárnyba, ahol lényegében négy szépséges, eredeti formájában visszaállított helyiséget tekintünk meg.

Az első építési szakaszban felépített legkisebb helyiség, a Flóra fürdő, eredetileg kádfürdő volt. Ez a rész lesz a VIP közönségnek fenntartva, ahol az egyéb fürdővendégektől elkülönülve, magas luxus szolgáltatás mellett használhatják a fürdő biztosította extrákat.

172 török emlékek nyomában 096 séta 2011. febr.27.

A korabeli sajtóban bizonyos visszafogottsággal írtak róla:

A keleti kényelem keveredik az angol praktikusággal és a belga olcsósággal. Udvar fölött tetőzet, mely nyáron által széjjelszedhető, télen által visszarakható.

Ez a bizonyos üveg tetőzet az akkor az emeleten lakó fürdőmester lakása elválasztásául szolgált. Most itt lesznek a VIP pihenő szobák, ahonnan kecses kis csigalépcsőn ereszkedhetnek le a medencéhez. A csigalépcső fordulóiban tükröket helyezett el a belső építész, amely bizonyos Harry Potter effektust vált ki, midőn a fordulóban kétfelé menni látszanak a lépcsőszárnyak.

Érdekes a története ennek a résznek is, mivel a megépült állapotról semmiféle dokumentáció nem maradt fenn. Az oszlopfejezetek egyértelműen Ybl Miklósra utalnak, felismerhető benne egyik legkorábbi mintája. Összetört állapotban kerültek ennek a fejezetnek a legfontosabb részei elő, abból építették újra.

164 török emlékek nyomában 041 séta 2011. febr.27.

A bizonyos belga olcsóság a fürdő eredetileg aszfalt padlózatában nyilvánulhatott meg, amelyet jelen korban inkább csak hatásában próbálták visszaállítani, mivel  kátrány és az itt jelenlevő ásványos kipárolgások igen romboló hatást gyakorolnak egymásra.
A megtalált briliáns megoldás: a medence fehér márvány szegélye utáni mészkőcsíkot fekete műgyanta követi s, abba csúszásmentesítésként lila üveggyöngyöket kevertek.

177a Rácz fürdő 2013.02.24. P1260322

A lila gyöngyök jól láthatóak a vaku közeli villantása alatt:

178 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260323

Ezt a módszert alkalmazták aztán fehér gyöngyök padlóburkolatba, illetve a függőleges falak felületeibe keverésével a VIP pihenők területén is, amelyek fantasztikus csillogással köszönnek vissza.

És innen az 1865. évben elkészült fürdőbe megyünk tovább. Ez a romantikus fürdő rész, amely Ybl munkáiból legjobban fennmaradt. És gyönyörűek a bézs színben pompázó csipkecsodák, amelyhez hasonlót én legutóbb az Alhambrában láttam:

Rácz fürdő 041 053 török emlékek nyomában 106 séta 2011. febr.27.

S a fölénk boruló csillagos égbolt is csupa kecs, csupa báj!

040 török emlékek nyomában 048 séta 2011. febr.27.

042 046 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260262Ybl zseniálisan keverte a stílusokat, nem csoda, hogy ő volt az eklektika legnagyobb mestere. Az, hogy ez egy török fürdő,
furcsa módon próbálta érzékeltetni Ybl a vendégekkel. Egyes ívek alatt fent, néhány helyen ötágú csillagminta látható, s belesimulva oldalt balra egy félhold.

Ebben az időben az építészek mindig mindent bevakoltak, mégis azt akarták érzékeltetni, hogy kőből van, ezért került itt a falakra egy kőszerű vakolat annak idején.

A medence elbontásra került a 70-es években (tudjuk, itt volt a fitnesz terem!), úgy hogy azt helyre kellett állítani, de elég sok darab fennmaradt belőle, s már építése idején is előre gyártottak dolgokat, így abból is tudtak meríteni a kivitelezés során. A gyönyörű medence színén már látható az az elszíneződés, amiről az elöljáróban már volt szó, a vastartalmú víz okozta hatás. Eredetileg ez a burkolat is ugyanolyan szürke volt, mint a körülötte látható terazzo burkolat. (Kénytelenek voltak folyatni bele a meleg vizet, mert amíg nem volt áram, hogy el ne fagyjon, ezzel fűtöttek.)

Rácz fürdő 056 török emlékek nyomában 045 séta 2011. febr.27.

066 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260267Számos kedves apróság található még a teremben –
a tükrök egymással olyan szögben állnak, hogy bármelyikbe belenézve tükrök végtelen sorát látjuk bennük, a zuhanyfej előtt álló márvány pad is korhű. Már a 1860-as évekbeli leírásban is szerepel, hogy a fürdőben 2 egészen fantasztikusan kényelmes kővánkosú pad található.

Aztán még hiányzik néhány dolog, amelynek a helye kialakítva, úgy mint az óra az oszlopok között a Heinrich emléktábla fölött. Vagy kivitelezés alatt áll még az a 2 lábmosó medence a fülkékből, amely mögött fantasztikus összevisszasággal kagylók, vízesésekkel tarkított felépítmény volt, a tetején egy vigyorgó nappal.

050 török emlékek nyomában 105 séta 2011. febr.27.

A következő helység a zuhanycsarnok, ugyancsak az első építési szakaszban készült el.
A zuhanyozás ennek a korszaknak az újdonsága volt, így igyekeztek ennek itt is sokféle módozatát biztosítani a fürdővendégek számára. Talán ezért is van, hogy a mi szemeinknek bizony egy zuhanyozó funkcióhoz a helység megdöbbentően díszesnek hat.

Rácz fürdő 086 török emlékek nyomában 120 séta 2011. febr.27.

A zuhanytálcák helyén vaslemezek állnak, s ahogy arra rálép a használó, beindul a zuhany. Az egyes zuhanykarok alatt más-más hőmérsékletű vízből lehetett választani, amelynél még arra is ügyeltek a mai helyreállítók, hogy az akkori érzetben legyen része
a fürdővendégnek. Kiderítették ugyanis, hogy az a víznyomás, ami akkor 1-1,5 bar volt – szemben a mai 5-6 bar nyomással – melynek következtében a víz még ha ugyanolyan zuhanyrózsából is folyik ki, másképpen jön ki: ezért ezeken a területeken lecsökkentették a víznyomást az akkori értékre. A vízszintes tartályok a zuhanyozó fölött ezt a nyomáscsökkentést szolgálják.

Rácz fürdő - 075 török emlékek nyomában 074 séta 2011. febr.27.

Rácz fürdő - 078 török emlékek nyomában 064 séta 2011. febr.27.

Rácsz fürdő - 090 török emlékek nyomában 127 séta 2011. febr.27.

Ülőkád, ahol hátunkra folyik a víz, s a mellette levő rózsából vízszintesen a derekat masszíroztathatjuk. Vannak itt különböző kisebb medencék, igazi tengeri kagylókkal a peremen:

medencék a zuhanycsarnokban - Rácz fürdő

A zuhanycsarnok hátsó falán egy pecázó fiúcska bronz szobra. Mögötte zuhatag fal, melyből 18 fokos víz fog folyni, s a falakon is – leírásból tudjuk – olyan volt mint egy forrás, ami nedvezni fog a sziklán.

Rácz fürdő - 099 török emlékek nyomában 126 séta 2011. febr.27.

Itt is újabb kis műhelytitokkal lettünk gazdagabbak a kivitelezés nehézségeiről. Amikor rég téglából épült a fürdő, a barlangot imitáló köveket, könnyű volt belefalazni. A mostani vasbeton szerkezetnél azonban minden követ meg kellett fúrni, s kapcsokkal hozzárögzíteni ahhoz. Ez itt 14 tonna követ jelent.

És a véletlen folytán, (utólag) találtam két korabeli fotót a zuhanycsarnokról, ami alkalmas az összehasonlításra is!

Rácz fürdő 1900 körül 0002

Rácz fürdő 1900 körül 0001

A termet díszítő szobrokból csak egyikének találták meg a cca. egyharmadnyi töredékét.
Az összes többinél aprólékos pedantériával számoltak le minden fodrot és bodrot
a rendelkezésre álló archív fotók alapján, és így gyártatták újra azokat.

A tér folytatásában még láthatunk két akkori használatú záporzuhanyt is, amelynek a különlegessége, hogy a zuhanyrózsát sátorszerűen körbevevő csöveken is folyt a víz. A zuhanykart meghúzva egyikből vízszintesen, a másikból függőlegesen is beindult a vízsugár. (Lásd mai hidromasszázs zuhanyfülkéket! – nincs új a Nap alatt.)

állózuhany

A zuhany fölött látható propellerszerű lámpakarokról még hiányzik az égőkre helyezendő sűrűn perforált vas szoknyácska. Az építők szerettek volna az eredetihez hűen, itt gázvilágítást bevezetni, de ezt végül nem sikerült megvalósítani.

S e zuhanyfülke mellett átjutunk a következő térbe, a mindössze öt évvel később, ugyancsak Ybl tervei szerint megépült olasz reneszánsz ihletésű fürdőbe, s bizony nagy
a változás a mester korábbi korszakához! Tessék csak megnézni: a kék csillagos égbolt, mint közelítés a valósághoz, ugyanakkor egyszerűsödnek a boltívek – kevesebb a csipke, de megnő a márvány szerepe.

Rácz fürdő - 125 török emlékek nyomában 059 séta 2011. febr.27.

Rácz fürdő - 102 török emlékek nyomában 060 séta 2011. febr.27.

A reneszánsz kupola mindössze 30 évet állt, mert 1903-ban lebontották. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindent amit elbontottak, egyszerűen beletemették a medence részbe, s így a feltárásokkal, nagyon sok minden került elő. Ilyenek többek között azok a reliefek amelyek üzenetére vezetőnk külön felhívja a figyelmünket. Ezek akár egy üzenőfal a jövőbe, azokról az új vívmányokról, amire a kor embere büszke volt. A nagy táblák angyalalakjai pl. a vasút illetve a szikratávíró attributumát tartják a kezükben, illetve mutatnak arra rá. Vannak itt a mezőgazdaságot és az ipart dicsőítő plasztikák, de egyelőre hiányzik még az a vízhajtású óra, mely császári ajándékként került ide, s helyét jól megkülönböztetően a padlón delfti porcelán jelzi.

Rácz - 108 török emlékek nyomában 115 séta 2011. febr.27.

120 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260301

Az egymással szemben elhelyezkedő két márványtábla eredeti felirata nem maradt fenn, ám úgy gondolom helyénvaló a behelyettesített új szöveg.

105a 119 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260300

Ennek a medencének a vizét a Mátyás forrás táplálta, aminek ismert radioaktív tartalma is, s ez korábban meg is jelent a falon. A vas miatti elszíneződés itt is jól látható.

122 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260288

130 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260293

Ez az egész térrész a zuhanycsarnokkal egyetemben, innen belülről meglehetősen szabályos alakzatot mutat. Ugyanakkor a régi építészet – a rendelkezésre álló tér adottságaihoz és a kialakítani kívánt formához képest úgy dolgozott, hogy a falak vastagságát szabadon változtatta. (Akár másfél méter vastag fal is előfordulhatott, ha a tervbe vett helység adott helyre helyezése azt úgy kívánta.) Most, ezeket a változatos formákat tekinthetjük meg a következő szinten levő pihenő csarnokban, ahol a kortárs építészet azonos falvastagsággal dolgozó rendszere ezt lehetővé teszi.

Rácz fürdő -  141 török emlékek nyomában 132 séta 2011. febr.27.Rácz fürdő - 137 török emlékek nyomában 078 séta 2011. febr.27.Ahá, hát ez az a búbos kemence forma, amit már kintről lefényképeztem!

143 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260223S ami nem más, mint  a kék csillagos kupolának a mai épületen is túlnyúló burka.

Már csak a különböző pihenő részeken és szintén nagy felületű szaunák között bolyongunk kicsit, illetve kitekintünk a tetőteraszra, amely tervek szerinti 22 méteres úszómedencéje nyáron 28, télen 44 fokos lesz. Tetőterasz alatt lesz még elhelyezve a nagy felületű orosz szauna (banja), ahonnan majd a hóra lehet télen kimenni, de ugyanide telepítettek dzsúszbart + barbeque bart is.

161 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260312

A furcsa átlátszó hengerek az esti világítását jelentik a térnek. 

157 Rácz fürdő 2013.02.24. P1260313

És ha kis félfordulatot teszünk jobbra ismét kupolák mosolyognak ránk!

Rácz fürdő - 153 török emlékek nyomában 139 séta 2011. febr.27.

Rácz fürdő - 150 török emlékek nyomában 137 séta 2011. febr.27.
És hogy mindez a csoda az évenkénti 1-2 szervezett vezetésen túl mikor lesz közönségének hozzáférhető?

Már nyilatkozni sem mernek a szenvedő érintettek.

Két évvel ezelőtt, mikor már az összes hímzett textil törölközőig bezárólag minden megvolt a nyitáshoz, az intézmény marketing menedzsere ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlünk: Júniusra tervezzük a teljes komplexum nyitását, egy csendes próbaüzemmel, aztán
2 hónap múlva lesz a hivatalos megnyitó.

Ennek két éve immár. Aztán hallottunk csődeljárás megindításáról a fürdő tulajdonosaival szemben. Akiknek minimum 2 éve nem engedik megnyitni a kész fürdőt, s nem csoda, ha a meglevő banki hitelek és a legszükségesebb fenntartás (havi 30 millió Ft – miközben kikapcsolták a villanyszolgáltatást – s így fűtés híján elkerülhetetlen károkat előidézve) miatt sűrűsödnek a beruházók gondjai.

Még mindig ugyanott tartunk, mint Széchenyi országában. Ahol a nemes, aki gazdagságát nem csak öncélúan akarta felhasználni, hanem a haza épülését is szolgálni kívánta, állandó rosszindulattal találta magát szemben. (És csak ne lenne megint olyan politika szaga az egésznek!)

Nagy valószínűséggel én sem ebben a fürdőben fogom a reumámat gyógyíttatni, de mégsem sajnálom azoktól a remélhetően magas bevételt, akiknek volt egy ragyogó víziójuk, tőkét kötöttek le és elhivatottan dolgoztak ezen 8-9 évig, s valami visszaállításán fáradoztak, amivel minden magyar ember gazdagabbnak érezheti magát.

És abban az 1/4 fővárosi tulajdonrészben az én adóforintom is benne van, ezért kifejezetten rossz néven veszem hogy ellenemre használják fel.

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: építészet, Magyarország, Történelem
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s