Ez a megállapítás a német Wikipédia termálfürdőkkel foglalkozó oldalán található, kiemelve, hogy a fővárosunk 21 nyilvános fürdőjét több mint 120 forrás táplálja. Olvastam ezzel kapcsolatban másutt egy okfejtést, amely számomra megvilágít néhány dolgot.
A Kárpát-medence területén a földkéreg mintegy 10 kilométerrel vékonyabb a világátlagnál, ezért a forró magma közelebb van a felszínhez.
A geotermikus grádiens – vagyis az a mutató, amely azt jelzi, hogy a Föld középpontja felé haladva hány méterenként növekszik a hőmérséklet egy Celsius fokkal – Európában átlagosan 33 méter, míg Magyarországon átlagosan 20, sőt vannak helyek, ahol csak
15 méter. Ebből adódóan sokkal kisebb mélységből lehet hévizet nyerni, mint a kontinens más pontjain.
A piszkos századok után, a 18. század végén kezd megváltozni Európában a gondolkodás
a fürdéssel kapcsolatban, elsősorban a felső társadalmi osztályok körében. Ennek nyitányát lényegében ahhoz az eseményhez kötik, hogy 1702-ben Anna, brit királynő Bathba megy kúráltatni magát. A rómaiak által épített fürdőváros gyorsan a társadalmi események színtere lesz, s a gazdag és híres emberek egész szezonokat töltenek a hamarosan pompásan kiépített városban. Bath pedig mintául szolgált a többi európai fürdőhely számára, s így erősítette meg hírnevét többek között pl. Biarritz, Evian,
Baden-Baden, Wiesbaden, Achen, Karlsbad (Karlovy Vary), Ótátrafüred, Herkulesfürdő, Pöstyén, Palics stb. ( Kapcsolódó írásom: https://elismondom.wordpress.com/2013/06/07/herkulesfurdo-egykori-fenye/)
A fürdők szerepe azonban nem korlátozódott kizárólag az egészség ápolására, valószínűleg közkedveltté inkább a társasági élet rendszeres rendezvényei: a bálok, hangversenyek, kártyapartik, előadások, valamint a városi séták, felvonulások által váltak.
Franciaország leghíresebb gyógyfürdője Evianban
A Monarchia utolsó 50 éve, a kiegyezés utáni időszak az igazi virágkora a fürdőélet kialakulásának. A nemzetközi vasúthálózat fokozatos kiépülése megkönnyítette az elegáns fürdőhelyekre az eljutást, s a fürdőkúra az úri társaság kedvelt időtöltésévé vált.
A fürdőhelyek olyan színpadot biztosítottak, ahol a résztvevők rendkívül látványosan parádézhattak. Sokszor borzolták keringő pletykák és botrányok is e helyek híradásait. Gyönyörű feldolgozása ezeknek a hangulatoknak a Tavaly Marienbadban 1961-ben készült francia film.
A gyógyító hatást eleinte leginkább az ivókúráktól várták, ezért a fürdők építkezésére is az ivócsarnokok létesítése volt jellemző, amelyet csak a 19. század közepétől kezd felváltani a fürdőzés előtérbe helyezése, s egyre díszesebb fürdőházak építése. A víz gyógyító erejét a mozgással és helyes táplálkozással kombináló, máig ható irányzat első jeles képviselőinek neve mindenkinek ismerősen cseng: Vincenz Priessnitz és Sebastian Kneipp.
Mindezek kapcsán a 19. század elején kerül először a tudományos érdeklődés középpontjába a gyógyító vizek szerepe. Elkezdenek foglalkozni az ásványvizek összetétele és gyógyhatásai vizsgálatával, lelőhelyeik feltérképezésével. Magyarországon ebben úttörő szerepe volt Kitaibel Pálnak, a hazai ásványvizekről szóló posztumusz műve, a Hydrographia Hungariae (1829) ma is forrásmunka.
Ez idő tájt valóságos ásványvíz láz bontakozik ki hazánkban is.
Az első forrásokat többnyire a véletlen következtében, kertművelés és kútásások közben fedezik fel, majd a század második felében megindultak a célzott kutató fúrások is. A témában kutakodva hirtelen megelevenednek emberek, akik eddig számomra csak utcaneveket jelentettek.
A történet lényegében a Városliget kialakításánál kezdődik, amely a 18. század közepéig mocsaras terület volt a Rákospatak vízgyűjtőjénél, majd Mária Terézia idején kezdik fákkal beültetni, s ekkortól terjed az addigi Ökördűlő helyett a Városerdő – Stadtwäldchen megnevezés is rá. Ezt követően 1799-ben Batthyány József hercegprímás vette bérbe
24 évre, azzal a kötelezettséggel, hogy további területeket fásít be. A mocsaras területet szabályoztatta, tavat alkottatott és két szigetet létesíttetett.
További lépésként a Városi Tanács a Városliget melletti homokos telkeket árverésre bocsátotta azzal a kikötéssel, hogy azt a tulajdonosok művelés alá vegyék. Így esett, hogy Rumbach Sebestyén az általa megszerzett, a Városliget és tüzérségi szertár közötti területen, a mai Podmaniczky és – Munkácsy utca találkozásánál – szőlőtelepítés közben bukkant a forrásra, melyre 1806-ban a vasasfürdőjét alapította. Ma már ennek azonban nyoma sem látszik, mivel éppen a Podmaniczky utcát ezen a területen átvezetve építették meg.
Ám ez csak a kezdete volt a környéken talált vasas forrásoknak, melyekre épültek a fennmaradt írások szerint a terézvárosi Király és Hársfa, illetve Nyár utcákban a vasfürdők. A Király utcai Feil György féle, A zarándokhoz címzett természetes fürdő
16 kádjával 3 000, míg a Hársfa utcai Kernstock féle fürdő 15 kádjával 1 800 főnek szolgálta fürdését, az 1853. évről fennmaradt statisztika szerint.
1827. évig nyúlik vissza annak a Nyár utcai fürdőnek a története, amelyről először Gamperl-féle vasfürdőként szól a krónika, s napjainkban a megújult Hungária fürdőként támasztottak fel poraiból. Az 1896-ig 16 kádfürdővel működő intézményt 1910- ig fokozatosan építik ki egy fényesen berendezett, nagy forgalmú fürdőegyüttessé, ahol a 60 kádfürdőben, 4 gőzfürdőben, termálfürdőben és uszodában egyszerre ezer személy fürödhetett, ki-ki igényei és anyagi lehetőségei szerint. Szállodai (Continental) elhelyezés mellett mindenféle egyéb szórakozási lehetőséget is biztosítottak a vendégek számára. Ez az épületegység azzal a céllal került kialakításra, hogy a vidékről feljövő középosztálybeli birtokosok, kereskedők az elszállásolás mellett megtaláljanak minden kényelmet, kiszolgálást, úgy, hogy az épületet el se kelljen hagynunk.
Hungária fürdő 1910-2013
Bródy Sándor fia, Hunyady Sándor, az 1910-es évek elején Körmendy Kálmán ifjú színésztehetséggel Kolozsvárról Budapestre érkezve, ekképp számol be napjukról.
“Hajnalban érkeztünk Pestre. Elmentünk a klasszikusan békebeli Hungária-fürdőbe, a Dohány utcában. Befizettünk minden gyönyörbe. Megmasszíroztattuk magunkat, hajat nyírattunk, manikűröztettünk, odaadtuk a ruhánkat vasalni. A fehér fürdőköpenyben, mint két fiatal római, fölmentünk a közismert liften a büfébe. Virslit és lazacszendvicset ettünk, aludtunk két órát a templomi csöndességű, homályos, nagy pihenőteremben.“
Amíg azonban a Hungária fürdő így kinőtte magát, a 19. században jelentőségben megelőzte 
a Diana fürdő, amelyről korábban már írtam itt: Budapesti mozaik – Időutazás a Duna parton.
Ismétlésekbe nem akarnék bocsátkozni, talán csak annyit említenék meg, hogy ezt az 1823. óta működő – Pfeffer-féle – fürdőt eleinte csak Dunafürdőnek hívták (Kazinczy Ferenc is megemlékezik róla pesti útleírásában), s valamikor az 1830-as években kapja a Diana nevet. A fürdő elsősorban az elit fürdője volt, s fennállása alatt mindig is igyekeztek az újításokban is élen járni. Így például 1855-től már mint gőzfürdő működött, elektromágnes és más egészségügyi felszereléssel.
S ha már itt szóba került a gőzfürdő, éppen a Diana fürdőtől mintegy 100 lépésre a Szarka utcában, a kis Nákó féle házban nyílt meg 1840-ben az első magyar gőzfürdő, amelyet orosz mintára működtetett magánvállalkozásban Scheibel József nevű tulajdonosa. Leírások szerint ide járt az “ aranyifjúság, és arszlánok izzadtak a gőzben, vastag pokrócokba burkolózva, magukat gyenge nyírgallyakkal korbácsoltatva.”
Mint az eddig felsoroltakból is látható, noha Pest-Buda már akkor is elsősorban a budai hévizes fürdőiről volt nevezetes, igen nagy változatosságot mutat Pest városában 
fokozatosan kialakuló és szaporodó fürdők palettája. Hiszen eddigi felsorolásunkból még kimaradt az Üllői út és József kőrút sarkán, a Mária Terézia laktanyával szemben (cca. a mai Corvin mozi helyén) állott Gschwindt szeszgyár hátsó épületének 25 kabinos kádfürdője, ahol a szeszlepárlás során keletkező forróvizet hasznosították, melyhez hozzákeverték a gyártás során keletkező anyagokat, így a malátát is. Az említetteken kívül 1854-ben felsorolnak még 2 kisebb, “test mosásra” alkalmas fürdőt a terézvárosi Könyök utcában és Orczy házban (lásd még erről Ágai Adolf írását: Postamúzeum a Saxlehner palotában).
Az 1930-as években már nyolc tisztasági fürdő működött a városban: ide jártak a kiskeresetű hivatalnokok, alkalmazottak és munkások, akárcsak a polgárlakások tisztaságáról gondoskodó, de az otthoni fürdőszobákból kitiltott cselédek.
Szintén a történelmi fürdők között említhető a Kőrúti fürdő, amely 1888-ban nyílt meg az Erzsébet kőrút és Király utca sarkán s 1944-ig működött, későbbiekben már Royal körúti fürdő néven. Ebből sokan tán már sejtik is, hogy a Corinthia Royal hotelként felújított és 2003-ban újra nyitott szállodából közvetlen átjárón keresztül megközelíthető Royal Spa luxus együttes gyökerei erre a fürdőre nyúlnak vissza.
A fenti képsor utolsó képén ábrázolt Erzsébet fürdőről (máshol Erzsébet-sósfürdő illetve Erzsébet királyné gyógyfürdőről) már ugyancsak szólottam itt: Saxlehner palota és Postamúzeum Budapesten .
Ezt, a mai Tétényi úton álló Szent Imre kórház kertjében, 1853-ban fellelt Erzsébet forrást is a véletlen szerencse hozta napvilágra, s ez a lázas “úttörő-szellem” ütközik ki az alábbi tudósítás máig érezhetően izgatott hangvételéből:
Vasárnapi Ujság 1854.október 15.
Remélem eddigi olvasóim már ismerősként üdvözlik a fenti tudósításban szereplő Heinrich dr. nevet.
A vasas vízerekre és a jó levegőre alapozva aztán számos víz-gyógyintézetet és szanatóriumot is építettek a Ligetben, és az ide vezető fasor tájékán.
Noha ez megint kitérő az eredeti témánktól, de én itt nem tudom említés nélkül hagyni a Liget Szanatóriumot, melynek épülete (Benczúr u 47.) még ma is áll, s ennek egyik második emeleti erkélyes szobájában töltötte Ady Endre utolsó napjait, majd halt itt meg 1919. január 27.-én.
A mára példásan felújított épületben, a modern Business Center magasföldszintjén kialakítottak egy Ady emlékszobát, ahová már csak azért is érdemes benézni, hogy megcsodálhassuk a Komor Marcell és Jakab Dezső tervező páros gyönyörűen megálmodott belépőjét a lüszteresen csillogó majolika díszítésekkel és a csipkeszerű vaskorlátokkal.
A Liget szanatórium egyébként ismert gyógyító helye volt
a városi polgárságnak, 1913-ban például itt volt
– eredménytelen – morfium elvonó kúrán Csáth Géza,
de kezelték itt 
1927-ben Krúdyt is.
(A Liget Szanatórium szomszédságában állott az ugyancsak jó nevű Park szanatórium, amelynek romos helyén épült fel a második világháború után a SZOT székház.)
És a városligeti történetnek természetesen legfontosabb állomása, Zsigmondy Vilmosnak 9 éven át folyó kitartó munkálkodása, egy fabódé,
a “Fúrház” által lefedett területen vezetett mélyfúrásainál, melyet végül 1878-ban siker koronázott.
Zsigmondynak azonban ehhez a sikerhez vezető úton volt már egy jelentős eredménye, éspedig az az artézi kút, amelynek fúrásába 1866. decemberében kezdett a Margit sziget északi végén, a Duna parton felszínre szivárgó meleg vizek helyén, s
1867. május 13.-án 118 méter mélységből 43,7 C°-os kénes hévizet tárt fel.
E kettő, még a pesti oldalhoz tartozó (Margitsziget közigazgatásilag a XIII. kerülethez van sorolva) fürdő kialakulásának a története azonban szerintem kicsit több részletezést érdemel, ugyanakkor jelentősége és méretei folytán méltányos is ezeket a budai nagy gyógyfürdőkkel együtt tárgyalni. Erről fogok a következő fejezetben szólni, amellyel reményeim szerint le is zárom a fürdőink újkori története ma már kissé elfelejtett fejezeteinek leporolását.
